Egri Népújság - napilap, 1926/2
1926-12-29 / 295. szám
1926. december 29 EGGRI NÉPÜJ8AG 3 tervével foglalkozunk, parkírozunk és házakat vásárolunk a fürdők fejlesztése céljából, de a fflrdővendeg a kúra tartama alatt nem ellenőrizheti testm’yát, ami pedig előttünk, laikueok előtt is, egészen elemi győgyezüktiégletnek látszik. Ее széltem is én már ebben az ügyben a vezető hatalmasságokkal. Illően megkértem Illetékest és ka- pscitálni igyekeztem Befolyásost, megnyerni iparkodtam a mérlegbeszerzés eszméjének Közéleti Férfiút éirimáDkodtsm Népszerűnek. Mivel a távol jövőre szóló Ígéreteknél egyéb eredményt elérnem mégsem sikerült, most a közvéleményre appellálok. Annál is inkább megemelek szem ezt, mert fennebb említett nőm valamelyik újság karácsonyi mellékletéből biböngészte, hogy a fővárosban egyes családok a saját kényelmükre msguk is vásárolnak mär személy-mérleget. Békés otthonomban megindullak a félre nem érthető célzások, melyeknek véget vetendő, saját évvégi vagyonmérlegem fiktiv egyeusulyára való tekintettel is, újra meg újra javaslom, hogy a város fürdői számára nehány személymérleg beszerzéséről történjék végre gondoskodás. “A Tekintetes Szerkesztőségnek iántorííhatatlanul híve. E. №. ЦИУЯВНИ «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban ; Hiszek Magyarország feltámadásában I > — Eger, 1926 december 29. — Az Egri Népújság azon t. olvasóit, akik a lapért a kézbesítőknek már több hónapi előfizetésért tartoznak, ezúton ismételten felkérjük, hogy a hátrálékot sürgősen kifizetni szíveskedjenek, ellenkező esetben kénytelenek leszünk a lap további kézbesítését január hő З.-átől beszüntetni és követelésünk behajtása iránt intézkedni. Az Egri Népújság kiadóhivatala. Előléptetés a pénzügyőrségnél. Plächl Béla ra. bir. pénzügyőri biztost, az egri biztosi kerület vezetőjét, a m. kir. pénzügyminiszter, eredeti állomáshelyének meghagyásával, pénzügyőri főbiztossá léptette elő. A posta 30. án és 31. én kézbesíti a közalkalmazottak és nyugdíjasok illetményeit. Az egri posta- főnökség közlése szerint az állami közalkalmazottak és nyugdíjasok illetményeit, melyeket a levélhordók szoktak széthordani, az új évre való tekintettel 30.-án és 31.-én kézbesítik. Dr. Andrássy Kálmán — helyettes üzletigazgató. A Máv. elnökigaz- gatőja s. miskolci üzletigazgatóságnál megüresedett helyettes üzletigazgatói állásra dr. Andrássy Kálmán Máv. főfelügyelőt nevezte ki. Andrássy Kálmán a miiko'ci keresztény mozgalmaknak Kronberger kanonok oldalán szellemi vezére, в a miskolci köztisztviselők osztatlan bizalmasának letéteményeseként ismeretes. Fáradságot nem ismerő társadalmi tevékenysége révén rendkívül nagy népszerűségnek örvend. V Szilveszter estély a Kath. Legény egyletűen. Az egri Kath. Legény- egylet f. hő 31.-én, penieken este 8 órai kezdetül zártkörű szilveszteri estélyt rend**. A műsoros estprogrammja : 1. Nyitány. 2. Jelige; — Árvslányhaj . . . Legényegylet dalárdája. 3. Borban az igazság, komédiát előadják : itj. Ferber János és Sallay Árpád. 4 Szünet. 5. Huber: Eger borát.. .L génypgylet dalárdája. 6. Éljen őü! Vígjáték 1 felvo- náíbm. Előadják: ifj. S'.uguer István, Kriatőff Fér mc. Pók Ede, Németh Lajos. ifj. Fúgedy József, Luzti Janka, Tóth Károly, Salley Árpád, Menyhért Miklós és Fű- gedy Sándor. 7. Szünet, u.ána tánc reggelig. Tűz az Almagyar utcában. Ma reggel fél 6 irakor értesítették a tűzoltóságot, hogy sz Almagyar utca 7. számú ház kéményéből lángnyelvek törnek elő. Práff Nándor alparancmok vezénylete alatt a tűzőrség azonnal kivonult és a tűz fészkét megállapítva, a lángokat elnyomták. A kéményen kereeztülépí tett gerenda gyuladt ki és kezdett lánggal égni, de szerencsére rögtön észrevették és így a nagyobb tűzveszedelmet megakadályozhatták. A kár nem nagy. Mindössze a kémény rongálódott meg és az egyik szoba plafonja omlott ba néhány tenyérnyi helyen. Pénzszórás és pofozkodás az egri főutcán. Molnár József könyvkötő, Andráe-biró utca 3, Kuz- mán András kőmíves, Deák Ferenc út 45. é* Kondás Miklós cipész, Bethlen út 23. ez. lakosok az elmúlt éjjel a Kaszinó épület« előtt vílami pénzkérdésen összeszólalkoztak és kölcsönösen felpofozták egymást, a moziból kitőduló közönség nem kis épülésére. A verekedésnek a rendőr vetett véget, aki később a dulakodás helyén nagyobb pénz összeget talált, melyet a verekedő emberek szórtak ezét. Az elszabadult lovak összetörték a szemközt haladó bérkocsit és sú- I yosan megsebezték az eléje fogott lovat Tegnap délelőtt a Kállay Zoltán-utcán, egy súlyoi kocsi- karambol történt, melyet gondetlanságbél felügyelet nélkül hagyott két lő okozott. — Jobbágy Sándor bogácsi ш-adalmi koo*ts, szekerével a Grőber-féle v*ske- reskedés elé állt és a kociib* fogott kát lovat őrizet nélkül hagyva az utcán, betért azpgyik üzletbe. A két ló az idő alatt, míg a kocsis távol volt, valamitől megijedt és a szekeret magával rsgadva vágtatni kezdett. A szűk utca másik végén ugyanekkor fordult be egy bérkre i. A bérkocsin ülő Dani János rémülten látta a gyorsan közeledő veszedelmet, am !y elől az utca szűk volta miatt fei'érni teljesen lehetetlen, megfordulni ps dig már nem volt ideje. Az összeütközés megtörtént. A meg- vsdult lovak a szekér rúdjával a ez6 szoros értelemben bele- rohantak a bérkocsiba, feldón tötték ezt, majd a Kossuth Lajos tér f lé száguldottak tovább. A piacról jövők ijedten ugráltak el a szekér elől és senki sem mrrte я lovak megfékezését megkísérelni. És a hetipiac alkalmából meglehetősen forgalmas téren talán igen sok ezerenciét- lenség történik, ha oda nem ér az őrszolgálatot teljesítő 529. számú álbmrendőr, aki kockára téve mások megmentéséért saját életét, a léc üogő kantársztrnál fogva megállásra kényazeríiette a lovakat. A rendőrség megindította az eljárást Jobbágy Sándor kocsis ellen, akitől azonkívül a kárt szenvedett f ákkeros is követeli súlyosan megsérült lova és összetört kocsija árát. A poroszlói községi polgári fiúiskola ünnepélye. Poroszlóról Írják. Szép ünnepélyt tartott a poroszlói községi polgári fiúiskola »Arany János Önképzőköre« vasárnap délután. A folyó tanévben alakult önképzőkör Kiss Vilma tanár vezetése mellett oly szépen fejlődött, hogy könyvtára javára önálló műsoros előadást tarthatott, melyen Poroszló és környékének művelt közönsége nagy számban jelent meg. Az ünnepi beszédet Török Dezső eBperes-plebá- nos tartotta. Fejtegette az önképzőkörök működésének, az önművelés munkájának fontosságát és elmélyedő tanulmány keretében ismertette Arany János jelentőségét. Az ünnepély műsorából kiemelkedtek ez alábbi számok: Karácsonyest: énekelte Zeley Anna III o. t. Karácsonyest : Szabolcsba M. Szavalta Gaál Ferenc II. o. t. Az első iskolanap-. Ajtay Margit. Játszották: PapL^jos, Neumann Helén 1., H^jdu Vince, Neszek Gizella, Főlde«i Malvin, Szabó Piroska 11., C<a'a Imre, Kis Lajos Gál János III. o. t. V. László : Arany János. Szavalta: Steiner L. II. o. t. Panaszkodnak a magyar szelek: Gyula diák. Szavalta Jólesz Rózsa III. o. t. Csendes éj, énekelték : Zeley Anna, 0*ala Imre III.. Arany Géza II. o. t. Karácsonyi kívánságok : 2 felvonás: Ajtay M. Játszották: Tóth Gizella, Caeh Ilonka III., Frank Anna II. o. t. Pásztorjáték Felsőtárkányban. A feleötárkányi elemi népiskola tar ülői karácsony másodnapjftn szinrehozták Pap bácii »Betlehem« cirnü bájos karácsonyi p&iz’orjitékát Bartók Sándor tanító rendezétéban. A megjelentek vallásos áhítattal nézték a «zebbnél-ezxbb angyalkákat я a színes betlehemi képeket és jóizüen mosolyogtak a pásztó rok mulatságos tréfáin. A kis műkedvelők ezzel a szerepléssel egyúttal f iavatták a felsótár- kanyi »Népházc-ban újonnan épült színpadot, mely Fucsek Gábor segédlelkész utánjárására és tervei szerint közvetlen az ünnepek előtt lett készen в me- melyet az előadás alkalmával, rövid beszéd keretében ugyancsak 6 adott át rendeltetésének. Félig megfagyva talált a rendőr egy részeg embert a Makiári úton. T g-iap hijnalbítn a Makiári út 55. sz. ház előtt a rendőr egy rosszul öltözött, Шашак Й látszó embert talált a gyalogjárón. Ébreeztgstni akarta, de minden fáradtsága hiábavalónak bizonyult, a szerencsétlen, fáiig fa- gyottan, görcsösen összehúzott tagokkal hevert továbbra is a földön. A rendőr erre kocsit fogott és azon beszállították sz Izgalmasok kórházába «z eszméletlen férfit, aai gondos ápolás mellett csakhamar «agához tért. Kiderült, hogy Gál Jánosnak hívják, Makiári út 33. sz. alatt lakik és már régebb idő őta foglalkozás nélkül ól. Azon az estén sósat ivott, dgyamnyira, hogy hazamenni már nem volt ereje, hanem útközben lefeküdt és elaludt. A később történt eseményekre már nem emlékezett. Anyakönyvi hirek f. évi december 18-24 ig. Újszülöttek: Erős József fínve* János, Poczok György asztalos segéd György, Mélypataki Ignácz ш. kir. hon véd Anna, Sós Lajos fmves La jo», Síeredi Sándor fmves Etel, Generál Ferencz v. tűzoltóör- Bnester Sándor, Bányász Pé er ra. kir. pénzügyőri fővigyáző Péter, Kiss Sándor nyomdai munkás Anna, Takács Bernái »Hangya« irodai altiszt Ferenc’, Pók László fmves István, Fülöp J izsef urasági kocsis József, Visontai András fmves Sándor nevű gyermeke. — Jegyesek: Török Sándor fmves ée Pók Anna egri lakosok. — Házasságot kö töttek: H jdrák György cipész seg«d ée Fülöp Zsófia szülésznő Szalmáéi István m. kir. honvéd tizedes és Mezei Erzsébet egri lakosok. — Meghaltak: özv. Nagy Lajosné szül. Pirk Roz lia fœvesnô 67 éves, özv. Jaksí btvánné szül. Tóth Ciepreghy Rozália fmvesnö 71 éves, Özv. Nagy Iztvánné szül. Koezteleck Kaíelin fmvesnő 66 éves, Miná- rovics Pálné szül. Hegyesi Veronika 57 éves, Farkas G'bor uradalmi kocsis 57 éves, Novák József kőműves segéd 39 éve'*, Kónya Lajos hentes segéd 35 éves. Simkó József kályhás mes ter 54 éves, Fodor Sándor fm. 26 éves, Tóth József fm. 27 éves, Ko váci M-rgit 12 hónapos. Kocsis Erzsébet 2 hónapoe, Érsek János npaz. 54 eves korában.