Egri Népújság - napilap, 1927/1

1927-03-13 / 59. szám

4 mm NÉPÚJSÁG 1927. március 13. * Gyomor', bél- és anyagcsere- betegeknél a természetes «Ferenc József* * heserüvíz az emésztő­szervek működését hathatósan előmozdítja e így megkönnyíti, hogy a tápláló anyagok a vérbe kerüljenek. Orvosi szakvélemé­nyek hangsúlyozzák, hogy a Ferenc József víz különösen az ülő életmódnál igen hasznos gyomor és bélszabályoző szer. Kapható gyógyszertárakban, dro­gériákban és füezerüzletekben. * Gyümölcsfák ültetésével ne kés­sünk el, most van az ideje 1 Olvassa el a Városi kertészet mai hirdetését. * Adomány. Az Egri Katb. Ls- gényegyletezutonörőmmel nyug­tázza díszelnökének, Radii Ká­roly úrnak a Városfejlesztő r. t. igazgatósági jutalékának 600.000 koronának 400 000 koronával ki­egészítve, összesen 1.000.000 ko­ronának a Pünkösdi ünnepek alkalmából Béceben tartandó II. Nemzetközi legőnynepon az Egri Kath. Legényegylet által részt­vevő szegény tagok költségeinek fedezésére való szives adako­zását. * Gyümölcsfa ültetők figyelmét felhívjuk a Városi Kertészet mai hirdetésére. A Mária utcai Földműves Olvasó körben vasárnap délután 4 órakor Sitncsó József tanítóképezdei tanár tart ismeretterjesztő elő­adást a gyümölcsfák megvédé­séről. * Köszönetnyilvánítás Mindazok­nak a jőbarátoknak és ismerő­söknek, kik felejthetetlen jő fér­jem, illetve apósom temetésén részvétükkel fájdalmunkat eny­híteni szívesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetét. — Végh-család. * Heti mösor az Urániában. Ma 4, 7*7 és 7s9 órai kezdettel: • Klondikei farkasok» kdandor- drőma, főszerepben Harry Carey. Z goto-burleszk és híradó. — Hétfőn—kedden, külföldön élő magyarok elismerten nagy al­kotása : «Az új Dubarry kor­kép 12 felvonásban. Irta: Biró Lajos. Rendezte : Korda Sándor. Főszereplők: Corda Mária, Sző reghy Gyula é* Alfred Abel. Tinta Matyi ás Ufa-hiradő. — Szerda—csütörtök : *A prágai diák• Hans Heinz Ewers világ­sikert aratóit regénye filmen 10 felvonásban. Főszerepekben: Conrad Veidt, Eszterházy Ágnes grófnő ős Werner Kreusa. Búr- leszk kiegészítő-műsor. — Pén­teken, csak egy napig, 16 éven fe lülieknek : « Vihar meny asszony* könny é* mosoly filmen, fősze repben Dolores Costello. Bur- leszk ős Pathé-hiredó. — Szom­baton: «Elsülyedt flotta* ger­mán filmőposz. — Jegyek előre válthatók a Mozipénztárban. * Minden alkalmas helyet gyü­mölcsfa ültetéssel használjunk ki. Tekintse meg Eger város faiskoláját. * A Magyarországi Munkások Rokkant és Nyugdíjegylete vasár nap délelőtt 11 órakor választ­mányi ülést tart az ipartestület székbázában. * A Máv. igazgatósága kényel­mes újítást léptetett életbe ami­dőn elrendelte, hogy Budapesti Hivatalos Menetjegyirodája és annak fővárosi és vidéki fiókjai a szomszédos forgalmi reláció­kat kivéve az ország minden állomására menettérti jegyeket szolgáltathassanak ki. Az uj in­tézkedés egy csapásra megszün­teti a pályaudvari pénztáraknál való ácsorgást. !A menettérti je­gyek érvénye 15 napra terjed. * Helyesen cselekszik, ha varró- gép-, tűs olaj és fonálszükség- letét nálunk fedezi. Singer-varró­gép-alkatrészek elismerten a leg­jobbak ! Singer-verrőgép fiók­üzlet. * Gyümölcsösöket telepíteni fontos nemzetgazdasági érdek. * Szenzációs újdonság: a világ­piacon feltűnést keltő, eredeti svéd gyártmányú «Nilflsk» elek­tromos porszívó és fúvőkőszü- lék. Felülmúl minden eddigi for­galomban lévő porszívókat. Leg­egyszerűbb kezelés. Legolcsóbb üzem. Bemutatás helyszínen díj­talan. Kedvező részletfizetési fel­tételek. Lusztig Sándornál. Tele­fon 30. * Ültessünk gyümölcsfát I Ung váry József faiskolája Cegléd, Budapesti irodája VI. Andrásey- út 56 (Telefon Lipót 962-72). Oktató nagy árjegyzők ingyen. * Villannyal varr ön? A Singer motor megkíméli Öüt a fárad­ságtól, hogy varrógépét lábbal hajtsa! Szíveskedjék valamelyik Singer fióküzletben a Singer motor bemutatását kérni. Vétel- kéüyszer nincsen. * A világ legkiválóbb autói a Mer­cedes-Benz kocsik végre meg­érkeztek fővárosunkba. Az ér­deklődés már az első napokban olyan nagy volt, hogy a gyár által Magyarország részére szánt mennyiság néhány nap alatt elfogyott, sőt az ezen felül eladott mennyiség olyan jelenté­keny, hogy a gyár Magyaror szág részére egy teljesen külön széria gyártását határozta el. A fővárosunkban levő mintakocsi a nagy érdeklődés következté­ben éjjel-nappal üzemben áll Az autók magyarországi kép­viseletének címe: Mercedes Benz Automobil R. T , V., Vőrősmariy- tőr 1. * Divatlapok. Tavaszi és nyári legújabb divatlapok már megér­keztek, nagy választékban köl­csönben is kaphatók az Egri Keresztény Sajtőszövetkezet könyvkereskedésében. * Megérkezett 1 Női tavaszi ka­bátok dús választékban. Női szövetruha újdonságok. Selyem különlegességek, női és férfi szövetekben dús választék. Mér­ték szerinti férfi szabóság. Ked­vező fizetési feltételek. Kardos Sándor, Fő utca. * A hivatalos nyereményjegyzék a m. kir. osztálysorsjáték befeje­zett fő és utolsó osztályának összes nyereményeiről megjelent ős a jálékban résztvevők 1—1 példányt kapnak. Az új 18. osz- tálysor*jéték aor*jegyei már kap- hatők a főárusitőknál: l/l =20 pengő, 1/2 = 10 pengő, 1/4 = 6 pengő, 1/8=2 1/2 pengő. A leg­nagyobb nyeremény szerencsés esetben fél millió pengő, jutalom 300.000 pengő, főnyeremény 200 000 pengő, összesen 40.000 nyvremőnyt sorsolnak ki több mint 6 millió pengő készpénz­ben. A sorsjegyek felét okvet lenül kisorsolják, tehát minden második sorsjegy nyer! Húzás már április 9-én kezdődik. * Roykó féle világhírű tíszauj laki bajuszpedrő mindenütt kap­ható. SPORT. Még nincs itt a tavasz, de máris hangos az érsekkerti sport­telep. A hosszú téli szünet után újra előkerült a futball, a ge­rely, diszkosz. Újra lázas lük­tető élénkség uralkodik a pá­lyán. Megindult a nemes ve télkedés a fiatalság között. Ki az első? Ki a legény a gáton? Az elmúlt vasárnap a futballis­ták mutatták meg, megverve az eddigi bajnok csapatot, hogy az ősz óta nem felejtették el a fut- ballozást. Most rendszeres tré­ninggel, tovább fejlesztik játék­tudásukat, hogy a hízelgő ered­ményt meg is tudják tartani. Vasárnap délután 7*3 órakor negyobbszabású treningmőrkő- zést rendeznek, hogy 20.-án jő kondícióban vegyék fel a ver­senyt a legveszélyesebb ellen féllel a Salgótarjáni S. E.-vq 1. E tréningmőrközásen fog bemu­tatkozni két uj Mese játékos: Rdzm és Hangonyi. Érdeklő­déssel várjuk őke*, mert ha a Me se. ciapatban egy-két poszt megerősödne, bátran és biza­lommal küzdhetne a bajnokság elnyeréséért. Mindenesetre fokozott figye­lemmel várjuk a tavaszi futball szezont s ha a Mese. az őszi győzelmi sorozatot megismétli, nincs ami útját állja a bajnok «ágának. (—) Laptulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Kiadó: ÉRSEKI LÍCEUMI KÖNYVNYOMDA. Felelős szerkesztő: Kelemen Andor. Igazgató: Radii Károly. TERMÉNYTŐZSDE. Hivatalos árak: Süzt 75 kg.-os tiszavidéki . 34.10—34.50 75 » felsőtiszai . 33.90-34.20 75 > fehérmegyei 83.50- 38.80 75 . pestvidéki . 33.40—33.80 75 » dunántúli . 33.20—33.60 76 » tiszavidéki . 34.69—35.00 76 » felsőtiszai . 34.40—34.80 76 » fehérmegyei 34.00—34.40 76 . pestv. . . 33.80-34.20 76 » dunántúli . 33.60—34.03 77 » tiszavidéki . 35.00—35.40 77 » felsőtiszai . 34.80—85 20 77 » fehérmegyei 84.40—34.80 77 » pestvidéki . 34.40—34.80 77 » dunántúli . 34 00—34.40 78 > tiszavidéki . 35.40—35.80 78 » felsőtiszai . 35.20—35.60 78 » fehérmegyei 35 00—35,40 78 > pestvidébi . 34.80-35.20 78 » dunántúli . 34 60—35.00 Rozr pestvidéki . . 27.20—27.40 Takarmányárpa I. r. . . 23.30—24.10 Takarmányárpa II. r.. . . 22.70—23.20 Sörárpa felsömagyar . . . 27.10—29.60 Zab I. rendű ...................... 22.40 -22 60 Z ab II.................................. 22.00-22.20 K öles................................. 22.50—23.00 ne m Ismerek, mert Palma sarkot viselek, 3974/927. Hirdetmény. A mezőrendöraégről szóló 1894. évi XII. t.-c. 50. szakasza alapján felhívom az összes egri birtokosokat, hogy a kertekben és szőlőkben lévő fákat, bokro kát, garádokat és élősövé' veket a kártékony hernyófészkektöl és lepketojásoktól, folyó évi március hó 25-ig megtisztítani s az összegyűjtött hernyófész­keket s tojásokat megsemmi­síteni s a késébb jelentkező kártékony heroyókat ős csere­bogarakat pusztítani annál is inkább el ne mulasszák, mivel a fenti határidőn túl a mulasz­tók költségére az irtást a ható­ság fogja eszközölni és ezen­kívül a fent idézett törvény 95. szakasza értelmében 40 pen­gőig terjedhető pénzbírsággal fognak Bujtatni. Eger, 1927. évi március 8 án tartott tanácsülésből. Braun Károly sk. polgármester h. A Magyar Királyi Államvasutak Gépgyárának Vezérügynöksége Budapest, V., Vilmos császár-út 38. ajánlja az Állami Gépgyár kitűnő mezőgazdasági gépgyártmányait ú. no. Gőz-, benzin- és szívógázlokomobiíokat, acélkeretü golyóscsapágyas cséplőket, útimozdonyokat. Kérje a legújabb most meg- Rz Állami Gépgyár legújabb gyártmánya Kérje a legújabb most meg­jelent 12. számú árjegyzéketI Ä «MÄVAG TRAKTOR» jelent 12. számú árjegyzéket 1

Next

/
Thumbnails
Contents