Egri Népújság - napilap, 1928/1
1928-05-22 / 118. szám
EGRI NÉPÚJSÁG 1928. májú« 22. Az állami borvásárlás sérelmes a szőlősgazdákra Irta: Bayer Henrik városi Eger, május 21. A fövároii lapok foglalkoznak az állami borvásárlásokkal ■ közük, bogy a földművelésügyi tárca terhére 2 millió pengőt vettek fel erre a célra s már megkezdte a földművelésügyi minisztérium aborváeárlást, mégpedig 3 havi hitelre. A fővárosi újságok szerint »a szőlőbirtokosok megúszták a fagykárt, a téli nagy hideg csak egyes helyeken okozott kisebb kárt i ezt helyre hozhatja egy kedvező időjárás, a májusi fagykár csak mintegy 10—15°/o, igy a fagyosszentek bBj nélkül múltak el. Az országban jelentői borkészletek vannak, ezzel szemben a termelők magas borárakat igényelnek, de most, hogy égetően jelentkezik a pénzszükség, kényszer eladásokra lesznek rászorulva; annál is inkább, mert az 1927. évi közepesen aluli minőségű borokra, kedvező időjárás mellett, a minőségileg is kedvező űj termés hatással lesz«. Ha ezeket egy hegyvidéki szőlősgazda elolvassa, nemcsak a szive, de a keze is öiszeszo- rul. Összeszorul a szive, ha látja, hogy a külföldön felállított borpincékkel elérni kívánt, nemzetgazdasági szempontból kiváló gondolat, mely a hires magyar boroknak piacot kívánt teremteni, nem éri el célját. A szőlőművelési tárca terhére állítólag két miliő pengőért már vásárolnak borokat, még pedig 3 havi hiteire. Itt két sérelem van: az egyik az, hogy a megszorult gazda azért adja el esetleg ol- csőbban a borát, hogy pénzt lásson, mert kölcsönt már nem tanácsos, szőlőbirtokos. kap, a másik sérelem az, hogy ha a kormány azt a célt akarja elérni a külföldi pincékkel, hogy onnan a külföldi vendéglősök és kereskedők megbízható olyan borokat vehessenek, mellyel Magyarország szégyent nem vall, akkor az államnak csakis a kifejezetten hegyvidékek borait kell megvásárolni, mert nem a ceglédi, kiskőrösi, ecsédi stb. homoki boroknak volt a külföldön hire, hanem a tokaji, egri, villányi, sashegyi, moőri, badacsonyi, tüzes, tartalmas, hegyi boroknak, i Külföldre nem is volna szabad a homoki borokat kiszállítani, az maradjon belfogyasztásra, konyakfőzésre. Pedig a jelek szerint az állami borvásárlások a homoki vidékeken történnek, mert azok olcióbbak. Midőn az ország régi borhírét akarjuk visszaszerezni, akkor az államnak nem azt kell nézni, hogy néhány fillérrel drágább a nemes hegyibor, hanem, hogy ez fogja visszahozni a régi külföldi vevőket. De máskülönben is a majdnem kizárólag a szőlőtermésből élő hegyi szőlőbirtokosok akkor, midőn nagy költséggel keveset, de jőt termelnek, megérdemelnek annyit, hogy előnybe részesüljenek az állami bevásárlásoknál. Elfogulatlan, nem a borkereskedelem szolgálatában állő lapok közölték az egyes borvidékeken okozott fagykárokat, melyekből általánosan megállapítható, hogy az ország egész területén legalább 50%>os kárt okozott a fagy, s ha ehez hozzászámítjuk azt: 1926 ban az ország szőlőterületének 2/a-át a peronosz- pora pusztította el, 1927. évben a májusi fagy, 1928. év telén a 26 R. fok hideg a tőkeállomány 15—20°/o-át pusztította el, úgy tisztában lehet minden szakember, hogy ennyi csapás után az 1928. évi májusi fagy milyen érzékeny kárt okozott. Nálunk Egerben lelkiismeretes helyszíni becslés alapján 70°/»-os kár állapíttatott meg termésben. 15—20 */o-kár tőke pusztulásban. Egerben, de más hegyi vidékeken is a magas termelési költség mellett intenzív művelés mellett sem tudnak 30 hl. bornál többet termelni holdanként, míg ezzel szemben síkfekvésü szőlőkben és homokon 50—70 hl. termést érnek el. Természetes, hogy ezeknek a boroknak nincs meg az a jellege, béltartalma, tüze mint a hegyi boroknak, meg van azonban az az előnye, hogy kisebb termelési költség és nagy hozam mellett olcsón adhatják és adják is, sőt az élelmes kereskedők eddig nem tapasztalt módon, teherautókon hozzák a homoki borokat a hegyi vidékekre is, elárasztják vele a korcsmároso- kat, adják nekik hitelbe és így a nemes hegyibor a pincében marad. Aki tudatában van annak, hogy 3 év óta általában nagyon gyenge termés volt az országban, mely a belfogyasztásra is alig elegendő, az óbor készletéből pedig tekintélyes mennyiség szállíttatott 3 év alatt külföldre, tisztában lehet azzal, hogy a nagy borkészletekről a jövendő nagy termésről szóló újságcikkek, melyeknek célja a még borral rendelkező szőlősgazdáknak megijesztése, hogy készletét olcsón adja el a kereskedelemnek, sugalmazva, megfizetve vannak érdekelt körök altat. Ma nemcsak az a szőlősgazda van bajban, kinek már bora nincs, de bajban van az is, akinek még van, mert értéken alól eladni nem akarta, ehhelyett adőságokat Tíz magyar év... Irta és a Hősök napján, Egerben a Hősök temetőjében elmondotta Dr. László Vince ciszterci gimnáziumi tanár. Testvéreim! A XX. század Magyarországának minden bizonnyal legragyogóbb szellemű gondolkodója hirdette azt a kétségtelen igazságot, hogy »a múlt a jelenben lüktet s az az igazi s gazdag élet, amelyben a múlt is, a hagyományok is, az idők s a helyek története is mint bátor, erős, jelenvalő öntudat él«, s ezért sürgetően hangoztatta, hogy >ha valaha, hát most lenne szükség meglelkesített meglátásokra és meleg megérzésekre« a magyar múlt jelenué varázslásához: »Egész Magyarországnak, minden hegy völgynek, minden romnak, várnak és városnak, minden talpalatnyi földnek meg kellene elevenednie s lelkűnkben feltámasztó erővé válnia. A lelkekben feltámadt Magyarország támaszthatná csak föl, csak az állíthatná talpra a területi Magyarországot.,« (Prohászka Ottokár: A Pilis hegyén.) íme, ezért jöttünk össze mi is ezen a megszentelt földön, mert itt már-már múlttá távolődő tegnapunknak fájdalmasan dicsőséges, nagy emlékét őrizzük; mert nem tudjuk elfeledni ezeket a bajtársi hűséggel s egyformasággal egymás mellé sűrűsödő kedves sírhalmokat s ezeknek minden magyar városban fellelhető sírtestvéreit és a Száva mentén és Galicia, Lengyel- ország, Oroszország földjén és Erdély határain és a Piave mellett és Doberdo halálos magaslata körül domboruló sok- sok elhagyott, drága hősi sírt; mert nem tudjuk elfeledni azt a számtalan, összeomlott magyar családot, amely immár tíz esztendeje hiába várja vissza a diadalmasan hadrakelt, erős családapát s amelyben gyötrő, nehéz emlékké torzult egy-egy felejthetetlen, édes fiúban ragyogni kezdő családi remény; mert nem tudjuk elfeledni azt a döbbenetesen fönséges életáldozatot, amellyel ezek a mi apáink, testvéreink, fiaink egész önmagukat minden boldogságukkal odaadták a haza oltárára... Őbannük valóban újraéledt az ezeréves magyar műit minden gyönyörű lelki hagyománya, minden, amivel hazánk »dicső, nagy ősei«, e »földet rázó viharok« szolgálták e hazát: újraéledt a Szent Lászlók,[Nagy Lajosok, Hunyadi Jánosok, Zrínyi Miklósok és derék Dobó Istvánok rettegett, legendás magyar hősiessége, s újraéledt bi- zonyosképen a haza megmentéséért vagy boldogulásáért verejtékezve, szinte emberfeletti odaadással fáradozó Szent Istvánok, IV. Bélák, Pázmány Péterek és a XIX. század államépítő nagyjainak lelkisége is, mert hiszen a hazáért harcmezőn elesni vagy hadikórházban keservesen el- senyvedői, vagy egy életen át önzetlenül, hazátmentő erőfeszítésekben lassan megemésztődni egyképen tiszteletet és hálát érdemlő, magasztos erkölcsi cselekedet. Ezekben a mi hőseinkben újra feltündökölt a magyar tájak fölött izzó napsugár éltető melegsége; bennük újra felzendült a nagy magyar erdők fáinak győzhetetlen életről szőlő, titokzatos erejű lombzűgása, a magyar tavak megújulást zsongó hullámmoraja, a kifogyhatatlan termőkenységű magyar búzaföldek áldott kalászzizegése, s a dús magyar rétek vadvirágos illatos, daloló költészete : mindmind ott áradt — sírt — ujjongott a virágosán,könnyesen,búcsúciő- kosan frontra-indult katonavo- natok nőtáző lelkesedésében. Ezt az önmagából újjászületett, nagyszerű magyar erőt ünnepeljük, áldjuk ma; a mi édes véreinknek ezt az önmaguk önzetlen föláldozásáig magasodó páratlan erkölcsi teljesítményét nem tudjuk elfeledni soha ... Vagy hogy talán már is elfeledtük, Testvéreim ? ! Tíz eszcsinált i annak terhe alatt roskadozik. Nem igaz tehát, hogy 10—15 '/«-os a fagykár, nem igaz, hogy óriási borkészletek vannak, nem igaz, hogy a szőlősgazdák magas árakat kérnek a borért. Hát csak más termények és iparcikkek előállítójának, termelőjének lehet fáradságáért hasznot kapni? A szőlőbirtokos, különösen a hegyi szőlősgazda óriási beruházása egész évi fáradsága után, ha a jő (Isten valamit meghagyott a termésből, ne kapjon semmit, fektesse be a vagyonát, fáradjon, hogy a hasznot a kereskedelem lássa!? Abban van igazok a fővárosi lapoknak, hogy pénzszübság nyomasztó gondja kényszeríti a szőlősgazdákat, hogy boraiktól megváljanak, azért kell, hogy a szőlősgazdáknak a kormány segítségére siessen. Segíteni kell sürgősen, mert különben szőlősgazdáink teljesen tönkremennek. Segíteni kell, de nem ügy, mint az eddigi szőlőkölciönökkel segítettek, mely toem inségkölcsön volt, hanem a szőlősgazdáink közvetlen a nemzetibank vagy, a pénzintézeti központtól kapjanak a hatóság közvetítésével és garanciája mellett legfeljebb 5#/o-os kölcsönt, annyit, hogy beteg szőlőjüket művelni tudják. Segítsen a kormány azzal, hogy a borvásárlásokkal keresse fel Eger szőlősgazdáit is és közvetlen tőlük és csakis egri bort (mert Egerben van lerakva homoki bor is) vásároljon méltányos áron, azonban ne hitelre, hanem készpénzen. Segíteni kell azáltal, hogy fel kell függeszteni az adófizetést, ne vegyék el közterhekre még az ingatlanát is, végül segíteni kell a borfogyasztás fokozása céljából azzal, hogy a borfogyasztási adó törültessék. tendeje, 'hogy hőseink a világküzdelemben elfáradva pihenni tértek sírjaikba s ma, a tízéves évfordulón,milyen beszámolót mondhatunk nekik? Elmondhatjuk-e nekik nyugodtan, hogy az elmúlt tíz esztendőnek miDden napján, minden órájában az ő nagy emlékükhöz méltó munkát végzett ebben a hazában mindenki? Elmondhatjuk-e nekik nyugodtan, hogy az ö hazátszerető nagylelkűségük példáján tanulva az elmúlt tíz esztendőben már űj, egészséges közszellemet teremtettünk a * magyar társadalom minden rétegében s főleg elmondhatjuk-e, hogy az élet megújhodásának alapját, a magyar családot megőriztük minden bomlasztó, gyilkos szellemtől és visszamentettük az egyedül boldogító krisztusi erkölcs üde, tiszta magasságába? Eezdhetnők-e beszámolónkat máskép, mint ezzel: Testvéreink ! Hőseink! Akik meghaltatok a hazáért, ha ma visszajönnétek, nem lehetne már más dalotok, mint a magyar költők fejedelmének a szabadságharc bukása után elsírt jeremiási siralma: „Mi a világ nekem, ha nincs hazám? Elkárhozott lélekkel hasztalan Kiáltozom be a nagy végtelent: Miért én éltem, az már dúlva van.“ (Vörösmarty Mihály: Emlékkönyvbe.) Elmondhatnátok, mert a hazára,
