Egri Népújság - napilap, 1928/1

1928-03-24 / 69. szám

2 HGRI NÉPÚJSÁG 1928 március 24. Haller István, Kriston Endre, Laurisin Lajos és Breznay Imre szerepelnek az Urak Kongregációjának vasárnap délutáni programmján A jegyzők kerülnek a község élére. A belügyi tárca költségve­tésének tárgyalása közben Scitov&zky Béla belügyminiszter kijelentette, hogy a községi köz- igazgatás reformjánál olyan meg­oldásra gondol, amely a jegyzői kvalifikációt emeli és a község élére a jegyzőt állítja, de a község autonómiájának sérelme nélkül. Ezek szerint tehát a község köz- igazgatási vezetője a biró he­lyett a jegyző less. Ezzel kap­csolatban Ígéretet tett a belügy­miniszter a jegyzői képzés eme­lésére. Önálló magyar tengerhajózási vállalat. Budapestről jelentik: Gazda­sági szakkörök a kormány tá­mogatásával önálló magyar ten­gerhajózási vállalat alapításán fáradoznak, amelynek az lenne a célja, hogy a Dunán át a deltái kikötökbe szállított árukat Ma­gyarország a saját hajóin szál­líthassa a keleti és földközi ten­f ;er melletti államokba. A forga- om tehát nagyrészben Galacon, Braillán és Konstanzán bonyo­lódna le. Óriási vasúti panama Romániában. Kolozsvárról jelentik : Még 1919-ben egy Stefán Marin nevű ember megvásárolta félmillió leiért a Pauciu—Marasesti-i ma- gánvasutvonalat. Különböző be­folyásos politikai férfiak által azonban kijárta a vasút vezér- igazgatóságánál, hogy minden szállítási díjat ezen a vonalon a saját maga számára szedhet be. Ennek folytán eddig 33 millió leijei károsította meg Romániát, ahol ugyan nem újság az ilyesmi, mert hiszen egymást követik a román vasúti panamák. Ország-Világ. — A magyar almát a nagy ba­nán- és datolya-behozatal miatt veszély fenyegeti. — Salzburg mellett, a Sounblick- területen egy óriási hógörgeteg tizenhárom osztrák turistát maga alá temetett. — Az olasz igazságügyminiszter Páruba érkezett éa utazását egy Savorelli nevű fasiszta párisi megyilkoláséval hozzák kapcio latba. A miniszter állítólag kö­vetelni fogja a gyilkos halálra- ítálését. — Az angol alsőház kimondotta, hogy egy újabb szociálista kor­mány esetleges megalakulása beláthatatlan veszedelmet jelen­tene Nagybritannia számára. — Az ír forradalomnak Francia- ország és Belgium csempészi a fegyvert. — A svéd gyufatröszt a ma­gyar gyufamonopoliumért száz­ötvenmillió pengős kölcsönt aján­lott a magyar allamnak. — Az Európa éa Amerika kö­zötti rendszeres légiforgalom megindítására több detroi igyár konzorciumot alapított. Egyelőre tizennégy kormányozható lég­hajót építenek, amelyek egyen­ként 50—140 utast vihetnek ma­gukkal. Az Urak Mária Kongregációja március 25.-én délután 6 órakor a Fehérteremben műsoros dél utáni rendez. Programm : 1. Meg­nyitó beszéd: Kriston Endre püspök. 2 a) L. Beethoven : Ra- citativo és Ária a »Krisztus az Olajfák hegyén* c. oratóriumból, b) Seyler : »0 saluteris bostia«. Du pacem Domina. c)Bruchner: Ima a hazáért. Énekli Laurisin Lajos a m. bir. Operaház mű­vésze, zongorán kíséri: Swerteczky Eger, március 23. A váróéi képviselőtestület leg- j utóbbi közgyűlésein megállapí­tást nyert, hogy a városi fürdők nem hajtanak annyi hasznot, mint amennyire & vezetőség szá­mított és várt, sőt egyik fürdőre határozottan ráfizet a vállalat. A képviselőtestület egy szakér­tőkből álló bizottságot is küldött ki a mérleg és e nem rentábilis gazdálkodás felülvizsgálására. Közben felmerült az eszme is, amelyet Trak Gáza polgármester is magáévá tett s amely a kor­mány intencióinak is megfelel: 87. t. i., hogy a Városfejlesztőnek szűntessék meg részvénytársa­sági jellegét és alakítsák át vá­rosi üzemmé, mint pl. a villany­gyár vagy a vízvezeték, mert a Városfejlesztő részvényei már csaknem mind Eger város bir­tokában vannak. Mindezek a dolgok nagy mér­tékben a várod fürdőkre terel­ték Eger közönségének a fi­gyelmét. Még pedig olyannyira nagy mértékben, hogy képvise­lőtestületi tagok és nem képvi­selőtestületi tagok igen sokan foglalkoznak ezzel az érdekesés a város szempontjából nagyon fontos problémával. Megindult és ma már jelentős­nek mondható egy mozgalom abban az irány­ban, hogy Eger város adja bér­be a tulajdonát képező fürdőket, uszodákat és mo»odtkat, szóval: a Városi Fürdő R. T. egész üze­mét. A mozgalom már a város­házán is szóba került és többen bizonyos szimpátiával fogadták a hírt. Abból a tényből indul­nak ugyanis ki az akció pár­tolói, hogy Eger városnak fürdőin kívül más jövedelmi forrása nincs. A vállalat pedig abban a for­mában, ahogy ma van, nemcsak jövedelmet nem hozott, (mert a mérlegben feltü tetett 6000 P évi nyereség jöv delemnek iga­zán nem nevezhető) hanem a beléje fektetett kőke kamatait, sőt ezeknek a kamatoknak jelen­téktelen részót sem tudta meg­téri teni. Ha a fürdők továbbra is vá­rosi üzemek maradnak, jelentős változás nem remélhető. Újabb költségei ellenben lehetnek a vá­Irén zongora művész. 3. Ün­nepi beszéd: Haller István Eger város országgyűlési képviselője. 4 Önálló zongoraszám: Swerteczky Irén zongora művésztől. 5. a) Erkel F.: Ária a »Bánk bán ból, b) Kacsőb P.: Ária a »Rákóczi­ból. Énekli Laurisin Lajos a m. bir. Operaház tagja, zongorán kiséri Swerteczky Irén zongora művész. 6. Zárősző : Breznay Imre, az »Urak Mária Kongre­gációjáénak prefektusa. rosnab, illetve előállhat a leg­utóbbi eset megismétlődése, az t. i., hogy űjabb kölcsönökre kell garanciát vállalni a város­nak. Mindezekkel szemben: Ha a város fürdőQzemeit bérbeadja, a fürdőváros fejlesztésének pro- grammját szem előtt tartva köt­heti meg a bérleti szerződést, emellett pedig az eddigi deficit vagy ciesrély jövedelem helyett évente nagyobb összegű jőve delemhez jut a szegény Eger város, amelynek ma minden fillérre igen nagy szüksége van. Ennek a mozgalomnak számos hive azt vallja, hogy a városra nézve ma az egyedüli megoldás a városi fürdők kér­désében a bérbeadás. Arról is értesülünk, hogy az akció hívei annyira biztosak mozgalmuk sikerében, hogy már alkalmas bérlő iránt is érdek­lődnek, sőt egyik alkalmasnak talált férfiúval mér fel is vették az idevonatkozó tárgyalások fo­nalát. Ezek a tárgyalások ter­mészetesen még csak magán kez­deményezések és privát beszél­getések, amelyek inkább csak kölcsönös tájékozódást jelente­nek és legfeljebb csak elvi ál­láspontok szegeződnek le, illetve alakulnak ki az ilyen nem hiva­talos megbeszélések által. A nagyjelentőségűnek mon­dott akcióról egyelőre ennyit si­került megtudnunk. A további akról caak akkor számolhatunk be, ha valami konkrétum törté­nik ebben a kérdésben. GMaasnsBacsMKHsarasBiitmaBiaiaefi» — Az orosz kommunisták ed­dig másfélmillió svéd koronát küldtek a sztrájkoló svéd bá­nyászoknak. — Mysore előindiai városka közelében teljesen leégett egy hindu falu. A borzalmas tűz­vésznek 26 halottja és 80 sebe­sülje van. esc»«: KQOSKSiastsiascaaBCBiKs: ma Meghosszabbították a rákfogás tilalmi idejét. A m. kir. földmivelés- ügyi miniszter a rák fogásának tilalmi idejét január 1.-től junius 1.-ig meghosszabbította. Á rende­let szerint rákot nyílt vízből ok­tóber 15.-től junius 1.-ig nem sza­bad fogni. HÍREK Eger, 1928 március 24. A villamosmüvek ideiglenes b. igazgatója. Az egri városi villa­mosművek h. igazgatói teendőinek ellátására Kiss Kálmán, a vízmű­vek tisztviselője kapott ideiglenes megbízatást. Kiss Kálmán munka­körét a helyettesítés tartamára vitéz Miklósy Géza vette át. Kinevezés. A m. kir. pénzügymi­niszter Müllner Jaroszláv Lajos tiszafüredi adóhivatali díjnokot másodosztályú állampénztári tiszt­té nevezte ki és szolgálattételre * tiszalöki adóhivatalhoz osztotta be. Az Emericana Agria corporatioja csütörtökön este curiátis-ütést tartott, amelyen Szabó Jilek Béla senior Gárdonyi Géza világnéze­téről olvasott fel. Az apródavatást a víg-rész követte, amelyből ki­emelkedett Hatnia Pál humo­reszkje Időjárás Hazánkban a hőmér­séklet különösen a keleti részeken már tegnap elérte a normális mér­téket. Jóslás: Változékony, inkább szeles és csapadékra hajló idd vár­ható lényegtelen hőváltozással Az Egri Dobó István Állami Fő- reáliskola ifjúságának zeneköre és énekkara 1928. év március 25.-én, vasárnap, este 6 órakor, az intézet dísztermében Műsoros-estet ren­dez. Műsor: 1. Venus a földön. Nyitány. Játssza a főreáliskola zenekara. 2. Buchner A. Dalra fel! Vegyeskar, énekli a főreáliskola énekkara. 3. Mozart. Figaró Há­zassága. Zongorán 4 kézre játsz- szák Löw András és Grosz Endre V. o. tanulók. 4. Berkovits L. Mazurka. Hegedűn előadja Bárány Gyula VIII. o. tanuló, zongorán ki­séri Löw András V. o. tanuló. 5. Váradi A. A tanú, szavalja Penger Ferenc V. o. tanuló. 6 Népdalok. Vegyeskar, énekli a főreáliskola énekkara. 7 Mendelsohn B. Népdal. Zongorán előadja Löw András V. o. tanuló. 8. Petrás Operett revü. Játssza a főreáliskola zenekara. 9. Reviczky Gy. Pán halála. Sza­valja Cholnoky Jenő VII. o tanuló. 10. Liszt: La Regatta Veneziáno. Zongorán előadja Grosz Endre V. o. tanuló. 11. Fichtner S. Hazám­hoz. Vegyeskar, énekli a főreális­kola énekkara. 12. Viotti Verseny­mű No. 22. Hegedűn előadja Deutsch Gy. VII. o. tan., zongorán kiséri Grosz E. V. o. tanuló. 13. Népda­lok. Vegyeskar, énekli a főreális­kola énekkara. 14. Fucsik. Induló. Játssza a zenekar. — Belépődíj nincs, a zenekar javára adomá­nyokat köszönettel fogad a rende­zőség. A nyulak rengeteg almafát tönkre teltek az egri határban. Az elmúlt télen aránylag kevés Myulat lőttek le az egri határban és a sok meg­maradt rágcsáló állat, mivel füvet még nem talál, lerágja az alma- fák-kérgét. Az igy megsérült fák természetesen kiszáradnak; va* olyan szőlőbirtokos is, akinek két­száz darab almafáját, közte 25 cm. vastagságút is, tönkretettek a me­zei nyulak. A káptalani uradalmi gazdasági hivatalból elloptak egy írógépet. Az egri káptalani uradalmi gazdaság Káptalan-utcai iroda helyiségéből tegnap reggelre egy »Underwood 1680208/Ő« jelzésű írógépet el­loptak A tettes az ajtófélfára akasztott kulccsal hatolt az iro­dába. A rendőrség nyomozást in­dított a tolvaj személyének kide­rítésére. Mozgalom a városi fürdők bérbeadására

Next

/
Thumbnails
Contents