Egri Népújság - napilap, 1928/1
1928-05-04 / 104. szám
1928 május 4 EGRI NÉPÚJSÁG 3 Két évi fegyházra ítélték a bányamunkást, aki a csermelyi Magyar lobogó az Óceán fölött. Ri&ztics János sz ismert magyar származású pilóta a Jun- kert-tnűvek Európa nevű gépén fogja megkísérelni az Óceán át- repülését. Az Európa felszerelési munkálatai során most tekintetbe veszik a Bremen tapasztalatait és többek között olyan drótnélküli leadó és felvevő állomással látják el a pilóta gépét, amelynek segítségével egész útja alatt összeköttetést tarthat fenn úgy Európával, mint Amerikával. A bátor magyar pilótát ketten fogják elkísérni útjára. Egyik valószínűleg Edward nőmet pilóta lesz, misr a másik okvetlenül Dűlenz Lili színésznő. Risztics kívánságára a repülőgépen magyar lobogó fog lengeni a német zászló mellett. Indulásra május közepe előtt azonban még gondolni sem lehet. HÍREK Eger, 1928 május 4. Az egri felsőkereskedelmi iskolák miniszteri biztosa. A m. kir. vallás és közoktatásügyi miniszter a m. kir. kereskedelemügyi miniszterrel történt megállapodás alapján az egri rk. fiú és leány felsőkereskedelmi iskolához a folyó évben tartandó érettségi vizsgálatokra miniszteri biztosi minőségben dr. Szinyei-Merse Jenő cs. és kir. kamarás, országgyűlési képviselő, miniszt. osztálytanácsost küldte ki. A vörös május egri vértanúinak emléke. Az 1919. év májusában vértanúhalált halt Mészöly Géza őrnagy és Russzó János katonai gépkocsivezető emlékének az egri helyőrség május 5.-én, szombaton délelőtt 9 órakor a Ferencesek templomában gyászistentisztelettel adózik. A szentmise után tiszti és legénységi küldöttségek koszorúz- zák meg az elhunyt két hős sírját. Közigazgatási hír. Vitéz Tófalmsy Imre, Nagytálya község főjegyzője huzamosabb betegszabadságra ment. A főjegyzői teendők ideiglenes ellátásával Fecske László füzesabonyi segédjegyzőt bízta meg az egri járás főszolgabirája. Tófalu község új főjegyzője. Tófalu község képviselőtestülete ma délelőtt dr. Szabó Gyula egri járási főszolgabíró elnöklete alatt tartott közgyűlésén Báthory Sándor ke- recsendi segédjegyzőt egyhangú felkiáltással községi vezetőjegyzővé választotta meg. Az új főjegyző nyomban letette a hivatali esküt. A Magyar Túrista Egyesület Egri Bükk Osztályának családias kirándulása, május 6.-án, vasárnap: Tárkányi tó, Vasbánya-hegy, Kö- vesdi kilátó,Várhegy, «Isaák Gyula» menedékház, Tiba, Dónát-tető, Eger. — Indulás reggel fél 7 órakor a Lyceumtól autóbusszal Felsőtár- kényig. Gyaloglás egész nap 4 óra. Vezető: Göncey Miklós. Az autóbuszt igénybe venni óhajtók 4.-ig bezárólag 1 pengő útiköltség lefi zetése ellenében Hubay József titkárnál (Népszövetkezet R. T.) jelentkezzenek. Elcsúszott és kitörte a lábát. Jancsi Józsefné a Béke-kávéház sza- kácsnéja tegnap délután a konyha kövezetén elcsúszott és combnyaktörést szenvedett. Mentők szállí tották az irgalmasok kórházába. templomot ki Tudósííőuk jelenti: Barta Kondás Lijos cierraelyi bányamunkás lopás miatt több szőr került már a bíróság elé s a notórius tolvajt nyolc ízben el is ítélték. Legutóbb teeplomfoeztcgatáa kísérlete miatt indult bűnvádi eljárás a bányamunkás ellen. A kir. ügyészség vádirata szerint Barta Kondás Lajos a csermelyi római katolikus templom kifosztását kísérelte meg, eltekintve attól, hogy két másik községben ugyancsak snegkisé- relta a templomperselyek feltörését, mikor i* tettenérés előtt sikerült kereket oldania. A cserPrága, május 3. Ma kezdte meg a prágai esküdtszék Mihalko János volt kassai újságíró, dr. Klepetár János cseh orvos és írő, valamint Sikorszky Miklós párttitkár bűnperónek főtárgyalását. A há rom ember ellen az a vád, hogy 1926 júniusában közösen meggyilkolták Vörösmarty Margit dúsgazdag magyar leányt, hogy megszerezzék vagyonát. Vörösmarty Margit 1925*ben Amerikából tért haza Kassára szüleihez. Félmillió cseh .koronáért házat vett. A leányt sógora Sikorszky bemutatta Mihalkonak, aki udvarolni kezdett a szép leánynak és házasságot ígért neki. Ilyen formán Mihalko 50 ezer cseh koronát csalt ki a leánytól. Egy klubban azután barátai segítségével esküvői komédiát rendezett az elvetemült Működik a »Fekete Kéz«. Ma hajnalban arra ébredt Klein Jónás Hatvanas ezred-utcai fűszeres, hogy valaki erősen kopog a hálószobája ablaktábláin. Amikor óvatosan kinézett, egy kéz nyúlt feléje s papírlapot tartott eléje. Klein Jónás elvette a cédulát, mire a hajnali látogató sietve eltávozott. A számolócédulán durva kézírással a következők állottak: — ‘Az ablakba tegyen ki 200 pengőt. Egy félóra múlva érte jövök. Ha nem lesz ott a pénz, felgyújtom a házat! Kiabálni, lármázni nem szabad Fekete Kéz. — Eddig a levél. Klein Jónás, amint elolvasta, halálsápadtan rohant a rendőrségre és segítséget kért. Két rendőraltiszt sietett ki a helyszínére, megfigyelés alá vették a környéket, de a titokzatos »Fekete Kéz« megneszelte a dolgot és jobbnak látta elhalasztani a gyújtogatást. A rendőrség a nyomozást megindította és kutat a zsaroló levél szerzője után. * Eger és környéke részletes kalauza, irta Szmrecsányi Miklós. Ára 1 pengő. Kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében, a Liceum és a Színház melletti ujságáru- sító pavilonokban; továbbá az Érseki Liceum portásánál. akarta fosztani meiyi kísérletezésnél azonban rajtavesztett a bányamunkás. — Amikor a rőm. kath. templom ajtaját Barta Kondás Lajos álkulccsal ki akarta nyitni, a harangozó megleste a értesítette a caendőrséget, úgy, hogy még idejében sikerült a vakmerő tolvajt elfogni. A miskolci kir. törvényszék Boitner-tanácsa tartott tárgyalást a bűnügyben. A birőság a lefolytatott bizonyítás alapján 2 évi fegyházra Ítélte Barta Kondás Lajos bányamunkást. A törvényszék súlyosbító körülménynek vette a vádlott többször büntetett előéletét. férfi, majd azzal az ürüggyel, hogy az egyházi szertartást Csorbán tartják meg, 1926 junius 25.-én elindultak Csorba felé. Csorbától félóra járásnyira az orvos bódítószert adott a leánynak, akit ezután megfojtottak és kifosztottak, holttestét pedig egy mocsaras helyen elástak és kővel befedték. A három férfi ezután Francia- országba utazott Mihalko Páriában a leány nevében levelet írt a Vörösmarty-családnak, hogy nem tér vissza, hanem elutazik Amerikába. A levél gyanús volt a család előtt, amely a kassai rendőrség segítségével fel is derítette a borzalmas bűnügyet és mind a három bűnöst elfogták. Az esküdtszéki tárgyalásra 75 belföldi és külföldi újságíró érkezett Prágába. A tárgyalás körülbelül két hétig tart. Kinevezés. A m. kir pénzügy- miniszter Molnár Margit egri állampénztári díjnoknőt állampénztári kezelőnővé nevezte ki. Húsmérgszés. Tegnap délelőtt Pölös Balázsné egri iparosasszonyt mentők szállították Tímár utca 3. szám alatti lakásáról az irgalma- sokhoz, ahol súlyos húsmérgezést állapítottak meg a betegen. Az asszony útbaigazításai alapján meg indult a kutatás, hogy hol kapta a romlott húst. Amint értesülünk, a szálak egyik hóstyai vendéglőhöz vezetnek, ahol a napokban étkezett Pölös Balázsné. • H Singer varróféng — bármely varrógépre utólag felszerelhető — praktikus és kíméli a szemet! Kérje annak gyakorlati bemutatását. Singer varrógép fióküzlet. Makiáron lezuhant a padlásról egy 80 éves öregasszony. Tegnap kocsin szállították Egerbe a hozzátartozói özv. Stokker Jenőné 80 éves makiári asszonyt. Déltájban felmászott a háza padlására, a létra megcsúszott alatta, úgy, hogy Stok- kerné egyensúlyt vesztve lezuhant. Bal lábát és jobb karját törte el. Állapota súlyos. Bitka zenei és művészi élvezetben részesül szombaton délután 6 órakor a Kalina-Schuller müvészhang« versenyen. Gimnázium tornaterem. * Ha fáradt és izgatott, ha álmatlanságban és örökös féleíemérzetben szenved, ha hasgörcs, szívfájás mell- nyomás és fuldoklási rohamok kínozzák, akkor igyék reggel éhgyomorra 1—2 pohár természetes »Ferenc József« keserüvizet, mert ez gyorsan megszünteti az emésztési zavarok okait s biztosan elhárítja a vértoluláBt. Az emésztőszervek gyógyításának több orvostanára elismeri, hogy olyan tüneteknél, melyek a tápcsatorna tartalmának ön- mérgezéséböl származnak, a Ferenc József víz kitűnően beválik. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben. Időjárás. Hazánkban az erősebb zivataros tevékenység ellenére a lecsapódások csökkentek. Jóslás : Változékony idő várható, hösülyedes sei és helyenként még kevés esővel. * Uránia. Csütörtökön két sláger- «A KÜLVÁROS GYERMEKE, egy serdülő szerelem története 8 felvonásban, főszerepben Mary Pickford. «A BANDITÁK RÉME. kalandos filmjáték 6 felvonásban és egy Pátria Híradó. Pénteken csak egy napigaz operett színpad egyik kiemelkedő sikerének film- változata: «BŰCSŰKERINGŐ« dráma 8 felvonásban, főszerepét Liane Haid játsza, kit legutóbb «A fehér rabszolganő. főszerepében láttuk. Az előadás kiegészítését képezik «MINDENT TUDOK. és «DRÁGA KIS LEVÉLKE« két felvonásos burleszk. Az előadások 6 és egynegyed 9 órakor kezdődnek. Hegedű, zongora, ének szombat délután 6 órakor a Kalina művész- testvérek és Schuller Margit zongoraművésznő hangversenyén a gimnázium tornatermében. * Egész hétre való olvasmányt, hasznos szórakozást nyújt 60 fillérért a Képes Krónika, a Tündérvdsár gyermeklap és a regény mellékleteivel. — Kapható az Egri Keresztény Sajtó- szövetkezet ujsngárúsítóinál és a dohánytőzsdékben. 13 yiJBtäiMäSIS&aäi SZÍNHÁZ. Függöny mögül .. A düledező állapota miatt hasznavehetetlen színházból kiszorult együttesünk, a Műkedvelők Köre, erős kézzel emelte magához a sivár egri kultúráiét irányítását. Mondhatnánk, hetenként tesz tanúbizonyságot életerejéről és komoly értékéről. Egész estet kitöltő, megszokott teljesítményéről, írói márkák legkiválóbb darabjainak pompás színrehozataláról le kellett ugyan mondania; az Uránián ki vül — melynek igazgatósága elvi és üzleti okokból kénytelen volt a helyiség esti átengedését megtagadni — nincs előadásokra alkalmas terem. A vállalkozási kedvéből kifogyhatatlan egyesület ezért, ragaszkodva a mozgószínház néző teréhez, délelőtti előadásokat rendez. Másfélórás matinék keretében mulattat, szórakoztat és gazdag programmjának művészi tarkaságával önt színt Eger kétségbeej- tőén szürke, kisvárosi életébe. A szezonban utolsó matinéját vasárnap délelőtt rendezi meg a Műkedvelők Köre. Az előadás a maga művészi fajsúlyával megelőzi az összes eddigieket, Programmjának gondos és szerencsés össze- válogatása, szereplőinek tehetsége, színpadi készsége forró sikert jósolnak. Az együttes legkiválóbb tagjainak neveit hirdetik a színlapok, melyeken az ének-, szavalat-, zeneszámok és két egyfelvonásos értékes csoportja publikálja a műkedvelőgárda nagy felkészültségét. A műsort Forster Tiborné szavalata vezeti be. Mécs és Erdős költeményeket ad, amelyeknek minden szava súlyos mondanivalót rejt magában, de gondolataik pillangószárnyra kelnek az ő halk, letompított muzsikájú hangján. — Vörösmarty Márta borzalmas halálának bűnügye a prágai esküdtszék előtt Három cseh meggyilkolta és kifosztotta a dúsgazdag magyar leányt.