Egri Népújság - napilap, 1927/2

1927-09-16 / 209. szám

4Í0KJÍ rMftFUJBAb 1927. szeptember 16 MAGYAR TUFAMŰVEK RÉSZV. TÁRS. gyártmányai: tégla, válaszfallap, kémény­idomok stb. magánosoknak és viszontelárú- sítóknak, minden mennyiségben kapható. Felvilágosítással szolgál MAGYAR TUFA- MŰVEK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Andornak, utolsó posta Kistálya. Telefon: Kistálya 6. jfenul sok és szokatlanul jő a muzsika. Gyorsan gördülő cse­lekmény, változatos jelenetek, sok tarka operett-tréfa, a tömeg jeleneteknek az eddigieknél sok­kal ügyesebb megrendezése, az előadás főerősségei. A címsze­repben Tímár Ila sok meleg­séggel játszott. Alakítása teljes mértékben sikerültnek mond­ható. Úgy énekszámai, mint tánc­jelenetei a tapsok özönét kapták. Ferenczy Marienne a Sári szere­pében élő forrása volt a jókedv­nek ée megalapozója és felépí­tője a premier forró hangulatá­nak. A közönség elragadtatása állandóan fokozódott eleven já­tékának, szilaj táncainak, ked­ves énekének és ragyogóan öt­letes alakításának szemléletében. Szinte a kimerülésig tapsolt a kitűnő szubrett primadonnának a premier föllelkesedett közönsé­ge. Torma Guszti ugyancsak sok egyéni kedvességgel és megér­demelt szép sikerrel játszotta Esztike szerepét. Kondráth Ilona a Horvátb-lányok mamája, elő­kelőén finom játékstílusával és hangulatos énekszámaival őszin­te meleg tapsokat érdemelt ki. Antók Ferenc (Berci) kellemesen csengő hangjával és szimpatikus játékával, Bihavy Sándor (Monos- tory)'a magyar nóták pompás elé- neklésével, Fülöp Sándor (propel­lerkapitány) szikrázó humorával és bravúros táncaival, Szirmay Vilmos pedig Dorner bácBi figurá­jának remek alakításával járúl- tak ahhoz az örvendetes meg­állapításhoz, hogy az új operett előadásával az új operett együttes meghódította 8z egri közönséget. Úgy a kórus, mint a Szathmáry Endre karnagy által vezényelt zenekar, méltó részt érdemeltek ki a közös nagy Bikerből. (k. a.) * Szeptember 15-én csütörtökön aki csak jöhet — jöjjön — néz­ze meg a Legkisebbik Horváth lány nagyszerű előadását a teg- nspeeti művészszereplőkkel. * Legkisebbik Horváth lány ope­rett rendkívüli sikere folytán a péntekre és szombatra hirde­tett Oroszország előadása 19-én és 20-án, hétfőn és kedden tarta- tík meg. SZÜLÖK ÉS A TANULÓ IFJÚSÁG FIGYELMÉBEl Az iskolai szerek könnyebb és gyorsabb beszerzése szempontjából szives figyelmébe ajánljuk a t. szülök és a tanuló ifjúságnak, hogy RZ ÖSSZES HELYBELI ISKOLÁK ÉS TANINTÉZETEK ISKOLAI ÍRÓ- ÉS RAJZSZEREI már most kaphatók. Legelőnyösebben szerezhetők be az összes iskolai író-és rajzszerek, füzetek, körzők, tinták, táskák, tollszárak, stb. dúsan felszerelt raktárunkban nagy választékban és a legjobb minőségben. Pontos és figyelmes kiszolgálás. — Szolid árak. EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET (ezelőtt Szolcsángi Gyula) könyv-, zenemű, papír, író- és rajzszerkereskedése. — Alapítványi ház. H legrégibb óra-, ékszer-, ezüst- és alpacca ezüst-árú üzlet Egerben. Alapittatott 1897-ben. — Elismert! Megbíz­ható ! Olcsó árak! Nagg választék! HELLER SALA MON órás és ékszerész Eger. (Városház­épület.) — Óra- és ékszerjavítások pontosan szabályozva, jótállás mellett. Tessék róla meggyőződni! i TŐZSDE. I a Magyar Nemzet* Bank jeienteae fűennyit ér ma a pengő? 1 íonfc eterling 2779 fillért 1 belga frank 79-60 1 oeeh korona 16-89 1 dán korona 153-35 1 dinár 1003 i dollár 568.20 l francia fran ■ 22-40 1 hollandi forint 228-65 1 zioíi 63-45 I leu 3-51 1 líra 3120 1 márka 135-80 1 schilling 80-40 L norvég korona 150-50 5, svájci frank 110*15 1 evőd korona 153 45 ♦ RUPERT KÁROLY ♦ vízvezeték, csatoruá­zás, víz- és gőzfűtés :: szerelési vállalata :: WESSELÉNYI-U. 14. ÜZLET ÁTHELYEZÉS. Dobó-utca 2. szám alatti üzletemet Szent János-utca 11. sz. alá (Vörösrákkal szemben) helyeztem át. — Kérem a nagyérdemű közön­ség további szives pártfogását. Tisztelettel: ZSIGMOND KÁLMÁN úri és női cipész. 9827. sz. a. 1927. Versenytárgyalási hirdetmény. ; Hevesvármegye th. bizottságának 176. kgy—9827 sz. a. kelt határozata alapján kiépítendő Szarvaskő—Pétervásárai th. ut 18—25 km. szakaszán létesítendő : a) 14 drb. 0.6 m. nyílású betoncső áteresz. b) 2 » í.- « » « > c) 2 « 3.- « » vasbetonlemez híd d) 1 » 5.- » « » » e) 1 » 8.- « « gerendahid összes munkáira ezennel nyilvános írás­beli versenytárgyalást hirdetek. ! Ajánlatok tehetők az a—e alatt felso­rolt összes munkákra avagy külön az a), külön a b) stb. pontokra. Hz ajánlathoz mellékelendő az aján­lati űrlap, ajánlati előméret, költségve­tés és a letéti nyugta. Ajánlat csak hivatalos űrlap felhasz­nálásával tehető, amelyek ivenként 80 fillér előállítási árban az egri m. kir. államépítészeti hivatalnál szerezhetők be. Ugyanitt megtekinthetők a tervek, a szerződéstervezet és esetleges felvilágo­sítások kaphatók. A szabályszerűen kiál­lított, lepecsételt és «ajánlat a Szarvaskő Pétervására th. út hídépítésnek .... csoportjára« felírású borítékban el­helyezett ajánlatok legkésőbb f. hó 28-án d. e. fél 12 óráig a vármegyei iktató hi­vatalban nyújtandók be. Az ajánlatok ugyanaznap déli 12 órakor hivatalos he­lyiségemben fogom felbontani, amely el­járásnál ajánlattevők avagy igazolt meg­bízottaik jelen lehetnek. Biztosítékul az ajánlati összeg 2°/o-a helyezendő köz- igazgatási letétbe az egri m. kir. állam- pénztárnál és a nyugta az ajánlathoz csatolandó. Eger, 1927. szeptember hó 13 Qkolicsányi Imre »k., alispán. Laptulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Kiadó: ÉRSEKI LÍCEUMI KÖNYVNYOMDA. Felelő« szerkosz tó: Kelemen Andor, igazgató : Radii Károly. Árverési hirdetmény, Dr. Molnár Kálmánnak Eger, Tündér­part 4. számú, két modern lakással, (négy szoba, előszoba, konyha, kamara pince és három szoba, konyha, kamara, pince) 100 n-öl telken épült sarokháza f. hó 27-én d. e. 10 órakor Lipcsey Pé­ter közjegyző Telekessy-utcai irodájá­ban önkéntes árverésen el fog adatni. Kikiáltási ára 20.000, azaz húszezer pengő, melyen alul az ingatlan nem fog eladatni. Árverelők kötelesek bánatpénzül a ki­kiáltási ár 10 °/o-át készpénzben vagy óvadékképes értékpapírokban az árve­rés megkezdése előtt a kir. közjegyző kezeihez letenni. Árverési vevő, — akivel a szerződés az árverés után azonnal megköttetik, — köteles a vételárból 5000 azaz ötezer pengőt azonnal, a hátralékot pedig két egyenlő részletben és pedig az első rész­letet 1928 május hó 1-én, a második rész­letet 1928. november 1-én, mindezeket ez évi november hó 1-től félévenként utólag számítandó 7%-os kamatokkal árvereltető kezéhez megfizetni. Árverési vevő ez évi november hó 1. napján lép birtokba s ugyanekkor a na­gyobbik lakást kiürítve át is veheti. Hz árverés költségeit s a vételi illeté­keket vevő köteles viselni. A ház bármikor megtekinthető. Hirdessen az Egri Népújságban! KISH1EDETE3EK Minden szó hétköznap . 6 fillér vasárnap és ünnepnap . 8 » A legkisebb kishirdetés 48 » vasár- és ünnepnap . . 64 » Hirdetések előre fizetendők. ASZLAJTNER vas- és rézöntödéje részére villanymotort 3—4‘/j lóerőig megvételre keres. Homok-u. 3. NÉMET társalgási oktatást, levele­zést, fordítást jutányosán vállalok, cím kiadóban. KÉT SZOBÁS lakás kiadó. Kisvölgy- utca 32. KIADÓK két szoba, konyhás lakás és két egymásba nyiló utcai bútorozott szoba. Széchenyi-utca 28. EGY, esetleg két diákot teljes ellá­tásra vállalok. Széchenyi utca 44. A jövő tanévre 2—3 fiút vagy kisebb leányt teljes ellátásra vállalok. Jő koszt, szigorú felügyelet biztosítva. Özv. Szétsényi Antalné, tanfelügyelő özvegye, Szvorényi-út 29. sz. Kaputól bejövét balra. NAGY H.-iZ nagy kerttel, nagy pin­cével, elköltözés miatt sürgősen eladó. Vétel esetén 5 szoba, konyha, éléskamra elfoglalható. Cim kiadóban. 5—6 intelligens úri ember úri csa­ládnál jó házikosztot kaphat. Esetleg kifőzést is vállalok. Cim kiadóban. KÜLÖNBEJÁRATŰ szép szobák üre­sen és bútorozva azonnal kiadók. Ti- már-ucca 3. MAKLÁRI-út 10. sz háznál ócska fazsindely, kátránypapír és bádog ol­csón eladó. CIPÉSZ vagy csizmadia segédlet ke­resek azonnali belépésre (páronként 4 P-ért.) Turcsányi, Egercsehi Bánya­telep. LAKÁS azonnal is elfoglalható, ki­adó. Fehér József, Kaszínó-ucca 1. HÁZKÖZVETÍTÖ Fenyő Lipót Eger” Ujvilág-u. 6. (209.) Nyomatott as Érseki Líceumi Nyomdában. — Kiadásért felelős: Radii Károly nyomdaigazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents