Egri Népújság - napilap, 1927/1
1927-06-23 / 140. szám
1927. jűniui 23. KORI NEFCJöAG g'flHMP'viCflKnN M Az egri színház ünnepi megnyitása. Az Ocskay-brigadéros fényes előadása vezette be az egri színi idényt. rátok, ksméDy, munkában edzett kezek szorították meg egymást, nyílt tekintetek villantak össze Ígéretéül annak, hogy nem nyugszanak meg az elért eredményekben, munka lesz életük, kutatö kezük egy nemzet életéért nyúl bele a természet talányos titkaiba. — Majd ismét motorzaj verte fel a faőriások csöndjét, kattogott a gőzgép, az erdők halkszavú szerelmesei utolsót intettek a sziklakanyarban s fölöttük lebegett, nyomukban ment, karjaihbau duzzadt a magyar jövendő . . . Erdélyi Mihály. «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban ; Hiszek Magyarország feltámadásában I * ^ HÍREK- Eger, 1927 június 23. s Az iparoktatási igazgató Egerben. Förstner Tivadar iparoktatási igazgató, szakfelügyelő, az egri közs. fiú- és nőiparostanoncis- kola meglátogatásara, illetve az évzáró vizsgálatokra Egerbe érkezett. Papszentelós. Junius 23.-án, csütörtökön reggel 7 órakor az egri Ferencesek templomában Érintőn Endre püspö« három ferencrendi theologust fog szerpapokká szentelni. A felszente- lendők fr. Palik Pius, fr. Lachár Daniján éa fr. Kiss Szaléz. — Ugyancsak a püspök pénteken reggel 7-kor fogja fr. Patik Piust áldozőpappá szenteld szintén a Ferencrendi tempblomban. Időjárás. Hszánkban az idő emelkedő hőmérséklet mellett még derült volt. Jóslás: Növekedő felhőzettel, átmenetileg zivataros esők várhatók nyugati szelekkel és hősülyedéssel. Futball mérkőzések. A Mese futball csapata folyó hő 26-án Rákoa-szentmihályra utazik, ahol az ottani R. T. K. jő képességű futball méri össze erejét egy barátságos mérkőzés keretében Póter-Pál napján az Északkerületi II. osztály bajnok-csapata a Sátoraljaújhely Máv. S. C. jön Egerbe szintén barátságos mérkőzésre. Julius 3-án a Mese régi nagy rivális csapata a Gyöngyösi A. K. látogatja meg a Mese. csapatát. Julius 10-én profimérkőzés-, 17-én Északma- gyaroiszág amatőr bajnokcsapata, a Diósgyőri V. T. K. lesz a Mese. ellenfele. A kereskedői képesítés problémája. A rossz viszonyok a kereskedők körében a pozíció védelmére mozgalmat indítottak. Még nem alakult ki egészen az akció, amely a kereskedők létuzáiná- □ ak szaporodását akarja megnehezíteni. Az ipartörvény mellett egy új kereskedelmi törvény hozatalát kívánja a mozgalom. Ez a törvény a kereskedői engedélyt olyan képesítéshez kötné, amelynek a tanonc-, segéd-és mestervizsga volna az előfeltétele. Eger, junius 22. Kedden este az egri városi színház máskor rcőptelen tájékán megélénkült a forgalom. A közönség már félnyolc tájban gyülekezett a színház előtt. A teherszállító kocsik még ekkor is szakadatlanűl hordták a vasútállomásról a színházhoz a Debrecenből érkezett díszletek óriási tömegét. Jóval túl vagyunk a nyolc órán, amikor felharsan a zenekar ünnepi nyitánya. Az ünnepi est közönsége feszült várakozással siet helyére. Amint a zenekar elnémul felszalad a függöny és a'színpadonRákóczi-korabeli magyar jelmezekben előttünk áll az egész színtársulat. Zúgó tapsvihar köszönti a várvavárt színészeket. Az ováció lecsillapu- lása után Halasi Mariska, a drámai hősnő, magával ragadó átérzéssel mondja el a mai magyarok imádságát: a Masryar Hiszekegyet. A zenekar a Himnuszt intonálja. A közönség meg illetődve áll fel ét a társulattal együtt énekli: Isten áldd meg a magyart . . . Rövid szünet után megjelenik a függöny előtt Rajz Ferenc a S&4MF ... ««•S'SMk !.«««• «S«»' Vitézi értekezlet. F. hó 19-én, vasárnap d. e. az egri vitézek vitéz Zalán Antal ny. tábornok, vitézi székkapitány elnöklete alatt értekezletet tartottak. D. e. 9 órakor a szokásos módon a Programm első pontjaként szt. misét hallgattak a vitézek az Angolkisasszonyok templomában. 10 órakor kezdődött az értekezlet a vármegyeháza vitézi termében, amelyen a székkapitány meleg szavakkal üdvözölte a vitézeket. Ismertette a vitézi rend belső életét, az elöljárók rendeletéit s erősen hangoztatta a bajtársi éa vitézi összetartó- zandőság érzetének meleg ápolását. A földművesek részére a több-termelés és józan gondolkodás érdekében szakszerű utasítást adott, amely nemcsak felvilágosítást tartalmazott, hanem a szükebb látőkörüekre bizonyos fokú ránevelés irányában is hatott. Buzdította őket, hogy tanfolyamokon, hazafias ünnepélyeken részt vegyenek s hogy erkölcsi, vallásos és hazafias magatartásukkal mindig a legjobb példaként járjanak elő. Majd egyen- kint előadták a vitézek kéréseiket, panaszaikat, amelyeket a székkapitány nyomban elintézett. — Befejezésül vitéz Veszprémy Dezső, lgimn. igazgató, az egri vitézek hadnagya mondott meleghangú köszönetét a vitézek nevében a vitéz tábornok székkapitánynak bölcs tanácsaiért, helyes irányításáért, értékes útmutatásaiért és fáradságos munkájáért. — A vitézi összetartozan- dőság érzetének ápolása a fehér asztalnál folytatódott a szépen sikerült bankett keretében, ameJávorka Ádám jelmezében és elmondja Herczeg Ferenc prológusát b jelmezes magyar darabról. Ez a prológus talán soha sem volt időszerűbb, mint ma. Újból felfut a függöny. És lepereg előtlüok Herczeg Ferenc ragyogó szinjátéka. Rákóczi villáma, a tűz fejedelme, ma is ép- pen úgy vagy talán még inkább, lelkűnkbe markolt, mint valamikor a letűnt béke éveknek, mikor Stella Gyulát és Palágyi Lajost láttuk játszani ebben a darabban. Jeleneteket éltünk át tegnap este Kardosé Géza (Ocskay bri- gadéros) játékában, amelyeknél nemcsak a színésznek, hanem a nézőnek is igaz könny buggyant ki szeméből. Nagy volt mint a diadalt diadalra arató brigadé- ros és nsgy volt mint a bűnére ráeszmélt és magyarságához az élete árán is visszamenekülő Ocskay László. Hermann M., Dolgos Ida, Halasi Mariska, Thuróczp Gyula, Rajz Ferenc, László Gyula, Fenyvessy Gábor, Nádassy József ős valamennyi színész a darabhoz méltó alakítást nyújtott. (k.) ü «MM»«* rSa®* x&fe?, lyen a vitézek törzskapitánya: vitéz Csörgey Károly tábornok, a 4. számú vitézi törzsszék ka* pitánya is megjelent, aki az első pohsrat az ország kormányzójának egészségére emelte. vitéz Zalán Antal ny. tábornok vitéz Csörgey Károly törzskapitányt üdvözölte érdemeit kitüntető, meleg szavak kíséretében, vitéz Veszprémy Dezső, vitézi hadnagy pedig a vitézek nevében vitéz Zalán Antal ny. tábornokot, aki megteremtője a vitézi összetartozandő8ág meleg érzetének nemcsak Eger városában, hanem székkapitánysága egész területén. Végül vitéz Szabolcsi István a legénység nevében köszöntötte meleg és közvetlen szavakkal vitéz Csörgey Károly törzskapitányt. (V. D) A táppénzt nem lehet levonni a fizetésből. A budapesti törvényszék munkaügyi föllebbviteli tanácsa egyik ítéletében kimondotta, hogy »magáévá teszi a föllebbezési bíróság is az első- birőság jogi döntését és azért is, mert az 1907. évi XIX. törvénycikk 55. §-a érteimében a táppénz a biztosított bateg alkalmazottat ítéli meg és ezt a munkaadó csak az esetben jogosult igényelni, ha az alkalmazott nála betegsége alatt lakást és teljes ellátást kap. de akkor is csak a jogosított alkalmazott beleegyezésével.« Mozi a népművelés szolgálatában. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter a balatoni rőm. kath. ifjúsági egyesület részére egy teljesen felszerelt akkumulátoros vetítőgépet ajándékozott. • Asztma és szívbetegség, mell- és tüdő- baj, görvély- és angolkór, pajzsmirigy- nagyobbodás és golyvaképződés eseteinél a természetes »Ferenc József« keserüvíz a gyomor és belek emésztö- képességét kedvezően növeli. Európai és amerikai klinikusok sorvadásos egyéneknél tapasztalták, hogy a betegség kezdetén jelentkező székrekedések a Ferenc József viz használata folytán lényegesen enyhültek. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. Örmény, változzál át oláhhá, vagy fizess ! Ez a jelszó a mostani erdélyi népszámlálás alkalmából Gyergyősz8ntmiklóson, mely városka magyarságának igen jelentékeny részét teszik ki az örmény családok, amelyek, nemcsak nyelvben és névben, hanem származásban is magyarok, mert a századok előtii törzsmagyarságből valók és csak éppen katholikus rítusok követik az örmény szertartást. — A város 700 örmény családfője most természetesen mind magyarnak vallotta magát a népszámlálási iveken. Csak ez kellett az oláhoknak! Nyomban valamennyit beidézték a rendőrségre, jegyzőkönyvet vettek fel és valamennyiüknek fejenként 5—10 ezer leinyi pénzbírságot helyezte« kilátásba a »hamisításukért.« Hja, a szegény oláh államnak is élnie kell. * Magdeburg 96 — MESE. úszóinak mérkőzése a junius hó 25—26-i nemzetközi uszóversenyen. Jegyek az uszodapénztárnál válthatók. * Uránia. Az Uránia vezetősége a közönség óhaját teljesítette, amikor Roda Roda világsikert aratott vígjátékét, a »Csákó és kalap« nyolc felvonásos vidám történetei, a régi békebeli katona életből, csütörtöki előadásaiban reprizben műsorára vette. A szezon e legjobb vígjátékának főszerepeit Harry Liedtke és Mindszenthy Mária játszák. Műsoron van még »Férjfogás Texasban* 6 felvonásos cowboy- tőrlénet és »Pátria-hiradó«. Az előadások V«7 és 1/i9 órakor kezdődnek. Jegyek előre válthatók a mozipénztárban. * A Nemzeti Újság és az Uj Nemzedék legjobban elterjedt napilapok a két ujságárúsítő pavil- Ionban és az össze« dohánytőzsdékben állandóan kaphatók. ggggggggggggga* gggggggggg» SZÍNHÁZ. Kolbay Ildikó az országosan ismert népszerű primadonna, a kolozsvári, szegedi és a budapesti Városi Színház volt tagja, minden bizonyai kedvence lesz az egri intelligens publikumnak is, a Csókról csókra c. fülbemászó zenéjü Ivain-operettben mutatkozik be Titkos Hona szerepéhen. Halasi Mariska, a kiváló hősnő ragyogó szerepet játszik ezen finom pikantériáju francia operettben.