Egri Népújság - napilap, 1926/2

1926-12-05 / 277. szám

8 EGRI NÉPÚJSÁG !926 dfcars: ber б MEGHÍVÓ. Az Egri Dobó István Társaság 1926. évi december hó 12-én (vasárnap) délután 3 órakor a Keresztény Iparoskor helyiségében évzáró közgyűlést tart, melyre a Társaság tagjait oly megjegy­zéssel hivja meg az Elnökség, hogy azon feltétlenül szíveskedjenek megje­lenni, mivel ezen a gyűlésen fogunk ér­vényes határozatot hozni. TÁRGYSOROZAT: 1. A múlt évi közgyűlés jegyzőköny­vének felolvasása és hitelesítése. 2. Pénztári és évi jelentés­3. A választmány határozata szerint 12 tanuló felruházása. Erre nézve felhív­juk a Társaság tagjait, hogy azok, akik tanulóik részére a ruhasegélyt elnyerni óhajtják, tanoncszerződéssel és szegény­ségi bizonyítvánnyal felszerelt Írásbeli kérvényüket nov. 30-án déli 12 óráig Martinecz Antal Dobó-téri fodrászüzle­tébe nyújtsák be. Később beérkezett kér­vényeket nem veszünk figyelembe. 4. A tagsági dijnak 1 pengő 50 fillér­ben való megállapítása. 5. Az Elöljáróság felmentése. 6. Az Elöljáróság megválasztása, 7. Esetleges indítványok, melyek 3 nappal előbb Vieszt János elnöknél je- lentendők be. Eger, 1926. nov. 9-én tartott választ­mányi ülésből. Fi g ij elem! „ElektrohlX“ Ptgaelemj fertőtlenítő, illatosító, hajszárító, porszívó készülék. A világ vezető márkája! Egészségi higiénia szempontjából nélkülözhetetlen — A legolcsóbb és leghasznosabb karácsonyi ajándék. — Előnyös részletfizetés mellett is kapható ! — A modern takarítási eljárását minden kötelezettség nélkül bemutatja. ELEKTROLUX TÁRSASÁG Képviselve Palesch Miklós úr által Eger, Jókai utca 3. I. em. Karácsonyra leszállított árak! Külön osztály van berecd^zve-földaiives készruhákban, melyet karáciony előtt mélyen leszállított áron árűsítok. Gyermek öltönyök ...... 150.000 K-tól feljebb férfi öltönyök finom gyapjúszövetből 450.000 » » Sima télikabát (husolő) .... 180.000 » » Sima télikabát (posztó) .... 380000 » » Bőrszegett télikabát (posztó) . 420.000 » » Síma télikabát fehér vagy fe­kete báránybőr béléssel . . .700.000 » » Farkas Ferenc s. k. Vieszt János s. k. jegyző. elnök. SCHICHT ANCZ VILMOS Nagyrabecsiilt Hölgyeim és Uraim! 3 méter 140 centiméter széles kitűnő minőségű férfiöltöny vagy felöltőszövet hozzávalóval eeryütt, vagy 3 méter női kabátszövet ösz- szesen ................................. 278.000 К Ú. m. szép zsebkendő 3300, schiffon 9800, kitűnő tennisz flanelt 13.900, divat flanell vagy bárdiét 19.800, duplaszéles női szövet 29000, scbottis szövet 21.500, selyem­fényű cloth 19.000, kitűnő festő 12.000, 2 méter hosszú fehérített lepedő darabja 49.000, piqué törülköző 8800, bőrerős törülköző 11.000, pohártörlő 9800, tartós szalmazsák 47.000, ki­tűnő fehér étkező abrosz 59.000, jó minőségű kelengyevászon 13.900, angin, kanavász vagy zephir 12 800, virágos vattapaplan 175,000 K. Kapható csak az UDVARBAN. Cím: Olcsó Maradékvásár Oí) Budapest, Qí> óa Király-utca Oa Alapítva 1895. Postai rendeléseket lelkiismeretesen teljesítünk. KISHIRDETÉSSE. minden szó hétköznap . 600 К vasárnap és ünnepnap . SCO К H legkisebb kishirdetés 6000 И vasár- és ünnepnap . . 8000 К INGATLANOKBA gyorsan és elő­nyösen kölcsönt szerzek. Cím a ki­adóban. ÜZLETÁTALAKITÁS végett teljesen új, modern fűszerüzlet berendezés, keményfa pulttal sürgősen olcsón eladó. Óim kiadóbaD. VEVŐK LÁTOGATÁSÁRA!keresünk jómegjelenésű megbízható urakat. Aján­latok eddigi működés és referenciák megadásával .Részvénytársaság, jel­igére kiadóhivatalba kéretnek. EMELETEN, lépcsőházi különbejá- rattal, bútorozott utcai szoba kiadó. Cim kiadóban. SZOBA kiadó. Wesselényi-utca 35. sz. Egy, három, öt, hétlámpás RÁDIÓ készülékek alkalmi vételben, KED­VEZŐ FIZE ГЕSíFELTÉTELEKKEL eredeti gyári árban Lusztignál. Ezen­kívül raktáron tartom az összes rá­dióalkatrészeket, u. m. antena szere­lési anyagok, száraz és accumulator telepek, condensatorok, hacgosbeszé lók és mindenfajta fejhallgatók. PHI­LIPS, VALEA, TUNGSRAM, ECHO stb. lámpák. Kezelési utasítás díjtalan. Villamos csillárok, éjjeliszekrénylám­pák, TUNGSRAM izzólámpák gyári árban. Carbid minden mennyiségben, hordótételekben is. írógépek újak és használtak. Javitás és karbantartás. Lusztig Sándor, telefon 30. Érsek-utca 4 szám. (Kóczán vendéglővel szemben ) Kisvölgyben Nânâssy-féle pincék és ház gazdálkodásra vagy vendéglőnek nagyon alkalmas, szintén a Kisvölgy­ben óriási na«ry borbázas pincéket elcserélném együtt vagy külön bel­városi üzletházért ráfizetéssel, vagy földért, eladók illetve bérbeadók, esetleg lakással autógaragenak kiadók. Ugyanott eladók hordók asztal- sparherdt, Friedlandi kályha, prés, ajtók, ablakok, hordóleeresztő kötél, bútorok, háztartási dolgok stb. Érdeklődni vasárnap délután félhárom­helyszínem ТШашбГвП, ЕжёЬеЯакЬаП ^reetettk nagyobb fiúgyermekekkel, hol komplett lakást, egyes fogatot, tehenet, szóíöt é3 földet kap feles használatra megegyezés szerint. Eladók egy­es ketlovas igáskocsi, komplett szivattyús kút, pincék, vadonatúj ke­rékpárok. ! Karácsony előtti olcsóság! Van szerencsém Eger város ее vidéke polgári, vala­min! egyenruhái viselő urak b. tudomására hozni, hogy 22 év óta fennálló és jó bíraévnek örvendő szabőüzletemben, karácsony előtt úgy egyen­ruhát, mint polgári ruhát mélyen letzáilított árak éa kedvező fizetési feltételek mellett váll lók. Hozott szövetből zubbony és nadrág készítés . 400 000 К tói Hozott szövetből sakóöitöny készítés .... 450 000 » Saját keki posztóból teljas garantis mellett 1.200 000 > Saját finom gyapjúszövetből öltöny teljes garantia mellett ...........................................1500.000 » A 1 e g k é n y e s e b b igényeknek is megtudok felelni minden e szúkraaba vágó speciális minkáknál Karácsony előtt minden egyenruházati cikk, polgári éo diáksipkák gzintén mélyen leszállított árak mellett lesznek árusítva. U. ш. : Böriábszárvédő.............................150 000 К tó! Té li sapka.................................. 25 000 » Cs erkesz kalap............................. 80.000 « I S CHICHT AN CZ VILMOS ÉRSEK-UTCA 4. SZÁM. Kóczán vendéglővel szemben. EGY kitanított vizsla kutya olcsón eladó. Érsek-utca 3. szám. EGY jókarban levő háromszobás úri ház kerttel, elfoglalással eladó. Mak­iári u. 6. á. ARANY és ezüst pénzeket magas áron vásárol. Deutsch banküzlet. Fő- postával szemben._________________ ÖTSZOBÁS kertes ház összes mel­lékhelyiségekkel. eladó. Cim kiadóban. KÉNYSZERKÖLCSÖNT, hadiköl- csont magas áron vásárol Deutsch Banküzlet, föpostával szemben. Tele fon 160. KÜLFÖLDI átutalásokat a leggyor­sabban és legjutányosabban eszközöl- Deutsch Banküzíet, főpostával szemben. BÉRAUTÓ úgy vidékre, mint hely­ben a legjutányosabban megrendel­hető. Fácsirta-ntca 22. szám. Bodnár Gyulánénál. Telefon 139. szám. GYERMEKCIPŐ 31-es, sárga, új, jutányosán eladó Soltész cipészmester­nél, Vásártér. KÉTKEREKŰ taliga (kola) új, eladó» Mária-utca 4. SERTÉSVÁGÁST vállalok. Servita- utca 39. Üzlet : Húspiac 28. Egy jókarban levő, 7 darabból álló,, bordó mokett szalorrgarnitura eladó» Értekezni lehet : Kohári-utca 33. sz. _ FIATAL gyermektelen házaspár bútorozott szobát keres ágynemű nél­kül, konyhahasználattal. Cím kiadóban, HAZKÖZVETITÉS Káptalan-utcai étkezdében. — Kosztosok ötszázezerért elfogadtatnak. — Hálóberendezés rész­letfizetésre eladó. ÜGYES felsőruha, fehérnemű varró­nő úriházakhoz ajánlkozik. Cím ki­adóban. ÖTSZOBÁS HÁZ kilencvenmillióért eladó, ötvenmillióval átvehető. Házhely tízmillióért, családi ház kerttel tizen­kétmillióért eladó Káptalan-utcai ét­kezdében. ÚJKASZÁRNYA MELLETT a 39, háztelek eladó. Értekezhetni lehet : Budai ügyvéd úrnál. Dobó utca 3. ^BELVÁROSBAN ölszobás ház sür­gősen eladó. Azonnal elfoglalható. Cim kiadóban. ELADÓ ezer darab dúsgyökeres portális vessző. Sándor utca 1. PAPP JÓZSEF hentes sertésvágást vállal. Rákóczi-út 19 HÍZÓ sertés eladó. Kapás-utca 32. NÉGYSZOBÁS, két konyhás úri, modern ház és a Mészhegyen egy hold szőlő eladó. Orom-utca 6. Két három szobás lakást keresek. Deutsch Banküzlet. Fő utca 6. TÉLIKABÁT, hosszú, sóiét szinű, kifogástalan állapotban eladó. Rózsa­utca 26. EGY SZOBA, konyha kiadó. Elfog­lalható Gerinc utca 22. szám. JÓKARRAN levő használt hintalő megvételre kerestetik. Cim kiadóban. FÉRFI TÉLIKABÁT, frakk, szmo­king, zsakett, nagy divány eladó. Cim kiadóban. EÖFON, világhírű «His master’s voice «gyártmány, ugyanilyen 35 darab duplalemezzel eladó. Cim kiadóban. 14 drb Pétervásárai Gőzmalom rész­vény, 2 Hangyaipar, 3 drb Hevesi Mezőgazdasági részvény eladó Cim kiadóban. 4 üléses luxus autó üzemképes álla­potban jutányos áron eladó. Megte­kinthető, Szigeti József Káptalan-u. 27. ma vasárnap egész nap. FÉDÉRÉS kocsi eladó. Aimagyar utca 11. '•* „ MAKÓI príma vöröshagyma kg. 2500 K. q. 240.000 K. Csiki ucca ter­ményüzlet. KÉT nő részére, elegánsan bútoro­zott szoba, főhelyen Kiadó. Cim a ki­adóban. JÓ sertés eladó. Dobó u. 20. EGY KÜLÖNBEJÁRATÚ úccai bú­torozott szoba kiadó. Kovács János ucca 13. sz. VIRÁGÁLLVÁNY és gyermekkocsi eladó. Szvorényi n. 21. 10C0 drb. bajuszi bányából való válogatott szép falkő eladó, Rákóczi út. 39. , RÉPÁT Veszek. Vörösmarthy u. 19. SZOBA, konyha, fáskamra kiadó. Kilian u. 4. 3 SZOBÁS lakás mellékhelyiséggel kiadó. Értekezni, Szaitz Leó ú. 4. KEVESET használt szabógép jutá­nyos áron eladó. Cifrakapu u. 64. EGY drb. 3 csövű vadász fegyver teljes felszereléssel Szarvas és őz aggancsok és különféle bútor darabok eladók. Cim a kiadóban. BÚTOROZOTT szoba kiadó Király I ucca 30. (277.) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Kiadásért felelős : Hadil Károly nyomdaigazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents