Egri Népújság - napilap, 1927/2
1927-07-10 / 154. szám
4 EGRI NÉPÚJSÁG 1927. július 10 * Ideges embereknél és lelkibetegeknél az enyhe természetes »Ferenc József« keeerüvíz jő emésztést, tiszta fejet és nyugodt alvást teremt. Világhírű idegorvosok véleménye alapján a Ferenc József víz használata az agy és a gerincvelő súlyos megbetegedéseinél is kiválóan ajánlható. — Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzlotek- ben. Beszámitható-e a katonaságnál végzett szakmunka a képesítésnél? Ezt a kérdést a zalaegerszegi alispáni hivatal intézte a kereskedelmi és iparkamarához, amely a következő értelmű választ adta: Katonai szolgálat tartama alatt végzett ipari szakmunkát csak úgy lehet képesítés igazolásául beszámítani, ha az illetékes katonai hatóság hivatalosan igazolja, hogy a szőbanforgő egyén katonai szolgálata alatt rendszeresen, tehát állandóan, vagyis nem néha és alkalomszerűen végzett ipari szakmunkát. * Az Egri Katholikus Legényegylet ez évi szokásos kirándulását folyó hó 10-én, vasárnap tartja meg Szarvaskőben. * Kugli és célISvő verseny a Lövöldében. * Helyesen cselekszik, ha varrógép-, tű-, olaj és fonálszükség- letét nálunk fedezi. Singer-\*Tv6- gép-alkatrészek elismerten a legjobbak ! Singer-varrógép fióküzlet. * Sok ezer tisztviselő köszönheti előmenetelét és boldogulását a Magántanfolyamnak, amely Budapesten a Rákőczi-út 61. (szám alatt működik. Ott az összes középiskolai összevont vizsgákra, érettségire, valamint a jogi ős közgazdasági egyetemi vizsgákra, és kolloqunmokra szakképzett tanárok készítenek elő. Aki otthon a megszokott környezetében akar tanulni, ami takarékossági szempontból is fontos, annak előkészítését levelezés útján olcsón ée sikerrel vállalja a Magántanfolyam. Kérdezöskö- désre kimerítően válaszol. * Este tűzijáték a Lövöldében. * Utazni szándékozók figyelméből Tényleg minden néven nevezendő veszély ellen biztosíthatja űtipodgyáezáf, még a kézben vitt tárgyakra is kiterjedőig, a Fonciére főügynökségénéJ, Eger, Széchenyi-ulca 19. ez. alatt és pedig: 30 napra a kötvények ára a feladott érték 1 % - a ; 60 napra a kötvények ára a feladott értők lVa0/»-»- Ugyanott köthető mindenfajta biztosítás! * Keresztény Iparoskor zenekara hangversenyez a Lövöldében. * A 18 ik M. Kir. Oeztálysorsjáték 4. osztályának sorsjegyei már kaphatók az Egri Keresztény Sajtószövetkezet ‘könyvkereskedésében. T. ügyfeleinket kérjük, sorsjegyeik átvőtela iránt intézkedni. * Kitűnő halászlé a Lövöldében. * Singer gópselyem mindenféle színben kapható. Singer varrógép fióküzlet Eger, Káliay ZoU tán-utca 11. * Autóközlekedés a Katholikus Legényegylet kirándulására. A Legényegyletből folyó hó 10 én, vasárnap reggel 7-töl déli 12 ig óránként autóbusz indul Szarvaskőbe. Oda és vissza I P 60 f. Csak oda vagy vissza I P 20 f. A rendezőség. Az előre való jelentkezés nem szükséges. * Heti műsor az Urániában. Szombaton ős vasárnap: *A Sejk fia* napkeleti történet 9 felvonásban, főszerepekben Rudolf Valentino éa Bánky Vilma. — *Az arizonai lovas« cowboy történet 6 felvonásban,főszerepét Art Acord játsza. Az előadás bevezetését képezi egy «Magyar Híradó.« — Kedden a szezon egyik legnagyobb sikert aratott filmje: »Nyomorultak« Hugó Viktor halhatatlan regényének filmváltozata kői részben, 16 felvonásban, mindkét rész egy műsorban, főszerepeit Gabriel Gabrio, Sandra Milovanoff ős Jean Tou- lot játszák. — Csütörtökön rep- rizben: »Az erdészléány« szerelmi történet II. József császár idejéből 10 felvonásban, főszereI pekben Harry Liedtke és Lya Mara. »A tenger árvái« dráma a hőslclkű tengerészek életéből 7 felvonásban, főszerepét Monte Blue játsza. Az előadások 7*7 és V*9 órakor kezdődnek. Jegyek előre válthatók a mozipénztár ban. * Tükörfürdő a városi fürdőben minden nap már reggel 6 érától kapható, előző napokban megváltott jegy ellenében, mivel pénztárnyitás csak reggel 7 órakor van. * A Dobó István Társaság családias összejövetele ma délután lesz a Polgári Lövöldében. * A Nemzeti Újság és Uj Nemzedék legjobban elterjedt napilapok a két ujságárúiítő pavillonbaa és az össze» dohánytőzsdákben állandóan kaphatók. * Egri látképes levelezőlapok, új felvételek, megérkeztek s nagy választékban kaphatók az Egri Keresztény Sajtó sző vetkezet könyvkereskedésében, a líceumi és színházi ujságelárűiító pavilonokban, valamint az összes tőzsdékben. * Ha kellemesen akar szórakozni, jöjjön a Lövöldébe. SZÍNHÁZ. * Cirkuszhercegnö — Kolbay Ildikóval — vasárnap délután mérsékelt helyárakkal. Szenczy, Antők, Károlyi, Tamá?, Szabó ragyogó szerepeket játszanak. * A Noszty-fiú esete Tóth Marival vasárnap este, Kardosa Géza felléptével. * Zsába legzseniálisabb francia bohózatot hétfőn adják. — Csak felnőttek nézhetik meg a Zsába francia bohózat előadását. Hermann Manci, Halasiné, Halasi M, Szigeti, Rajz főszereplésével. — Ha egész este nevetni akar nézze meg a Zsábát! Jövő héten minden nap egy ujdon ság a színházban 1 Közegészségügy. A pintyőke szép kis madár, gyönyörködünk benne, amint ugra bugrál ágról ágra a ragyogó napsütésben. De annál csúnyább halálmadár a névrokona: az a pintyőke, amelyet, nem tudom ki talált ki, de gumimból készül, és a ba- byk szájába nyomkodják. Teszik azért, hogy ne sírjon a csecsemő, akinek pedig a sírása az, ami nekünk, nagyoknak a beszéd, tüdőt tágító, erősítő életműködés. A pintyőke névre hallgató ezopőgummi íulajdoakápen: a baktériumok tsnyésztelepe, melyet az ártatlan kisded szftjacs- kájában, a megfelelő hőfokon szaporítja a bélhurut és vele rokon betegségeket okozó csirákat, melyeket milliószámra lenyel a baba, és kész — a bélhurut, s gyakran a következménye — halál, a végpusztulás. A pintyőke leesik a földre — a gondos anya meleg vízbe leöblíti és újra a csecsemője szájába adja. Szóval szerinte tiszta a pintyőke! És mi orvosok, fél éra hosszat mossuk kezünket forró víz. szappan, körömkefével, hogy — baktériummentes legyen a műtétre. Pintyőke itt, pintyőke ott, rang éa társadalmi osztály különbség nélkül ott van a szájacskákban a baktérium teLp, és senki sem szél ellene. Hát éa szőlők — és igazán nagyon csodálkozom azon, hogy osecjemővédelmi szervezeteink még nem látták meg ezt az átkos szerszámot, a melyet miniszteri rendelettel kellene eltiltani. Állítani merem, hogy a pintyőke betiltása után a gyermekhalandóság feltűnő százalékkal csökkenne. Dr. Karikás József. SPORT. Bárány István vasárnap startol Párisban a Grand Prixért. Bárány gyenge ellenfeleket kapott. A MAC. vasárnapi versenyén a 100 méterc-s gyorsusző főversenyben aratta Eurőpabajno kunk századik egyéni győzelmét, baállitva 1 p. 01 mp.-es országos rekordját. Hisszük, hogy Bárány százegyedik győzelme még jubiláris győzelménél is emlékezetesebb lesz, mert a Grand Prix végleges megnyerését fogja jelenteni, Bárány 1925-ban nyerte először a párisi Grand Prix-t 1 p. 02 6 mp.-es kitűnő eredménnyel. Egy évvel később 1 p. 04.2 mp.- es idő is elég volt a könnyű győzelemhez. Az idén sem lesz tulnehéz dolga. Ellenfelei a belga, holland és francia úszók soráből kerülnek ki és aligha van közöttük valaki, aki 1 p. 05 mp.-en belül tudná úszni a ÍOO métert. Klasszist tekintve talán a holland Van Silhout a legkülönb ellenfele, de ő — mivel állandó evezőairéningben van — talán még a második helyről is leszorul. A másik neves ellenfél Pa- dou, a franciák hírneves vizi- pőlőjátékosa, sem jelenthet veszedelmet, még kevésbé a belga melluszóbajaak, Van Parys, aki most gyorsuszői babérokra vágyódik. A következő befutőt várják: 1. Bárány István 1 p. 01 mp. körül, 2. Van Silhout 1 p. 05 mp., 3. Padou 1 p. 05.5 mp„ vagy Van Parys. Könnyen helyezve lehet Vandeplanque, a kiváló francia középtávusző. Bárány István csütörtökön reggel 7 órakor indult el Budapestről és pénteken délután 6 órakor érkezett meg Párisba. így teljesen pihenten állhat a starthoz. Nyilt-tér* Azé rovatban közöltekért semmiféle felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Dr. Hétig Károly egyetemi tanár, Budapest, írja: T. Mohai Ágnes forrás kútkezelősége Moha. »A mohai Ágnes forrás vizét hosszú évek során át rendelem s jő szolgálatot tesz a gyomorhurut, a vékonybelek hurutus állapota, hólyaghurut és torokhurut eseteiben. A Mohai Agnes forrásvíz mindenütt kapható. Csúz, köszvény, ischias, náthaláz, ideg- és fejfájás, valamint meghűlésből származó betegségek azonkívül tag- és izületi fájdalmak, influenza esetén, ezen betegségektől megóvja magát a kitünően .bevált Togal által. A Togal-tab- letták kiválasztják a húgysavat és ezáltal egyenesen a betegség gyökerét irtja ki. Tógáit Európa legkivá- lóbk orvosai és klinikái ajánlják. Semmiféle káros mellékhatást nem gyakorol. A fájdalmak azonnal enyhülnek és megszűnnek s álmatlanság esetén is kiválóan hatnak. Kapható minden gyógyszertárban. Ara 1 pengő 80 fillér. V* J AGRÁRIA patkányirtó húskonzerva RADIKAL húskivonat. Kapható minden patikában, drogériában és Standard laboratóriumnál. Budapest, Kossuth Lajos-utca 14.