Egri Népújság - napilap, 1928/1

1928-02-12 / 35. szám

4 EGRI NÉPÚJSÁG 1928. február 12. «‘BEHOZATAL * A has teltsége, szívtáji fájdalmak és az emésztési nehézségek a természe­tes «Ferenc József keserűvíz használata által megszQntethetők és az agg, a szem, a tüdő vagy szív felé irányuló vértolu­lások ellensulyozhatók. Gyomor- és bél­specialisták igazolják, hogy a Ferenc József vízzel, különösen az ülő életmód következtében jelentkező bajoknál, na­gyon kedvező eredményeket érnek el. Kapható gyógyszertárakban, drogériák­ban és fűszerüzletekben. Népszövetségi gyűlés a Makiári úti óvódéban. A Katolikus Népszövetség egri szervezetének Makiári I. ős II. negyedbeli csoportja vasárnap délután 4 órakor a Makiári úti óvodában havi gyűlést tart. Tárgy- sorozat: 1) elnöki megnyitó, 2) le­vente-szavalat, 3) ismeretterjesztő előadás, tartja Gátpár István igazgató-tanító, 4) levente-szavalat, 5) Hiszek egy Istenben .. . énekli a közönség. A tagokon kívül ven­dégeket is szívesen lát a rendezőség. Gyermeknyaraltatási akció. A Szé­kesfőváros Tanácsa, mint minden évben, ezidén is megrendezi gyer­meknyaraltatási akcióját. A bízott ság kéri a vidék tehetőseit, járjanak közbe a főváros tanácsa e nehéz munkájában. Vállaljanak gyerme­keket a nyár folyamára gondozásra. Erősítsék ezeket a gyermekeket testben és lélekben, mert az öröm­teli lélek nem felejtkezhet meg soha a neki nyújtott jóért s az Istennek is tetsző dolgot müveinek, melyért az áldás el nem maradhat. Jelent­kezők a következő címre küldjék szives értesítésüket: Budapest Szé­kesfőváros Tanácsa Gyermeknya­raltatási Akciója, Budapest, IV. kér. Cukor-utca 6. sz A földhöz nem jutott egri had viseltek és a földbirtokrendezésibizto- siték. Az egri hadviseltek közűi azok, akik a földbirtokrendezés során földet nem kaptak, azt kér­ték, hogy az O. F. B. a háborús szerzeményű szőlőkből juttasson nekik. Az igényjogosultak össze­írásakor az előleges költségekre százan 16—16 pengőt be is fizettek, amikor pedig a bíróság fejenkint még 2000 pengő biztosítékot is kért, — mindenki lemondott a szőlőről. Az előre befizetett 16—16 pengő hétfőtől kezdve átvehető a városi közpénztárban. • Heti műsor az Urániában. Szom­baton csak egy napig, két előadásban 6 és egynegyed 9 órai kezdettel Zoro és Hum a „DON QUIJ0TTE“ főszerepeiben. Burleszk és Magyar-híradó. — Vasárnap és hétfőn rendes helyárak mellett, a szezon legszebb és legnagyobb filmje: „KIRÁLYOK KIRÁ­LYA“, az TJr Jézus Krisztus élete és szenve­dése, 18 fejezetben kerül bemutatásra. Az Uránia vezetősége a közönség óhaját telje­síti, amikor Cecil B de Mille e nagy sikert aratott kiváló művét reprizben műsorra vette. — Kedden és szerdán két szép sláger egy műsorban: „AZ ORVOS, AKI ÖLT“ (A kuruzsló) párbaja a végzettel 10 felvonásban, főszerepét Conrad Vcidt, a nagytehetsógfl drámai színész játsza. »CSAK TE VAGY AZ OKA“ hétfelvonásos vígjáték, főszerepben Laura La Plante, a moziközönség szőke ked­vence. — Csütörtökön a hősök emlékszobra alapja javára : „EMDEN, A HŐSÖK HA­JÓJA“, a világhírű német cirkáló legendás útja 8 fejezetben. Főszerepeit az Emden életbenmaradt tisztjei és legénysége, vala­mint Louis Ralph és Mindszenthy Mária ját- szák. Műsoron van még egy ötfelvonáBOS uta­zási film. Mindkét előadás teljes bevétele a hősök emlékszobra alapja javára fordíttatik. — Megnyitó beszédet mond Trak Géza pol­gármester, Nemeesek Aurél városi jegyző pedig alkalmi költeményt szaval. — Az elő­adások kezdete hétköznapokon 6 és egyne­gyed 9 órakor, vasárnap 4, 6 és egynegyed 9 órakor. — Jegyek előre válthatók a mozi­pénztárban. * Gyönyörű, 24 oldalas színes mel­lékletet ad Serédi Jusztinián hercegprí­más életéről és diadal útjáról a Nem­zeti Újság vasárnapi száma. • Singer gépselyem mindenféle színben kapható. Singer varrógép fi­óküzlet Eger, Kállay Zoltán-utca 11. • * Többfelől hozzánk érkezett el­ismerés alapján felhinjuk hölgyolva­sóink figyelmét a Vánca kiadásban meg­jelent értékes, új könyvre, «ft mi süte- ménykönyvűnk«-re, mely egészen új­szerű módon, 162 képpel magyarázza és 150 nagyszerű recepttel adja példáját az összes cukrászsütemények otthoni elké­szítésének és díszítésének. Ez a nagy­szerű könyv, mint értesültünk, 20 fillé­rért kapható minden fűszerüzletben. * Gyümölcsfát most rendeljen hogy idejében ültethessen ! Ungváry József faiskolája Cegléd. Budapesten kizáró­lag Andrássy-ut 54. Árjegyzék ingyen. Az alkohol áldozata lett egy ötéves kisleány. Salago Andrásné putnoki asszony a múlt aratáskor egy liter szeszt vásárolt, hogy abból aratói­nak pálinkát készítsen. A szeszt a belső szobában hagyta, ahol ötéves kisleánya játszadozott. Amikor az asszony kiment a szobából a kis leány víznek gondolva a szeszt, jó adagot töltött egy pohárba és meg­itta. Az erős szesz nyolc óra alatt végzett a kisleánnyal s édesanyja ezért pénteken a miskolci kir. tör­vényszék elé került. A Dolinay- tanács megállapította, hogy Salagó Andrásnét gondatlanság terheli és 1 hónapi fogházra ítélte. * Boykó-féle Tiszaujlaki bajusz pedrö mindenütt kapható. * Újságpapír olcsón kapható az Egri- Népújság kiadóhivatalában. * Mária utcai Földmives Olvasó­kör a földműves ifjúságnak folyó hó 19-én farsangvasárnapján táncmulatsá­got rendez. Laptulajdonos és kiadó : EGRI KERESZTÉNY SA|TÓSZÖVETKEZET Kiadóhivatali igazgató: Or. Schőnvitzky Bertalan. Az Egri kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság 16090/1927. tkvsz. Árverési hirdetmény-kivonat. Özv. Grünbaum ;Mórné végrehajta- tönak Grégész Jáno9 éa neje Göböly Teréz végrehajtást szenvedők ellen in­dított végrehajtási ügyében a telekkvi hatóság a végrehajtási árverést 417 P. 60 fillér tőkekövetelés és járulékai be­hajtása végett az egri kir. jbíróság területén levő, Eger városban fekvő s az egri 3309 számú tkvi betétben A -j- 1. sorsz. 639 hrsz. alatt foglalt Grégász János és neje Göböly Terézia nevén álló, Bárány u. 27. sz. a. fekvő házra és udvarra 2400 P. kikiáltási árban, — és az egri 7201 számú telek­könyvi betétben A f 1. sorsz., 14586. \ hrsz, alatt fogíalt ugyanazok nevén j álló ezántóra 1600 P. kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1928. év február hó 28. napján délelőtt 9 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében Eger, Verböczy u. 1. földszint 12. ajtó, fog­ják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár felénél, illetve kétharma­dánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított ovadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánat­pénznek előleges bírói letétbe helye­zéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési fel­tételeket aláírni 1881 : LX. t.c. 147. 150. 170. §§. 1908: XLI. t -c. 21. §.) Az aki az ingatlanért a kikiáltási ár­nál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyom­ban a kikiáltási ér százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészí­teni. (1908: XLI.t.-c. 25. §.) Eger, 1927. évi december hó 9. Dr. PAPP PÉTER sk. kir. járás birő. A kiadmány hiteléül: HORVÁTH kiadó. Az Egri kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 16067/tkv. 1927. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Vass Frigyes demjéni lakos végre­hajtatnak Lemperger Józsefné szül. Fazekas Jolán fe'debrői lakos végre­hajtást szenvedő ügyében a tkví ható­ság végrehajtási árverést 2560 Pengő tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az egri kir. j bíróság területén lévő Feldébrö községben fekvő s a feldebröi 23 sz. betétben A I, 1—5 sor 130. 131. 132. .133. 134. hrsz. a. felvett ingatlanokból Lemperger Józsefné sz. Fazekas Jolán végrehajtást szenvedő megillető 6/12-ed részre 2266 P. 66 fill, kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1928 március 23-án d. u. 3 órakor feldebrő község házánál fog­ják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a ki­kiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az ár.verelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár lG°/o-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t. c 42. § ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánat­pénznek előleges bírói letétbe helyezé­séről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési fel­tételeket aláirni. (1881 :LX. t. c. 147., 150., 170. §§., 1908: XLI t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha töb­bet ígérni se aki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (19u8:XLI. t.c. 25. §.) Eger, 1927. december 12. SZOKOLAY kir. járásbiró. A kiadmány biteléül: HORVÁTH kiadó. "Őrszágos^Munkásbiztositó Intézet egri kerületi pénztára. 1581/1928. szám. Hirdetmény. Az 1927. évi XXI. te. 33 §-a értelmé­ben a gyógykezelésre igényjogosult az Országos Munkásbiztosíió intézet ál­tal kijelölt orvost veheti igénybe. A biztosítási kötelezettek számára az orvosi gyógykezelést nyújtó orvosnak Eger város területén kijelölése tekin­tetében folyó évi február hó 16-ától kezdődő hatállyal akként intézkedem, hogy a város területét öt körzetre osztva, mindegyik körzet teendőit kü- lön-külön orvos fogja ellátói, s mind­egyik körzeti ‘orvos rendelőhelyiségét és rendelési idejét megállapítottam. A város területén az öt pénztári or­vosi körzet a következő: I. körzet. Eger patak felső folyásá­tól kiindűlva, annak jobb partja Árva köz ucca-Kovács János utcca-Weselé- nyi ucca-Baktai-ut áltál határolt terü­let. Orvosa: Dr. Szilágyi József, laká­sa : Kovács János ucca 2 sz. II. körzet. Eger patak felső folyá­sától kiindűlva, annak balpartja Dobó tér-Dobó ucca-Várköz ucca-vasutvonal keleti oldala-Diófakút-ucca által hatá­rolt terület. Orvosa : Dr. Gremsperger Károly, lakása: IrgalmasreDd férfi kórháza. III. körzet. Dobó tér-Dobó ucca- Várköz ucca-vasutvonal nyugati olda­la-Diófakút ucca-Eger patak balpartja által határolt terület. Orvosa : Dr. Ma­gyar Árpád, lakása : Meszesköz 3 sz. IV. körzet. Eger patak alsó folyá­sától kiindulva, annak jobb partja- Kápta'an ucca-Samassa jtér-Verbőczi ucca-Bethlen ucca által határolt terü­let. Orvosa: Dr. Karikás József, laká­sa : Deák Ferencz ucca 12 sz. V. körzet. Bethlen ucca-Verbőczi- ucca Samassa tér-Kápta!an ucca-Eger patak jobb partja-Árvaköz ucca-Kovács János ucca-Wesselényi ucca Baktai ut által határolt terület. Orvosa: Dr. Ko valkovits István, lakása: Dr. Kállay Zoltán-ucca 1. sz. A gyógykezelésre igényjogosultak kizárólag annak az orvosnak gyógy­kezelését vehetik igénybe, akinek kör­zetében laknak, s a körzeti orvosok is kizárólag a körzetükben lakó pénztári tagok gyógykezelésére kötelezettek. A fekvő betegek orvosi ellátásának rendszerében változás nem történt, ellenben a járó betegeket körzeti or­vosok lakásukon, illetve rendelőhelyi­ségükben kötelesek fogadni. Rendelési idejök hétköznaponként d. e. 8—9 óráig tart. A járó betegek számára orvoBi ren­deléseknek a kerületi pénztár rendelő­helyiségében tartását folyó évi február hó 15, napjával megszüntetem. A város területének pénztári orvosi körzetekre beosztását a jogosultság igazolására szolgáló Munkaadói iga­zolványon az erről készült rajz is fel tünteti, a Munkaadói igazolvány mel­léklete azonkívül még külön Útmuta­tást is tartalmaz a biztosítottak szá­mára a gyógykezelés igénybevételénél irányadó eljárásra nézve. Eger, 1928. évi február hó 10-én. Or. Málgusz Egyed sk. országos munkásbiztositó intézeti titkár, a kerületi pénztár ügyvezetője. •W ---------------------------------------~ A z egri kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól. 14891/tk. 1927 sz. Árverési hirdetmény kivonat. Debrey István egri lakos vógrehajtatónak Farkas csire Imre és neje Sike Csillag Rózái felsőtárkányi lakos végrehajtást szenvedő el­len indított végrehajtási ügyében a tkvi ha­tóság végrehajtási árverést 43 P 44 fillér tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az egri kir. járásbíróság területén lévő Felső- tárkány községben fekvő s a felsőtárkányi 802. sz. betétben A I, 3—12. sor. 1193, 1194, 1335, 1718, 1868, 2464, 2453, 3230. hrsz. a. felvett ingatlanokból és a közöz er­dőből járó 12/4392-ed, közös legelőből járó 12/4056-od részből Farkas ősire Imre és neje Sike csillag Rozáliát B. 1. és B. 2. szerint megillető 5/12-ed és 6/12-ed összesen 11/12- ed részre . . . 2566 Pengő 63 fill, kikiáltási árban, továbbá a felsőtárkányi 197 sz. betét­ben A 1. 2. sor 424. hrsz. a. felvett 21 négy­szögöl kiterjedésű, Farkas Imre nevén álló házra . . . 2400 pengő kikiáltási árban ezen utóbbi ingatlanon (a házon) a C. 3. a. özv. Kakuk Ignáczné sz. Kakuk Klára javára be­kebelezett kikötmény az árverés után is ér­vényben marad, elrendelte. Az árverés 1928 évi február 27 napján d. u. 3 órakor fogják megtartani Felsőtárkány községházánál. | Az árverés alá kerülő ingatlanok a kiki­áltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kőtelesek, bánat­pénzül a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában meghatá­rozott árfolyammal számított ovadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helye­zéséről kiállított letéti elismervényt a kikül­döttnek átadni és az árverési feltételeket alá­irni (1881. LX. t. c. 147., 150., 170, §§-a, 1908. LX. t. c. 21. §-a). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ugyanannyi százalékáig kiegészí­teni (1908. XLI. t. c. 25. §.) Eger, 1927. november 28. SZOKOLAY s. k. kir. jb. A kiadmány hiteléül _____________________HORVÁTH kiadó. 2558/1928. Hirdetmény. Az 1894. XII. t. e., a m. kir. földműve­lésügyi miniszter rendelete és a gyümölcs­fákra kártékony állatok és növények elleni védekezésről alkotott szabályrendelet alapján felhívom a város bel és külterületén gyü­mölcsfákkal rendelkező gazdákat, hogy még rügyfakadás előtt legalább 2—3 héttel, tehát azonnal fogjanak hozzá a gyümölcsfák tiszto­gatásához, nyessék le a fák keresztben álló ágait, a száraz gallyakat, a sebhelyeket ken jég be, gyümölcsfakátránnyal, szedjék le a fákról a hernyó fészkeket, a száraz leveleket és a megszáradt gyümölcsöket, áfák derekát és ágait a mohától és cserepes kérgétől ka- paróval, drótkefével, tisztítsák meg és mind­ezeket égessék el. Ássák fel a fák tövét ásó­nyomra koraiakban a fák koronájáig és azon­nal permetezzék meg a fákat a fakorona te­tejétől erősen 2% bordói lével vagy 2%-os sulfarollal, s ugyancsak rügyfakadás előtt a csontáros gyümölcsfákat 10 °/o-al vajoncokat 15°/o gyümölcsfa karbolinummal újra perme­tezzék meg. Ezen munkálatok pontos keresz- tülvezetése kötelező, viszont a gazdáknak 2-3- szoros gyümölcstermése lesz, aki ezen ren­delkezéseknek eleget nem tesz, 40 pengőig terjedhető birsaggal büntendő. Eger, 1928. febr. 10.-én tart. tan. ülésben. Trak Géza e. k. polgármester.

Next

/
Thumbnails
Contents