Egri Népújság - napilap, 1928/1

1928-03-15 / 62. szám

4 SORI NÉPÚJSÁG 1928. március 15. * Nehéz székelésben szenvedők, akiknek a végbélbajok, az emésztési zavarok és sgyvértódulás, a fejfájás és szívdobogás teszik az életet nehézzé, igyanak reggel és este egy negyed po­hár természetes -Ferenc József* kese­rűvizet. Klinikai vezető orvosok iga­zolja«, hogy a Ferenc József víz has­műtétek előtti és utáni időszakokban is nagyértékű hashajtónak bizonyul. Kapható gyógyszertárakban, drogéri­ákban és fűszerüzletekben. Kardoss Géza a Kövesi-vár lovagja. Kardoas Géza, a Csokonai színház igazgatója, aki tudvalevőleg egyik lelkes vezetője annak a mozgalom­nak, amely a nyugdíjas színészek roppant szomorú helyzetén kíván segíteni, táviratot kapott a buda­pesti Kövesi-vár néven ismert jó­tékony társaságtól, amely arról értesítette, hogy lovagjává akarja avatni. A Kövesi-vár a nyugdíjas színészek felsegítésére alakult s hétfőn este avatták fel benne lo­vaggá, illetve nagyasszonnyá Bánky Vilmát és férjét, Rod la Rocque-ot. Ezen az ünnepélyes avatáson tör­tént volna meg a Kardons Géza lovaggá ütése is, de olyan későn kapta meg a táviratot, hogy már nem utazhatott el Budapestre. — így táviratilag köszönte meg a megtiszteltetést. * Uránia. Szerdán és csütörtökön a fővárosi Uránia, Corvin, Corso és Décsi-mozgók műsorából: .NE JÁTSZ A TŰZZEL» ötletes és fordulatos víg­játék, mely a szerelem nagy hatalmát ecseieli 7 felvonásban. Főszerepét Ja- queline Logan, a »Királyok királya» Mária Magdolnája játsza. E filmben különösen kiemelkednek a vihar és ár­vízfelvételek. — Műsoron van még «A NÉVTELEN HAJÓ« hét felvonásos dráma. Előadások kezdete 6 és egy­negyed 9 órakor. Ajándék a magyar nóta kedvelői­nek. Deztő Gábornak, az ismert zeneszerzőnek a századik nótája : «Minden pénzem elmulattam ...» amelynek versét Jászay—Horváth Elemér irta. Ennek a jubiláris nótának a kottáját Dezső Gábor ingyen és bérmentve megküldi annak, aki ezt tőle levelezőlapon kéri (Budapest, VIII. Szigony-u. 16/B. I. 18.). A szerző nagy érdek lődéssel várja, hogy kit és hány embert érdekel a magyar nóta. * Egerből történő eltávozásom al­kalmával ismerőseimnek és jöbarátaim- nak ezúton mondok istenhozzádot. Annau Oszkár. Vasárnap is lehet váltófirlapot vásárolni Közli a kereskedelmi mi­niszter a kereskedelmi és iparka­mara érdekeltségével, hogy a vál- tóürlapoknak vasárnap és Szent István napján dohányárudákban való árusítását az üzletek nyitva tartása alatt megengedte. * H legényegylet! kulturdélutá- nokra ülőhelyek már előre biztosítha­tók a Sajtószövetkezet könyvkereske­désében. Tanonc-otthon létesítésére szolgáló téglajegyek 50 fill., ugyanitt kaphatók. Vízvezetéki csőrepedés ma éjszaka a Deák Ferenc és Király utcákban történt. Különösebb kár nincs. * Halló! figyelem 1 Móra Ferenc jön ! Ki Móra Ferenc ? Országunk leg­kedveltebb írója, ki a bánatos embe­rek arcára is mosolyt tud varázsolni. Az Egri Izr. Filléregylet fönnállásá­nak 30 ik éve tiszteletére április hó l én a Kaszinó nagytermében irodalmi és zeneestélyt rendez. Itt tártja arany­tollú, a magyar földből kisarjadzott remekírónk. Móra Ferenc értékes elő­adását a külföldtől elismert, nagyra hivatott budapesti zeneművészek teszik tökéletessé az est művészi élevezetét. Bővebbet hirdetnek annak idején a falragaszok. Az Elnökség. Laptulajdonos és kiadó: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET Kiadóhivatali igazgató: Dr. Schőnvitzky Bertalan. épületfaanyag és tetőcserép legolcsóbb napi áron kapható a FAKERESKEDELMI ÉS FAIPARI VÁLLALAT Telefon 164. Vörösmarty ucca 67. — (Ezelőtt Baktai u. 2.) telepén. Faksz kölcsön igénylőit a szövetkezetünkkel való megállapodásunk ért e 1 m ében már most kiszolgáljuk. A Szegénygondozó Bizottság elszámolásai Elszámolás a havi adományokról. Madudák András 0 20, Tóth birja Mihály 0 20, Gáli György 020, D rány József 020, özv. Bőgő« Ferencné 0’30, Radác«y Sándorné 0 30, Hajas János 010, Bőgői Mari 015, Pogonvi Jo- zsefné 0 10, Urbán Józaefné 0‘40, Kocsis B<rnátné010, Körtvéjesi Jánosné 0 20, Tamás János 0'20, Kiss Istvánná 0 32, Tar József 0'50, Kani András 0^20, Hu-zár János 0 10, Has Simon 126, Bő­gős Mihály 0'30, özv. Elek Sán­dorné 0'20, Jaksi Ferenc 0 20, Bőta Pál 1, Papp Istváa 040, Jaksi Gáspárné 0 20, Tóth Pál Ferenc 1, Bodó Ferenc 037, Jászberényi Györgynő 040 Kol- mann János 3, Mikuska József 1, Hoffmann Imre 1, Beller Ist­ván 1, Zelenátt Ödönné 1, Mező József 1, Cnesznok István 1, Gőnczy Sándorné 2 Fecske Já- riosné 1, Paraijay Titusz 1, özv. Prokai Istvánné 0 50, Tóth Já­nos 1, Takács Istvánná 0 50, ifj. Győrfy András 080, Karbeiez Jánosné 1, Fülöp Sándorné 0 50, özv. Barta Andrásné 1, Barta Teréz 0 50, Pogonyi Ignác 050, özv. Sisur Lajosáé 0 20, özv. Birinceik Is’vánné 0 20, Birin- ceik Mari 020, Gulyas Gabor 020, Ivánszky Lajos 0'50, Székfy Sándor 0 30, Lővinger N. 0 40, Polánkai Jánosné 0 50, özv. Banka Dezsőnő 1, Preszler Már­ton 3, özv. Horváth Endráné 1, Guba Rozália 040, Bodnár La­josáé 0 50, Lakatos Mihálynő 050, Reskovics Bála 0 50 Stand Sándorné 1, Gyürky Imre 1, Erdődy Istvánné 0 60, Fridmann N.-né 010, Búzás Pál 030, Spu- dil Ferencné 1, Ádám János 2, Katona Demeterné 0 50, Klein Henrikné 0 30, özv. Berkovics N.-né 010, Erdélyi László 0‘50, Fecske Zoltánná 0 50, Locsinszky Béláné 0 50, Losonczy János 0 50,Nagy Jánosné0'20,özv. Balog Dezsőné 0 50, Poppá A.-né 0 20, Légrádi Mária 050, Bajza Mar­git 020, Pakot Ilona 1, Berger Jolán 1, Eperjessy Sándorné 1, Radich Istvánné 1, Dankő Fe­rencné 1, dr. Szabó Oizkárná 1, dr. Joób Géza 1, Pázmány L*>- jos 1, Izsák Gyuláné 1, Zshrad- nik Jőzscfné 1, dr. Búzás Endre 1, Sári Árminná 040, Fleisch­mann Vilmosné 0 50, Törő József 1, Klebner Gáza 1, Keller Ala- dárné 2, Rohasz Gyula 1, Barát Bertalan 1, Sós Györgyné 0 50, dr. Petrő Kiimán 10, özv. N gy Lászlőné 3, Latzits Gizella 1, Dingha N.-né 2, «Nagymama» 1 pengő. (Folyt, feöv.) 1928 7677. Pk. számhoz. Árverési hirdetmény. Dr. Szabó Szilárd ügyvéd által kép­viselt Egri Hordó és Faárúgyár ké­relmére és javára 224 46 P követelés és járulékai erejéig az egri kir. járásbíró­ság 1928. évi fenti sz. végzésével alren­déit kielégítési végrehajtás folytán vég­rehajtást szenvedőtől lefoglalt 2000 P becsértékű ingóságokra az egri kir. já­rásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t. c. 20. §-a alapján fentírt, va­lamint a zálogjogot szerzett más foglal- tatók javára is a végrehajtást szenvedő lakásán Egerben, Érsek ucca 5. házszám I. emelet közbenjöttel leendő megtartá­sára határidőül 1928. évi április hó 4. napjának délelőtt 10 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt zongora s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becs- áron alul is el fogom adni. Eger, 1928. évi március hó 8-án. Rolik Lajos kir. bir. végrehajtó. Sima és gyökeres :: Berlandieri:: és Monticola vessző eladó! Határ Imre földbirtokos Aba­:: ujszántó. :: Pályázati hirdetmény. \ A Recsk községi Fogyasztási Szö- • vetkezet azonnali belépésre korcs- | makezelői állásra 1000 P óvadékkal ! pályázatot hirdet. Személyes megjele- j nés előnyös. Útiköltséget nem térítünk í meg. Fizetés megegyezés szerint. írás- j beli pályázatok a szövetkezeti ügy- | vezetőhöz adandók be Igazgatóság. | Vh. 168 szám, 1928. | Árverési hirdetmény. Alulírott kir. birósági végrehajtó köz- I hirré teszi, hogy az egri kir. járásbiró- ; ság Pk. 7408/928 sz. végzése folytán | Kornhauser Miksa javára 1064 P 10 f i s jár. erejéig elrendelt végrehajtás alkal­mával lefoglalt és 1770 P-re becsült férfi és gyermek ruhák ingóságok 1928. évi március hó 17-én d. u. 3 órakor Verpelé- ten végrehajtást szenvedő lakásán nyil­vános árverésen — szükség esetén becs- I áron alul is eladatni fognak. | Eger, 1928. évi február 21. Saárossy Imre, kir. bir. végrehajtó. Szölőoltványok gyökeres hazai vesszők faj­tisztán, legolcsóbban a Nemzetközi Borkereskedelmi R. T.-nál Budapest, IV., Egyetem u. 2. Kérjen árajánlatot! * Ne felejtse el a lejárt előfizeté­sét megújítani! Megjelent az autóipar régvárt C80- dája. az új FORD Jellemző sajátságai: az elérhető nagy sebesség, a nagy felgyorsuló képesség, gazdaságos benzinfogyasztás, rezgésmentes, zajtalan járás, könnyű kormányozhatóeág, eredeti négykerékfékrendszer, tökéletesített rugózás, hydraulikus lökésgátlók, eredeti olajozásrendszer, tökéletesített hűtés, új gyujtásrendszer. új világítás- és inditásrendszer, különleges kulisszáB sebességváltó, speciális acélküllős kerekek, gazdag felszerelés, elegáns karosszériázás, páratlanul olcsó árak, kedvező fizetési feltételek. Felvilágosítást nyújt ILLÉS BÉLA a FORD gyártmányok képviselője Eger, Honvéd ucca 7. Hirdessen az Egri Népújságban! «Kihirdetései* Minden szó hétköznap 8 fillér vasárnap és ünnepnap 10 » A legkisebb kishirdetés 80 » vasárnap és ünnepnap 100 » Hirdetések előre fizetendők. MAKULATÚRA újságpapír kilója 24 fillér az «Egri Nép­újság« kiadóhivatalában. HÁZAK, szőlők adásvételét közvetít. Kováts, OFB. ingatlanirodája Torony u. 3. SOFFŐRT felvesz Fehér, Kaszinó u. 1. HÁZ KÖZVETÍTŐ Fenyő Lipót Eger, Ujvilág-u. 10. F0LDBIRTOKOKRH 5 holdtól, hol­danként 700 nengóig becslés nélkül. 35 évi amortizációra, 7 '/« % kamatalapon, az ország legnagyobb pénzintézetétől 5 nap alatt gyorsfolyósítás 1 Házakra : 5—10 évig terjedhető átmeneti kölcsö­nök. Kisipari hiteleket váltóra, 12°/o ra szerzünk. Váltóhitelt folyósíttatunk ma­gánpénzből (legfeljebb egy évi időtar­tamra) hetikamatra, hitelképes kereske­dőknek, háztulajdonosoknak és informá­cióképes tisztviselőknek, magánosoknak. Ékszerfedezetre, az érték 80 °/o-ig azon­nal folyósíttatunk. «NEW YORK» hitel­iroda Budapest, VI., Podmaniczky ucca 29. Vólaszbélyeg beküldendő. JÓKARBAN levő ebédlő bútor eladó, Servita-u, 27. _______________________ P ERFEKT varrónő házakhoz ajánlko­zik, malom u. 12. ÉRSEKI uradalom kápolnai gazdasá­gában 150.000 drb. sima olasz rizling és tramini szőlővessző eladó. Jószágigazga­tóság. ELADÓ 2 ágy, 1 ágybetét, 1 dívány, Szvorényt ucca 38. KETTŐ szoba konyha bútor jó álla­potban eladó. Értekezhetni Kállay Zol­tán ucca 11, földszint. Az idő pénz: apróhirdetéseit a Babocsay dohánytőzsdében (Tüzoltó- tér 1) is feladhatja. EGY fényezett ágy, ingaóra, szekrény, bőrdivány eladó. Knézich Károly ucca 23. sz. I. emelet. ESTERHÁZY húsárúgyár kitűnő ter­mékei állandóan kapható, príma zsír kg. 2‘60 P Szent János uccai lerakatban. ELADÓ vagy kiadó Szépasszonyvölgy út 39 számú új modern ház május 1-re. Érdeklődni Koháry ucca 4. Ugyanott cimbalom eladó. PINCE borházzal, udvarral, szoba- konyhás lakással Szálában. Pincék a bel­városban, a Tihaméren, Kőporoson el­adók. Kováts ingatlaniroda Torony ucca 3. szám. JÓKARBAN levő felszerelt szivárvá- nyos kút eladó. Széchenyi ucca 8. (62.) Nyomatott az Érseki Liceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Badll Károly.

Next

/
Thumbnails
Contents