Egri Népújság - napilap, 1927/2

1927-08-27 / 193. szám

Ára 16 fillér, vasárnap 24 fillér. Eger, 1927. augusztus 27. szombat. XLIV évf. 193. sz. Előfizetési dij postai szállítással: egy hónapra 3 pengő 20 fillér, negyedévre 9 pengő 60 fillér. POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: Dr. Urban Gusztáv. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefon: Szerkesztőség II, Kiadóhivatal 176. Mélyebb betekintést nyert — úgymond a népjóléti és munkaügyi miniszter — a munkásság kereseti és megélhe­tési viszonyaiba akkor, amikor a sztrájkmozgalom megszünte­tése végett a munkaadók és a munkások képviseletével a tár­gyalásokat vezette. — Súlyos koafessziő, olyan, amelyet csak az engedhet meg magának, aki minden gondolatával, keresztény és magyar lelkének teljes ener­giájával a reá bízott emberfeletti feladatok megoldásán fáradozik, mert ez a kijelentés bevallja azt, hogy a miniszter a munkásság heiyzetétnem ismerte tökéletesen. Benne rejlik ebben annak a megállapítása is, hogy azok, akik a közügyek intézésére vállalkoz­nak, feladatukat igazán csakis úgy valósíthatják meg, ha a munkatervük elvi alapos kigon­dolása mellett nem mulasztják el ezeket a terveket az élet­viszonyok, a gazdasági helyze­tek adottságával teljesen ossz- hangzásba hozni. Különösen nehéz feladat ez ma, amikor minden tervnek út­ját állják a gazdasági nehézsé­gek. Ezért volt kénytelen meg­állapítani az említett miniszteri nyilatkozat azt is, hogy a mun­kásság nehéz gazdasági helyze­tének jelentős oka, a munkág- lakások bérének ‘a munkásság kereseti viszonyaihoz mért arány- lagos magassága. — Ezt a hely­zetet kellett volna ellensúlyozni az állami és városi lakásépítési akció útján létesült új lakás- termelésnek, ámde épen az ellen­kezőjét érte el, mert noha a mun­kásság egy csekély része emberi lakáshoz jutott is, mégis a la­kások bére a régi házak lakás­béreinél magasabb és így köz­vetlenül, de közvetett kihatásá­ban is a lakbérek emelkedését eredményezi. Egyszerű volna tehát a meg­oldás, le kellene szállítani az újonnan épült állami és közületi lakások bérét! Igen ám de az erre a célra felvett kölcBÖnök törlesztése csak a most elfoga­dott lakbérek fenntartása mel­lett lehetséges! Mi volna itt a kivezető út? Szerintünk átme­netileg az államnak ét a közü­leteknek kellene vállalni átme­netileg a lakások bércsökkené­séből eredő külömbözetst, más­részt pedig a magánépitfeezősek- nek minden lehető eszközzel való előmozdításával arra töre­kedni, hogy az olcsóbb építke­zés utján a lakbérek a kereslet és kínálat törvényének érvénye­sülése folytán önmag üktől az elviselhető mértékre leszálljanak. Ehhez azonban nem elég a kormányzatnak a «mélyebb be­tekintése«, hanem az érdekelt tényezőknek, különösen az ol­csó hitelnyújtásra hivatott ban­koknak kellene több belátás­sal lenniök. Már pedig jogosan panaszkodnak az épitő érdekelt­ségek arról, hogy nagybankja­ink maguk is az építő vállalko­zói nyereségre aspirálnak • in­kább maguk építenek, mint, hogy a rendelkezésükre álló pénzt a kevesebb jövedelemmel ! (j&Upi? /*>• . -rtwf-.tűi v-w-vtr. > kecsegtető építési hitelezésekre fordítsák A kormánynak: meg van a joga és módja arra is, hogy a nagybankok hitelpoliti­kájába is mélyebb betekintést nyerjen, hogy ellenőrizze az építési ipar fellendülésével egy­szerre megalakult különböző tégla, vas, fa, cement stb. kar­telek sáfárkodáaát és ha kell, azokat hatalmi szóval több be­látásra birja. Mert az kétségte­len, hogy ezek az érdekeltségek az utóbbi 14 esztendőben sok megpróbáltatáson mentek ke­resztül, de be kell látniok, hogy ezt a veszteséget 3—4 év épí­tési konjunktúrájából nem lehet behozni. Szükség van tehát be­látásra az 6gész vonalon, közte a munkásság részéről is, mert enélkül a kormányzat minden jóindulatú igyekezete hiába való lesz! Sky. ! A háztulajdonosok értekezlete még az általános tárgyalások alapjául sem fogadta el a vízvezeték szabályrendelet- tervezetét és az általános fogyasztás alapján új tervezet elkészítését kéri a képviselőtestülettől. Eger, augusztus 26. f Csütörtökön délután 3 órakor 1 ; az egri háztulajdonosok a vá­rosháza nagytermében Timon Béla elnöklete alatt értekezletet tartottak a vízvezetéki szabály­rendelet-tervezet ügyében. Dr. Kalovits Lajos hosszasan bírálta a szabályrendelet terve­zetét és előterjesztette azt az in­dítványt, amelyet határozati ja­vaslat alakjában egyhangúlag magáévá tett az értekezlet. Vida Ferenc, Rosenfeld Jőzböí őa Láng j Nándorhozzáczólásaiutánugyan­is az értekezlet a következő ha­tározati javaslatokat fogadta el. Határozati javaslatok. \ 1. Minthogy a vízvezetéki | szabályrendelet tervezete egyál- > talán nem felel meg a város kö- ' zönsége, a háztulajdonosok és : lakók mindenkor szem előtt tar- | tandő közös érdekeinek, sem pedig az abban — négyféle cí­men — előirányzott vízdíjak a \ lakosság teherbíró képssségé- ! vei' össze nem egyeztethetők, ki- ■ mondja az értekezlet, hogy felkéri a városi képvi­selőtestületet, hogy \ a bemutatott vízvezetéki szabály- rendelet tervezetét még tárgya­lás alapjául se fogadja el, hanem adja ki egy 7 tagú bi­zottságnak, mely azt a — vil­lanygyár, jéggyár ős szennyvíz- csatornázás tervezetétől elkülö­nítve — városi lakosság érde­keinek és teherbíró képességé­nek gondos figyelembevételével dolgozza át, követvén azt az elvet, mely szerint a Vízmű ösz- szes évi szükséglete kizárólag a város összes lakóira kötelező vízfogyasztás után befolyó díjak­ból nyerje fedezetét. 2. Minthogy a vízvezetékkel járó költségek és vízdíjak egy- \ magukban is annyira kimentik j a lakosság teherbíró képességét, hogy amellett a szennyvízcsa­tornázás terheinek és költségei­nek viselésére ez idő szerint képtelen: annak kimondására kéri a városi képviselőtestüle­tet, hogy I a szennyvízcsatornázás megvaló­sítását a jövő nemzedék gondos­kodásának adja át, a város részéröl 1927. évi szep­tember 20-ik napjára hirdetett versenytárgyalást beállítja, meg­tartásának mellőzését elrendeli. Utasítsa a képviselőtestület a kiküldendő 7 tagú bizottságot, hogy a csőhálózatnak az egész város területére teendő kiter­jesztésének tervezésénél a csa­tornázásra előirányzott, de ettől elvonandó fedezetet vegye szá­mításba. 3. Minthogy a lakások felsza­badítása Egerben újból halasz­tást szenvedett e így a háztulaj­donosok nem biztosíthatják ma­guknak a reális házbéreket, uta­sítsa a városi képviselőtestület a kiküldendő 7-es bizottságot, hogy a tervezetből a lakők ré­szére a lakásba bevezetendő csatlakozást ejtse el, a a ház­tulajdonost ciak egy, a lakők által közösen használandó vízcsap­nak a bevezetésére kötelezze. 4. Minthogy Eger régi épüle­teiben a klozettek nem a ház­tömbben, hanem külön helyen épültek, s azok az épületek tel­jes átalakítása nélkül nem köz- pontosííhatők, jelenlegi elhelye­zésük mellett viszont nem fagy- mentesíthetők, de különben is a csatornázás elhalasztásával kapcsolatban utasítsa a városi közgyűlés a 7-ee bizottságot, hogy a ter­vezetből a vízöblítésen alapuló angolklozett kötelező elhelyezését hagyja ki. Hangsúlyozni kívánja az ér­tekezlet, hogy a vízfogyasztás általánosítását tartja az egyedül igazságos meg­oldásnak, s az egyenlő teher­viselés elvét csak így tartja megvalósíthatónak, rwmom*** A szerbek a magyarság sorsának jobbrafordulását Ígérik. Zeniáről jelentik: Szubotics igazságügyminiszter a radikális és magyar párt közös listaveze­tője, Bácstopoiyán és Zentán tartott programmbeszédében az alkotmányra való hivatkozással az egyenlőséget, testvériséget és szabadságot hangoztatta és a } magyarság sorsának jobbrafor- I duiáísái ígérte.

Next

/
Thumbnails
Contents