Egri Népújság - napilap, 1927/2
1927-07-28 / 169. szám
1927. jűliui 28. SGRI NÉPÜJBAO 3 Szombaton a Tiszába falt a tiszadorogmai tanító. Miskolcról jelentik: Szombaton délután Molnár Lajos, tisza- dorogtnai 25 éves tanító a kánikulai melegben egy nagyobb társasággal a Tiszába ment fürödni. A társaság tagjai között több kiváló úszó is volt, akik a mélyebb vizekre úsztak be, ahol a Tiszának erős a sodra és he- lyenkint örvények is veszélyeztetik az úszót. Molnár a nem úszókkal együtt egy darabig a sekély vizen lubickolt, majd virtusból, bár nem volt jő úszó, bemerészkedett a folyó közepére, ahol a sebes ár elkapta. Molnár segítségért kiáltott, mire a társaság egyik tagja, egy huszárfőhadnagy sietett a bajba jutott fiatalember segítségére. A főhadnagy el is érte a tanító», akit közben ez ár már egy örvénybe sodort, mire a tanító lélekjelenlétét veszítve annyira megijedt és félelmében oly görcsösen ragadta meg a megmentésére siető főhadnagyot, hogy azt is magával rántotta s megmentöje maga is a legnagyobb veszélybe került. Ezután kétségbeesett viacko- dás keletkezett a vízben. Molnár halálfélelmében átkulcsolta a főhadnagyot, aki kétségbeesett erőfeszítéseket tett, hogy Molnárt, aki már-már őt is a hul- lámsirba húzta, lerázza magáról és kimeneküljön az Örvényből. A percekig tartó viaskodáa közben néha hosszú pillanatokra el-eltüntek a habokban a már- már űgylátszott, hogy a szerencsétlen tanitó a megmentójét is magával rántja a halálba, mikor végre sikerült a főhadnagynak magát a halálos Ölelésből kiszabadítani ás a partra úszdí, ahol a kiállott izgalmaktól és a nagy fáradtságtól kimerültén összeesett. A szerencsétlen Molnár Lajost elnyelte az örvény. Holttestét hétfőn fogták ki a Tiszából a halászok. C2H53C£nS9E53SBGE3g£3SESS3C£MEl «Keresztgyermekeim egy zsákkal jelentkezzenek . . .» Vasárnap egy debreceni napilapban a következő hirdetés jelent meg. «Ezennel felhívom kereeztgyermekei- möt, hogy julius hő 31-én vasárnap délben 1 óráig, Dob-utca 1. szám alatti lakásomon egy zsákkal jelenjenek meg, ahol is mindegyik egy három hónapos malacot fog ajándékba kapni. Járai Ödön, Dobutca 1. szám». Az apróhirdetés alapján sikerült megtudni, hogy a teljesen amerikai izü hirdetés közreadójának szép vagyona van. Jómódú gazdálkodó és 20—25 keresztfia van, akik a város különböző külsőségi és tanyakerületeiben laknak. Az egybehivásuk a legolcsóbbnak és legmegbízhatóbbnak az újság utján mutatkozott és a gazda ezért is választotta a hirdetést. HÍREK Eger, 1927. július 28. — Időjárás. Az Országos Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban az ég felhőtlen. A hőmérséklet nappal emelkedik, de éjjel eléggé lehúl. Prognózis: További száraz idő várható, hőemelkedéssel. Futball-mérkőzés. A vasárnapi profi futball mérkőzést nagy érdeklődéssel várja városunk sport- kedvelő közönsége. Ilyen sportesemény a nemzetközi uszőver- senyen kívül Egerben még nem volt és kevés vidéki város dicsekedhet azzal, hogy profi csapat mérkőzött volna falain belül. Különösen pedig ez az I. ligabeli profi csapat az amely ezideig csakis más proficsapatokkal mérkőzött. A sportkedvelő közönségnek alkalma lesz tehát egy teljesen profi futball csapatot látni, amelyben több profi válogatóit játékos is szerepel. Az udvarlók bosszúja. Lapunkban annak idején megirtui azt a hu moros történetet, melyban az udvarlők beverték a Deák Fd- renc úton lakó szivük választottjának ablakát s ezért a rendőrség alaposan megbüntette őket. Amint értesülünk az ítélet a vidám kedvű iparos ifjúság bizonyos rétegében nem nagy tetszésre talált, mert három lafea- tossegéd, Ivádi Sándor, Tihanyi József és Szilvási Béla bősz- szuból ismét felkeresték a leányos házat. Ivádi és Tihanyi tervezték ki az elkövetendő tett részi-t6it. Szilvásit alaposan leitatták e mikor az már a sárga földdel keresett közelebbi kapcsolatot, felhizlalták, hogy verje be annak a bizonyos Deák Ferenc és Farkasvölgy utcák sár- sarkán lévő lakásnak ablakait. Szilvási kétszer sem kérette magát és csakugyan be is törte az ablakokat. Ittasságában azonban nem vigyázott saját egészségére és a karját úgy ösize- vagdalta ez üvegcserepekkel, hogy az Irgalmasok kórházába kellett szállítani. A rendőrség eljárást indított az ablakverő fiatalok ellen. A Kál-körüli falvakban csavargóit az aszódi javítóintézet egyik megszökött növendéke. Június 18.-án az aszódi javító és nevelőintézet egyik növendéke, aki a kertészetben dolgozott, egy őrizetlen pillanatban megszökött. Mivel szüleihez nem mert hazamenni, Hevesmegyébe jött és heteken át ciavargott a Kál-körűli falvakban. Nappal koldúlt és kiszemelte, hogy éjjel melyik házba lehet könnyű szerrel bejutni? Legutóbb Ktofinger József kom- polti és Farkas Andráiné káli lakotok utcai szobájába tört be és az előbbitől 71 pengőt, az utóbbitól pedig 57 tyúktojást lopott el. Hétfőn délután a kápolnai csendőrörs elfogta és át- kisérte az egri kir. törvényszékhez az ifjúi, kinek eddig még nem sokat használt a javító- nevelés. A bolgár király inkognito körútja Európában. Szófiából jelentik: Boris király elindult inkognitóban európai útjára, amelynek során Svájcba, majd Francia- orezágb1,Olaszországba,Magyar- országba és Csehországba is ellátogat. Az Egri Népújság kiadóhivatalé nak új telefonszáma 176. A szerkesztőség telefonszáma all marad. Tűz Puszta-Szikszón Tudósítónk jelenti: Ma éjszaka Puszta-Szikszón egy lucerna kazal az érsekség birtokán kigyulladt. A tüzet elsőnek a gazdasági cselédek vették észre, akik a már éjszakai őrséget is tartó füzesabonyi tűzoltókat értesítve, egyesült erővel lokalizálták azt. A kár nem nagy, különben is biz tositás útján megtérül. A tüzet, mint a vizsgálat megállapította, öngyulladás okozta. Egri gyermekúszó sikere a Balatonon. Keszthelyről Írja munkatársunk: Tegnap volt itt a szombathelyi ciendőrkerületi tiszti és legénységi úszőversenye. Amikor a csendőrtisztek megtudták, hogy a nézők között egriek is vannak, közöttük egyik bitünó gyermekűsző, a 14 éves Kál- noky Lac;, (dr. Kálnoky István egri városi tanácsos fia,) felkérték ót, hogy vegyen részt a 100 méteres tiszti úszőverseny. Ez a start előtt két perccel történt. Az egri fiú benevezett és a 30 éves csendórezázadosok és főhadnagyok között másodiknak ért célhoz a 14 éves gyermek. A közönség melegen ünnepelte Kálnoky Lacit, a zsűri elnöke, Arz csendőrezredei pedig szép beszéd kíséretében tűzte fel mellére az érmet. Az egri Move büszke lehet erre ez ifjú tagjára. Lengyel levél a moszkvai állapotokról Vilnáből jelentik: A moszkvai terror ismét élénkül, a bebörtönzések és a halálos ítéletek állandóan szaporodnak és a lakosságnak semmi reménye sincsen a felszabadulásra. A diplomáciai kapcsolatok megszakítása ezen nem sokat segít és a lakosságon csak az segítene, ha a külföld teljesen beszüntetné a szovjet kormánnyal való kereskedelmet. A villám becsapott )a templomba — egy hét múlva leégett. Berlinből jelentik : Különös tüzeset történt tegnap Hammerden városában. Egy héttel ezelőtt zivatar volt és a villám becsapott a város egyik kápolnájának tornyába. Az egyik fagerenda a villám- csapás következtében megize- nesedett. Senki sem gondolt arra, hogy ennek a fVillámcsepásnak következményei legyenek. Tegnap ezután egyszerre csak kigyulladt a templomtorony ott, ahol azelőtt egy héttel a villám belecsapott. A kápolna percek alatt porrá égett. Ügetőverseny Miskolcon. A Tiszáninneni Lótenyésztő és Lovasegylet augusztus [14 én él 15-én rendezi ez évben második ügetőversenyét. A versenyszámok egyes és kettes versenyek lesznek, a közöket pedig a katonazene játéka tölti majd ki. A közönség játékkedvónek kielégítésére lesz totalizator és bukméker. Mint érdekességet említjük meg, hogy a Miskolcon még eddig nélkülözött dámaversenyt is kiírta az ügetőbizottság, mely össze is fog jönni és előreláthatólag egyik legérdekesebb versenyszáma lesz a nyári ügetőnek. Anyakönyvi hírek f. évi julius 18-től 26-ig. Újszülöttek: Rácz József fmves Anna, Stregova János fmves Sándor, Joő Mihály fmves Margit, Orosz Márk fmves Anna, Köblő Dezső fmves Dezső, Kálai Julia napszámosnő Rudolf, Nagy József m. kir. honvéd ör- vezető László, Kalina Pál fmves Irén, Fügedi András cipész IróD, Tóth Ferenc fmves László nevű gyermeke. — Jegyesek: Dancze Lajos lakatos segéd egri és Sebe Katalin mezőkövesdi, Kuciera Pál szabó segéd és Erős Erzsébet egri, Weisz Ernő magántv. tokaji és Blumberger Ilona egri. lipovnoki Lipovnitzky Gábor magántisztv. budapesti és Med- nyánszky Márta egri, Nagy József fmves és Szabó Julianna dohánygyári munkásnő egri, Rezi István szobafestő és mázoló budapesti és Kovács Mária egri, Kálmán Ferercz ruhatisztító egri és Goldfinger Aranka miskolci, Nagy László ács segéd és Schél Ilona egri, dr. Janfiíi Viktor reálgimnáziumi tanárka poivári és Kántor Janka egri Máosay László kőműves segéd és Pergar Róza egri lakosok. — Házasságot kötöttek: Fodor István m kir. honvéd őrmester és Mata Erzsébet, Lázár József cipész segéd és Tóth Ilona, Pa- csirszka Gyula géplakatos segéd ős Horváth Gizella egri lakosok, — Meghaltak : özv. Pollák Józseffé szül. Krausz Emilia me- gánzónő 89 éves, Husovszky Péter magánzó 70 éves, Lőrinc?. Ágoston kovács 60 éves, Lenkő János kovács segéd 50 évei, Lakatos Pál zenész 21 éves, Erdélyi Sándor 2 éves, Szabó Mária 14 hónapos, Nagy Margit 5 hónapos, Bodnár Béla 4 hóna pos, Lender Jőzsff 4 hónapos, Vincze András 5 hónapos, Gál László 3 hónapos, Horváth Margit 3 hónapos, Szilágyi Ignácz 1 hónapos, Muskatal József 14 napos borában. Elveszett a Farkasvölgy, Deák Ferenc, Kállay és Szent János utcák útvonalán 185 pengő. Tulajdonosa kéri a megtalálót, juttassa el a rendőrségre, * Két sláger az Urániában. Csütörtökön kát előadásban, V*7 és Va9 őrai kezdettel Beregi Oszkár első amerikai filmje: *A száműzött herceg* regéuyeo történet 8 felvonásban, melyben Beregi Oszkár mellett a főszerepeket Normann Kerry éa Huszár Pufi játszák. »A vadnyugat lovagja« 7 felvonásos cow boy történet, főszerepben Hoot Gibson. Jegyek előre válthatók a mozipénztár- bar. * Vasárnap, 31 ón tartandó III. kér. T. V. A. C. — Mese. profi futballmérkőzésre jegyek Nelken sport- árúüzletében és az uizodapánz- tárnál 20% engedménnyel már válthatók. * Divatlapok, legújabb őszi lapok már megérkeztek és nagy választékban kölcsönbe is kaphatók a Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. * Egri látképes levelezőlapok, új felvételek, megérkeztek s nagy választékban kaphatók az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében, a líceumi és színházi ujságelárűiítő pavilonokban, valamint az összes tőzsdékben. * A Nemzeti Újság és Uj Nemzedék legjobban elterjedt napilapok a két ujságárúsítő pavillonban és az összes dohánytózsdékben állandóan kaphatók.