Egri Népújság - napilap, 1927/1

1927-03-31 / 73. szám

1927. március 31. EGRI NÉPÚJSÁG 3 A város költségvetése. A képviselőtestület közgyűlése. Eger, március 30. A város képviselőtestülete ma délután 4 órakor Trak Gáza polgármester elnöklete alatt köz* gyűlést tartott. Trak Géza pol­gármester kegyeletes szavakkal, őszinte részvéttel emlékezett meg dr. Ssabó Ödön városi tiszti or­vos haláláról. Az elhunyt emlé­két a polgármester indítványára a közgyűlés jegyzőkönyvben örökiti meg és részvétiratot in­téz az elhunyt édesanyjához. Paulovics Lajos napirend előtti felszólalásában az Érsekkert mögött a Deák Ferenc- és a Makiári utat öszeköttető új út sorsáról kér felvilágosítást. Trak Géza polgármester kije­lenti, hogy az út felépítésén állandóan dolgoznak, de a nagy költségek miatt lassan megy a felépítés. Nemrég gyaloghidat létesítettek [a patakon, az idei költségvetésbe pedig a betonhíd építését is beállították. A polgármester válaszát tu­domásul vette a közgyűlés. Braun Károly főjegyző ismer­teti ezután az idei költségve­tést, amelynek egyes tételein már változtatásokat eszközöltek a szakbizottságok. A közgyűlés általánosságban elfogadta a költségvetést. A rész­letes tárgyaláson nagyobb vita keletkezett, melyben elsőnek Tóth Csepreghy András szólalt fel. Beszédében takarékosságot kér az egész vonalon, majd példá­kat sorol fel, amelyeknél sze­rinte n?m tartják szem előtt a takarékosság országosan han­goztatott elvét. Dr. Kálnoky Viktor azt hangoz­tatja, hogy az egyes adónemek átengedésével az állam a béke­belinél magasabb összegű segít séget nyújt a városnak, amit a pótadók lényegesebb csökken­tésében kellene éreznönk. Láng Nándor ugyancsak a leg­nagyobb takarékosságot kéri a költségvetésben, hangoztatva, hogy majd ha a jő Isten meg­segít bennünket, akkor azután gavalléroskod hatunk. Vida Ferenc javasolja, hogy a gyűlésekről olyan jegyzőkönyvet vezessenek, amit a következő gyűlésen felolvassanak és hite­lesítsenek. — A város pereiről szólva kijelenti, hogy a város minden port elveszít és egyéb­ként is kár a pör, mert azon legfeljebb csak sz ügyvédek nyerhetnek. (Derültség.) Sós Mihály és Ivánezky Lajos felszólalása után Trak Géza pol­gármester válaszol a felszó­lalóknak. Általánosságban taka­rékosságról beszéltek a felszó­laló képviselők. Megállapítja, hogy a költségvetés összeállí­tásában a legnagyobb takaré­kosság érvényesült. Önérzettel tud reámutatai а tanács munkájára, amellyel ezt a költségvetést összeállította és olyan intézményeket létesített Egerben, amelyek úgy a köznek, miat a magánosoknak hasznára válnak. (A közgyűlés további lefolyá­sáról lapunk legközelebbi szá­mában adunk részletes tudó­sítást.) SS 3S3£3-~ HÍREK Eger, 1927. márciue 31. — Boldog emlékű IV. Károly király Ö Felségéért, halála ötödik év­fordulóján, pénteken délelőtt 9 órakor ünnepélyes gyáazmise fog bemutattatni az egri főszé- kesegyházban. Előléptetés. A m. kir. belügy­miniszter Vanyek József vár­megyei számvevőségi eltőosz- tályú főtanácsost, számvevőségi főnököt а VI. fizetési osztály II. fokozatának >a)< csoportjába léptette elő. A gimnázium szabadliceális elő­adását ma, csütörtökön délután 6 órakor tartja Küzdi Aurél h. igazgató, tanár. Értekezésé­nek témája: A nevelés és az állam. Az Országos Többtermelési Liga, mely egyesület már évek óta működik a mezőgazdasági több­termelés előmozdítása érdeké­ben, Hevesvármegye területén április és május havában több ismeretterjesztő előadást fog tar­tani a falusi gazdák részére. Időjárás. A Meteorologiai Inté­zet jelenti: Hazánkban az idő borult és esős. A nyugati hatá­rokat kivéve mindenütt volt csa­padék. (Egerben 21 milliméter.) Jóslás : Változékony, aránylag hűvös idő várható nyugati sze­lekkel és az esők csökkenésével. A Move ESE. tennisz szakosztá­lya felkéri a tagokat, hogy pén­teken f, évi április hő 1.-én, a Katholikus Kör nagytermében tartandó értekezletre jelenjenek meg, Tűzoltó versenyek Heves várme­gyében. A Hevesvármegyei Tűz­oltó Szövetség elhatározta, hogy ez év tavaszán — később meg­határozandó időben — a tisza­füredi tűzoltó egyesület 50 éves jubileumával kapcsolatban, vár­megyei tűzoltőversenyt rendez. Járási tűzoltőversenyek lesznek 1927.-ben : Gyöngyösön, Pásztón, Besenyőtelken és Erdőtelken. Fali tükröket lopott a vasúti ét­teremből. Nagy János 23 éves füzesabonyi cipészsegéd az él­etműit éjjel a füzesabonyi pá­lyaudvar III. osztályú éttermé­ből a patkőalakű metszett tük­röket összeszedte és elvitte. A füzesabonyi csendőrörs Nagy Jánost feljelentette az egri bir. járásbirőságnak. Vasárnap esti »csendélet« a Cifra­kapu-Utcában. Az elmúlt vasár­nap este félnyolc órakor három férfi lépett ki a Cifrakapu-utcai »Liba« vendéglő ajtaján irtóza­tos lármával és káromkodással az utcára. Éppen egy asszony és egy leány haladt el a ven­déglő előtt, amikor egyik férfi igy kiálltott a társára : »Lődd agyon, ne félj« / Erre a másik férfi egymásután négy revolver­lövést adott le. A járókelők szétszaladtak. A környékbeli lakosság pedig az egész éjsza­kát izgalomban töltötte el a lö­völdözés miatt. Megbotlott, elesett és súlyosan összetörte a fejét egy hadirokkant. Tarnóczay József, Tetemvár u. 35. sz. alatt lakó hadirokkant a harctéren kapott iégnyomás- okozta betegségével régebb idő óta szobájához volt kötve. Teg­nap délután, orvosának szigorú meghagyása ellenére is, elhagyta lakását és az utcákon járkált. Az úton egy kőben megbotlott, elesett és a fejét súlyosan össze­törte. Mentők szállították az ir- galmasok kórházába, hol való­színűleg sokáig kell feküdnie, mig kiheveri sebeit. Félárű vasúti jeggyel utazhatnak a leszerződött mezőgazdasági és szőlőmunkások. A m. kir. keres­kedelemügyi miniszter rendeletet adott ki, amelyben megengedte, hogy a hivatásos mezőgazdasági és szőlőmunkások november 30. ig bezárólag lakhelyükről a I munkahelyre és vissza való uta­zásuk alkalmával az összes va­sútvonalakon féláru III. osztá­lyú menetjeggyel utazhassanak. Ezen kedvezmény azonban csak a személy és vegyes vonatokra vonatkozik abban az esetben, ha legalább 12 főből álló mun- kátcsoport utazik. Tolvaj falusi-asszony. Gzifra Rozália felnémeli földművesasz- szony ma délelőtt betért Schwartz Béla egri kereskedő Kállay {és Jókai-utca sarkán lévő divat­üzletébe és onnan 14 méter vásznat elemeit. A lopást az üz­let egyik alkalmazottja észre­vette és a menekülni iparkodó asszonyt elfogta. A kendő alá rejtve csakugyan meg is talál­ták nála a vásznat. A rendőr eég Czifra Rózái ellen megindí­totta a bűnvádi eljárást. Lakótársak verekedése. Székely István 24 éves füzesabonyi pá­lyamunkáé már évek óta hara­gos viszonyban élt a vele egy udvarban lakó Gulyás Józsefné- vel. Kedden délután egy újabb szóváltásból kifolyólag Székely úgy megverte Gulyásnét, hogy az 20 nap alatt gyógyuló tesu sérülést szenvedett. Amikor az adózás alapja a bor volt. Az adózás alapja valamikor a bor volt. Mindenki köteles volt bormennyiségét pontosan be vallani. « Annak pedig, — mondja a régi jogkönyv, — aki borát eltitkolja, senki sem hihet többé egy liba vagy egy peták értéké­nél nagyobb ügyban.» АИНШНВПШВВПНМВНВВк Tekintettel Eger város vízmű építésének közeli befejezésére, tisztelettel bátor vagyok felhívni a mélyen tisztelt háztulajdonosok szives figyelmét a házi berendezések készítésénél, az Egerben 22 év óta fennálló vízvezetéki vállalatomra. Több közintézménynek és számtalan magánépületnek vízvezeték, csa­tornázás, kút és szivattyúnak általam készített berendezése szolgáltat bizonyságot szakszerű, szolid, tökéletes és pontos munkateljesítésemről. Az összes vízvezetéki felszerelési tárgyakat (fürdőkád, kályha, mos­dó, klozett, falikutak) állandóan raktáron tartok a legjobb minőség - ben. Költségvetéssel díjtalanul szolgálok. Szives megkeresést kér ; Telefon: 9.- JOÓ GYULA Telefon: 91. vízvezeték, csatornázás és fűtésberendezési vállalkozó. Eger, Deák Ferenc-utca 2. Ital, amelyet a lelkiismere­tes szülő gyermekének nyu­godtan adhat, az a „Kathreiner- Kneipp malátakávé“ Orvosok ezrei ajánljak különö- senzsengekorbanlevő gyerme­keknek és serdülő ifjúságnak A legjobb családi ital. Milliók itala

Next

/
Thumbnails
Contents