Egri Népújság - napilap, 1927/2

1927-12-20 / 288. szám

2 EGRI NÉPÚJSÁG 1927. december 20. Az egri Katolikus Legényegylet kultúr délutáD ja. Eger, december 19. Az egri Katolikus Legényegylet vasárnap dóimért 5 órai kezdet­tel rendezte a december hőnap ben immáron harmadik kultúr' délutánját, melynek nívós, gaz­dag, tartalmas műsora pompás és nemes szórakozást nyújtott az egyleti dísztermet zsúfolásig megtöltő iparos közönségnek. A programmot az egylati dal­kör énekszáma vezette be. No­bilis Tibor karnagy szakavatott vezetése alatt a jeligéjüket és a Kolping dalt énekelték nagy hatással. Az érseki felsőkeres kedelsni iskola zenekara Szigeti Béla prímásukkal az élen több szívhtzezőló magyar nótát ját­szott. Olasz József szavalata után Sálamon Gyula tartotta meg fel­olvasását a »Legényegylet Becsben* címmel. Alapos, részletes kró­nikája minden dicséretet megér­demel.—Az ünnepi szónok vitéz Subilt Károly tb. kanonok, apát, az Egylet elnöke vo't. Az illusztris szónok meg megújuló, Óriási tspsvihar közepette lépett az emelvényre és perc kig várnia kellett, míg a lelkesedés annyira lec-itult, hogy megkezdhette beszédét. Tcmör, világos okfejtésével ez előtte elhangzott felolvasás gon­dolatkörébe kapcsolódott be. Beszélt az egylet béc*i útjáról, a vörös császárvárosról, a külön­böző elveket való osztrák és magyar sajtóorgánumok állás­foglalásáról. Azután rátért a Le­gényegyletek munkásságára é3 igazi céljára. Ismertette az ipa­rosság fejlődését és helyzetét a nagy reformáior, Kolping Adolf fellépésének idején. Párhuzamot vont az iparos osztály hajdani és mai társad Imi elhelyezkedése között. Nem kerülte el figyelmét egyetlen szempont eem. Egymás után bizonyiigatta ez egyleti szervezet szükségességét és fel­világosította azokat, akik csak a küKzí , a legéoyfogók, táncmu­latságok után ítélik meg a mű­ködés foütoiságát és figyelmü­ket elkerüli a nemzetmentő or- szágotépítő belső munka. Beszélt az egylet új akcióiról, a tanonc- nevelésről, az egyleti szálló m- g- építéséről és a Katoluus Le­gényegyletek számtalan máa cél­járól, melyért egyaránt hálás le­het a nemzet, a társadalom, a szülő, a munkaadó. A hallgatóság mindvégig fe­szült érdeklődéssel hallgatta vitéz Subik Károly beszédét és háláját a legmelegebb ünneplésben fe­jezte ki. A tartalmas kultúrdél- utánt Stokker István hegedűszá­ma és Egylet műkedvelőinek egy- felvonásos kacagtató vígjátéka fejezte be. (e.) Harangszentelés. Pélyről jelentik: Vasárnap délelőtt szentelte föl a község új harangját Perényi László h. esperes-plébános. A harang Sle- zák László harangöntő műhelyében készült. Előadás a bükki skiturákról. Fa­zekas János december 20-án, ked­den este 8 órakor a halaspiaci is­kola rajztermében Eger környé­kének és a Bükkhegységnek ski- útját fogja ismertetni. „A legitimizmusban lakik az erő, mely börtönfalakat rombolni tud.“ Megalakult a Magyar Férfiak Szentkorona Szövetségének gyöngyösi helyi csoportja. — Gróf Károlyi József nagy beszéde a legitimizmus útjairól. A királyhüség érzése lelkes és nagyszámú közönséget hozott össze 18. áa vasárnap délelőtt 7,12 órakor a gyöngyösi Kató litius Legényegylet nagytermé­ben Gyöngyös város társadal­mának minden rétegéből, bogy megalakítsák a Magyar Férfiak Szentkorona Szövetségének he­lyi Cíoportját. Az alakuláson az országos központ részéről gróf Károlyi József a királyi család volt foudvarmestere, országos el­nök jelent meg, a hevesvárme­gyei szervezetet gróf Apponyi György megyei főmegbizott, az pg'i helyi Cíoportot Mártonffy Lajos várra, árvaszéki elnök e« dr. Urban Gusztáv jogakadémiai tanár, a helyi csoport ügyvezető alelnöke képviselték. A gyűlést gróf Apponyi György megyei főmegbizott nyitotta meg néhány keresetlen szóval és is­mertette a Szent Korona Szövet­ség zászlóbontásainak jelentő­ségéi. Lelkes tapsvihar között állott fel szólásra azután gróf Károlyi József. — Beszélhetnék az érzelmek hangján a gyöngyösiekhez, hi­szen ez a varos látta tíz évvel ezelőtt a rettenetes tűzvész al­kalmával a felssges királyi párt, amikor könnyeket törölt itt és kétségbeesetteket vigasztalt és ez a város nem tudja elfelejteni Boba«em,shogy amiként országunk IV. Bélában bírja második ala­pítóját, úgy Gyöngyös IV. Ká- rolynak köszöni feléledését. — De a Szentkorona Szövet­ség eszméje nem pillanatnyi ér­zelmeken és helyi vonatkozáso- kon épül fel. A Szent Korona felbonthatatlan egységében a magyar államiság grSnitszikla fundamentuma van. A magyar nemzetnek állami öncélú életé­ben egyetlen éltető eleme a lété­nek egyetlen biztonsága a király és a nemzetnek együttes uralma Szent litván koronájának mys- tikus egységében. — Mi itt nem dynastikus érdé keit védjük egy száműzetésben nevelkedő fejedelmi ifjúnak, ha­nem annak úiját egyengetjük, hogy ez a két egymásért való s egymástól időlegesen szétválasz­tott tényező ismét egymásra találjon, felbonthatatlanul együtt ölhessen egy új ezredéven at, anélkül, hogy idegen tényezők ebbe az egységbe beleazóihas­sanak. — Csakis ebben ez eszmében lakik az az erő, mely börtön­falakat rombolni tud « régi pil­lérekre új töltéseket képes épí­teni. Aki azt hiszi, hogy a mi királyhűségünk nemzetünkre új szolgaságot akar hozni, az vagy eszelősöknek kell hogy tartson minket, vagy a haza ellenségei­nek bélyegez. A Szentkorona Szövetség azon gondolat jegyé­ben áll, hogy alkotmányos éle­tünk helyreállítása esetén necsak az államterületünk visszaszerzé­sére és a magyar faj megmen­tésére szolgáljon a királyi trón elfoglalása, hanem arra, hogy jövendő királyainkat egész lé­nyükben az a tudat hassa át, hogy a magyar fajnak a Duna völgyében v»lő hivatottságát és hatalmát képviselni és szolgálni egyetlen uralkodói feladatuk le­gyen. És ha hatalmukat gyara­pítják, úgy a magyar állam hatal­mát gyarapítsák vele és ha jogaruk alá más népek kívánkoznának, egy Nagy Lajos és Mátyás birodalma lebegjen mindenkor szemük előtt. — Istennek legyen hali, ma gyár ifjúnak nevelkedik a királyi árva, lelke mélyéig átérzi a magyar nemzet szenvedéseit. — Hogy nem nevclkedhetik saii- tsözöttünk, az az ő legnagyobb bánata. Ám ha a szenvedésnek és hontalanságnak keserű isko­láján megy is keresztül, ebben Mátyás királynak és Rikóczi Ferencnek nyomdokaiba lép. A szénát«ivetésből nőtt bi Mátyás bölcsessége és igazságossága, Rákóczi fogságából nőtt ki ön­zetlensége és honszerdme. Most csak arra kérhetjük az Egek urát. hogy fordítsa a magyar nemzet javára azon kemény sors­nak esztendeit, mellyel az ifjú királyt sújtja . . . A lelkek mélyéig ható gyö nyörű beszéd után Kemény Já­nos Gyöngyös nyug. polgármes­tere jelentette be számos polgár­társának nevében a Szövetség Miskolc, december 19. A februárban bekövetkezendő alispán választással kapcsolatban szombaton délben bizalmas ér- Ukéziét volt Zsóry György al­ispán hivatalában. Az értekezlet szigorúan bizal­mas jellegű volt s arról a nyil­vánosság számára kommünikét sem adtak ki. Annyit azonban abszolút jő forrásból sikerült megtudnunk, hogy az értekez­leten Zióry György alispán be­jelentette, hogy Zsóry Lajos me­zőkövesdi főszolgabíró és Sze- pessy Orbán tiszti főügyész, jól­lehet ez alispáni állásra erős Káoszaik voltak, nem őhajtják a vármegye nyugalmát megza­varni és a vármegye közönségét izgalmaknak kitenni s igy a vá­lasztási küzdelemben nem is vesznek részt. Ilyenformán az alispáni állásra két jelölt van: vitéz Görgey László dr. várme­gyei főjegyző, alispánhelyettes, aki 10 óv óta helyettesíti hiva- f tali működésében az alispánt, továbbá Bőnis Aladár tdelónyi főszolgabíró, aki szintén pályá­zik az állasra. Az értekezleten Zióry György alispán kijelentette, hogy a ma­ga részéről vitéz Görgey László dr. főjegyzőt látoá 1 gsziveseb- ben utódjaként az alispáni szék­ben. zászlajához való csatlakozását. Ezu áa megválasztották a gyön­gyösi helyi csoport tisztikarát. Elnök lett óhidi Lég mán Imre ny. műszaki fótanéc.oa, alelnökök P. Unghváry Antal ferencrandi tartományfönök és Kemény János nyug. polgármester, titkár Reise Jakab, jegyzb Kovács István, pénz­táros Kládok István. Azonkívül húsztagú választmányt válasz­tottak. A megválasztott tisztikar ne­vében óhidi Légmán Imre elnök mondott köszönését ás tett Ígé­retet arra, hogy a Szövetség eszméjét királyhű szivének egész lelkesedésével fogja szolgálni. — Meggyőződésem, hogy ez a Szövetség Magyarországot régi dicsőségébe és fényébe fogja visszaállítani. A teljesség Király és Haza együtt. Egymás nélkül nincs nemzeti élet ée ha van, az nem élet. Minden becsületes ma­gyar embernek kell éreznie, hogy egy, a demagógiának tetszelgő királyválasztás olyan belső for­rongást é« forradalmat hozna magával, hogy királyválasztásra már nem is kerülne a sor, mert az ország előbb borulna lán­gokba s tépnék széjjel további rablásra kész szomszédai. Délben egy Órakor a Hungária Szálló termében ünnepi ebéd volt, amelyen gróf Károlyi József az ifjú királyt, Kemény János ny. polgármester az özvegy ki­rálynét, Steiner Gyula ny. min. tanácsos n Szent Korona Szö­vetséget, óhidi Légmán Imre pedig Gyöngyös királyim társadalmát köszöntötte fel. ■A bizalmas értekezleten egy­séges álláspont nem alakulhatott ki, tekintve, hogy azon Bőnis Aladár edelényi főbíró hívei közül is voltak jelen. Az értekezlet után volt alkal­munk Zsóry György alispánnal a választást illetőleg beszélgetést folytatni, aki munkatársunknak a következőket mondotta: — Az értekezlet szigorúan bi­zalmas volt s így arról nem nyilatkozhatott!. A magam részé­ről a választási küzdelem során vitéz Görgey László dr. főjegyző mellett állok, támogatni fogom minden téren, mert meggyőződ­tem arról, hogy mint hivatalom­ban tíz eazUndőn át volt he­lyettesem, a leghivatottabb és legméltőbb az alispáni szék be­töltésére. Időjárás. Hazánkban a fagy fo­kozódott. A hőmérséklet minimuma mínusz 2 fok és mínusz 16 fok Celzius között változott. A maxi­mum sem emelkedett a -{- 6 fok fölé. Északkeleten hófúvások voltak. A hóréteg átlag meghaladja a 10 centiméter magasságot. Jóslás: Az időjárásban változás nem várható, később a havazás_csökkenése való­színű. Dr U G Vitéz Görgey László dr. és Bónis Aladár pályáznak a megüresedő borsodi alispáni székre. Zsóry György alispán Vitéz Görgey László dr. főjegyzőt ajánlja utódjául.

Next

/
Thumbnails
Contents