Egri Népújság - napilap, 1928/1

1928-04-22 / 95. szám

EGRI NÉPÚJSÁG 1928. április 22. most folynak a tárgyalások s ezért még bővebbet nem [tudok erről a meccsről mondani. Kisérő-program mindenesetre lesz s ott főleg a középiskolás mell- és hátúszók lesznek foglalkoztatva. Hosszú szünet következik most, melyben a diákok vizsgáikra kő szülnek, mig az «öregek» Buda­pestre és talán a külföldre tesznek néhány kiruccanást. Junius 17.-én azonban ismét szép versenyt fog­nak látni Egerben, mivel a MESE vendégül látja a Fehérrel, Bonkkal, Flórral, Nagy Károllyal ős Hornon- nayval megerősödött úszó- ős vizi- polócsapatát. A további program még kiala kulatlan Bizonyos csak annyi, hogy április 28—29, május 17. és 23. továbbá junius 17 mellé júliusban és augusztusban is fog érdekes verseny csatlakozni, de ezek kisebb jelentőségűek lesznek, minek oka az, hogy a szeptember másodikén megrendezendő nemzetközi úszó- versenyt kellően kiéhezve kapja az egri közönség. Plyer. vgm aat- raías«?? fdfkssiÉ* it-rrX — Kolumbus Kristóf, az újvilág felfedezőjének emlékezetére ha­talmas emlékművet akarnak fel­állítani Amerikában. Az emlék­mű fölállítására 56 ezer dollárt irányoztak elő él nyilvános pá­lyázatban válogatják ki a leg­megfelelőbb ajánlatot. A Ko­lumbus emlékmű alkotására az egész világ művészei pályázhat­ok, de a pályázóknak a művő- wii terveken kivűl el kell juttat- niok a bírálóbizottsághoz diplo­májukat és a pályázatban meg kell jelölniők életkorukat is. — Száztiz emelet . . . Monda­nunk eem kell, hogy házról van ■zó, amelynek építésébe most fogtak bele. Nem Budapesten, hanem Newyorkban, annak is kellős közepén, a 42-ik utcában, a nyolcadik és kilencedik sugár­út között. Ez a ház lesz a vi­lág legmagasabb épülete. anMaaamaMBmmmmMaaiia*» Közgazdaság. A borfogyasztási adó meg- pótlékolása. Több községből merült fel pa­nasz illetékes helyen, hogy az egyes községek a már lezárt évekre utólagosan pótlékot szedtek be a borfogyasztási adó után. így meg­történt, hogy most 1928-ban az elmúlt 1925 évre még további 10 pengő, az 1926 évre további 10 — 15 pengő borfogyasztási adót kér­tek visszamenőleg akkor, amikor • Díjmentes oktatást ad vevőinek hímzésben, tömésben és varrásban újonnan berendezett permanens tan­folyamain a Singer varrógép részvény- társaság. Figyeljen mintakészítménye­inkre kirakatainkban. már az előző évekre kivetett bor- fogyasztási adót megfizették. E panaszokra felvilágosításul közöl­ték, hogy elvileg teljesen lehetet len a borfogyasztási adó után a már lezárt évekre utólagos pótlé­kot követelni. Előfordulhat ez ott, ahol az elmúlt évekre az egyes években megállapított borfogyasz­tási adó csak később lett jogerős és ennek következtében a maga­sabban megállapított borfogyasz­tási adó helyett csak az előző évi alacsonyabb adó alapján szedték be azt. Ilyen helyeken a különbö­zetnek, mely az utólag jogerőssé vált és előre beszedett adó között van, a beszedése helytálló. Ameny- nyiben azonban nem ilyen esetről van szó, a községek eljárása ellen a megyei közigazgatási bizottság­hoz, illetve onnan a közigazgatási bírósághoz van fellebbezésnek he­lye. Laptulajdonos és kiadó : SOR) KKRESZTÉN'V SAJTÓSZÓVBTKBZB1 Kiadóhivatali igazgató s Dr. Schőnvitzkg Bertalan. Szántó Mór és Társa férfi-, fiú- és gyermekruha üzlete Eger, dr. Kállay Zol- tán-utca 11. sz. Nagy választék tavaszi férfi öltö­nyök-, felöltök-, trentch-coat és gummi felöltökben. Papi kabátok, női bőrkabát különlegességek. Szigortian szabott árak. Kitűnő szabás! Elsőrendű munka! Kondor Rezső redőnygyára Budapest, V1L, Peterdy ucca 14. Telefon: József 326—18. flz 1927. évi vas- és gépipari kiállításon nagy arany éremmel kitüntetve. Stíriai acéllemezből készült üzleti görredőngök. Esslingeni faredőnyök, vászonredő­nyök és minden szerkezetű és speciális üzleti napellenzők. Távoli utak - fáradság nélkül Vidékieknek nincsenek olyan kényelmes közlekedési eszközeik, mint a városiaknak. Orákhcsszat tartó fárasztó gyaloglások egyik helyről a másikra még mindig szükrégesek. Valóságos jótétemény a fáradt testnek a Palma-kaucsuk sarok PALMA tovább tart mint a bőr, olcsóbb annál, ruganyosabb járást biztosit és védi úgy a szervezetet, mint a cipőt. Nőknél és az ifjúságnál a Palma-kaucsuk sarok elegáns külszínt ad a cipőnek minden többkiadás néküi. Végbélpangás, aranyeres bajoknál, vértódulásoknál, melyeknél az erőltetett székelés egyenes életveszélyes lehet, a valódi Hunyadi János természetes keserüvíznek ivókúra alakjában való használata gyor­san és enyhén szünteti meg a székreke­dést. Orvosok előszeretettel rendelik Gyomor, vastagbél, epebeteg- ségeknél a vérkeringés élénkítésére. Hirdessen az Egri Népújságban! liír patkány­irtó húskonzerv 250 gr. 1 P 20 fill., 500 gr. 3 Pengő. T> A TU V A T baktériumos n/ll/lIAiAJL patkányirtó húskivonat 250 gr. 2 P 50 fill, 500 gr. 4 pengő. Kapható minden gyógyszer- tárban és drogériában. varrógépek trég bevall jó minőség ben Kedvezd fizetési feltételek SINGER VA RRÓGÉP Ry.S ZVE MYTARSASAG ~ EGER, Kállay Zoltán-ntca 11. sz. 4304/1928. Hirdetmény. 3915/1928. HIRDETMÉNY. Értesítem Eger város adófizetőt, hogy a rögzített jövedelem és vagyonadó tételek laj­stroma f. hó 23-tól május 8-ig Eger város adóhivatalával közszemlére van kitéve s ezen idő alatt azt bárki megtekintheti. Eger, 1928. április 21. Frank Tivadar sk. s. k. v. tanácsnok. Felhívom mindazokat, kik ipari vagy kereskedelmi vállalatokban, háztartá­sukban, gazdaságukban stb. alkalma­zottat tartanak, hogy alkalmazottaikat tekintet nélkül arra, hogy kereseti adó alá esnek e vagy sem. alkalmazottaik áldandó jellegűek a vagy csak ideigle­nesek; Eger város adóhivatalánál 15 nap alatt jelentsék be. Akik slkalmazottaik után a kereseti adót átalány összegben óhajtják fizetni, ugyanezen határidő alatt kötelesek ezt a városi adóhivatalnál beszerzendő nyomtatványon bejelenteni. Aki átalányozás iránt bejelentést nem tesz, alkalmazottai után járó ke­reseti adót havonta két példányban kiállított illetményjegyzék bemutatása mellett köteles leróni. Eger, 1928. április 20. Frank Tivadar s. k., tanácsnok, a v. adóhiv. főnöke.

Next

/
Thumbnails
Contents