Egri Népújság - napilap, 1927/1
1927-02-01 / 25. szám
Eger, 1927. február 1. kedd. XLIV. avf 25. sz. Ára 16 fillér (2000 K), vasárnap 24 fillér (3000 K). Előfizetési díj postai szállítással: egy hónapra 3 pengő 20 fillér, negyedévre 9 pengő 60 f llér. htwmé1 h í? m iBiflW.TOiiTiB'ffl POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: Dr. Óriás Nándor. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefonszám: 11. I i rríifSI ■ -■^nrirviinwrnTsiireiTiiir^ a párífegyelem vasmarokkal kényszerít térdre a vörös bálvány előtt, bizonyára nem homogén tábora a Népszava eszmevilágának s van okunk hinni, hogy sokan közülük a szürke hétköznap munkája közben is meg'miéi*eztek arról a gyönyörű eszményről, melynek emlékét a káprázatos felvonulás felidézni hivatva volt: a történelmi Magyarországról. Arról az ideáiról, melyh»z szociáldemokratáinkat nyilván nem fűzi melegebb érzés, de amelynek kultuszában kivülök minden magyar egyetért. Zsitvay Tibor a képviselőház elnöke. Jeles marxistáink tehát megint ciak levizsgáztak s újb 1 is kifejezésre juttatták a tényt, hogy ideg nek a nemzst túlnyomó többségének gondo'at- ét érze- lemvilágától. így van ez jól és nem is lehet máskép. És ha a történelmi osztások népes táborát át fogja hatni a szociális lelkűiét, úgy akkor szocialista szóciatáraink is csak némely »utolsó mohikánok« élén fognak hadakozni a polgári gondolat további térfoglalása ellen. Vajha mielőbb eljönne ez a boldog idő 1 Puky Endre és Huszár Károly alelnökok, Karafiáth Jenő háznagy. Budapest, január 31. A képviselőház ma délelőtt Graefl Jenő korelnök elnöklete alatt választotta meg tisztikarát. Elnökké Zsitvay Tibort, alel- nőkké Puky Endrét cs Huszár Károlyt választották meg egyhangúlag. Ezután a jegyzők választására került a sor. Az új tisztikar elfoglalta helyét. Zsitvay Tibornak, a képviselőhöz elnökének székfoglaló beszédét sokszor szakította félbo a képviselők tapsa és éljenzése. »aw»n»w.<''i«w.r. o»».»asm« ~ i inr 7ir»iw>i. A vármegyei, városi és községi adminisztrációban jelentkeznek-e felesleges kiadások?! R ragyogó ünnepen megjelent a csoakeország társadalmának szine-java. Főhercegek és főpapok, arisztokraták és tudósok, legendás hírű hadv zérók és világszerte Um n politikusok, a megmaradt vármegyék büszke nemesiégd, az e’nyűhe- tetlen középosztály s a félelmes őserejű nép. Minden rend, o:z- tály, réteg reprezentánsai, szivükben büszke örömmel, vetélkedve siettek a dunaparti palotába, hogy a magyar múlt emlékének felvillanó tűzoszl pinái ihletet merítsenek s hazafiul öntudatban újbői erősbödve kezdhessék meg a törvényhozói munkát. Akik ott voltak, azoknak egy tekintélyes csoportjával, sajnos, nem igen fog találkozni a nemzet közvéleménye. A hivatásból eredő elfoglaltságon tűi sok fényes elmer, számos nemes szivet visszariaszt a magyar politika arénájáról az ott minduntalan fölhangzó vásári lárma. Annál gyakrabban fogja megütni fülünket egy tucatnyi, részben idegen hangzású név, me lyeknek viselői a nemzet tegnapi ünnepén messze elkerülték a törvényhozás csarnokát, de az eljövendő hétköznapok alkotó munkájának öblös torkú kerékkötői lesznek. Propper és Rothenstein, sőt maga Pcidl »kegyelmes úr* s a vörös szegfűs osztag többi nagynevű vitézei mind, ugyan mit is kerestek volna ott, ahol az ezeréves nemzet igazi értékei adtak egymásnak találkozót?! Becs és Moszkva Janus arcú levitái valóban nem vállalhattak közösséget a történelmi Magyar- ország királyi pompában felvonuló vezérkarával s akik táguló orrcimpával várják és hirdetik egy újabb szociális forradalom jöttét, azoknak lelke természetszerűleg idegenül fordul el ez évszázadokra visszatekintő múltú kétkamarás országgyűléstől. Nem is panasz képen mondjuk, hogy távollétükkel tüntettek a nemzet ünnepén — a nemzet ellen. Senkinek sem hiányoztak s elmaradásukkal mit sem vesztett akár jelentőségéből akár stílusbeli szépségéből az ünnep. Az a százezernyi munkás, akit Az áliami közigazgatás vezérfonálul tűzte ki a vármegyei, városi és községi adminisztráció terén jelentkező fölösleges kiadások megszüntetését. A vármegyékre ős városokra nyilatkozhatnak az arra illetékesek. A községnél eltöltött 32 évi szolgálatom azonban feljogosít arra, hogy a községekre vonatkozólag véleményemet nyilváníthassam. A községeknél vezető jegyzői állásba jutott fiatal emberek füleiben folytonosan csengenek alkalmi községi ünnepélyeken előkelőségek ajkairól elhangzott j kijelentések: <A község magán viseli elöljáróinak áldásos, vagy semmittevő kezének nyomát. Minden község hűen tükrözi vissza elöljárói lalküietét, kötelességérzetét és akaraterejét.» Mindezeket hallották a jegyzői pályára előkészítő alapos közigazgatási tapasztalatokkal rendelkező oktatóiknak szájából is. Állásának elfoglalása után azon igyekszik tehát, hogy községét a modern kor igényeinek megfelelően alakítsa át. Működése közben azonban szomorú tapasztalatokra jut, mert rövid időn belül megállapíthatja, hogy községi képviselőtestületében a ma- radiság szelleme uralkodik és egyik nap munkáját lerontja a másik. Mindig ciak a «semmit nem adunk» jelszót hallja. Ha a munkahalmaz összecsapott feje felett és kisegítő munkaerőt igényel : feleletül a maguk portékáját jól árulni tudó egyes szájhősöktől azt kapja, hogy fogadjon magának saját költségén ha szükséges, mert neki nem fogadnak közköltségen cselédet, ha szüksége van rá. Ha 100—120 gyermeket tanít egy tanító az iskolában, a tanítók szaporítását minden módon igyekeznek megakadályozni. Mindezekre az iskolán kívüli népművelési titkár űr, kedves barátom,‘bizonyára azt mondja: nevelni kell a népet, népművelési tanfolyamokon. A feleletet nyomban megadom: iskolán kivűli népművelésnek célja bizonyára az, hogy a haladás, előretörekvás eszméjét a népben növeljük és a községeket átalakítsuk akképen, hogy necsak a földi javak, hanem a tudás, a szép és jő iránti érzék is érvényesüljön. Mit érünk el községekben a nép iebolán- kivűli művelésével is, ha igényeit legkisebb mértékben sem vagyunk képesek kielégíteni! Sok évi tapasztalatom után mondhatom, hogy nincs egyetlen község sem, hol feleslegig kiadások mególlapí hatók volnának. Ha felesleges tételt találtam volna, mint ismeretlennek feltétlenül bemutatkozom és első kérdésem az lett volna hozzá, hogy kinek a hathatós támogatásával került a költségvetésbe? A szociális és kulturális kérdések megoldásának a költ- ségvetésektosn nyoma nincs, s ahol van is: nevetségesen csekély összegű tételek. Többek között találunk igen sok elszomorító léteit, nevezetesen : biró évi fizetése __ 34 pengő. h elyettes biró fizetése 17 « pénztárnok fizetése .. 68 « közgyám fizetése __ 17 « rendőr fizetése.. __ 238 « szolga fizetése .. ___170 « éjjeli őr fizetése__102 « szülésznő fizetése __ 102 « Mindenki láthatja, hogy ily összegű javadalmazások élvezőitől nem lehat a közügyek terén kellő eredményt remélni és várni. Bizonyára vannak, kik kételkedve olvassák az adatokat, azért pirulva vagyok ^nytelen felemlíteni, hogy ezen kiadási tételek Tiszanána község költségvetésében találhatók fel, mely község lakóinak nagyobb része a földi javakat nem nélkülözi. Felvetődik tehát annak a kérdésnek tisztázása, hogy mi lehet az oka a költségvetés ezen szégyenletes tételeinek? Ennek oka egyedül csak az, hogy a község közterheinek viselésében 50% pőtadő korlátái közé van szorítva. Dicsekvés nélkül mondhatom, hogy községem képviselőtestülete hivatása magaslatán áll; minden áldozatra kész, de ereje ; tudatában is saját belügyeinek
