Egri Népújság - napilap, 1927/2
1927-10-28 / 245. szám
EGRI NÉPÚJSÁG 3 1927. október 28. A Bakteriologiai-Intézet vizsgálja meg a lezárt tárkányi kutak vizét. Alaptalanok az elterjedt híresztelések a víz tifuszos fertözöttsé- géről. — Trak Géza polgármester nyilatkozata. Vass József a 8 órai munkaidőről. A képviselöház mai ülése Budapest, október 27. A képviselőhöz inai ülésén folytatták és Farkas István szociáldemokrata képviselő felszólalása után befejezték a Gsnf- ben kötött munkaügyi egyezmények becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat általános vitáját. A vita folyamán elhangzott felszólalásokra Vass József népjóléti miniszter válaszolt. A 8, órai munkaidő követelésére kijelentette, hogy a magyar munkás 8 órai teljesítménye egészen más, mint más államok munkásaié. Nyilvánvaló, hogy a tőlünk északabbra fekvő államok munkásai biológiai adottságuknál fogva is többet tudnak végezni 8 óra alatt, mint mi. Az egyes vármegyék területeinek kiigazítása. Budapest, október 27. A képviselöház közigazgatási bizottsága ma délelőtt megtartott ülésén letárgyalta és változtatás nélkül egyhangúlag elfogadta az egyes vármegyék területének kiigazításáról szőlő törvényjavaslatot. Ország-Világ. — A kormány december elejéig le akarja tárgyaltaim a »numerus clausus t*. — Kiss Ferenc színművészt párbajvétségért öt napi államfogházra ítélték. — Az agglegényadó nem serkenti nősülésre az olasz nőtlen férfiakat. — Rothermere Lordnak november 1-én nyújtják át a húszkö- tetes aláírásgyüjteményt. — Ágyúdörgés közepette leplezték le Mezőkeresztes 120 hősi halottjának emlékszobrát. — A Klábercég, a monarchia legnagyobb borkereskedő és termelő cége Sopronban fizetésképtelen lett. —, Moszkvában három angol kémet halálra Ítéltek. — Anglia nagy európai blokkot akar kiépíteni a szovjet ellen. EES85«SKa631SKt2G(Se®eCGH3Sa«aBB3í Öngyilkos lett egy asztalos, mert »találmányára« nem kapott szabadalmat. Kecskemétrőt jelentik: Tegnap éjszaka 1 órakor a félegyházai tanítóképző előtt hasbalötte magát egy 80 év körüli ismeretlen ember. A közelben posztoló rendőr a lövés irányába sietett s ott eszméletlenül találta a szerencsétlent. Részletesen kihallgatni még nem lehetett, csak annyit mondott, amikor pár percre magához tért, hogy Dikó Ferenc 31 éves törökszentmiklósi asztalos. Azért követte el az öngyilkosságot, mert motoros szánt talált fel e szabadalmat szerezni rá nem tudott. (Valószínűen azért, mert motoros szánja már nem új találmány). Három napig bolyongott előzőleg Félegyházán, majd — amikor pénze elfogyott — elkövette az öngyilkosságot. Eger, október 27. Nehány nappal ezelőtt a városi tisztiorvosi hivatal lezáratta a tárkányi-kutak kifolyó csapjait. A fogyasztó közönség nagy meglepetéssel vette tudó másul az intézkedést, melynek nyomán már másod, harmadnap a legvadabb hírek kerengtek a városban. Egyesek szerint tifusz- bacillusokat fedeztek fel az ivóvízben, mások tudni vélték, hogy a város vezetősége és a dohánygyár igazgatósága között támadt nézeteltérés az oka a vízszolgáltatás beszüntetésének. Lapunk munkatársa, hogy a különféle alaptalan verziókkal szemben tiszta képet tárhasson a történtekről a közönség elé, ma délelőtt felkereste Trak Géza polgármestert, taki a következőket mondotta : — Néhány nappal ezelőtt dr. Czigler Henrik h. városi tisztifö- orvos, a vármegyei tisztifőor- vossaí együtt megvizsgálták a tárkányi kutak vizét és egyérElkészült a telekkönyvek rendbetartásáról szóló törvényjavaslat. A telekkönyvi tulajdon állás és tényleges birtokolás között az idők folyamán nagymérvű eltérések állottak elő. Ezen a bajon a betétszerkesztési eljárás volt hivatva segíteni, mivel azonban az eltérés lehetőségét a jövőre nézve ki nem zárja, így történt, hogy az immár több évtizeddel előbb elkészült űj betétekkel szemben is egyes esetekben sok helyütt eltért a tényleges birtoklás állapota. Ennek az eltérésnek hivatalból való megszüntetésére az igazságügyminiszter törvényjavaslatot terjesztett a képviselő- ház elé. Ebben úgy, mint a telekjegyzőkönyvek tekintetében, a betétekkel szemben is megengedi a részleges eltérések megszüntetését. A törvényjavaslat emellett elrendeli, hogy a telekkönyvi hatóságok ezentúl a telekkönyvek állandó rendbentartásáről gondoskodjanak. Evégböl időközönként telekkönyvi biró fog a községekbe kiszállani és a tényleges helyzetet rendezni. Ez az eljárás az ingatlanok hitelképességét nagy mértékben elő fogja mozdítani. A telekkönyvi hatóságoknak az eljárás megindításánál kötelességük lesz arra ügyelni, hogy az eljárás felesleges költségekkel senkit se terheljen. tsuawsKBssaisasNsacsiKsisia Fel akarták robbantani a kragujeváci löporraktárt. Belgrad, október 27. Az elmúlt éjszaka Kraguje- vác közelében ismeretlen tettesek megtámadták az őrséget és fel akarták robbantani a lőporraktárt. Az őrség a támadókat visszaverte és azok elmenekültek «nélkül, hogy felismerhették volna őket. telmüen megállapították, hogy bét kifolyó-csap vize az orvosi nyelven Coli-bacillusnak nevezett, vastagbélhurutot okozó baktériummal van megfertőzve. A jelentés alapján városunk közegészsége érdekében, egy percig sem engedhettem meg, hogy a polgársága fertőzöttnek talált vizet használja. A vízszolgáltatást azonnal beszüntetni rendeltem és a kifolyócsapokat lezárattam. Egyben pedig intézkedtem, hogy a budapesti Bak- teriologiai-Intézet kiküldöttje vizsgálja meg a kutak vizét, amelynek további szolgáltatását a szakvéleménytől teszem függővé. Addig a néhány napig pedig, amíg ez megtörténik, a közönség használja a vízvezeték vizét, amely a fürdők melletti közkűtből teljesen tisztán és minden mellékiztől mentesen tőr elő. — Ami pedig a városban el terjedt híreszteléseket illeti, azok nem egyebek alaptalan mendemondáknál. Elkészült a budapesti Kossuth-szobor. Budapest, október 27. Kossuth Lajos szobra a parlament előtt a mai napon teljesen elkészült és most már csak a tér rendezése folyik a szobor körül. A leleplezési ünnepségre eddig száznegyven testület jelentette be részvételét. Marólúgot ivott, azután felakasztotta magát egy 18 esztendős leány. Miskolcról jelentik: Ma reggel 7 óra tájban a Győri-kapu 11. szám alatti ház egyik lakásának konyhájában az ablak keresztfájára felakasztva, holtan találták Lukács Erzsébet 18 esztendős leányt. A szemle során megállapították, hogy a leány először marólúggal mérgezte meg magát. A földön egy poharat találtak, amelyben marólúg maradék volt. A szerencsétlen fiatal leány azután, amikor a méreg hatása alatt félig-meddig eszméletlen volt, az előre elkészített szíjjra felakasztotta magát. A konyhában több levelet találtak, amelyeknek tartalmából kiderült, hogy Lukács Erzsébet szerelmi bánatában követte el az öngyilkosságot. Egy cipészsegédbe volt szerelmes, ez azonban nem viszonozta a leány érzelmeit. Kedd este szakításra került közöttük a sor és emiatt határozta el magát a leány végzetes tettére. Időjárás. Hazánkban az idő nappal enyhe, egyébként túlnyomóan derült. Jóslás: Kissé felhősebb idő várható, lényegtelen hőváltozással. Érseki Könyvnyomda telefonszáma 176. HÍREK Hírek az egri egyházmegyéből. Az érsekfőpásztor Mikes Lajos kisújszállási lelkészt ózdi plébánossá, Léhmann Kálmán ózdi adminisztrátort kisújszállási lelkésszé és Erdőssy Gyula erdőtelki káplánt erdőtelki lelkésszé nevezte ki. Elitéit tejhamisitók. A gyakori tejrazzia még mindig nem riasztja vissza az árusokat a tejhamisitás- tól és az egerkörnyéki falvak lakói, különösen az egerszólátiak, nap-nap mellett vizezett tejet szállítanak az egri piacra. Eger város kihágási bírósága előtt csütörtökön délelőtt is két egerszóláti asszony állott tejhamisitás miatt: Visztra Józsefné és Hangácsi Gás- párné. Nemecsek Aurél kihágási bíró Visztránét 10 napi elzárásra és 48 pengő pénzbüntetésre, Hangácsinét pedig 5 napi elzárásra és 38 pengő pénzbüntetésre ítélte. Ittas legények garázdálkodtak tegnap este az egri főutcán. Tegnap este tízóra körül a Széchenyi utcára gyors vágtatással fordult be egy szekér, amelyen két földmíveslegény ült. Mindketten éktelenül csépelték a kocsi elé fogott gebét, trágár, duhaj lármájuktól pedig széltében visszhangzott az utca. Az Érsekutca torkolatánál posztoló rendőr megállásra intette őket, de azok az őrszemet, ha lába nem olyan fürge, halálra gázolták volna. Megállás nélkül vágtattak tovább. Az Uránia előtt már készen várta őket a másik rendőr és elfogta a ló zabláját. Az igazoltatás után, mintha misem történt volna, ugyanúgy duhajkodva tovább vágtatott a szekér. A legények pedig durva szitkokat szórtak vissza a kötelességét teljesítő rendőrre. A Rákóczi útnál azonban ismét feltartóztatták őket, de itt már olyan garázda módon viselkedtek, hogy a rendőrök kénytelenek voltak előállítani őket a kapitányságra, ahol az egyik legényt, Bárdos Sándort 32 pengő, a másikat, Hajnal Pétert pedig 40 pengő pénzbüntetésre Ítélték. A füzesabonyi berekben elszaporodott a róka és a görény. Tudósítónk jelenti: A füzesabonyi állomás melletti berekben nagyon elszaporodott a róka és a görény. E két ragadozó állat éjszakánkint sorbalátogatja a közelben, szétszórtan álló porták baromfiketreceit és csütörtökre virradóra is 79 tyúkot, 8 kacsát és 5 libát pusztított el. A károsultak : Perge Gézáné, Németh Isvánné, Antal Józsefné és Császár Péterné elhatározták, hogy esténkint ezentúl lesbenállnak és felkészülve fogadják a tolvajokat. Szakorvosok ajánlják torokgyulladás, meghűlés, valamint a spanyolnátha elleni védekezésül. A Panflavin-pasziillák minden fertőző betegség ellen oly egészen sajátos hatást váltanak ki, mely semmiféle más szerrel nem érhető el. A valódi Panflavin-pasziillák a fenti eredeti csomagolásban minden gyógyszertárban kaphatók.