Egri Népújság - napilap, 1926/2
1926-11-14 / 259. szám
1926. november 14. ásáséi '-‘ttfrganmumeuxmesssimm» EGRI NÉPÚJSÁG Felállítják a kisiparosok kamaráját. Szamárhúst esznek az olaszok. A római Tribuns arról számol be, hogy az olasz fővárosban a múlt 1926. évben 2531 szamarat, 3154 lovat és 828 öszvért fogyasztottak el és megdöbbenését fejezi ki szón, hogy a azamárhús fogyasztása évről- évre oly nagy arányban emelkedik, hogy végeredményben a szamarak, e hasznos állatok, majdnem teljes kipusztulását fogja eredményezni. Különösen súlyos hibának tartják, hogy az utóbbi időben, már egészen fiatal szamarakat vágnak le, különösen Rómában, Milanóban és Bolognában. Ezidősseriut a szamár-csikókat 800—250 lilával (600—700 ezer K) fizetik. Vannak olyan azamárcsikók, amelyek levágva mintegy 50°/o-át nyomják a 60—65kilós súlynak. Es húsuk oly fehér, mint a szo- pósborjúé. A lap nagyon valószínűnek is tartja, hogy a ez a márhűst borjúhús gyanánt adják el. 35 olyan mészárszék van ezidőezerint Rómában, ahol a lőfajtájú húsokat mérik. Az árak: kilőnkint átlag 27ezer K. (a sovány és ciontnélküli), 36 ezer K. a »szelet« Angdo Celli római egyetemi tanár szerint a lóhús tápértéke felülmúlja a marhahúsét, a borjúét és a sertését és jogosulatlannak tartja a lóhússal szemben táplált előítéletet. HÍREK — Eger, 1926. november 14. A jászberényi plebánosválasztás. Lapunk zártakor értesülünk, hogy Jászberény váró# képviselőtestülete az üresedésben levő plebánoti állásra jelentékeny szótöbbséggel dr. Kelt István mezótárkfinyi esperes-plebánost jelölte. A város képviselőtestülete a legrövidebbb időn belül ily értelemben fog előterjesztést tenni az érsekföpásztornak, akit a kinevezés joga megillet. Kinevezés. Sós Károly m. kir. állampénztári főtanácsost a m. kir, pénzügyminiszter a hatvani adóhivatal főnőkévé nevezte ki. A Mansz. kulturdélutánja. November hő 20. án, szombaton d. u. 6 órakor a Szí. Ferenc Rend kullurházának fehórtermében tartja a Mansz. kulturdélutánját. Műsor: Brisits Frigyes ciszterci tanár irodalmi fejtegetések. Jäger Margit énekesnő énekel Huszthy Zoltán kíséretével. Kalina Erzsébet hegedűmüvésznő két számmal szerepel, zongorán biséri Benedek Ernő. Kiss Károly kormánytanácsos, a Mansz. országos fóti-.kára beszédet tart. Hornyák Miklós szaval. Az uj kereskedelemügyi miniszter egy nagyjelentőségű ügyben, mely különösen a vidéki kézműves társadalomnak volt régi óhajtása, mondotta ki a döntő szót abban a nyilatkozatban, melyet az ország ipar- teBtületeinek népes küldöttsége előtt tett. A kézműves-kamara megszervezésére és felállítására irányuló törekvés már jó régi keletű, amikép közismertek azok a rendkívüli érdekek is, amelyek egy ily szervezet életre- hivásához fűződnek. Magának az ipartestületi reformnak sürgős megvalósítása is »zinte elválaszthatatlan a kisiparosság kamarai intézményétől és evvel kapcsolatban előtérbe nyomul a kisipari hitelről és adókönnyítésekről való gondoskodás. De alig volna tovább halogatható a tobzódó kontárkodás letörése is. Mindezeket a kérdéseket felölelő általános intézkedésre, törvényre vagy rendeletre van tehát szükség, hogy a nomzeti társadalom egyik jelentékeny tényezőjét, a kézműves kisemberek rétegét megelégedéssel töltse el fáradozásának és társadalmi szerepének méltó megbecsülése n az ország egyetemes fellendítésére irányuló munkába, ez eddigi állapottal szemben, fokozott mértékben való bevonása. Nem kell itt hivatkoznunk azokra a történelmi értékekre és nemzeti feladatokra, melyek a több százados múltú magyar kézművességet az általános pol- gáriasodás révén Magyarországnak, sőt egész Középeurőpának egyik legkiválóbb alkotökész- ségü társadalmi elemévé emelték. Legyen elég ciak egész röviTáncvizsga a Angolkisasszonyok intézetében. Az angolkisasszonyok intézetének növendékei a napokban adtak rzámot annak a komoly munkának az eredményéről, amelyet egy hosszabb tánctanfolyamon, Tóth Károly miskolci tánctanár vezetésével végeztek. Az ügyesen lejtett fel vonulás, ritmikus iskolagyakorlatok, alaplépések és iskolatáncok után a vizsga legszebb részei, a jelmezes táncok következtek. A körpalotást: Csordás Mária, Dienes Erzsébet. Juhász IrŐD, Kollmann Edit, Nagy Ica, Tálas Margit és Zsíros Erzsébet, a gyönyörű angol ernyőtáncot: Fekete Blanka és Szabó Manci, a magyar hármastáncot: Bayer Éva, Huszár Sári és Kugler Anna, tmíg a margarétának öltözött, kedves pa« des fleurs-t: Andrássy Magdy, Dózsa den rámutatni annak halaszthatatlan szükségességére, hogy a kézműves kisipar megóvassék az elproletárosodástól ős a polgári gondolat szilárd védőbástyájaként megerősödve őriztessék meg az ország jobb jövője számára. Mindezeket mérlegeli a kormány s a kisiparosság nagy nemzeti hivatásának teljes tudatában teszi, amit legújabban elhatározott, hogy a fennálló sérelmek orvoslásával megvalósítja a Kézműves Kamarát, melynek felállítása körül a legutóbbi időbon csupán a oimkér- dés tekintetében merüli f^l ellenzés hasonló jogi és érdekszervezetek részéről. Hermann Miksa kereskedelmi miniszter határozottan kijelentette, hogy sem a cimkérdésen sem egyesek vagy érdekeltségek határozatlanságán, halogató közbelépésén nem mulhatik a Kézműves Kamara megalkotása. A kontárkérdésben pedig máris elkészült a rendelettervezet. Itt a legerélyesebb kézzel fogja a kormányzat megvédelmezni a kisiparosságot, mely a legteljesebb mértékben megérdemli, hogy megvédelmeztessők egyfelől az idegen szakmák jogtalan beavatkozásától, másfelől a hozzá nem értő és képzetlen elemek betolakodásától. Az iparos nyugdíjintézmény ügye szintén előkészítés alatt áll, miha marább országos értekezlet ül össze, melynek megvitatása után megalkotják a törvényjavaslatot. Megannyi újabb bizonyíték, hogy az újjáépítő kormányzat megértő lélekkel karolja fel a kisiparos társadalomnak minden jogos kívánságát. NI. S. Julia, Dózsa Jolán, Hegedűs Gabriella, Huszár Lenke, Iváno- vicb Ilona, Kugler Ilona, Kotrba Margit, Madarász Emma, Pav- lyák Gizella, Planner Paula, Sza- kácsy Rózsi, Sulán Gizella és Szeredy Margit táncolták végig a sokat gyönyörködő ezűlőkö- zönség előtt. Az egri katholikus kör választ mánya folyó évi november hó 18-ik napján (csütörtökön) d. u. 6 órakor — a kör helyiségében tartja ülését, amelyre az i. t. választmányi tagok megjelenését kéri a kör elnöksége. Az egri Polgári Asztaltársaság a szegéoysorsű érdemes iparos- tanoncok szokásos felruházását ez évben is megrendezi. Az elnökség ez úton hívja fel az arra igényt tartó tanulókat, hogy kérvényeiket a szerződéssel november hő 25-ig Vargha Miklós elnöknél (Mária-utca 8. sz.) ad ják be. A Cifranegyedi Ifjúsági Egyesület ben ma délután dr. Szabó Vilmos várm. közig, gyakornok tart előadást. * A Keresztény Szociális Egyesület tánctanfolyamának zárőünne- pélyét (vizsgabálját) ma vasárnap d. u. 4 órától éjjel 2 óráig a Mária utcai olvasókör helyiségében tartja meg, melyre a város közönségét tisztelettel meghívja a Rendezőség. Világhírnévnek örvendő Payr Róbert hárfamüvósz, akadémiai tanár, zeneszerző, a bécsi állami operaház tagja, a bécsi filharmonikus zenekar ás a Bayrenthi Festspielhaus» kitűnő hárfaszólis- tája, aki nemrég tért vissza amerikai kőrútjáról és aki a nyugat világvárosaiban halhatatlan babérokat szerzett művészetével, amit a külföldi sajtók páratlan kritikái bizonyítják, november 17-én, szerdán este ya9 órakor az Egri Kaszinó termében mutatja be nagy művészetét. A nagy művész sz emberiség leg szebb, legrégibb hangszerét — a hárfát — szólaltatja meg szóló és kísérő zenében, azt a hangszert, amelyet még a fővárosi publikum is igen ritkán hall, mert hárfaművész alig v?n egy-kettő a világon. A művészi hárfajáték elsajátítása a legnehezebb, ahhoz több évtizedes szorgalmas tanulás és gyakorlat szükséges. Hogy mily lélekemelő és pornpüs hatást gyakorol a hallgatóra, azt nehéz szavakba foglalni, de az bizonyos, hogy egy hangszer sem képes oly extázisba hozni a hallgatóságot, mint a művészi hárfazene, aki azt egyszer hallotta, az rabja marad. Payr londoni műsorral lép a közönség elé, ami bizonyára a legkényesebb igényeket is ki fog elégíteni. E nagyszabású, páratlan hárfa- kamarahangverceny keretében még Bárdos Alice hírneves he- gedüművésznő, H. Tóth Erzsi opsraénekesnő, a m. kir. Operaház tüneményes tagja és Maurer Károly bécsi gordonkaművész is szerepel szőlő*, duő- és trió- számokban hárfakísérettel. A műsor szenzációs része Payr Róbert hárfaszőlőja lesz : Parisb- Alvars: «Mózes fantázia» és Oberthur: «TündőrlegendájB». E hangverseny bizonyára örök emléket biztosít magának. Jegyek elővételben: Elek cukrászdában Kaszinó épület. * Ideges embereknél és lelki betegeknél az enyhe természetes «Ferenc József» keserű víz jő emésztést, tiszta fejet és nyugodt alvási teremt. Világhírű idegorvosok véleménye alapján a Ferenc József víz használata az agy és a gerincvelő súlyos megbetegedéseinél is kiválóan ajánlható. — Kapható gyógyszertárakban, drogériákban ős füszerüzletek- ben. * A Servita harmadrend folyó hő 14 én, vasárnap délután 5 órai kezdettel kultűrdélutánt rendez a Katb. Legényegylet dísztermében. Önnek nincs szüksége arra, hogy gyomor és bélbántalmai miatt állandóan szenvedjen, amikor köztudomású, ___ _______________________________________hogy a világhírű és mindenki által legelsőnek elismert I G M Á N D I keserüvíz azonnal me gszünteti a rendszerint fenti bajokból eredő fejfájást, csökkenti a vérnyomást az agyban és meggátolja az érelmeszesedést. Emésztési zavaroknál éhgyomorra már félpohár langyos I G M Á N D I keserüvíz elegendő. Kapható kis és nagy üvegben. Szétküldési hely: Igmándi kesesűvír forrásvállalat Komárom. Árjegyzék ismételadóknak kívánatra bórmentve.