Egri Népújság - napilap, 1927/1

1927-02-18 / 39. szám

HSGKI NKPCUtiA» 1927. február IS mmeasmamtot* Ságot (?) Albion követe még azzal ie tetézte, hogy kijelen­tette félre nem érihető nyíltság­gal : addig ne ia számítson arra Szerbia, hogy Anglia a két ál­lam közötti kereskedelmi szer­ződést aláírja, amíg függő há­borús tartozásait nem rendezi. Hogy e kijelentés az amúgy is hetek óta ingadozó szerb kor­mány helyzetét meg nem erő­sítette, az szent bizonyos. Talán ez is hozzájárult váratlan és gyors bukásához. Az egri rk. fiú felsőkereskedelmi iskola műkedvelő előadása. Az eddig is előnyösen ismert színjátszó képességeinek nagy­szerű tanúbizonyságát adta szer­dán este az egri rk. fiú felső kereskedelmi iskola ifjúsági ön­képzőkörének műkedvelő - gár­dája a Kutholiku* Legényegylet színpadán, A műkedvelő elő­adáson a közönség kellemesen szórakozott és zsúfolt nézőtér megértő lelkesedése és tomboló tapsvihara kísérte a szereplők törekvéseit. A rendezést komoly színpadi tudással negyon szépen oldotta meg Scheffler Mihály, az ön­képzőkör vezető - tanáreinöke, akinek mindenre kiterjedd fi­gyelme biztosította a jelenlevők teljes elismerését. A műsor első és utolsó száma­ként, valamint az egyes felvo­nások között az intézet kitűnő vonószenekara C liu de Blamont: Antonius és Cleopátra és a Kár­páti őrszem c. indulókat, vala­mint magyar nótákat adott elő. A zenekar vezetéséért Virág­völgyi Béla tanárt illeti minden dicséret. E ső nyilvános dirigá­lását negyon szívesen vette a közönség. A zenekari nyitány után Kása István, az intézet érettségizett növendéke ifj. Liszt Nándornak (Lisztius), a kiváló debreceni hírlapírónak: «Programmbeszéd Kajászóröc»öge választópolgárai­hoz» c rendkívül szellemes és aktuális paródiáját mondotta el és eredetiségével olyan ievegőt vitt a színpadra, ameiytől min­denki felüdüit. A tulejdonképani eladás meg- va Moliére: Scapin furfangjai c. 3 Llvonésos vígjáték volt. Az erős komikummal megírt darab­ban Cholnoky Dődy a sok szerep­léstől immár kiforrott tudással és őszinte elmélyedéssel játszott. Cholnoky Márta sok melegtéget és kedvességet vitt szerepebe és kivívta a közönség legteljesebb elismerését. A címszerepben Dövényi Nagy Lajos III. é. t nagy intelligenciával, istenadta színészi rátermettséggel, szívből fakadó humorral tökéletes ala­kítást nyújtott és sok nyíitszíni tapsot aratott. Papp János IV. é. t. mindvégig lendülettel és erő­teljes rutinnal, Hasselbauer László III. é. t. gondosan kidol­gozott játékával, Bobok Elemér III. é. t. elegáns, színpadra kí­vánkozó külsejével, egy-egy mozdulatával, egy-egy tekinte­tével, Girat László IV. é. t. ér­tékes kvalitásainak gyakori c«il- logtatásával és Brrtha Tibor III. é. t. a legtermészetesebb moz­gással és könnyed játékával já­rult a siker biztosításához. ne&mo* isssa» a»»' «*#**■» íiwwía * Kis szerepeikben ügyesen ál­lották meg helyeiket: Ru*z Já­nos I é. t, Szabó László I é. t, Drózda Béla II. ó. t. és Szabó Miklós I. t. A darab két női szereplője: Cholnoky Márta és Dődy egy-egy hatalmas szegfü- ciokrot is kupott a gavallér diákoktól. Ezen előadás a far­sang egyik legsikerültebb estje volt, é* közkívánatra a jövő héten megismételteti a rendező­ség. Jegyek igényelhetők a fiú felső kereskedelmi iskola tanári szobájában. (b. á.) Csaknem ezer esztendős dorong- utat ástak ki a munkások az Almagyar-utcában. Az Árpádok korában nagy mocsár vette körül az egri várat és a várlakok dorongutakon közlekedtek a külvilággal. — A hatalmas, 50 cm. átmérőjű, kb. 700—1000 éves gerendáknak még ma is ép az alsó részük. Belog Jáncs jő pár évvel ez­előtt könyvet írt Egervárának történetéről. A könyv szerint az Árpádok uralkodásának idején hatalmas mocsár vette körül bz egri várat. A várbeliek tehát kénytelenek voltak doronguta- kat építeni, még p>dig úgy, hogy az élőfákat kivágták, a helyszínen lefektették, arra kő­vel töltött rőzsekőtegaket, i*mét gerendákat, majd fankot he­lyeztek. Az egri vízvezeték építése al­(>%M we*Ngr.i!Mew* vtWfrö kaiméval a munkások az Alrna- gyaruica 12. bz. háza előtt 1 méter mélységben ráakadtak az egyik dorongútra. A gerendák 50 cm. átmérőjűek és snég ma is teljesen ép az alsó részük. A dorongutai csak 30 mé­ternyi távolságban tudták ki­ásni a munkások az úttest men­tén, mert egy éles kanyarulattal a házak 8lá visz be a nagysze­rűen megépített Árpádok kora­beli dorongús. smmm> *wihw<wnb ««*i&w *$» A Felvidék , Csehország kegyetlenül be­csapja a naiv é* hiszékeny tót testvéreket. Nagy dobszóval és óriási vívmány gyanánt hirdet autonómia reform gyanánt oly re­formot, amely a Felvidék politi­kai autonómiáját az államegység érdekében teljesen megszünteti. Az eddigi háromféle közigaz­gatás helyébe az egész állami monstrumban egységes közigaz gaiás lép, a felvidéki 6 vármegye megszűnik, azonban a kerületek változatlanul megmaradnak to­vább. A megyeszékhelyek jelen­autonómiája“. léktelen városkák színvonalára sülyednek, ezzel szemben a já­rási székhelyek nagyon sokat fognak nyerni. Az egész egysé­ge« Felvidék felaprózódik és apró, Prágában kinevezett ba­sáknak kényuralasa alá jut, egy­szóval a csehek visszaállítják a Felvidéken a múlt század 50-es óvsiben ál’alunk is keservesen megtapasztalt Bach - rendszert. És ezt nevezik a szegény be­csapott Hlinkáék autonómiának és nagy nemzeti vívmánynak! ■«NB* «mm4. «****«■«*tofefe MW9 Ezüstpapirral hamisítottak 20 filtereseket. A debreceni rendőrséghez szer­dán beszolgáltattak egy hamis huszfillérest, amelyet egy orvos- tanhallgató kapott vissza az egyik csemegáa üzletben. A rendőrségi vizsgálat meg­állapította, hogy a régi husz­fillérest staniol burokkal látták el. A jő pénzből a staniol pa­pírra kópiát csináltak és pedig úgy, mint amikor a gyerekek játékból a pénz felületét dör­zsöléssel papirra másolják. Ilyen eljárással készítettek másolatot az uj pénz mindkét oldaláról és azokkal beborították a régi pénz mindkét oldalát. Ez természetesen »tökéletlen hami­sítvány«, mert a staniol rövid használat után lekopik. Valószí­nűleg csak valami éretlen gye­rekes csíny, tréfa eredménye lehet. amsBaaBasaasaasaaBfiasBössa Az influenza járvány Egerben szüuőfélben van, s így a gyógy­szertárak a mai naptól fogva visszaállították a régi rendet: vagyis reggel 8 órakor nyitnak és este 7 órakor zárnak. A kőt szolgálatot teljesítő gyógyszer- tár ezentúl is állandó in»pektiőt tart, űey hogy az éjjel szüksé­ges gyógyszereket a közönség bármikor beszerezheti. Az Egri Népújság rádió-hírei. — Miskolc 4200 középiskolai diákja közül az I. tanfélév vé­gén llOOan kaptak elégtelen osztályzatot. — Az egységes-párt csütörtök esti értekezletén a falusi kie- lakásépitő-akciőról is sző esik. — Erdélyi Aladár nagyobb szabású felszólalásra készül. — A fővárosban letartóztat­tak egy ravasz szélhámost, aki körmönfont ügyességgel 15 tra­fikot earcolt végig. — Garstl Alfréd, a Rökk Szi­lárd uicii C3aiádi dráma ideg­bajos szereplője 6 napon át őh- ség-zztrájkot folytatott a fog­házban. Ma már mesterségesen akarták táplálni, mire aztán be­adta a derekát és jószántából • evett. Különben olyan dühroha­mai vannak, hogy cellájába vé­dője is csak f gyveres őrök kí­séretében mer belépni. — A belgrádi Avala-űgynök- ség jelentése szerint a jugoszlá­viai földrengésről forgalomba került fairekben sok a túlzás. Uzunovics minisztereinök nem is járult hozzá ahhoz a parla­menti indítványhoz, mely külön törvény keretében sürgőién kí­ván gondoskodni a földrengés által »újtottak főlsegélyezőséről Emberekben a veszteség mind­össze 2 halott és öt sebesült, az anyagi kár körülbelül félmillió magyar pengőre rúg. Hercjgo- viiiában újabb, gyenge lökése­ket észleltek. \ — Időjósát: szeles, csapadé­kos idő várható, későbbi hósü- lyedés valószínű. as«ur,a ss.aa&&»£K9aBS&aaa&9 as Ahol nem igen olvassák Szt. János evangéliumát. Tudvalevőleg a szent apostol tanítása agy mondatban sűrít­hető össze: «Fricskáim szeres­sétek egymást!» E mondást vajmi kevéssé szívlelik meg c<z egy­séges kisaniant államaiban. A csöndes, de annál biztosabb egymás elleni áskftlódás a ieg- vígabban folyik kebelében, ami­nek ékeiíizólő bizonyítékául szol­gálnak a különböző laptermékek kedveskedő (?) nyilatkozatai. A Cuvanul például e napokban görög forrásból megállapítja azt, hogy Jugoszlávia most összes szomszédai ellen folytatja azt a rendszeres aknamunkát, amellyel a világháború előtt a Monarchia helyzetét aláásta. Az akció élén szerinte most is a hírhedt Narodna Obrana áll, amelyek munkálkodása a háború befejezte óta még inten­zivebb lett. E szövetség be nem éri Szerbia területének jelenlegi óriási megnagyobbodásával, ha­nem Ausztriától Klagenfurtot, Romániától az egész Bánságot,

Next

/
Thumbnails
Contents