Egri Népújság - napilap, 1928/1
1928-05-12 / 111. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG ■ég szokat az érdemeket kívánta elismerni, melyeket Eger nem* csak az első vidéki corporatiő- nak: az Agriának létrehozásával ■ virágzóvá tételével szerzett, hanem szól ez a kitüntetés a jelenlegi cionkaország egyetlen katolikus jellegű főiskolájával, az egri érseki jogakadémiával büszkélkedő nagy kultúrájú ér* aeki székhelynek is. Dr. Bitter Illés clairvaux i apát, az Emerioana commenda- tora az egri tartomány dékán* jává Dr. Óriás Nándor jógáka- démiai tanárt a eorp. Egedia priorát, referendáriussá, titkárrá pedig Dr. Urbán Gusztáv jogakadémiai tanárt, a corp. Agria delegátusát nevezte ki. • Az Agria és Egedia corpora- tiők folyó hó 12.-én, szombaton este 7*9 órai kezdettel a Katho- likus Legényegylet dísztermében interecorporatív disztáborozást rendeznek, melyre mindkét cor* poratiő öregurait meghivja a senioratuü. Leventék és aprődok plenis coloribus kötelesek meg* jelenni. * Nagyban fo'yoak az elökészü* letek az Agria corporatiő kebelében az idén távozó leventék búcsúztatására. A corporatiő kisasszonyai már serényen hímezik a valétánsok vándorta* risznyáit, melybe a bajtársak jókívánságain kívül pogácsát,pénzt és virágot fognak kapni az Alma Matertől búcsúzők, Az idén 14 en ballagnak el az akadémiáról az élet küzdelmeibe. A lampionos nagyballagás és az ünnepélyes búcsúztatás junius első napjában fog fényes keretek között megtörténni. (=) ácsa Az >ltalia< elindult Kingsbayból. Ring&bay, május 11. Nobile tábornok reggel 7 órakor elindult az Italia léghajóval a sarkvidékre. MaeseeBBcscKseessiaeecNSBaeBfliea A volt oláh trónörökös Olaszországba utazik. Milánó, május 11. Károly román herceg beutazási engedélyt kért az olasz kormánytól. Az extrónörökös Londonból a Riviérára akar utazni. Ország-Világ. — A budapesti Király-utcában kegyetlen gyilkosság történt: Urbán Sándor rovottmultűcipészsegéd megölte Gazda Julianna mindenesleányt, hogy Varsa Pál műépítész lakását kifoszthassa. Az elvetemült gyilkost elfogták. — Felére leszállították a motorkerékpárok fényűzési adóját; a rendelet május 14.-én lép életbe. — A pénzügyminiszter a jövő héten hozza nyilvánosságra a hitelproblémák megoldását célzó javaslatait. — Olaszország egyre hangosabban követeli a trianoni békeszerződés revízióját. — Oroszország lakossága hat esztendő alatt a most nyilvánosságra hozott népszámlálási adatok szerint kétmilliónyolcszázezer fővel szaporodott. 1928. május 12. Egerből Miskolcra a Bükkön át Vasárnaponként forgalmas turista-kiránduló hely a Várhegy környéke. — Látogatott türista szálló az Isaák Gyula menedékház. — Vadregényes erdei utakon Lillafüredig — Gigászi munkával épül az Eger—miskolci autóút Szombaton este kissé csípős szélben vágtunk neki a Várállomás mellől a Nagyegednek. Rövidesen az Eged oldalon haladtunk és sötét este lett, de a sötétség pár percig tartott, mert valahonnan Zsérc mögül az egész földet beárasztő fénnyel felkelt a telihold. Az Eged csúcsáról hegygerinceken, hegyoldalakon, holdsütötte, titokzatosnak tetsző erdőkön keresztül gyalogoltunk a Várhegy tövéig, ahol kellemes éjjeli szállást nyujto't «az Isaák Gyula menedékház». Ezt a pompás túriita-ezállőt 1926. junius 20 őn avatta fel a Magyar Turista Egyesület Egri Bükbosztálya. Vendégkönyvében mindazoknak nevét olvashatjuk, akik azóta itt megfordultak. Isaák Gyula, Okolicsá- nyi Imre, dr. Nagy János, dr. Csekkel Ferenc, dr. Lukáscs Gyula, dr. Szabó Gyula, Kriston Endre, Frank Tivadar, Pánczél Béla és a bükki festők, Cservény István dr., dr. Schönvitzky Bertalan, Mistk László dr. nevei tűnnek szemünkbe az egri tűrista világ közismert vezetőinek nevei mellett, amikor a vendégkönyv lapjait forgatjuk. Sőt itt voltak nem rég az Angol- kisasszonyok , felsőkereskedelmi leányiskolájának II. és III. év- folyatná növendékei és Láng Kornélia tanárnő és vitéz Vesz- prémy Dezső igazgató vezetésével. A vendégkönyv adatai szerint az Isaák Gyula menedékházat évröl-évre nagyobb számban látogatják a turisták. Tíz, tizenkét szentély részére kényelmes éjjeli szállást nyújt a menedékház, amely modern felszerelésével páratlanul áll a Bükkhegység csodaszép rengetegében és méltán büszkesége az egri turistáknak. A kilátás is remek a tu» ristaháztől. A ház környékét oly barátságossá tevő rét már a túrista kezek munkája. Lenn kies völgy nyílik a szem előtt. Fenn a Várhegy a maga 666 méter magas csúcsával. Hátun se mögött mint mesebeli Sphinx fekszik 552 méter magas hátával a mi kedves Egedünk, mintha Egert őrizné. A másfélórás gyaloglás után az Isaák Gyula menedékház jól befütött kandallója mellett kitünően ízlik a vacsora, de a bor is. Utána alig győzünk betelni a holdfényes erdei este szépségeivel, de féltizenegy felé már kívánjuk az alvást a menedékház priccságyain, nagyszerű szalmazsákjain, a meleg takarók alatt. Ám alig van időnk aludni is, nemhogy erdei manókról, ■ellőkröl, nimphákről álmodhatnánk, — mert hajnali négy órakor már arra ébredünk, — hogy ablakunk alatt és mindenütt a menedékház körül, az erdei madarak teljes zenekarának hangos koncertje kíván jóreggelt. Kitárjuk az ajtót. Beárad a hajnali friss erdei levegő. Ki gondolna itt tovább álomra ? A menedékház mosdófelszereléie üzemben van már s a túrista újjászületik az üdítő forrásvízzel végzett mosakodástól. Azután olyan kényelmesen öltözködünk és reggelizünk, akárcsak otthon. Majd hat óra tájban nekivágunk a nagy útnak. Irány; Miskolc! Kényelmesen felemelkedünk a Vasbánya hegy gerincén. Kedvesen tűaik a szemünkbe jobbról Bükkzsérc falu képe. Kankalin, gyöngyvirág, ibolya, Szent- Györpy virág tarkítják a vágásban haladó erdei út széleit, amíg a festői Ibolyás réten haladunk. Lepkék, pillangók, madarak kér- gátőrnek a melegen omló napsugárban. Kisié lihegünk és be- lemelegszüok, amikor felkapaszkodunk a meredek, mintegy öt és fél száz méter Makkos-oromra, ahonnan a Bükk-hegység láncolatának csaknem valamennyi fejedelmi csúcsa csodálatos szép légben tárul szemeink elé. Innen lefelé vezet az út és hosszú ideig virányos völgyek mélyén haladunk a magas hegygerincek u'áo. Az Odor-völgy, majd a Hór völgy gyönyörű tájai, a letarolt, sziklás hegyoldalakkal, a Nagy DáMiegy, amelyen a veszélyes drótkötél pálya vezet; a kopasz hegyek fantasztikus csúcsai, amelyek fölött állandóan sasok vijjognak ; Te- beháza, a bosszú Gyertyánvölgy, mint egy változatos utazási film legszebb felvételei maradnak emlékezetünkben. Az elpusztult Répáshuta romjainál, a temetőnek szolgáló fenyves láttán, a Bükk romantikája elevenedik meg előttünk. Azután az ország legszebb erdőségében, a leggondozottabb külsejű hatalmas szálas erdőkben vezet az utunk a Hollós-fenyve seken át. A Bükkőn át vezető Eger—mis kolci automobil-út alapja Lillafüredtől már idáig van kiépítve. A tetőn épült véd- háznál és innen le egészen Lillafüredig gigászi munka volt ennek a híres útnak megépítése. Hegyoldalakat és sziklahegyeket kellett robbantással átvágni és az épülő úttest alatt házvastsg- ságú átereszeket kellett nyitni az esőzéseknél támBdő hegyi patakok számára. Kár, bogy ilyen lassan halad az építés, mert így két éven belül nem igen nyílik meg a forgalom számára ez a nmek út. A Szinvaforrdsnál egyszerre megnépesül az utunk. Diósgyőri, miskolci kirándulók, cserkészek, turisták egész serege élvezi itt n gyönyörű vasárnap délutánt. A Szinva ikrisiályti*zta vize mellett haladunk. A víz egyre mélyebb. Pisztrángok cikáznak b csobogó, tüköriiszta patakban. Lillafüreden a Bükkhegység paradicsomában vagyunk. Az aszfaltnál simább, portalan cement-makadám utón zajtalan autók rohannak villám- sebesen. Autósok. motorosok, kerékpározók gyönyörűsége ez az új állami út. Kétoldalt zöldellő hegyek. A völgyben pazar parkok, fényes villák és a smaragd színében tükröző Hámori tó mellett már félig befejezetten emelkedik a lillafüredi óriási méretű luxus-szálló. Déli oldalán a Szinva kettős vízesése. Mindenfelé hatalmas építkezések folynak itt. A mély völgyben épült Hámor község zeg-zugai szintén érdekes túrista-látványt nyújtanak, míg a remek cement-makadám úton Diósgyőr felé haladunk, hogy a hámori malom gigantikus sziklájánál búcsút vegyünk a Bükk szépségeitől. A diósgyőri Korona-vendéglőben pompásan ízlik a sör, de az is jól esik, kogy leporoljuk cipőinket, amelyekben csekély 45 kilométeres gyaloglással szép teljesítményt végeztek lábaink. Innen már a villamos vitt bennünket Miskolcra és Ja hosszú gyaloglás minden fáradalmát elfelejtettük, mert a bosszú útnak ezer csodálatos szép tájképe élt tovább emlékezetünkben. (k. a.) Egri leanycserkészek a világkonferencián Eger, május 11. A cserkészeknek nagy ünnepnapja volt május 8 in : a leány- cserkészvezetők világkongresszusára Budapestre jött Str Robert Baden-Powell lord ős Lady Ba- den-Powell és a több, mint 2000 magyar leányeaerkésznek alkalma nyílt a világ főcserkésze előtt bebizonyítani, hogy az a 8 esztendő, amely a leánycserkészet alapitása őta eltelt, áldást- hozóan pergett el csapataink felett. A nemes lord azon kevesek közé tartozik, akik még életükben megérték eszméjük diadalát: a cserkészet ma mint vi- légmozgalom első helyen áll és kedden a Margitszigeti Mac. pályán meggyőződhetett a nagy alapító arról is, hogy a leány- cserkészeket a magyar tudás és akarás immár terebélyes fává növelte, hogy árnyában az új leánygeneráció Isten, haza és embertársai javára kitartó munkássá fejlődhessen. Az impozáns ciapatszemlén a 2000 cserkészleány között az 52. sz. •Czeczey Éva« csapat 14 tagja is ellépkedett a kormányzó őföméitősága, József Ferenc királyi herceg és a világ főcser- késze Baden-Powell előtt és meghajtották Eger színeiben pompázó virágos zászlaikat és ragyogott a szeműk és piros volt arcocskájuk, mert mindenik egri leánycserkétz egyformán érezte, hogy hiányos volna a nagy magyar gyülekezés, ha Dobó Katid városának leányai nem volnának ott. De ott voltak és egy pillanatra rajtuk függött Magyar- orizág kormányzójának és a világ főcierkészének tekintete és tudjuk, hogy az ilyen pillanatok értéke idővel mennyire növekedik. Erősítő az egy egész életre a hősi kitartásban. Szakadó záporban végezték a leánykák a cserkészügyességeket bemutató gyakorlatokat, de a cserkészek illő türelemmel da-