Egri Népújság - napilap, 1927/2

1927-11-25 / 268. szám

2 EGRI NÉPÚJSÁG A kincstár kiegyezik a Kelet-Szibériából saját költségükön hazatért hadifoglyokkal. Budapest, november 24. Azok a Kelel-Szibériából saját költségükön hazatért magyar hadifoglyok, akik 1920 ban a Sunko Maru nevű japán hajón érkeztek meg Vladivosztokből az európai partokra, költségeik­nek megtérítése végett porral támadták meg a kincstárt. A budapesti kir. törvényszék ma tárgyalta volna az ügyet, de a tárgyalást elnapolták, mert a kincstár békés utón próbál megegyezni a volt hadifoglyok­kal. A kincstár állítólag a költ­ségek 60 százalékát hajlandó megtéríteni a Sunko Maru 200 utáltának, akik a pert indították. Jíkatsrinburgban meglincselték azt a volt szovjet-népbiztost, aki annak idején a cárt és családját kivégeztette. Varsó, november 24. Moszkvai lapok adnak értesí­tést, hogy Belovoradov volt szov­jet-népbiztost, aki annak idején Jekaterinburgban a cárt éa csa iádját kivágeztstte, most ugyan­csak Jekaterinburgban egy nép­gyűlésen megrohanta és meg­lincselte a tömeg. A volt nép­biztost annyira összeverték, hogy életben maradásához nincs re­mény. Betörést kíséreltek meg a nyíregyházi katolikus templomban. A jelek szerint «aliüi betörósről» van szó. Nyíregyháza, november 24. Csütörtökre virradőlag az éjjeli órákban a Fő-téren levő római katolikus templomban betörök jártak. A betörök eddig ismeret­ien módon hatoltak ba a temp lomba, ott a sekrestye ajtaját feltíszítve, a sekrestyében levő Wertheifca - szekrényt próbálták kinyitná, ami azonban nem si­került és csupán a kilincset tudták letörni. Nem tartják kizártnak a jelek alapján, hogy csak demonstrativ betörésről van ező, amely össze­függésben van a tavaszi temp­lomrablásért elitéit Badoszta ascsí beadott perújítás kérelmével. Készül a méhészeti törvénytervezet. Az Országos Magyar Méhé­szeti Egyesület már régebben kimondotta, hogy szükségesnek tartja a méhészettel kapcsolatod jogszabályok törvénybeiktatását. Az egyesület elhatározta, hogy mega késaziti el a törvényterve­zetet. melyet azután a főldraive- lésügyi miniszter elé terjeszte­nek, akitől kérni fogják, hogy a mékéízek érdekeinek védel­mére készült javaslatot emel­tesse törvényerőre. Ha elkészül a javaslat, azt elküldik minden hazai méhéssegyesüleínek, hoz­zászólás végett. Ha ezek a hoz­zászólások beérkeznek, akkor országos értekezletet tartanak a méhészed törvény ügyében és ezután juttatják el a tervezetet a főldmivölésügyi miniszterhez. Az egerkörnyéki országutak fosz­togatóinak két újabb orgazdáját fogták el a csendőrök. Lopott árukért ittak a rablóbanda tagjai Tamás András veroszalaí korcsmájában. Eger, november 24. Ma reggelre a csendörök nyo­mozása az eger-köroyáki ország­utak fosztogatóinak kéareberí- íéae ügyében újabb eredménye­ket hozott. A Verőszaláben egy Kis Rozália nevű idősebb asz- sszorsynál nagyobb mennyiségű szürke szövetet és csizmákat találtak, amelyeket az asszony, mint orgazda, az egri iparosok rablóitól kapott olcsó áron. A lo­pott holmiknak egy részét Tamás András verőozalai korcsiraftros lakásán fedezték fel a csendőrök. Szép pepita szöveteket és más holmikat vittek az országúti rab­lók a korcsmárosnak ée ezekért a lopott holmikért ittak mindig a korcsmában. Mindkét orgazdát őrizetbe vették, a lopott holmi­kat pedig lefoglalták. A további nyomozás során, mint értesülünk, még meglepő, szenzációs ered­mények várhatók. A károsult iparosok nagy számban keresik fel a csendőr­osztály udvarát, ahol mind fel­ismerik a lefoglalt és az orgaz­dák lakásairól beszállított hol­mikban saját tulajdonukat. A csendőrség a fosztogató banda kézreberítésável dereka® munkát végzett. Eger egész kö­zönsége hálával éa elismeréssel tekint erre az önfeláldozó, fárad­ságos teljesítményre. Egy visegrádi asszony a fia segítségével borzalmas kegyetlenséggel meggyilkolta és a Dunába dobta az urát. Visegrád, november 24. Visegrád mellett november ,7.-én eltűnt Hajdú István jómódú gazda. Felesége ma önként je­lentkezett a csendőrségen és bevallotta, hogy fiának a 26 éves ifj. Hajdú Istvánnak segít­ségével ö gyilkolta meg férjét. A gazda ittasan tért haza. A fiú anyjának intésére le- teperte atyját a földre, az asz- szony azután fejsével addig verte urának fejét, amíg élet volt benne. Ekkor taligán el­vitték a holttestet a Dunspartra és a folyóba dobták. — A gyil­kos asszonyt és fiát letartóztatták. Egy 15 éves fiú meggyilkolta és kirabolta 13 éves társát Kerekegyházán. Kegyetlenül megfejtoüa és levetkeztette a gyermeket, bulláját pedig beledobta a pocsolyába. — Áldozatának ruhájában találták meg a csendőrök az elvetemült fiút, aki beismerésben van. Kecskemét, november 24. A kerekegyházai csendőrörs egyik futár csendőre ma reggel megdöbbentő bűncselekményről tett jelentést. Egy 15 éves gyer­kek rablőgyilkoaságáról számol be, amelynek áldozata ugyan­csak fiatalkorú, mindössze 13 éves. Folyó hő 20-án, vasárnap dél­után, a kora déli óráikban lát­ták utoljára együtt a két gyer­meket. Éa késő estére járt már az idő, de a kisebbik, Rab Ist­ván még nem tárt haza szolgá- latadójához, sót máinap reggel sem találták sehol. Elmentek a nagyobbik társá­hoz érdeklődni, akivel előzőnap együtt látták. Meglepetve ta­pasztalták, hogy az az eltűnt Rsb Pista ruháit viseli. Azon­nal kérdőre vonták és faggatni kezdték, mert eleinte nsm akart felvilágosítást adni. A caendőr- ségnek kellett közbelépni, amely azután szinte hihetetlennek lát­sző, szörnyű bűncselekményről rántotta le a leplet. A fiú elmondotta, hogy 13 éves tárfával együtt indult el. Késő estig együtt voltak, estefelé va­lamin összevesztek. A nagyob­bik bírókra keli 13 éves társá­val. Ez gyengébbnek bizonyult b a földre került, amaz pedig vad kegyetlenséggel a két ke­zével fojtogatni kezdte. Sokáig szorította a torkát, mig a kisebb mozdulatlanul maradi a hely­színelj. Azután a halott társát, a kis Rab Istvánt veikőztetni kezdte. Lehúzta összes ruháit. Ott akarta hagyni, de nem merte. Közben a pocsolyát kémlelte. Felemelte a levetkőztetett élet­telen kis testet és a pocsolya felé indult és Rab István holt­testét a vízbe dobta. Eltávozott s magával vitte az elrabolt ru­hákat. Nem sokkal utána fel­öltözöl!; bele. Abban a ruhában találtak rá. A cssndőrség őrizetbe vette a 15 éves rablógyilkost, aki beis­merte a bűncselekményt. A csen­dőr jelentése szerint a tettes nagy veszekedő hírében állott. Már a casndőrséggel is akadt dolga. A tanyák között nein szí­vesen barátkozott vele senki. — Mikszáth Kálmánná elnök­lete alatt megalakult a miskolci katolikus vasúti misszió, amely­nek célja az egyedül utazó leá­nyok védelme. 1927, november 25 ©ua&íaso Sinautót és motoros hajtányokat kapott a máv. miskolci üzlet- igazgatósága. Miskolc, november 24. A Máv. érdekes ujjitást veze­tett be a közelmúltban, amely Miskolcon, illetve a miskolci üz­letigazgatóság területén most ke­rül gyakorlati kivitelre. A pálya­felügyelet, vonatvizsgálat gyor­sítására motoros hajtányokat bocsájtott ugyanig rendelkezésre, amelyek nagy időmegtókaritást is eredményeznek a gyorsaság mellett. Mit csinál Kun Béla? Az egykori »magyar« bolse- viki diktátornak ma már nagyon szomorú szerepe vau Oroszor­szágban, Kinevezték Erim kor­mányzójának § miül ilyen a hi­res cári kastélyban Jaltabcn lakik. Van ötven főből állő tes­tőrig»}, akik között sok a «ma­gyar« kommunista. A testőrség parancsnoka egy volt bubapesti péklegény, aki náboru előtt aez- szonyi gyilkolt ős rabolt ki Bu­dapesten. Kun Béla mostani élete folytonos rettegés a merényle­tektől s ezért «palotáját« sürü dró*sovénnyai vétette körül. At­tól is fél, hogy a kastélyt eset­leg magyar repülőgépek bom­bázhatják. Napsözben nem meri szobáit elhagyni, csak este tesz sálát a kertben maga elé dudol- gaíva (beteges szokásból) az »Internacionáié« t. Nagyfokú álmatlaasagban «zen- ved és moríiuista lett. As orvo­sok Bzarint a rohamosan előre­haladó »Paranoia« (elajeháboro- doitság) fogja megölni. Ebb«n is követi mesterét — Lenint. Ée ezek azok az emberek, akikre a népek vezetése bízatnék, ha a bolsevizmus győzedelmeskednék! Ezeket írja Fürsow István volt orosz hadnagy (aki az emigrán­sok megbízásából egy évig ta­nulmányozta szovjaiország vi­szonyai!) a »N. W. I.« egyik leg­utóbbi számában. Tehenek és fgukok világrekordja. Londonból jelentik: Az angliai Kolumbia városban egy tehén 305 napon át 11.666 luer tejet adott, amely méltán rekord meny- nyiségnek számit. Kauadában pedig egy megtartott baromfi- kiálHíásnak különlegessége volt egy ugyancsak Kolumbiából származó tojótyúk, amely 351 tojást tojt egy év alatt és ezzel e világrekordot tartja. Ezt a tyúkot a kiállítás rendező bizott­sága a kiállítás tartamára 10 ezer dollárra biztosította. Az egri Loráatfy Zsuzsanna nő­egylet a városháza dísztermében műsoros délutánt rendezett. A pompás műsor minden egyes szá­ma kedves és kellemes hatással volt a szép számban megjelent hallgatóságra. Valamennyi szereplő elsőrendűt nyújtott. Az ünnepély úgy anyagilag, valamint erkölcsi­leg is a siker teljes jegyében folyt le. A hallgatóság a legteljesebb elismerés és elragadtatás hangján nyilatkozott a műsor nívós ösz- szeállitásáért és komoly értékéért. Felülfizettek : Gönczy Árpád 46 P, Neményi Ferenc 6 P, dr. Lipcsey Péter 5 P, Ozsváth Béla 5 P, N. N. 1 P.

Next

/
Thumbnails
Contents