Egri Népújság - napilap, 1927/1

1927-05-25 / 118. szám

1927. május 25. KŰRI «EFDJBaU Kaszával, késsel, élet-halál-párbajt vívott két göncruszkai legény. Göncruszka, május 24. Kedden este hslálosvégü ve­rekedés történt Göncruszka köz­ségben. Két kocsis : Kis János és Vég András régi haragosok voltak s még az sem tudta megbékéltetni őket, hogy mindketten ugyanegy helyen szolgáltak. Kedden este Vég András új­ból kezdte a békátlenkedést. — Összeveszett valami ciekélysé- gen Kis János édesanyjával, akit azután alaposan el is vert. Az öregasszony sikoltozására rohant haza Kis János, aki mikor látta, hogy Vég az édesanyját ütle­geli, berontott a konyhára, ma­gához vett egy élesre fent kony­hakést és azzal rohant édesanyja bántalmazőjára. Vég még idejé­ben észrevette a támadást, az istállóba futott, ahonnan agy kaszával tért vissza. A harc rövid ideig tartott. Kis János elugrott a kasza halálos suhintása elől, de a következő pillanatban már ellenfele mellett termett és markolatig döfte szi­vébe a kését. A szúrás halálos volt. Vég András melléből vai- tag sugárban szökött elő a vér, a szerencsétlen ember támoly- gott még nehány lépést, majd halva rogyott össze. A borzal­mas párbaj után Kis János ön­ként jelentkezett a ctendőrőrs- nél,famely őrizetbe vette. o» *»3» »jux» » 1-től további rendelkezésig nem esnek általános forgalmi adó alá. Malmoknak az általuk elő­állított őrlemények értékesítésé­ből és cseretelepeik őrleményei­nek értékesítéséből származó be­vételek ezután is általános for­galmi adó alá esnek. Fertőző betegségek Heves várme­gyében. Influenza ebben a hó­napban Tarnaszentmiklós és Átány, hasihagymáz Gyöngyös- oroszi, Nagyréde és Kisköre, vörheny Heves, Füzesabony és Kál, fültőmirigy lob Tiszafüred, lépfene Tiszafüred, kanyaró Be­senyőtelek, Erdőtelek, Kál, Tisza­füred, Tiszaizőllős és Tiszaigar, diphteria Tiszafüred községek­ben lépett fel. A polgári fiúiskola tanulmányi kirándulása. Az áll. polg. fiúiskola az elmúlt héten jól sikerült ta­nulmányi kirándulást rendezett a Mátravidékre. Az útirány Gyöngyös—Párád —Salgótarján volt és ebben a keretben bőven nyílt alkalom mind a természeti szépségekben való gyönyörkö­désre, mind pedig a technika vívmányainak megszemlélésére. Megmászták a Kékest, élvezték Párád festői szépségét, az ózdi üveghutában látták az üveg­gyártás primitiv módját, mig Salgótarjánban a legmodernebb üveggyártással ismerkedtek meg. A bányák és ipartelepek meg­tekintése után a legjobb egész­ségben, frissen tért vissza az 54 fiú a hatnapos kirándulásról, pedig napi 25—28 kilométert gyalogoltak, ám jő rendezés és helyei vezetés mellett ez az erő­feszítés egynek sem ártott. Futball-mérkőzések. Rövid pi­henő után a Mese. futball csa­pata folyó hő 26.-án újból mér­kőzik, amikor is a miskolci alosztályban szereplő s jő ké­pességű ózdi Vasgyári Torna Kör csapata lesz az ellenfele. A Mese csapata május 29.-én játsza az 1926/27. évi bajnoki forduló utolsó mérkőzését Gyöngyösön; ennek eredményétől függ, hogy bekerül e a második helyre? — Áldozócsütörtökön délután 7a* órai kezdettel a Miskolci Tanító képző csapata mérkőzik a hely­beli ró®, kath. Tanítóképző csa­pataival az érsekkerti sport­telepen. A meggyulladt kénsav lángbabori- tott egy lil. osztályú kocsit a káli állomáson. Káli tudósitónk je­lenti: Kedden este nagy riada­lom tört ki a káli állomáson. Amikor a budapesti gyorsvonat megérkezett, az egyik III. osz­tályú szakasz mosdőfülkéjében kigyulladt egy fonott korsóban szállított 5 liternyi kénsav. A tűz gyorsan terjedt és csakhamar lángokban állott az egész kocsi, amely szerencsére a szerelvény utolsó helyét foglalta el. Vahuta Ede állomásfőnök intézkedésére a vasutasok pár perc alatt elol­tották a tüzet. Az ijedtségen ki- *vül más baj nem történt. Hogy ki szállította és kigyujtotta meg a kénsavat; azt még nem sike­rült megállapítani. Japán tudós előadása Egerben. A magyarság lelkes barátja, Imaoka Dsuidsiro japán tanár, aki negyedik éve folytatja tanulmányait hazánkban és az első japán, aki magyarul meg­tanult, június 3.-án este 8 órakor előadást fog tartani magyar nyelven a Move Egri Sportegylet Úszószakosztálya javára, — Az előadás tárgya a japán nőpélet, izlás, iskolák, vallás, művészet, földrajz, családi élet, hagyo­mányok, nők, gyermekek stb.-re vonatkozó megfigyelések és jel­lemző sajátságok. Az előadást színes felvételek ős mozgóképek fogják tarkítani. — Az előadás keretében bemutatásra kerülő képek és filmfelvételek a leg­sikerültebb eredeti felvételek, amelyek Budapesten és a vidé-^ ken eddig megtartott előadáson mindenütt óriási tetszést keltettek. Emelni fogja az előadás fényét a kisérőműsor, melyet a Leány­klub és a Mansz kiváló rende­zőgárdája állított össze. A mű­sorban szerepel a hires Egri Dalkör két énekszámmal, a Leányklub két színes táncmu- tatvánnval. A műsort művészi szavalatok és énekszámok teszik színessé és változatossá. Az elő­adás tekintve annak művészi és tudományos értékét és hazafias célját, máris felkeltette a leg­szélesebb körök érdeklődését is. Kerékpárjával az árokba zuhant. Szekeres Károly Máv. fűtő, Ár­pád-utca 47. sz. a. lakos tegnap délután 4 órakor a lejtős Árpád­utcát szegélyező vízmosáson ke­resztülfektetett deszkán akart kerékpárjával keresztülhaladni. A hidat helyettesítő deszkaszál megcsúszott és Szekeres, kerék­párjával együtt az árokba zu­hant. A kerékpár teljesen ösz- szetörött, míg a fűtő az arcát zúzta össze, karja pedig eltö­rött. — A szerencsétlenül járt embert kocsin szállították az Irgalmasok kórházába. Miként Iahst a háziúrból lakó ?.. •Avagy egy rövid kilakoltatási törté­net Szombaton este a mentők szállították kórházba Gurga Fe­renc péksegédet, akit háziura Liptai Pál vert véreire egy me- szelőnyéllel az Újsor utca 41. sz. ház udvarán. — Liptai Pál már több ízben felmondott lakójának, Gurga Ferencnek, aki azzal az indokolással, hogy más lakás hijján az ég alá nem mehet, a felmodásokat nem fogadta el. Tegnapelőtt este a házigazda és lakója ismét összeszólalkoztak. A vita hetében a haragvő ter­mészetű Liptai Pál meszelőnye­let ragadott és azzal verte ősz- sze lakóját. Annyira, hogy azt a mentőknek kellett kórházba szállítani. A háziurat a rend­őrök elfogták és most ő is lakó — a rendőrségi fogda lakója. A csángók sorsa Erdélyben. 1892- ben a magyar államkincstár áruba bocsájtott a csángóknak 103 hold földet a dévai halár­ban, amikor előzőleg a harói oláh parasztok, kiknek felajánlotta azt, visszautasították. Az oláh kincstárnak természetesen nem volt sürgősebb dolga, mint az agrár reform során e földeket a csángóktól elvenni és azokra egykor nem is reflektáló harói oláh parasztoknak juttatni. — Hiába ítélte vissza a végső agrár forum a földeket a csángóknak, az ítélet végrehajtásának húzta, halasztotta a vármegyei prefek­tus és maga izgatta az oláh parasztokat; amíg végre 100 oláh a hét csángó telepesre támadt és mint ismeretes régebbről, ezek közül egyiket a Marosba ful­lasztotta. E gyilkosság ügyében eddigelé három oldalról is meg­indult a vizsgálat, de mi sem természetesebb, hogy a mai napig egyik vizsgálatnak sincs kézzel­fogható eredménye. Nem is igen hisszük, hogy lesz. Lapunk tegnapi számában hírt adtunk arról, hogy vitéz Juhász István egri honvédet társai sú­lyosan megszurkálták. Ma dél­előtt értesültünk azután arról, hogy Juhász István, aki külön­ben számos háborús kitüntetés birtokosa, nem tagja a Vitézi- rendnek * így neve elé téves információk folytán került a »vitéz« jelző. 3 * Agyvértódulás, azívszorongás, nehéz légzés, félelemérzés, ide­gesség, migrén, lehangoltság, ál­matlanság 8 természetes »Ferenc József« keserüvíz használata által rövidesen megszüntethe­tek. Tudományos megállapítások megerősítik, hogy a Ferenc József víz a makacs székszorulás min­denféle jelenségeinél a legjobb szolgálatot teszi. Kapható gyógy­szertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. * Singer gépselysm mindenféle színben kapható. Singer varró­gép fióküzlet Eger, Kállay Zol- tán-utca 11. * Uránia. Kedden két sláger egy műsorban: »Vérebek* (A falkamester bosszúja) dráma 7 felvonásban, főszerepben Rin Tin-Tin. «Nyeregbe cowboy« cow- boy-dráma 6 felvonásban, fősze­repét Fred Thomson, a népszerű cowboy-szinész játsza, fehér pa­ripájával. — Szerdán niucs elő­adás. — Csütörtökön: «Amiről az egész város beszél< egy ár­tatlan nőciábász vidám kaland­jai 8 felvonásban és »Villám bosszúja« 6 felvonásos vadnyu­gati történet. Az előadások 747 és 7*9 órakor kezdődnek. Jegyek előre válthatók a mozitőzsdében. * Helyesen cselekszik, ha varró- gép-, tű-, olaj és fonálszükség­letét nálunk fedezi. Singer-v&rrő- gép-alkatrészek elismerten a leg­jobbak! Singer-varrőgép fiók­üzlet. f9*r94F9»r9í SPORT. Magyarország B. válogatottja —Mese I. Nagyszabású vizipoló-mérközós az egri uszodában. A Mese kiváló vizipolőciapata 26.-án, Áldozőciütöriök délután­ján nagyizabású meccset viv Magyarországnak B. válogatott popcsapatával. Az egriek ellen­fele a világ legjobb vizipolőcsa- patának tartalékjából verbuvá­lódott össze s oly erőt képvisel, mely nemzetközi viszonylatban is kemény diót jelent. De re­méljük a legjobbakat. Hiszen a kiváló egri gárda fölényesen emelkedik ki a vidék csapatai kézül és már több elsőosztályú fővárosi együttes könyvelte el magáénak az egriektől szenve­dett vereséget. A mérkőzést megelőzően fél 4 órakor a középiskolák űszóver- senyét rendezik meg a követ­kező programmal: 1. 50 m. gyermekgyorsúszás. 2. 100 m. mellúszás. 3. 100 m. hátűszás. 4. 50 m. gyermekhát- úszás. 5. 100 m. gyorsúszás dr. Oprée Tivadar emlékverseny. 6. 50 m. gyermekmellúszás. 7. 50 m. oldalúszás. 8. 6X50 m. gyors- taféta. 4 órakor vízipőlőmérkőzés Magyarország B. és a MESE I. ssapatai között. Biró: Kiss Géza (Budapest.) Fél 5 órakor vízipólőmérkö- zős a Gimnázium és a Tanító­képzőintézet csapatai között. Biró Szilágyi György főhadnagy.

Next

/
Thumbnails
Contents