Egri Népújság - napilap, 1926/2
1926-09-18 / 211. szám
1926. sseplcssbsr 18. EGRI NÉPÚJSÁG Baj van a leventékkel. A leventék oktatása mér megkezdődött. Dacárs azonban & kellő közhírré tételnek, a (szentélyekre kz. lő értesítésnek, igen tok levente távolmaradt eddig az oktató órákról. Ezekkel szemben, illetve szüleikkel vagy gazdáikkal szemben a hatóság most már nem tehet egyebet, kötelasségízerüieg megindítja a birságo á*i eljárást, így írja ezt elő a testnevelési törvény. A hsnyag szülök és gazdák tehát saját maguk az okai bírságolásuknál. A törvény eilen nem tehetnek. A testnevelési bizottság a legjobb indulattal járt el a szülők vagy gazdák részéről a levente ügyben felmerült kérelmekkel szemben. A törvény keretein belül minden teljesíthető kérelmet megadott. De fittyst- hányni a törvénynek nem lehet. Az érdekeltek beláthatnák, hogy ezek a levente órák csak előnyére vannak az ifjúságnak. Elvonják b korcsmától n más fajta káros szórakozástól, s amellett rendre, fegyelemre rzo'rtat- ják az iskolából korán kikerült, ez élet utjain eldurvult fiatalságot. Rendes ifjúkat nevelnek belőlük. Halló ? Ki beszél ? A telefont htiBználő egri közönség körében nagyon rossz szokás kapót! lábra Aki valamelyik állomást felhívja, kapcsolás után rendesen nem mondja meg hogy ki a felhívó, hanem azt kérdezi, ki beszél ? Holott a szabály bz, hogy a felhívó jelentkezzék, Illetve mutatkozzék be, mert hiszen neki van dolga valakivel s amellett a rendes érintkezési formák is szí követelik. Tehát: tessék a telefonon először bemutatkozni 8 csak azután kérdezni, ki beszél ? Későn kezdődik a szüret Egerben. A várható termé*re az utóbbi (szép idők nagyon jó hatással voltak. Ha még sokáig ilyen idő marad, úgy a szüret csak később, október közepén kezdő dis mag. «A vén betyár elvitt háromezer koronát és nem hozta vissza«. A na pókban egy nagyobb oláhcigány karaván pihent a külső Baktsn- úton, túl a vámházon. A díszes társaság egyik, 3 legényből álló része ;-zzal szórakozott, hogy teljes erővel igyekezett a szuszt beléfojtaui egy jobb napokat látott, 80 év körüli üutfoltoző cigányba. Közben folyton kiabáltak : >A vén betyár elvitt háromezer koronát és nem hozta visz- sza«. Az asszonyoknak a halál bekövetkezése előtt sikerüli őket négy nehezen szétválasztani. — Ebből ia látszik, hogy milyen nagy értéke van ma már 3 ezer magyar koronának! Mészárosok és hentesek szappan- főzési jogosultsága A ®. kir. ke- reakedeíaii miniszter konkrét esetből kifolyólag f. évi 66446— XIX, sz. rendeletével megerőeí- teíte a volt íöldaiiveíés-ipar és kereskedelmi minist tersek még 1885 bői kelt 62821 sz. rendeletét, mely szerint a hunparos a saját készítményeinek előállításából fennmaradt zeirhulladékoi szappanná főzheti és az így nyert szappant elárusítja. * Alföldi Irén ny. opsraénekesnő, énektanárnő énekórákat sd lakáján, Oíiky Sándor utca 45. sz. alatt. Jelentkezni lehet 10-től 6 óráig. Két borsodmegyei gazda halálos j éjféli káspárbaja. Miskolcról jelen- ; tik : Tegnapelőtt éjféltájban nagy I lárm , ezitkoződáe zaja verte fel a borsodmegyei Csokva község lat ó ságát. Két férfi alakja bontakozott ki a sötétben amint elkeseredetten birkóznak az utón. Egyik futárnak eredt, bemene- kült egy kertbe. Nahányan v is- villával felfegyverkezve odaíza- 1 adtak e látták, hogy az egyik felemelt késsel ront ellenfelének. A következő pillanatban rémes halálordítás hangzott e a szűr- káló átvetette magát a kerítésen. A gazdák a földön haverő alak ban f ‘ismerték Sidor Miklós gazdatársukai, eki nehány perc múlva meghalt. A csendőrség megindítóul a nyomozást, azonban eredménytelenül. Tegnap délelőtt aztán váratlanul jelentkezett a gyilSfos, Kovács József Hátai főid cru vés a miskolci ügyész ságen, ahol le is tartózta-ták. A viz gálát megindult e különös, halálosvégű késpárbaj okának kiderítésára. Verekedés Füzesabonyban. Csonka Rudolf 21 éves tapasztó cigány Pongor Sándor föídmívest a napokban valami kemény tárgy- gyal úgy fejbevágía hogy azon 20 nap alatt gyógyuló testi sértőit okozott. * Néh. Bajzáth Lajos nyug főgimn. tanárról kiadott gyászjelentéstől eltérőiig a temetés nem a háztól, hanem a F.ljdalmns Százról nevezett; kápolnából lesz, amint azt a mai számban is közöljük. Bajzáth család Aki nem adta vissza » megőrzésére bízott sertéseket. A füzesabonyi c*endőrőrs feljelentette az egri kir. ügyészségnek Horváth Zoltán füzesabonyi hentest, eki Fasas István füzesabonyi lakostól megőrzés végett átvett 4 da>'3b javított sertést én nem adta viceza gazdájának, hanem hamis átvételi elismervény kiállításival általa megvettnek nyilvánította. * A Ciszterci Diákszövetség Egri Osztálya ma (szombaton) délután 5 órakor a gimnázium főigazgató irodájában választmányi ülést tart. * Rádió készülékek 1-3 5-7 lámpád, valamint hangosan beszélők nagy raktára. Bemutatás díjtalan. Kedvező fizetési feltételek. Lámpák, elemek és az összes alkatrészek nagy raktára. Lusz lig Sándor. Telefon 30. * A Mansz aranyéremmel és díszoklevéllel kitüntetett len damaszt asztalneműi, törülközők, lepedők, pohártörlők, leavásznak éa kitűnő anyagból készült házi szőttesek mieden hétfőn és pénteken olcsón vásárolhatók a Mansz. ezövőiakolájában Széchenyi-utca 17. sz. az emeleten. (Régi Klubépület ) * Gáspárdy Katinka áll. eng. zeneiskolájában (Csiky Sándor utca 2.) a beirstáaok tartanak. Zongorát tenít az igazgatónő éa Schuller Margit okleveles zenetanár. Hegedűt Kaüaa Erzsábat, állami művészi oklevelet nyert hegedű- művésznő. Tanárin Mambrinyi Gyula, művészin Hubay Jenő voltak tanárai. Hegedűt tanuló tanítványok hairatáat nem fizetnek. * Szülök és tanulóifjúság figyelmébe ! Irkák, füzetek, rajzeszközök, tollak, tolltartók, tinták, jegyzékkőnyvek s egyéb író-éa rajzifzerek a legnagyobb választékban és mérsékelt szabott árakon az Egri Keresztény Sajtószövetkezet (ezelőtt Szolcsányi Gyula) könyv-, zenemű-, papir-, írő- és rajzszerkeraskedéaében, Egerben, Széchenyi-utca 1. kaphatók. * Értesítés. A Magyarországi Munkások Rokkantságélyző és Nyug díj egylete egri fiókja kebelében megalakult temetkezési segélyezést folyó évi október 1-től életbe léptetjük. A temetkezési segély a mostani taglétszám arányához képest egyelőre 2 millió koronában állapíttatott meg, mely összeg a taglétszám emelkedéséhez képest 3 millió koronára lesz fölemelve. Saját érdekében felhívjuk tagtáraain- kat, hogy október 1-ig iratkozzanak be a temetkezési segélyző- egypeületbe, mert csak az 50.000 K tagdíj lefizetése ellenében lesz elhalálozás ecetén részükre a temetkezési segélyösszeg kiutalva. Az október 15-ike után b-lépö tagok a bsiratáeí díj kétszeresé? fizetik. A beiratások az ipartostűletnál eszközöltetnek vasárnaponként délelőtt 10—12 óráig. A Maggarországi Munkások. Rokkantsegély zó és Nyugdíjegylete egri fiókja. * Uránia Ma és holnap, mind- kétnap 6 és 8 órakor: «Kisértet a farmon* arizonai cow boy történet 6 felvonásban, főszerepben Hoot Gibson. Burleszk és Magyar híradó. Értesítés. A Hisz Házhelyigény lök Országos Építő Szövetkezete által házépítésekre igénybe veendő amerikai dollár kölcsön ügyében értesítem az érdekelteket, hogy a legközelebbi értekezletet csak jövő vasárnap, szeptember hó 26-án d. e. 10 órakor fogjuk megtartani a városházán; ameny- nyiben az építészvállalkozók nagy elfoglaltságuk miatt képtelenek voltak a több típusú terveket előbb elkészíteni. Az építészvállalkozők a készített vázlat terveket a pénteken tartott értekezleten együttesen megtárgyalták és gazdaságos építkezés szempontjából némi módosításokat eszközöltek. A végleges tervek és ezek alapján a költségvetések a jövő hét folyamán feltétlenül készen lesznek, hogy a vasárnapi értekezleten az érdekelteknek bemutathatok legyenek. Tekintettel arra, hogy az építkezni szándékozók igen tekintélyes szánna a különböző típusban készülő egy-egy példány tervrajzot és költségvetést az értekezleten behatóan nem szemlélheti meg, lehetővé akarom tenni, hogy mindenki láthassa a tervek alaprajzát és az egyes típusok építkezési költségeit, Az Egri Népújság jövő vasárnapi, szeptember hő 26-án, vagyis az értekezlet napján megjelenő számában az 1. 2. és 3 szobás házak alaprajzait a helyiségek és méretek feltüntetésével, a megfelelő magyarázatokkal és az építkezési költségekkel külös-külön ismertetni fogom, hogy mindenki tisztában legyen az építendő házak beosztásával, méreteivel és a költségekkel. Ilyen körülmények között módjában lesz mindenkinek a leggazdaságosabb építkezést teljes részletességgel megismerni és határozni, hogy hány szobás házat lát szükségesnek és van módjában építtetni bármelyik helybeli vállalkozónkkal. A Hisz Országos Épitő szövetkezettel folytatott tárgyalások eredményét az értekezleten behatóan ismertetni fogom. Radii Károly. SPORT. Országos úszóverseny Egerben. Vasárnap délután 3 órakor kezdődik az Egri Torna Egylet országa« űszőversenye, amelyre a Jössze-ből 14, az MTK.-ból 7, az UTE.-ból 9, a Mese.-böl 25, és az ETE.-bőí 37 versenyző nevezett be. Indáinak többek között: Bárány, Bitskey II., Szigritz, Halassy Olivér, Pállok, Fehér II István, Farkas József, Klauiz, Steiner, Jung, Heller, Szigeti, stb. íiTs « X ffl « » «5 *> £» 3! m p p B a EB SS Es B e<5 y. « a S3 n S3 A B ___„ 9 a a s b a ff ff a ff a a a ff B sí s a a 8 E3 it et H a S SS «JB «V ■V 5 B a a 6 m <8 £ te a 3 2 <£ m s m E m a a B ff 9 ff « E a « ■ . « ss st s*w m i ŰUSBUBfianUUgkil laaiissiBBisai ■ ■an na lim' z & a a ■ 5® k k a a ■ a a i ffV aV »V 68 8 r? r ü S a ts « e ff ■_ a r a e a aB mja ff ■ 55 M ff « m m SziiloH fo a tmlt ifjúság figyelmlbeS Az iskolaév tankönyveinek könnyebb és gyorsabb beszerzése szempontjából szívás figyelmébe ajánljuk a t. szülők és a tanuk' ifjú Ságnak,hogy az összes helybeli iskolák és tanintézetek TANKÖNYVEI már most kaphatók. Legelőnyösebben szerezhetők be az összes iskolai író- és vajzszerek, füzetek, körzők, tinták, táskák, tollszárak, stb. dúsan felszerelt raktárunkban nagy választékban a legjobb minőségben kaphatók. Pontos és figyelmes kiszolgálás. Vidéki megkeresésekre a legnagyobb készséggel szolgálunk felvilágosítással. EGRI KÉR. SÄJT0SZÖ VETKEZET, (ezelőtt Szolcsányi Gyula) könyv-, zenemű-, papir- iró- és rajzszerkereskedése. — Alapítványi ház. ff ff ta m is ff a a affaa s ■ ■ ■ ■ BSaer au S « a a ff ii ■ a ■ B a B B_S ff m Wm* m s m n SC £ ■ a m ff m sí s © n a '£> ff »83 a