Egri Népújság - napilap, 1927/2
1927-10-27 / 244. szám
1927. október 27. í£GRI NÉFÜJ8AG 3 Ország-Világ. — Soldos Béla borsodi főispán a lemondását bejelentette a belügyminiszternek. A Tarnay Miklós tb. szolgabirő sikkasztásainak ellenőrzés miatt Zsóry György alispán és Hosszúfalussy Lajos főszolgabíró ellen saját kérelmükre fegyelmi vizsgálat indul. Seitovszky Béla belügymi niszter a napokban hivatalos jelentést fog kiadni a vizsgálatról. — A tisztviselők fizetésrendezésének kérdésével az egységespárt a legközelebbi ülésén foglalkozik. — Kossuth Lajos newyorki szobrát március 15-én leplezik le. A budapesti leleplezés ez év november 6.-án lesz. — Angol-nyelvű könyvet adnak ki Magyarországról a külföld tájékoztatására, amely a bennünket ért igazságtalanságokat hirdeti majd világgá. — Negyvenezer visszahonosítási kérvényből harmiucnégyezret már elintézett a belügyminisztérium. — Kornis Gyula egyetemi tanárt a középfokú oktatás államtitkárjává nevezték ki. — Az Országos Szinészegyoiü- let 16 pengő havi nyugdiját fizet tagjainak. — Budapesten a Ferenc József- laktanyában ma délelőtt karabélyával mellbe lőtte magát Bodor Imre tüzér és meghalt. Tettét szerelmi bánatában követte el. — Egy semjénházi (Dunántúl) földmives bosszúból lebeszélte egy marhakereskedő minden vevőjét a vásárról. A bíróság a gazdát a kereskedő feljelentésére hitelrontás címén 50 pengő pénzbüntetésre ítélte. — Mitliárdokat érő bélyeganyag van a tegnap megnyílt debreceni bélyegkíállitáson. — Ötszáz gyermek befogadására alkalmas üdülőtelep létesítését tervezi a Gyermekvédő Liga Sátoraljaújhely környékén. — A miskolci pénzügyigazgatő- ság területén megkezdték az adózók új összeírását. Minden adófizető adókönyvet kap. — Bakteorologiai intézetet létesítenek az egyik miskolci kórházban. — Szeszes italt a készülő törvényjavaslat szerint ezentúl csak 21 éven felüli fiatalembereknek szolgáltatnak ki a nyilvános helyiségek. — Szombathelyen ma délelőtt elgázolta a vonat Balogh Ferenc lakatost. Négy gyermeke és felesége gyászolja. — Orosházán ma reggel váltóállítás közben halálra gázolta egy mozdony Salamon Mihály váltókezelőt. — Az ahán—szerb határon véres összeütközés volt a szerbek és albánok között. A verekedésnek öt szerb halottja van. — A vörös hadsereg jövő reménységei a nótiaztek. Eddig 72 nőtisztje van a szovjethadsereg nek. — Newyorkban 60, 100, 150 és 200 emeletes házak szerkesztését akarják megpróbálni. A newyor kiak úgy élhetnek majd ezekben a felhőkarcolókban, hogy nem is keli leszállniok a földre. A közjogi bizottság egyhangúlag elfogadta március 15.-nek nemzeti ünneppé [nyilvánításáról és Kossuth Lajos örökérdemeinek és emlékének törvénybeiktatásáról szóló törvényjavaslatokat. Kossuth Lajosról nevezik el az Országbáz terét. Budapest, október 26. A képviselőház közjogi bizottsága ma délben ülést tartott, amelyen letárgyalták a március 15.-ének nemzeti ünneppé való kimondásáről és Kossuth Lajos örökérdemeinek és emlékének törvénybeiktatásáról szóló törvényjavaslatokat. A március 15.-nek nemzeti ünneppé nyilvánításáról szőlő törvényjavaslat életbeléptetésével hatályát veszti az az 1898. évi törvény, mely április II - ét nemzeti ünneppé nyilvánította. Mindkét törvényjavaslatot egyhangúlag elfogadta a bizottság. Bethlen István gróf miniszter- elnök magáévá tette egyik bizottsági tagnak azt az indítványát, hogy az Országházteret, ahol Kossuth Lajos szobrát felállítják, Kossuth Lajosról nevezzék el. Francia képviselő Millerand békereviziós Ígéretéről. Leon Blum, a francia szocialisták vezére a Populair c. lap hasábján újbői megállapítja, hogy Millerand annak idején megígérte a magyar béaeszerződés revíziójának támogatását. Adóügyi naptár. Október végéig naponként bélyegben kell leróni a 48 pengőig terjedő általános forgalmi udó- átalány napi részét és az előző napi adóköteles bevétel után esedékes adő összegét. A negyedévenként készpénzben adózók előleget tartoznak fizetni az októberi adójuk fejében. Október 31-én bélyegben kell leróni a 48 pengőtől 240 pengőig terjedő általános forgalmi adó- átalány októberi utolsó hatodrészét. Készpénzben kell leróni a szeptemberi személy- és áruforgalom után esedékes fuvarozási illetéket a beterjesztendő összesített kimutatás alapján. Szükségesnek tartjuk olvasóinkat tájékoztatni az adóbehajtási illetékek nagyságáról és a végrehajtásokkal Kapcsolatos felszámítható költségekről. Az ingóságokra vezetett végrehajtások során bélyegfelszámí- tásnak helye nincs, a végrehajtási költségek összes fedezésére — ideértve a zálogtárgyak elszállítási költségeit is — adóbehajtási illetéket fizet. Az adóbehajtási illeték 4 százalék, ha a zálogolás megtörtént, avagy megkiséreltetett és további 6 százalék, ha megtartották, vagy megkísérelték az árverést. Azonban ezen adóbehajtási illeték ugyanazon hátralék után csak egyszer számítható fel. Részletfizetéseknél az adóbehajtási illeték csak a befizetett, illetőleg befolyt összeg után számítható fel. Az a fizetési halasztást nyert adózó, aki a halasztás feltételeit betartja, a fizetési halasztás engedélyezése után, kizárólag biztosítás céljából foganatosított zálogolás esetén adóbehajtási illetékkel nem terhelhető meg. Ha valamely veszélyeztetett tartozás biztosítása érdekében a fizetési határidőn belül zálogolást foganatosítottak, az adóbehajtási illeték csak abban az esetben nem számítható fel, ha a fél a tartozást a fizetési batáridő lejárta előtt kifizeti, vagy letétbe helyezi. Ostromállapot Romániában. Forradalom előtt áll Nagy-Románia. Bukarest, október 26. Románia egész területéről heves forrongások híre érkezik. A telefon és távíró összeköttetések megszakadtak. Bratianu nyíltan Mária királyné ellen fordult. — A lakosság egy része Károly trónörökös királylyá kiáltását szorgalmazza. Állítólag az ország egyes Ca- rol-párti részeiben mär ki is kiáltották királynak a Párisban élő trónörököst. A kormány kihirdette az ostromállapotot. Debrecent a második lakbérosztályba sorozták. Debrecenből jelentik: Debrecen összes tisztviselőinek egy nagyon régi és jogos kívánsága, hogy Debrecent sorozzák be a második labbérosztályba. Erre a decemberi választások idején programmbeszédében kifejezett Ígéretet tett maga a miniszter- elnök is, azonban az erre vonatkozó rendelet mindeddig késett. Most azután Homonnay Tivadar országgyűlési képviselő és dr. Hadházy Zsigmond főispán sürgető Közbenjárására a minisztériumban is elővették ezt az ügyet. A miniszterelnök már régebben megbeszélést folytatott e tárgyban a belügy- és pénzügyminiszterrel és ennek során létrejött a megállapodás, hogy Debrecent besorozzák a második lakbérosztályba. Legkésőbben néhány héten belül megjelenik a rendelet, amely Debrecent besorozza a második lakbérosztályba. — Eddig tart a debreceni jelentés, amely, ha megfelel a valóságnak, Egert is újból sorompóba állítja a magasabb lakbérosztályba való sorolás végett. Egernek is régi és jogos kívánsága a magasabb lakbérosztályba való sorolás. Annak idején azonban olyan nyilatkozatot kap tunk erre vonatkozólag, hogy a kérdést országosan egyszerre fogja rendezni a kormány. — Elkészült az új típusu Ford autó, amelyre eddig 375.000 rendelés érkezett. A vállalat jelenleg napi tizenegyezer autót gyárt. — Az amerikai Dorchester városban van egy James Melean nevű 15 éves fiúcska, akit eddig százszor operáltak meg. HÍREK- Eger, 1927. október 27. — Vasárnap szentelik fel a besenyő- telkii templom új harangjait. Tudósítónk írja : Vasárnap, október 30.-án délelőtt ünnepélyes keretek között szenteli fel Kriston Endre egri segédpüspök a besenyőtelki római katolikus templom három új harangját. A harangszentelési ünnepen a közigazgatási hatóságok is megjelennek. Tavasz az őszben. Tudósítóink jelentik, hogy az akác és az orgona Hevesmegye délibb fekvésű részein másodszor is virágzásnak indult, így Kápolnán dr. Csepela Lajos tb. kanonok kertjében is az enyhe őszi napsugár előcsalta az alvó rügyeket és az orgonabokor dús fürtökkel van tele. A néphit szerint ez a másodszori virágzás hosz- szú őszt, további kellemes, enyhe napokat jósol. .. Válságos az öngyilkosjelölt bor- ügynök állapota Megírtuk tegnap, hogy az Orom utca 2. szám alatti lakásán tegnap délelőtt Kuborczy Dezső szabómester, borügynök borotvájával elvágta a torkát. Az éles penge a légzőcsövet metszette át és igen súlyos sérülést okozott. Kuborczyt a mentők beszállították az Irgalmasok kórházába, — ahol azonnali műtétet hajtottak végre rajta. Az orvosi megállapítások szerint a borügynök állapota válságos, a sok vérveszteség és esetleges komplikációk pedig majdnem reménytelenné teszik az öngyilkos-jelölt állapotát. F. hó 30-án d. u. 6 órakor Mansz. kulturdólután a gimnáziumban. Megszökött huszárt keresnek. Kun- esik József átányi (Heves vm.) legény az 5. sz. honvédhuszárezredben szolgált és amikor elfogyott a zsoldja, mindig lopott valamit a társaitól, amit értékesíteni tudott. Kuncsik ezen pénzszerzési módját társai észrevették, feljelentették, az eljárás megindult, mire ismeretlen helyre szökött az átányi legény. Emiatt a budapesti honvédtörvényszék 1 évi és 6 hónapi súlyos börtönbüntetésre Ítélte Kuncsik közhuszárt, aki még mindig bújdosik, a honvédtörvényszék pedig nyomozólevelet adott ki ellene. Rendőrségi hír. Tegnap délben a piactérről előállította a rendőrség Molnár Jenő egri iparossegédet, aki ittas állapotban egy rokkant férfivel dulakodott a közönség nagy megbotránkozására. Mikor a rendőrök igazolásra szólították Molnár Jenőt, először hamis nevet mondott be, majd menekülni akart. Az eljárás megindult ellene. Elfogott háziszarka. Tudósítónk jelenti: Detky János kápolnai malomtulajdonostól Varga Margit házicseléd az egyik szekrény feltörése után 440 pengőt ellopott, majd azzal az ürüggyel, hogy bevásárolni megy, megszökött gazdájától. A kápolnai csendőrörs azonban elfogta a háziszarkát. *Eger és környéke részletes kalauza, irta Szmrecsányi Miklós. Ära 1 pengő. Kapható az Egri Keresztény Saj- tószővetkezet könyvkereskedésében, a Líceum és a Színház melletti ujságáru- sító pavillonokban; továbbá az Érseki ! Líceum portásánál.