Egri Népújság - napilap, 1928/1

1928-03-08 / 56. szám

*928 március 8. EGRI NÉPÚJSÁG 3 ■MHaHHMHHBffinEMMFVMMBMHtiMSUKHMMMWMHnHHnMNnMNNMMMl MMBBBsasMBnMMmwiim állapítani a vérbaj jelenlétét, mint az eddig használatos Wss- sermatm-próbával. Hasonlókép­pen bevált ez a módszer a vér- bajokkal kapcsolatos vérszegény­ség fokának megállapításánál is. a«^ismmw8s«*#^ismewtaBBW Amerika száztíz millió dollár kölcsönt nyújtott eddig Európának. JFasAiní/fow, március 7. Hivatalos statisztikai megálla­pítások szerint az Egyesült Ál­lamok által kibocsátott kölcsönök összege 253 millió dollár. Ebből az Összegből 110 millió dollár esik Európára és 143 millió dol­lár a többi világrészre. Ország-Világ. — A kormány rém engedélyezi a «Frontharcosok Szövet dg é- nek» megalakítását. — A magyar textilipar 42 000 munkást foglalkoztat. — A magyar Dorner-metódus ^lapján gyártják Amerikában a műaelymet a kukoricaszárból. — Az állam visszaveszi a B-lis­tára helyezett tanítókat. — Egy nagyszalontai fiatal­ember négy csendőr meggyilko­lását ismerte be a magyar vizs­gálóbíró előtt. — Egy orosházi téglagyáros fel­gyújtotta üzemét, mert pénzre ▼olt szüksége. — A Vatikán közbenjárását ké­rik Déltirol érdekében. — Elkobozták a Prágai Msgyar Hírlapot Bethlen debrecani be­széde miatt. — A csehszlovákiai magyar pár­tok egységes klubot alakítanak. — Németország kétszázmillió pengő értékű iparcikket szállít Magyarországnak. — Az Anglia és Amerika közötti telefonbeszélgetés díját 9 font sterlingre csökkentették. A Páris—Buenosayres közti légi- forgalom első repülőgépe elté­vedt a Szahara feleit. — Az angol-egyiptomi szerződés miatt a kairói kormány beadta a lemondását. — A szovjet nemzeti bohőci ál­lást kreál. — A malájl szigetekre száműzik a portugál összeesküvőket. — Csikágóban a rendőrségen villamosszéket állítottak fel a nagymértékben elszaporodott ve- szetikutyát kivégzésére. Tizenöt zsidó az árokban. Szombat este a bonyhádi zsidó nőegylet jőtékocycéíu bált ren­dezett, melyre meghívtak tizenöt pécsi zsidó egyetemi hallgatót is- A diákok szmokingba és frakkba öltözva egy autóbuszon indultak el a bálra. Érdnél az autóbuiz felborult és a diákok az árokba fordultak, de komolyabb bajuk egyiknek sam törtéüt. * Rossz időben a gyermekek a Tün­dérvásárt kérik. Példányonként csak 12 fillérért kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet üzletében, ujságárú- sítóinál és a dohánytőzsdékben. Pólyásbaba az uti- bőröndben, Berlinből jelentik: A Mar­burg és a Siegen közötti or­szágúton három munkából haza­térő napszámos nsgy utibőrön- döt talált. Amikor kinyitották, akkor a legnagyobb csodálko­zásra egy alvó pólyáibabát lel­tek a koffer belsejében. Az egyik munkás elhatározta, hogy haza­viszi a gyermeket és a szülők kinyomozáig eltartja. A böröndöt jobban megvizs­gálva, a gyermek fejpárnája alatt egy köteg bankjegyet találtak mintegy 4000 márka értékben. A bankjegyekhez ."cédula volt erősítvp, amelyen kérik a meg­találót, hogy nevelje egy évig a gyereket és egy év után ugyanazon a helyen, amelyen a koffert megtalálta, jelenjen meg a gyerekkel és akkor újabb nagy szerencse fogja éj ni. HÍREK Eger, 1928. március 8. A gyöngyösvidéki lignitből benzolt akarnak gyártani Tudvalevő, hogy a nem nagyon értékes barnaszén­ből, az úgynevezett lignitből Olasz­országban benzolt készítenek. A lignitet különleges eljárással lepá rolják, nagy hőértékű szenet kap­nak, faszenet, mely a rendes fából készített faszén minden tulajdon­ságával bir. A lignitnek faszénné való átalakítása közben tiz száza­lék kátrány termelődik. E kátrány fele motorikus olajjá, benzollá ala­kítható át. A Budapest—Gyön­gyösvidéki Lignitbánya r. t. csak­hamar felhívta a főváros vezető­ségének figyelmét az érdekes kí­sérletezésekre. A gyöngyösi lig­nitbánya részvényeinek 51 száza­léka ugyanis a főváros tulajdoná­ban van s igy a székesfővárosnak elsőrendű érdeke lenne, hogy a bánya termékeit jobban tudják értékesíteni és hasznosítani. Sziget Gábor gázgyári igazgató, a gyön­gyösi polgármester és a Lignitbá­nya rt. igazgatója ezért kimentek Olaszországba, ahol tanulmányút- jukon alkalmas benzol-lepárlási szisztémát találtak úgy, hogy a benzol mellett a lignitből 7000— 7500 kalőriájű faszenet is állíta­nak elő. Most idehaza folynak to vább a kísérletezések. Miért nem öntözik a Deák Ferenc utcát is ? Kaptuk az alábbi levelet: — Tek. Szerkesztőség! Örömmel látom, hogy a város vezetősége, mérnöki hivatala az utóbbi napok­ban legalább a forgalmas Széche­nyi utcán, s ma délelőtt már a Kállay utcán is öntöztet. Azt azon­ban nem tudom megérteni, hogy miért mostohagyerek a Deák Fe­renc utca. Ott már befejezték a csatornázást, vízvezetékezést, egye­lőre nincs is új utcafeltúrásra ki­látás, nem ártana tehát egy kis rendet csinálni. Elvégre is ez Eger egyik legforgalmasabb utcája. Itt bonyolítódik le a sokat hangoztatott idegenforgalmunk. Itt nyelik a leg­több port a vasútállomásról szá­guldó autók, kocsik után haladó gyalogos idegenek, az esti sétáikat végző polgárok, fiatal párok. — Igazán nem ártana, ha ide is el­látogatna városunk muzeális értékű locsolókannája s nyomában az utca­seprők kara. Tisztelettel: Aláírás. Záróünnepélyek az analfabéta és ismeretterjesztő tanfolyamokon. Hammel Árpád, Heves vármegye népművelési titkára, az egri anal­fabéta és ismeretterjesztő tanfolya­mokon kívül Gyöngyösön, Tisza­füreden, Hevesen, Horton és Erdő- kövesden is rendezett analfabéta és ismeretterjesztő tanfolyamokat, amelyek lényegesen csökkentették vármegyénkben az írni-olvasni nem tudók számát és emelték a vidék kulturális színvonalát. A tanfolya mok hallgatói mindenütt záró­ünnepélyeket rendeztek az előadó sok befejezése után, amelyeken Hammel népművelési titkár is megjelent és buzdító beszédet tar­tott »A tudás — hatalom* címen. A -haszontalan szerzetesek«. A párisi Études kimutatást közöl azokról a közjótékonysági és kul­turális intézményekről, amelyeket Franciaországban a szabadkőmű vesek és szociálisták által haszon­talanoknak mondott női szerzetes- rendek tartanak fenn. Az apácák fenntartanak: 900 árvaházat, 170 vakok és siketnémák intézetét, 59 tébolydát, 1248 szegényházat, 46 házat gyengeelméjű gyermekek számára, 50 kórházat, 180 üdülő és védőintézetet, 90 javítóintézetet, stb. Négyszemű, négyfülü, nyolclábú bárány született Izsákon. Kecske métről írják: A természet furcsa­ságainak egyik ritkán hallható különös esetéről jött hír ma dél­előtt Izsákról. Vincze István gaz­dálkodó Izsák revickei határbeli birtokán csütörtökön reggel egyik anyajuhnak olyan torzszülött bá- ránykája született, amilyenről még hallani is szenzáció. A bárányka jól kifejlett törzsén két nyak, négy szem, négy fül, nyolc láb látható. Két szemet a fej tetején apró le­bennyel takarva fedeztek fel, a nyak egy bőrrel fedett, de rögtön észrevehető, hogy két részü. — A bárányka holtan jött a világra, megfulladt és az anyaállat is beteg. Anyakönyvi hírek f. évi február 27 tői március 4 ig. Újszülöttek: Nagy Sándor fmves Erzsébet, Pál Sándor fmves Sándor, Szabó István , fmves Sándor, Tóth Ferenc fmves József, Yolszky Béla kőművesmester Gizella, Visnyei Ferenc gyári s.- munkás Béla, Tóth Béla m. kir. honvéd szkv. Erzsébet, Tóth Gáspár fmves László, Árvái János fmves nejének halva született fia, Romány Anna fmvesnő Anna, Reinics Bi­ankának Julianna, Gáspár Rózának Laura és Puporka Máriának Béla nevű gyermeke. Jegyesek: Berecz Károly m. kir. honvéd egri és Somogyi Brigitta, Nemecsek Aurél v. I. oszt. aljegyző és Matuska Margit egri lakosok. Házasság kötés az elmúlt héten nem volt. Meghaltak: özv. Baranyai Józsefné szül. Mihálkó Mária magánzónő 68 éves, Szilvási Istvánná szül. Mészáros Rozália 66 éves, Király Györgyné szül. Szőke Margit 22 éves, Bolya Terézia 75 éves, Sztregova Szidónia nyug. gyári munkásnő 32 éves Farkas András birtokos 70 éves, Pogonyi Ignác fmves 75 éves, Reinics Bianka 25 éves, Rei­nics Julianna 1 napos, Lakatos Já­nos 6 hónapos, Zemancsek György 6 hónapos, Tana Györgyike 1 hó­napos korában. — A múlt február hónapban született 54 gyermek. Meghalt 44 egyén. Házasságot kö­tött 17 pár. iWWB—fcd———M—fc Küzdelem a megismerésért. Szer­dán reggel érdekes levelet hozott szerkesztőségünkbe a posta. Rak- mányi Szilárd II. elemista írta: Itt küldök egy verset, hogy meg­ismerjenek Este. Sir a gyerek ázva-fázva, Remeg neki keze-lába. Sír a sírnál, sír anyjáér, Imádkozik és hazatér. A strófa nyilván azért kapta az Es­te címet, mert szerzője este, villany­fénynél írta. Az ismeretség oká ból közöljük az ősi rovás-íráshoz hasonló sorokat azzal a megjegy­zéssel, hogy a legközelebbi versét, amelynek bizonyára Nappali ha rag lesz a címe, remélhetőleg más újságnak, mondjuk a Tündérvá­sárnak küldi be Rakmányi úr, akit ime átadunk a halhatatlanság­nak. Megszökött elmebeteg. Az Irgal­masnő vérek egri elmegyógyintéze­téből eddig ismeretlen módon meg­szökött özv. Bogija Mihályné 58 éves elmebeteg. A rendőrség azon­nal értesítette a szomszédos ható­ságokat s a mai nap folyamán teljes apparátussal megindult a nyomozás a szökevény felkutatá­sára. Bogya Jánosnő személyle­írása : középtermetű, kövér, job­bára tótul beszél és rosszul hall. Szökése alkalmával szürke flanell- blúzt és szoknyát, fekete fejkendőt, sötétbarna vállkendőt viselt. * Uránia. Szerdán és csütörtökön : «A FALUSI VÉNUSZ« George Sani nagyhírű regénye 8 felvonásban, fő­szerepeit Lya Mara, Hurry Liedtke és Yvebe Guilbert játszák. London« a nagyváros tükre 3 felvonásban és Pét ria híradó. Az előadások 6 és egyne­gyed 9 órakor kezdődnek. Jegyek előre válthatók a mozipénztárban. Hány éves tyúk tojik legtöbbet? A «Kertészeti Közlöny» egyik leg­utóbbi számában a szakemberek arra a megállapodásra jutottak, hogy a mi viszonyaink között jó­nak mondott tyúk az első év őszén 20—30, a második évben 130—150, a harmadik évben 169—180, a ne gyedik évben 120—150, az ötödik évben pedig 70—90 darab tojást tojik. Ezek a számok azt mutatják, hogy a harmadik évben adja a tyúk a tojáshozamot, az ötödik évben pedig már csak a felét tojja annak, amit a harmadik évben adott, ezzel szemben azonban ugyanany- nyit eszik, tehát ez a kevesebbet tojó tyűk ugyanannyiba kerül, mint egy hároméves jól tojó tyűk. Az okszerű baromfitenyésztő ezért csak 3 éves koráig tartja meg a tojós tyúkokat, a négy éveseket kimustrálja, illetően levágja, vagy eladja. Ne fogadjon el az orvos által rendelt helyett silány utánzatokat, vagy hamisítványokat. Ügyeljen az eredeti cso­magolásra!

Next

/
Thumbnails
Contents