Egri Népújság - napilap, 1926/2

1926-12-18 / 287. szám

1926. df camber 18. • EGRI NÉPÚJSÁG ASMS - •аее^т»11тт1т0ЛавЯг^пШкШГЩ»а0ЁЯКте!ШШШШ9Ш^ш c^«^*í<wA!W«wív^s^ s Eelmetszette a haragosa hasát egy lillafüredi szabósegéd. A gyilkosa bűntényeltussolására felgyújtotta az áldozata házát. Miskolc, december 16. Ma reggel borzalmas gyilkos­ság történt Lillafüreden. Kovád lenre ezabősegéd régóta hara­gos viszonyban volt Nagy And­rás lillafüredi gazdával. Több­ször össze is verekedtek raár. Legutóbb p«dig Nagy András valamivel megvádolta Kovácsot, aki ma reggel dühösen felke­reste a gazdát, A két férfi ö*z- szeveezeU, majd verekedni kezd­tek és a verekedés hevében Kovács Imre ollóját beledöfte Nagy András hasába majd egy rántássá! felmetszette a sze­rencsétlen ember gyomrát, aki szörnyethalt. Kovács ezután, hogy eltün­tesse a gyil 03ság nyomait ál­dozatára rázárta az ajtót, m*jd szalmaköteget hozott és felgyúj­totta a házat. Arra «számított, hogy a házban elég в holttest é* nem tudódik ki a gyilaosság. A szomszédok csakhamar elol­tották a tüzet és behatoltak a lakáéba, hol megtalálták Nagy András borzalmasan összeszur­kált holttestét. A gyanú azonnal Kovácsra irányult, akit a csendőreég el­fogott. A gyilkos rövid vallatáe u án bevallotta borzalmas tettét. Kovács Imrét a miskolci ügyész­ség fogházéba vitték és először gyujíogfttáa roistt fog statáriális birőság «lé kerülni. » тесатяаэшпшшзжзаякшаав Cselédlányból miniszter. Oslói jelentés szerint most alakult meg az új finn kormány, amelynek elnöke a szocialista Tanner lett. A kormány-elnök személyénél azonban sokkslta érdekesebb, bogy a szociális kér­dések tárcáját egy Silaanpa nevű об nyerte el, akire ugyan­csak büszkék lehetnek a világ összes feministái. Az új minisz­ter a konyhából küzdötte fel magát erre a magas polcra, в a konyhában nem mint háziasz- szony töltötte be szerepét, hanem egyszerű caeládleány volt. Dip­lomás hölgyek, hivatalnok kis­asszonyok, sőt egyszerű munkás­nők jutottak már miniszteri tárcához, de cteiédsorból még senkiaem. Silhanpa kisasszonyai első konyhatündér, aki bársony- szákbe került. A Deák Ferenc utcán befödték a vízvezetéki csöveket. Eger, deeember 17. A vízvezetéki csövek leraká­sának munkálatai teljes erővel folynak. A Deák Ferenc utcán a vasútállomástól a színházig le­fektetett cső veket 15 athmoez- féra nyomással kipróbálták, amely után a kiküldött bizott­ság megengedte a csövek be­fedését. A csövek lerakásának mun­kálatait a Samaaaa - téren, a Telekesay, Király és Vőrösmarthy utcák mentén folytatják tovább. Kedvező idő esetén még sokáig fog munka alkalmat nyújtani az egri földmíveseknek a vízveze­téki c-iövek lefektetése. Farkasok garázdálkodnak a a Bánffy-Hunyadi havasok alján. Bánffy-Hunyadről jelentik: A Havasok aljaben fekvő felvak környékén a szigorú fogyverli- lalom miatt hihetetlenül elsza­porodtak a farkasok. Az erdők szélein nappal is megjelennek úgy, hogy a lakosság, amely hulladék fa szedésére szorul, nem mer az erdőkbe hatolni mi ettük. Éjjelenként ezután egész fal- kák vonulnak be a községekbe éa támadásokat intéznek a ba­romfi istállók ellen. locsol köz Bégben Jósa Gyula földbirtokoe birka karámjából két birkát ragadtak ki, amelyeket azétmar- cangoltak. Ugyanabban a köz­ségben egy gazda óljának fala alá mély aknát kapartak és így akartak behatolni ez istállóba. A kutya hangos ugatására a fálu felriadt népe vasvillákkal fegyverkezve rontott a farka­soknak, amelyeket csak nehezen tudtak elűzni. Tizenegy éhes farkas menekült az általuk ka­part gödörből. Havas Rögös községben f.-.r- kasvermaket ásnak a lakosok, e így néhány ordast sikerül el­fogni. Kaioiaszentkirály községet naponként megtámadják a far kas fslkák в a Bánffyhunyadtől délre fekvő egész vidéken eürü rajokban kóborolnak. A lakosság tehetetlen a farkasokkal szem­ben, amelyeket az éhség rend­kívül vakmerőkké tesz, s a ha­tósághoz fordul védelemért. Juhlopás Mikófalván. Kiss (Ioío) Gábor mi&ófalvai lakos az el­múlt éjjel bemászott Kovdes (tucu) Lajos gazda udvarába, és az akolbíl ellopott egy juhot. Kiss Gábort az egerc««hii csen- dflrör« elfogta, és átadta az egri kir. ügyészségnek. HÍREK — Eger, 1926 december 18. r~ Mit tárgyal a városi közgyűlés? Eger vüio* képviselőtestülete d camber 18.-án, délután 4 órai kezdettel, a városháza nagyter­mében rendes közgyűlést tart. — A tárgysorozat érdekesebb pontjai: A m. sir. kereskedelem­ügyi miniszter válasza a kép viselőtestület iratára az éjjeli telefo szolgálat tárgyában, — Az Egri Vároífejleiztő R. T. kérelme fürdőépítkezéii munkálatok be­fejezéséhez további 500 mil iő korona kölcsön iránt,— A Korona szálloda átépítésére vonatkozó vázlatterv bemutassa, — A pol­gármester előterjesztése a posta­palota építése ügyében, — sib. A Szociális Mlssiótársulat gon­dolkodik karácsonykor a város sze­gényeiről. A Szociális Mi aiótár- bulut tagjai már nepok óta jár­ják a varost éa gyűjtik az ado­mányokat a szegények-karácso nyéra. A gyűjtés szépen halad, minden hfczban adnak valamit, és karácsony estélyén boldog, meleg ünnepe lesz a város ezé gényeinek is, akik a Miseiótár- sulat names munkája télsül az utcákon bolyongva néznék kará­csony estjén a házakból kiár- dó világosságot. — A Szociális Mis- «iötársulat vezetősége ez utón ia fáik ri tagjait: hogy azok, akik nem járnak gyűjteni, süte­ményeket készítsenek, és a jövő héten, — szerdán délután és csütörtökön délelőtt — adják be a társulat helyiségébe. A Mansz házi szőtteseiből Kará­csonyi vasárt rendez melyen le­szállított áron saját helyiségé­ben, Széchényi utca 17. ez. alatt z emeleten. Itt említjük meg, hogy a Mítnsiz téa estélyét nem január 18 án, hanem január 15 -én szombaton tartja meg. Nyoicvanhét gyermeket ruházott fel karácsonyra az állami gyermek- menhely egri telepe. Szerdán dél- u áa 87 elhagyott, és az állami gyermekmenhely egri telepőre kihelyezett gyermek jelent meg Stand Máriánsk, &a egri telep vezetőjének, C-íky Sándor uccai lakásán. A gyermekek piszkosan, lerongyolódva érkeztek, de benn a szobában tetőtől talpig új ru­hába öltöztette 6k*t cMariska- néni», aki már hosszú évek óta a legnagyobb szeretettel goftdos- kodiK az elhagyott gyermekek­ről. Mikor a leventeaapká«, fel­ruházott apróságok ismét lenn jártak az uccán, olyanok voltak, mintha kicserélték volna őket. Mart a Szeretet, amely ez em­berek miatt karácsonyí-or le­szállóit az égből, megtanította s sziveket — л szeretette. * Választott már egy alkalmas karácsonyi ajándékot felesége vagy leánya részére? Egy Sin­ger varrógép a legkedveltebb és leghasznosabb karáosonyi ajándék. Kizárólag nálunk kap h»tó: Singer varrőgíp részvény­társaság. Eger, Káliay Zoltán- utca 11. * Staniol, selyem, fényes és Krepp papírok különféle színek­ben cukorkák csomagolásához olcsón csakis az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereske­désében szerezhető be. Nagy választék. * Karácsonyi kőnyvujdonságok. В «szerezhetők az Egri Keresz­tény Sajtó szövetkezet könyvke- reskwdáswben. I. A Szent István Könynek sorozatában: 42. sz. Babura L. dr. : Nagy Szent Ger­gely élete 50.000 K, 43—44. ez. Künár F. dr. : A keresztény böl­cselet története 100 000 K, 45. ez. Weezely Ö. dr. : Korszerű nevelési problémák 70 00) K. 46 sz, Somogyi A. dr. : Vallás ée modern művészet 37.500 K, 47. sz. Diveld K. : Magyar mű­vészettörténet 70 000 K, 48—49. ez. Birkás G. dr. : A francia iro­dalom története 100.000 K, 50. sz. Wodetzky J. dr..- A vi ág- egyetem szerkezete 43 750 K, 51. sz. Záhorsxky I. dr. : Rabindra­nath Tagor* világnézete 43 750 К, II. Szentek országa soroza­tában : 16. ez. Meszlenyi A. dr. : Néri Szent Fülöp élete 42 500 K, 17. ez. Barna L. dr. : Nagy Szt-nt I. Gergely pápa 60,000 К. III. A Keresztény Kis könyvtár so­rozatában : 16. sz. Möller L. Az isteni malasztról 12.500 K. 17. sz. Müller L.: A kervezUég 10.000 K, 18. es. Müller L.: A bérmálás 10 000 К, 19. sz. Nyier- tor Z. : Modern babonák 12.500 К. IV. Liturgikus Élet soroza­tában. (A Köth. Egyház sz^r- tartesid). 1. ez. S u iyogh X. F. : A házhstég 12500 K, 2 S-u- nyogh X. F. : A Kere^ztsőg 12 500 K, 3. sz. Szunyogh X. F : A te­metés 12 500 K. Tudományos munkák. В alanyi Gy. dr, : Assisi szent Ferenc. Mihá yfi Á. dr. : Az emberek megszentelése. II. kiadás 150.000 K. Tower V. : A katholifem kiiva lás. II. kiadás. A kisded Jézusról nevezett *z<*nt Terézia nővér önőlett*jza 100 000 K. W. Verkad^s—Kádír T. : le tenkeresés. (Die Unruhe zu Gott) 70.000 К. * A Singer varrófény a legprak­tikusabb ksrácaonyi ajándék, minden újkori varrógépre föl szerelhető, hasznos, kíméli a sze met! Kérje gyakorlati bemuta­tását a Singer varrógép rész­vénytársaságnál. Eger, Káliay Zoitán-utca 11. * Uránia. Ma és holnap Buda­pestet magelőzve kerül bemu­tatásra Bánky Vilma első igazi világsikert aratott amerikai film- remeke, «a fehér ар*ст>» testvér- filmje: <A fekete angyal* társa dalmi regény a nagy világháború idejéből. Budapesten folyó hő 23 tői a Corvin, Kamara, Capitol őb Orion, a főváros négy nsgy moigőszinháza fogja játszani. — Az előadás bevezetését ké­pezi egy «Híradó» és egy bur- leezk,melynek főszerepét Huszár Károly (Pufi) játsza. Akik tavaly karácsonyra Órát, ékszert tőlem vettek, Belátták már rég azóta, Mily okosan cselekedtek. Olcsón adtam jót és szépet, Ezidén sem fog csalódni. Jöjjön hozzám karácsonyra, Ékszert, órát vásárolni. Groszmann Géza. HA JÓL AKAR MULATNI, PCTTÍTT A VÁROSI MA ESTE NÉZZE MEG A vOllJl J. SZÍNHÁZBAN.

Next

/
Thumbnails
Contents