Egri Népújság - napilap, 1928/1

1928-05-11 / 110. szám

EGRI NÉPÚJSÁG 1928. május 11. — A hideg időjárás megakasztja a selyemtermelést. — Földrengés esetére tömegesen akarja magát biztosítani a magyar közönség. — Háromszázötvenezer látogatója volt a budapesti Nemzetközi Vá­sárnak. Kiemelkedő volt a rádió - csoport óriási sikere. Az első magyarországi dohány- kiáilitás Debrecenben. Debrecen, május 10. A Tiszántúli Mezőgazdasági Ka­mara május hó 26. és 28 án Debrecenben rendezi meg az első magyarországi dohány kiálli tását. Magyarország a háború előtt a világ dohánytermelői között a ne­gyedik helyen állott. A háborús visszafejlődés következtében a do­hánytermelésjövedelmezősége csök­kent és a magyar gazdák inkább az állam által vásárolt rosszminő- ségü dohányokat termelték. Az első országos dohánytermelési ki­állítás és az 1927. évi dohányter- melési verseny azt a célt szolgálja, hogy a dohánytermelés technikai fejlesztésének népszerűsítésével le­hetővé tegye a gazdáknak, hogy jobb dohányokkal mehessenek a piacokra s ezáltal nemzetgazda­sági és dohánykiviteli szempont­ból az értékesítés lehetőségeit meg­javítsák. A kiállítás előkészítő munkála tait a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara vezeti és a kiállítás kere­tén belül a dohánytermelést, fel­dolgozást és értékesítést elméleti és gyakorlati alapon is szemlél­tetni fogja. Azok, akik a kiállítás körülmé­nyeiről részletesebb tájékoztatást kívánnak, a kamara igazgatóságá­hoz (Debrecen, Hunyadi-utca 5 sz.) intézzék kérdéseiket, hol a kiállí­tásra vonatkozó minden felvilágo­sítást megadnak. A magyar gazdáknak, kereske­dőknek és iparosoknak saját ér­deke, j,hogy a maga nemében pá­ratlan úttörő jellegű kiállításon mentői nagyobb számban vegye­nek részt. Budapesti terménytözsdezárlat 1928. május 10-én. Termény 76 77 78 79 80 kilóg r a m m o s p e n g őben pénz áru pénz árú pénz árú pénz árú pénz árú 1 tiszavidéki . . 34.05 34.25 34 55 34.25 34.75 34.90 35.05 35.20 35.20 35.10 V felsőtíezai . . 33.95 34.10 34.40 34.20 34.60 34.75 34.90 35.05 35.05 34.95 n ) fehérmegyei 33.80 33.95 34.25 34.05 34.40 34.55 34.70 34.90 34.90 34.60 ^ \pestvidéki . . 33.80 33.95 34.25 34.30 34.40 34.55 34.70 34.90 34.90 35.05 w /bácskai . . . 33.80 33.95 34.25 34.30 34.40 34.55 34.70 34 90 34.90 35.05 ' egyéb dunántúli 33.80 33.95 34.25 34.30 34.40 34.55 34.70 34.90 34.90 35.05 Termény Pénz áru Termény pénz áru Rozs pestvidéki ............... R ozs más származású . . Takarmányárpa elsőrendű . Takarmányárpa közepes . Sörárpa felsömagyarorsz. . Sörárpa más származású . Repce ............................. Z ab elsőrendű............... 3 1.60 31.55 30.50 30.30 33.50 32.00 33.50 31.80 31.70 31,25 30 20 34.50 33.00 33.80 Zab, közepes .................. K öles............................. T engeri tiszántúli .... Tengeri egyéb származású Buzakorpa...................... L ucerna magyar............... L óhere nagyarankamentes Lóhere nagyarankás. . . 33.10 30.00 29.00 28.00 24.00 160.00 135.00 115.00 33.40 30,31 29.20 28.30 24.25 190.00 150.00 131.00 Laptulajdonos és kiadó : KGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKKZKT Kiadóhivatali igazgató: Dr. Schőnvitzkg Bertalan. Villannyal varr Ön? A Singer mo­tor megkíméli Önt a fáradságtól, hogy varrógépét lábbal hajtsa ! Szíveskedjék valamelyik Singer fióküzletben a Sin­ger motor bemutatását kérni. Vétel­kényszer nincsen. Az egri kir. jbiróság, mint tkvi hatóságtól. 4634/tk. 1928. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Pénzintézeti központ végrehajtatónak özv. Losonczy Bernátné sz. Szomorjay Anna és Losonczy János végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a tkvi hatóság az újabb ár­verést 4C0 pengő tőkekövetelés és já­rulékai behajtása végett az egri kir. járásbíróság területén levő, Eger vá­rosában fekvő s az egri 2363 sz. betét­ben A I. 1—2. sor 4490, 4491 hrsz. a. felvett Losonczy Bernátné sz. Szomor­jay Anna és Losonczy János nevén álló Mély ucca 4. sz. házra és kertre a C. 16. sorsz. alatt özv. Losonczy Bernátné sz. Szomorjay Anna javára bekebele­zett haszonélvezeti jog fenntartásával 4000 pengő kikiáltási árban. Ha azon­ban a haszonélvezeti jog fenntartásá­val az ingatlan oly áron adatnék el, hogy abból a Pénzintézeti Központ fenti egész követelése és az Egyház- megyei Takarékpénztár r. t. 400 pengő tőke s annak 1925. december 81-től járó 10 °/„ kamata 1/3 °/o váltódíj és 98 P 80 f költség iránti követelése ki nem telik, az árverés hatálytalanná válik és az ingatlan a haszonélvezeti jog fenn­tartása nélkül a kitűzött határnapon újabban elárvereztetik, elrendelte. Az árverést 1928. év május hó 31 napján délelőtt 9 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében Eger, Verbőczy u. 1. földszint 12. ajtó, fog­ják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a ki­kiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár lC°/o-át készpénzben, vagy az 1881 :LX. t. c I 42. §-ában meghatározott árfolyammal 1 számított óvadékképes értékpapirosban Megjelent a (8888—1927. M. E SZ.| t _, •• LAKÁSÜGYI RENDELET RÉSZLETES MAGYARÁZATA a rendelet teljes szövegével és a budapesti törvényszék határozatainak rendszerbe foglalt gyűjteményével együtt, írta és összeállította: dr. Bogdán Géza kir. törvényszéki bíró, a budapesti törvényszék lakásbérleti fellebbezési ta­nácsának tagja. Ára -. 3'60 fillér. KAPHATÓ AZ EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVET- oooooo KEZET KÖNYVKERESKEDÉSÉBEN, oooooo a kiküldöttnél letenni, hogy a bánat­pénznek előleges bírói letétbe helyezé­séről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési fel­tételeket aláírni. (1881 : LX. t. c. 147., 150., 170. §§., 1908: XLI t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha töb­bet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908:XL. t.c. 25. §.) Eger, 1928. április 6 án. Reitmann s. kir. j. b. A kiadmány hiteléül: Horváth kiadó. Singer varrógépeink magánosok és iparosok ré­szére történő elárúsítátára kedvező fizetési feltételek mellett keresünk egy ügyes elárusítót Útbaigazítás és kioktatás után jó kereseti lehetőség Személyes bemutatkozás d. e. 8 és 12 óra között a Sin­ger varrógép részvénytár­saságnál: Eger, Kállay u. 12. SINGER varrógépek 5>ég bevált jó minőség ben Kedvező fizetési feltételek ll SINGER VA RROGEP RÍS ZVEKVTARSASAG ~ EGER, Kállay Zoltán-utca 11. sz. Hirdetmény. Az Apcvidéki Kőbányák R. T. folyó évi rendes közgyűlésén elhatározta, hogy az intézet alaptőkéjét 1250 drb. 60 pengő névértékű új részvény kibo- csájtásával 150.000 pengőről 225.000 pengőre emeli fel, úgy, hogy az eddigi részvénybirtokosoknak elővételi jogot biztosít a következő feltételek mellett: 1. A kibocsájtandó 1250 drb. rész­vényből a t. részvényeseknek két-két 60 pengő névértékű régi részvény után egy-egy 60 pengő névértékű új rész­vényre elővételi jog biztosíttatik. 2. A régi részvényesek a fentebb- körvonalazott elővételi jog alapján át­veendő 60 pengőre szóló új részvé­nyek után darabonkint csak 42 pengőt kötelesek lefizetni, míg a további 18 pengő a 700 »/1925 P. M. rendelet 5 §-a alapján a tőketartalékból fog fedez­tetni. 3. A kibocsájtandó 1250 drb új rész­vényre az elővételi jog az 1928 évi május hó 20-tól junius hő 20-ig bezá­rólag gyakorolható Egerben a társa­ság központi irodájánál. Az új részvé­nyek ára az elővételi jog gyakorlása­kor készpénzben fizetendő le, illetőleg a társaság 58086 számú postatakarék­pénztári csekkszámlájára fizetendő be. Az elővételi jog gyakorlásához a régi részvényesek az elővételi jog gyakor­lását igazoló lebélyegzés végett a tár­saság központi irodájánál bemutatan- dók. Kiállítási költség és kamat nem fizetendő. 4. A teljesített fizetésekről elismer­vény adatik, melynek ellenében ké­sőbb közhírré teendő időpontban az új részvények kiadatnak. 5. Az új részvények az 1928. évi ja­nuár hó 1-től részesülnek osztalékban. 6. Azok a részvényesek, akik elővé­teli jogukat a kitűzött batáridőben nem gyakorolják, vagy a befizetést nem teljesítik, úgy elővételi jogukat mint a megfelelő tőketartarékrészre való jogukat elvesztik. 7. Az elővételi jog alapján le nem jegyzett részvényeket az igazgatóság szabadkézből értékesíti. Eger. 1928. év május hő 1-én. Apczvidéki Kőbányák B. T. Igazgatósága. Szives tudomására hozzuk Eger város közönségének, hogy szövetkezetünk irodai helyiségét K ertész ucca 1TO szám alatti feldolgozó telepünkre helyeztük át. — Eger és Vi­déke Tejszövetkezet igaz­gatósága. Minden szó hétköznap 8 fillér vasárnap és ünnepnap 10 » A legkisebb kishirdetés 80 vasárnap és ünnepnap 100 » Hirdetések előre fizetendők. 4 NAGY SZOBA, (3 uccai) előszoba, konyha, éléskamara, cselédszoba, fürdő­szoba, mosókongha és mellékhelyiségek­ből álló, megtekinthető tervrajz szerint most épülő villalakás Deák Ferenc ucca 29. szám alatt szeptember, esetleg októ­ber 1-től kiadó. Értekezhetni Deák Fe­renc ucca 27. szám alatt délután 4—6 óráig. HÁZKÖZVETÍTÖ Fenyő Lipót Eger, üjvilág-u. 10. ELADÓ: szőlőoltvány, szőlővessző, lucernamag, gyümölcsfacsemete GRÖBER Jenő szőlőbirtokosnál Eger, Knézich Ká­roly ucca. HÁZRK, szőlők adásvételét közvetíti Kováts, OFB. ingatlanirodája Torony u. 3. S1MENTHÁLI fajtehenek eladók. Deák Ferenc ucca 17. ÄSZTALNEMÜEK, ágyneműek, köny­vek, egyéb dolgok eladók. Wesselényi u. 9. szám. KÉT ló eladó Gólya ucca 3. Fatelep. ML1NKÓ Mátyás ucca 1. sz. ház fele eladó. Érdeklődni ugyanott. EGY-KÉT hold lucernás kaszálót ke­resünk nyári használatra. Ugyanott trágya eladó, illetve szalmáért kicserélhető. Eger és Vidéke Tejszövetkezet, Kertész ucca 170. 6 HOLD szántóföld eladó. Érdeklődni Csákány u. 1. JK Olvassa a pontos hírszolgálatot nyújtó EGRI NÉPÚJSÁG ot, melyben előnyösen is hirdethet! (110.) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Badil Károly.

Next

/
Thumbnails
Contents