Egri Népújság - napilap, 1927/2
1927-10-23 / 241. szám
1927. október 23. Ország-Világ. — Botrányba fúlt a fővárosi Nemzeti Színház tegnap esti elő adása. Szomori Dszaő *Nagy- asszony» cíedü drámáját hozták színre, amelynek műsorra tűzése ellen a társadalmi egyesületek tiltakozást jelentetlek be, sőt legutóbb a kultuszminiszternél is interveniáltak. A izinház előtti tüntetést a rendőrség ugyan meg akadályozta é* a közönséget egy lovasattakkal visszaszorították, ez előadáe alatt ezonban óriási botrány tört ki. A karzatról pedig ammoniákos üvegcséket dobtak a nézőtérre, amelynek orrfacsarő bűze ős pukkanása miatt a kö zönség elhagyta a nézőteret. Az előadás félbenmaradt. A rendőrség 83 tüntetőt vett őrizetbe, közöttük Zsabka Károly hírlapírót is, a »Nép» volt munkatársát. — Az Algírba befutó egyik gőzösön tíz, az éhségtől felig holt arabot találtak, akiket egy matróz csempészett a hajóra 5000 frank ellenében, azonban élelmezésükről megfeledkezett. Újabb filmfelvételek a Hortobágyon. Debreceni tudósítónk írja : Két nappal ezelőtt érdekes társaság érkezett Debrecenbe, a Magyar Kultúra RT. megbízásából a Fox filmgyár egy expedíciója jött Debrecenbe és a város környékén filmfelvételeket készít egy magyar tárgyú filmscenárium- hoz. A Debrecen vidékén folyó felvételekre a vállalat egy nagy sztárt akart leszerződtem!, azonban a sztár a felvé.elek megkezdése előtt lemondta a szerepet és ekkor a választás a filmnél előforduló lovaejelenetek miatt Reichersberg contesszre esett. A filmező társaeág a filmhez Magyarorezág egyes karakterisztikus tájékain dolgozva, eljött Debrecenbe is. Tokajból érkeztek. Tokajban egy szüreti mulatsághoz szükséges részeket vettek fal. Tegnsp a felvételeknél egy kis baleset is érte a társaságot. Egy jelenet fotogra- fálácánál Reichersberg contessz lova megugrott és lovasát elragadta. A contessz azonban kitűnő lovas én komolyabb baja nem eset», a megvadult lovat sikeresen megfékezte. EGRI NÉPÚJSÁG Az oláhok tovább pusztítják a magyar kultur-értékeket. Lupőnyböl jelentik: S^ndru görögkeleti lelkész, Grande és Olariu bányamérnökök, valamint Tiliciu bányatisztviselő Külley Ferenc nyugalmazott bSnyaigaz- gatő kertjében állő Izsó Miklős- féls »Busuló juhászc-szobrot, il- létve reprodukcióját darabokra zúzták és helyére a román zászlót tűzték. A kormányzó hősi halált halt fivérét október 29.-én temetik el Kenderesen Kapiua a következő gyászje- lentétt: Vitéz Horthy István ny. lovassági tábornok, valamint testvérei Horthy Zoltán leányával, vitéz Horthy Miklós, Magyarország kormányzója és neje, Purgly Magda gyermekeikkel, Horthy Erzsébet férjezett Czer- nin Arthurné, Horthy Jenő és neje Bethlen Rózsa grófnő, sógora Graefl Jenő gyermekeivel tudatják, hogy az orosz harctéren 1914 november hóban királyáért és hazájáért hősiesen küzdve, ellenséges golyótól találva életét vesztett szeretett testvérük, illetőleg sógoruk, nagybátyjuk, Horthy Szabolcs dr., a c». és kir. 13. ik Jász Kun huszárezred főhadnagya, Jász-Nagykun-Szol- nokmegye főispánja, a hadiékít- ményes katonai érdi-mkereszt tulajdonosa, földi maradványait Radomskóból hazaszállítva, októ bér 29.-én délelőtt tizenegy órakor fogják Kenderesen 8 családi sírboltban örök nyugalomra helyezni. Bérmálás József kir. hercegék családjában. Magdolna főhercegnőt, József kir. herceg és Auguszta kir, her- cegasszony leányát, szombaton délelőtt részesítette a bérmálát szentségében Szmrecsányi Lajos dr. egri érsek, a kir. hercegi palota kápolnájában. A szentséget kiszolgáltató érseknek Csiszárik János dr. és Nemes Anlal c. püspökök, Mészáros János preíátua- kanonok, érs. helytartó, vitéz Subik Károly c. apát, egri érseki iroda- igazgató és Knebel Miklós dr. pápai kamarás, éreekhslynökté- gi titkár segédkeztek. — Debrecen városa ma délben ünnepélyesen fogadta a tanúl- mányűtjok során a Hortobágyra is ellátogató finn vendégeket.-'«SENSES-' HÍREK Eger, 1927. október 23. Vigyünk virágokat a hősök sírjaira! Közeleg november elseje és a Hősök Temetőjében ennek a napnak délutánján ismét kegye- letee ünnepéllyel adózik az ott pihenő hősök emlékének az egri Honvédség és Eger hazafias közönsége. Vegyünk részt mindannyian addig is a hősi sírok feldíszítésében. Vigyünk virágokat és gyertyákat a hősök sírjaira ! A virágok leadhatók bármelyik laktanyában, továbbá a Hősök Temetőjében és a Hőiök Temetőjének felügyelőségénél. (Váaár tér 16. sz.) Az egri vasútállomáson ismét áru sítják a hírlapokat. Hevesvármegye főispánja a megnyilvánult közóhajra intézkedett, hogy az egri pályaudvaron az évekkel ezelőtt beszüntetett hírlapárúsítást újból megkezdjék. Mint értesülünk, a mai napon már meg is indult az egri vasútállomáson a hírlapok árusítása. Az Egri Népújság is kapható a pályaudvari elárusítónál éppenugy mint a fővárosi lapok. Szükséges azonban, hogy az utazó közönség vegye is igénybe a pályaudvari lapárusítást, mert ellenkező esetben újból kénytelen lenne azt beszüntetni az állomásfőnökség. Ügyvédi hir. Dr. Fehér Endre ügyvédi irodáját Budapesten a Gróf Tisza István utca 12. szám alatt (Telefon: 232—50) megnyitotta. A Mansz kultúrdólutánja A Mansz-nak sikerült megnyerni Rónay Kázmér festőművészt — kinek képeiben és előadásában a Nemzeti Szalon egri kiállításán gyönyörködtünk — hogy az őszi délutánokon városunkban szabadelőadásokat tartson. A kiváló művész készséggel vállalta a Mansz kulturális tevékenységének támogatását, és a művészettörténet gazdag anyagából fog sorozatos szabad előadásokat tartani, vetített képekkel. A z első előadást f. hó 30 án d. u. 6 órakor a gimnázium fizikai előadó termében, két előadást november havában, az utolsót pedig decemberben tartja. Időjárás Hazánkban az idő enyhe, többnyire borult vagy ködös. Jóslás: Déli légáramlással többnyire borús, igen enyhe, csapadékra hajló idő várható. Az Egri Műkedvelők Köre vasár nap d. e. 11 órakor tartja köz gyűlését a Kath. Kör helységében Előtte félórával választmányi ülés. A Budapesti Közlöny csütörtöki száma közli a népjóléti miniszter nek az első segélynyújtás módját és eszközeit szemléltető falitáblák kötelező kifüggesztéséről szóló rendeletét. Amennyiben ez a miniszteri rendelet a középületekre, nyilvános helyiségekre, gyárakra, üzemekre, sporttelepekre stb. vonatkozik, felhívjuk reá olvasóink figyelmét. Egy makiári motorkezelő és a kerecsenül táncmulatság. Zsák János makiári motorkezelő ez év tavaszán megjelent az egyik kere- csendi táncmulatságon és botrányt okozó módon akart a cigánybandával rendelkezni. Amikor Hirsch András községi bíró,Spekker György törvénybíró és Semperger András hites a kissé ittas embert rendre- utasították, Zsák János töltött forgópisztolyt fogott rájuk ős lelövés- sel fenyegette őket. Dulakodás, majd verekedés fejlődött ki, amelynek során a motorkezelő zsebkésével a bírót, törvénybírót és hitest több helyen megszűrta. — Hatósági tag elleni erőszak ős súlyos testi sértés bűntette miatt az egri kir. törvényszék Zsákot 7 hónapi börtönre ítélte. A Katholikus Népszövetség ala kuló gyűlése Tiszafüreden Amint lapunk már jelezte, a Kath. Népszövetség az újonnan megindult hevesmegyei szervezkedését Tiszafüreden, a járási szervezet megalakításával kezdi meg. Véber János szentszéki ülnök, plébános kezdeményezésére az előkészítő bizottság a szervező gyűlés napját október 23.-ra tűzte ki, amely elé nagy érdeklődéssel tekint a járás katholikus közönsége. A gyűlésre Budapestről dr. Cseh Jenő kir. közjegyző, dr. Bendy Nándor egy. magántanár és Borián Ferenc központi titkár jelezték érkezésüket, de részt vesz azon Hedry Lőrinc dr. főispán, továbbá a megyei központ több kiküldötte is. Az Egerland drogéria új tulajdo nosa. A volt Egerland-féle drogériát az egri főutcán Incze Kálmán veszprémi gyógyszerész vette meg. Incze Kálmán most költözött át Egerbe. Veszprém társadalma meleg szívvel búcsúztatta el az új egri polgárt, aki buzgó tevékenységet fejtett ki a dunántúli püspöki város kultúrális mozgalmaiban. Húsz évig önálló gyógyszertára volt Veszprémben. Incze Kálmán régóta lelkes támogatója a Katholikus Legényegylet törekvéseinek. A veszprémi Katholikus Legényegylet néhány évvel ezelőtt díszelnökővő választotta meg. Anyakönyvi hírek 19 <!7. október 15.-től 21.-ig. Újszülöttek: Mély- pataki Mihály fmves Anna, Rácz Lajos fmves István, Kaminiczki Mihály m. kir. honvéd Julianna, Tóth Miklós csizmadia László, Nagy István fmves István és iker testvére utónevet nem kapott fiú. — Jegyesek'. Köblő Béla m. kir. honvéd és Bolya . Szidónia egri, Adler Dávid hittan tanító egri és Goldberger Jozefa tiszaroffi, Gyulai László fmves ős Szeredi Mária, Hajnal Antal fmves és Marmoly Anna, Marmoly Sándor fmves és Tétyrál Erzsébet gyári munkásnő, Csirmaz Imre villanyszerelő és Urbanovics Anna, Vas Imre tiszafüredi és Koperdák Anna egri lakos. — Házasságot kötöttek: Gulyás Lakatos Sándor fmves és Szilágyi Rozália, Merczel Mihály fmves ős Grómán Rozália gyári munkásnő, Tábori Imre fmves ős Krupa Veronika, Tábori Ignácz fmves és Nagy Veronika gyári munkásnő, Tóth János fmves és Bóta Szidónia, Urbán Bernát fmves és Rakusz Anna, Varga Sándor fmves és Barta Erzsébet, Gyulai Bernát fm. ős Túrái Erzsébet, Sebestény Antal fmves ős Bukucs Terézia, Király Lajos fmves és Losonczi Terézia, dr. Molnár László ügyvéd hevesi ős Bodnár Margit, Stokker Béla «Hangya» üzletv. bélapátfal- vai és Knoll Erzsébet egri lakos. Meghaltak: Kállai Ferencné szül. László Rozália, Szmolányi Lajos kereskedő 44 éves, Murguj György napszámos 44 éves, Molnár László 4 éves, Kovács Erzsébet 5 hónapos, Magy Julia 22 napos, Visontai Anna 14 napos, Kántor Ferencné szül. Vígh Katalin 69 éves, Nagy utónevet nem kapott fiú 1 napos korában. * SCHMIDTHAUER keserüvíz reggeli előtt fél pohárral langyosan használva megtisztítja a szervezetet a belekben képződő egészségtelen anyagoktól, élénkíti a mirigyek működését felfrissíti a vérkeringést, megelőzi az érelmeszesedés és az öregségi elváltozások kifejlődését. Kapható kis és nagy üvegben Szótküldési hely: Igtnándi keserüvíz forrás vállal at Komárom. Árjegyzék ismételadóknak kívánatra bérmentve