Egri Népújság - napilap, 1928/1

1928-02-19 / 41. szám

2 EGRI NÉPÚJSÁG 1928. február 19. Matuszka Mihály apát- kanonok lett az Egri Hangya Szövetkezet új elnöke. Az Egri Hangya Szövetkezet a folyó hő 16-ftn tartott igazga* tésági ülésén Matuszka Mihály apátkanonokot, vároiunk köz- tiszteletben őa közszeretetben állő népszerű plébánosát nagy lelke­sedéssel, egyhangúan megválasz­totta elnökének. A mindvégig ünnepies hangú latban lefolyt ülésen, melyen sz igazgatóság tagjai teljes szám­ban megjelentek és a felügyelő­bizottságot annak elnöke kép­viselte, az új elnököt melegen és lelkesen ünnepelték. Jilek Károly alelnök az igaz­gatóság nevében keresetlen, me­leg szavakkal üdvözölte az új elnököt, felsorolva annak nemes és kiváló tulajdonságait, melyek párosulva kimagasló egyénisé* gével és a szövetkezeti élet te­rén már a múltakban szerzett kiváló érdemeivel őt miDden te­kintetben hívatottá teszik arra, hogy a szövetkezetét a nagy­érdemű alapítója és első el­nöke, dr. Nagy János széllé* méhen a további megerősödésre és felvirágoztatásra vezesse, mely nemes törekvésében az igazgatóság öt a legmesszebb menő, hathatós támogatásáról biztosítja. Ezután a felügyelőbizottság elnöke, dr. Off Péter a felügyelő- bizottság nevében üdvözölte az új elnököt poetikus, szép sza­vakkal, melyekben a vezető szer­vek szükségszerű, harmonikus, és megértő együttműködésére utalt és kérte a felügyelőbizott­ság iránti jóindulatát, viszont pedig részükről, öt a legteljesebb ragaszkodásukról és odaadó kész­ségükről biztosította. Végül Z*iros8 Sándor ügy­vezető igazgató üdvözölte az el­nököt a saját és az összes al­kalmazottak nevében, kérvén öt, hogy mint nagyérdemű elődjei, legyen ő is atyai pártfogója és jóakaró támogatója az .alkalma zottaknak, kik mindig odaadás­sal, szorgalommal és hűséggel szolgálják a szövetkezet érde­keit, melynek vezetősége iránt állandóan a legnagyobb tiszte­lettel és nagyrabecsüléssel vi­seltetnek. Az elhangzott beszédekre az el­nök hosszasan, tartalmasán vá­laszolt mélyen szántó gondola­tokban gazdag beszéddel, mely­ben ecsetelve a szövetkezetek fontos szerepét a gazdasági élet­ben és külföldi példákra utalva kifejtette, hogy csak azok a nem­zetek boldogulnak és gazdagod­nak, melyek át vannak hatva a szövetkezeti eszmétől és az iránt teljes megértéssel viseltetnek. Épen ezért minden más sokol­dalú elfoglaltsága dacára is örömmel és büszkén vállalja az elnöki tisztséget, mert tudja, hogy ezzel nemcsak a Hangyát, de elsősorban a közérdeket szol­gálja, melynek mindig lelkes és odaadó harcosa volt. Örömmel veszi tudomásul a szövetkezet két vezető szervé­nek felajánlott megértő és hat­hatós támogatását valamint az alkalmazottaknak odaadó, hű séges szolgálatait, melyeknek se gí »Bégével semmi nehézséget és akadályt nem fog ismerni abban a határozott törekvésben és cél­kitűzésben, hogy elnöki műkö­désével az egri Hangya-szövet­kezetét, mely eddig i* a legna­gyobbak ős legerősebbek közé Eger, február 18, Hevesmegye Gazdasági Egye­sületének legutóbbi igazgató-vá­lasztmányi ülésén többen szóvá- tették, hogy Hevesmegyében több mint har­mincezer kataazträlis hold be ültetett szőlő van. Hevesvármegye szőlőtermelő vidékeinek : Egernek, Gyöngyös­nek kitűnő márkája van a bor­kereskedelemben. Ez a hírnév, ez a márka most letűoőben van, mert a termelők egyrésze direktter* melö 8zölőv88szöket ültet. Annyira romlottak a viszo­nyok, hogy Gyöngyösön pl. a hírlapokban is felhívják a né­pet a Nova-termelésre. Pedig Nova-vesszőből nem lehet jó­bort termelni. Még a nagyfokú Delavárenak sines karaktere. Most pedig Gyöngyöstől Hatvanig Nova-tele- pitóseket látunk. Engler, volt egyesületi titkár, ezeknek elmondása után indít­ványozza, bogy Hevesmegyéből küszöböljék ki a Nova és a többi dírekttermő A műit évi december máso­dik feléban és ez év január elején fellépett nálunk szokatlan erős hideg idő az őszre várható szü­reti eredményeket nagyon hát­rányosan befolyásolta, mert sok helyen a hőmérséklet alacso­nyabb volt, mint amilyent a mi éghajlatunk alatt a szőlő káro­sodás nélkül elbír. Ez a hőmér­séklet legfeljebb 10 Celzius fok a nullpont alatt; de ezt is csak a teljesen beérett fásrész és a rajta levő jól kifejlett rügyek állják és csak rövid ideig, mert ha napokon és éjjeleken át tart az ilyen nagy hideg, akkor min­den rügy elfagy. A fagy káros hatása legin­kább a síkfekvésű és a be nem fedett szőlőket érte, kőlönösen akkor, ha azokat semmi vagy csak vékony hőréteg fedte, mert a bő még jobban megóvja a tő két és rügyeket, mint a földel való befedés. Kisebb a veszély a magasabban fekvő hegyolda­lakon, mert a hidegebb levegő mindig nehezebb és a hegyolda­lon lefelé húzódik, míg a lejtő alján annál tetemesebb a kár. Most még a kár nagysága nem állapítható meg, mert a rügyek megfagyását csak úgy ítélhetjük meg, ha azokat függőlegesen kettémetszük és belsejük nem zöld, hanem barna; ez pedig a tartozik, mintaszövetkezetté fej­lessze. Ezek után a mindvégig lelkes és ünnepies hangulatban lefolyt ülést bezárta. szőlöv888zök termesztését. Gálffy János egri szőlészeti és borászati szakiskolai igazgató, borászati felügyelő ezekre a kö­vetkezőket jegyzi meg : — A törvény megtiltja dírekttermő vesszők ültetését, egyedül az othellót engedi meg, a vörösborok festése céljából. Több dírekttermő szőlővesszö termelése és szaporítása ninci megengedve. A helyzet nemcsak Heveimegyében rossz, hanem sajnos, úgy hallottam a napok­ban, hogy Gyöngyösről egész vagon Nova- szölőve8szőt szállítottak Tokaj- hegyaljara. — A törvény szerint minden új szőlőültetésnél engedélyt kell kérni a kamarától. Ezt azonban nem tartják be. Egyelőre ciak ügy segíthetnénk, ha az alispán úr kötelezné a hegyőröket, hogy jelentsenek be minden új szóló- ültetést. Egyébként most készül a hegyközségi törvény, amely rövidesen rendet teremt ezekben az ügyekben is és meg­akadályozza, hogy meg nem fe­lelő szőlőfajtákat telepítsenek. terméshez szükséges rügyekkel nem tehető meg. Ezért a téli fagykárt szenvedett szőlőket leg célszerűbb, ha tavasszal kétszer metsszük meg. Mert nagyon gyak­ran fordul elő, hogy a sok meg­fagyott rügy közül néhány tel­jesen sértetlen marad. Azt azon­ban, hogy a rügy még életké­pes, csakis a tavaszi fakadás alkalmával ítélhetjük meg, ezért a metszésnél a következőleg já­runk el: Az első metszésnél a mívelési módunknak megfelelő termőcsa­pokat két-három rüggyel hosz- szabbra hagyjuk meg, mint azt a metszési mód megköveteli. — A rövid csapot 4 rügyre, a ho»z- szűt 6 rügyre, a cserelápon szintén négyrügyes termécia- pot és S rügye* termő ugar- csapot hagyunk, a szálveeszős mfvelésnél pedig két szál vesz- ■zőt. Mikor aztán a levegő és a talaj annyira felmelegedett, hogy a rügyek duzzadni kezdenek, újra átvesszük a szőlőt a máso­dik metszés elvégzése végett, amikor minden egyes csapot figyelmesen megvizsgálunk és ha nincs rajta duzzodő rügy, akkor tőből levágjuk, hogy a vessző alapján levő rejtett rü­gyekből, amelyek sokkal köny- nyebben szabadulnak meg a roeg- fagyástól, mint a nyiltrügyek, legalább a jövő évre kapjunk erős, egészséges hajtásokat. Ha pedig ezeken a hosszabb csapó- Kon vannak duzzadó rügyek, akkor azok közül annyit, ameny- □yit mívelési módunk megenged, hagyjunk meg, a többit pedig távolítsuk el. Nem baj, ha a rö­vid csapos míveletnél nem az alsó két szem, hanem a fölöttük levő rügyek duzzadtak, vagy ha a csercsapos míveletnél a termö- ugarcsapon nem az alsó 2—3 rügy, hanem esetleg a felső há­rom rügy mutat egészséges duz­zadást, azért azok meghagysn- dők. Az ilyen második metszésnek az szokott a hátránya lenni, hogy az újonnan okozott seben ke­resztül a szőlőtő sok nedvet ve­szít. Ezt azonban elkerüljük az­által, hogy a második metszés­nél ügyelünk arra, hogy a vágást ne az érközön, hanem a fölfelé legközelebbi bütyöknél, a büty­kön keresztül tegyük meg, hogy a bütyök bélrekesze (diafragma) sértetlen maradjon. Ezáltal a fölösleges nedvkifolyás teljesen megakasztható. HÍREK Új postatiszt A m. kir. kereske­delemügyi miniszter Csompora Mátyás egri postadíjnokot II. osz­tályú postatisztté nevezte ki. Egyházmegyei hírek. Az egri fő egyházmegye területén a közeli napokban a következő áthelyezé­sek történtek: Kisantal István recski káplán Jászalsószentgyörgy- re, Halász József ujmisés Recskre, Gáli Gyula egyeki káplán Gyön- gyössolymosra, Fügedi István bá- tori káplán Egyekre, Szép István újmisés Bátorba, Junák Sándor újmisés Dévaványára, Nagy Ár­pád újmisés Sajószentpéterre, Kon- esek József újmisés Szentistvánra és Rácz Pál újmisés Borsodszirákra. A m. kir honvédség tisztjeinek házassági óvadékát ez év május el­sejétől kezdve, ezredestől lefelé 10 ezer pengőben, harminc éven aluli tiszteknél 15 ezer pengőben álla­pítja meg a miniszteri rendelet. Kinevezés. Magyar y Pál mi­niszteri tanácsos, pénzügyigazgatő, Setnperger Dezső II. osztályú pénzügyi altisztet I. osztályú pénz­ügyi altisztté nevezte ki. Társai ez alkalomból melegen ünnepelték a kötelességtudó, derék altisztet. Kéményt fiz. Tegnap este 9 óra­kor, az óriási szélviharban kigyul­ladt a vasútállomás melletti Köz • ponti szálloda egyik kéménye. Sze­rencsére a közelben tartózkodó rendőrörszem még idejekorán ész­revette a tüzet és telefonon érte­sítette a tűzoltóságot, ahonnan két ember azonnal kivonult és egy jó félórai munka után eloltotta a kéménytüzet. Hitbuzgalmi szervezkedés Tisza- polgáron Polgár katolikusságának legnépesebb vallási egyesülete, a Rózsafüzértársulat a napokban igen sikerült renovót tartott. Mar­ton Bernát sz. Domonkos rendi atya 3 napon keresztül foglalko­zott e nagy társulat átszervezésé­vel, mely több mint ezer tagot számlál. A helyi vezetést dr. Kiss Péter plebánoshelyettes vette a kezébe, aki apostolkodó munkába állítja ezt a hatalmas, nagy vallá­sos társulatot. IdÖjoeláS : Egyelőre még válto­zékony idő várható, éjjeli faggyal. Nova- és dírekttermő szőlő- vesszőket Ültetnek több hevesmegyei szölövidóken A vármegyei gazdasági egyesület ki akarja küszöböltetni a silánybort termő szőlőfajták ültetését. A szőlő és a téli nagy hideg. Irta: Vargha Imre, gazd. tanácsos, szőlészeti es borászati főfelügyelő.

Next

/
Thumbnails
Contents