Egri Népújság - napilap, 1926/2
1926-07-04 / 148. szám
Izgalmas életmentés az Eger patakban, Két rendőr saját éiete kockáztatásával mentett meg egy fuldokló embert 2 I 1——11^——■ 1926. július 4 gazdasági viszonyok mellett a jövedelmezőséget nem újabb és újabb adóterhekkel kell fokozni, de a legnagyobb takarékosságot parancsoló körülmények figyelembe vételével, a kiadásokat kell fokozatosan csökkenteni oly arányban és mértékben, hogy a szükségletek a rendelkezésünkre állő és az elkerülhetetlenül szükséges adőkből feltétlenül biztosíthatók és fedezhetők legyenek. Elvárjuk, hogy a pénzügyminiszter a bortermelő vidékek vezetőivel rövidesen megkezdődő tárgyalásokon, ne azt a megoldást keresse, hogy a bor fogyaszt tási adóját részben leszállítsa, mert ezzel nem érünk célt. Ha a bor fogyasztási adóját a felére is leszállítják, nem lesz rajtunk segítve semmit sem, ott leszünk, a hol voltunk, mert 1000—1500 korona adó csökkentés, bortermelőink kétségbeejtő helyzetén egyáltalában nem fog segíteni. Csak egy megoldás van, hogy a bor fogyasztását elősegíthessük. A bor fogyasztási adójának a teljes eltörlésével, megszüntetésével. Ha ez így lesz, akkor azonnal megváltozik a helyzet, mert a borfogyasztás itthon az országban a kétszeresére, sőt háromszorosára fog emelkedni. A bortermelő városok a bor- fogyasztási adó megszűntetésével egy igen tekintélyes jövedelmi forrástól fognak elesni, az kétségtelen. A kormány gondoskodjon a bortermelő városoknál megfelelő kárpótlásról minden újabb adózási megterhelés nélkül. Nem olyan sok bortermelő városról van szó az országban. Azt a néhány milliárdot a kormány a mostani túlmagas adó bevételek feleslegeiből az érdekelt városoknak minden nehéz ség nélkül megtérítheti. Eger városának is kötelessége, hogy a parancsoló takarékosság szem előtt tartásával jövő évi költségvetésében a szükségletek fedezésének a biztosítására a kiadások szigorú csökkentésével, a borfogyasztási adónak a teljes megszüntetésével, részbeni állami térítés esetén is, városunk háztartásának egyensúlyát biztosítani tudja. Radii Károly. Abd-el-Krimet Madagaszkárra száműzik. Páris, julius 3. A riffkabil- francia-spanyol béketárgyalás vége felé közeledik. A szövetségesek megállapodtak abban, hogy Abd-el Krímet, a felkelő riffek vezérét Magadaszkárra száműzik, ahol nem úgy bánnak vele mint hadifogolylyal, de fel ügyeleti alatt tartják. Eger, julius 3. A megáradt Eger pataknak a fürdőmelletti hídjánál tegnap este 7 őrá körül, izgalmas életmentésnek, önfeláldozó, igazi bátorságnak voltak tanúi az összesereglett járókelők. Husztai Mátyás egri lakos, mosta kocsiját a patak szélén. Szaicz István, dr. Szabó Szilárd egri ügyvéd kocsisa szintén a patakhoz igyekezett, nem vette észre a meder szélén álló kocsit. Nekihajtott és néhány pillanat múlva a lovak, a kocsik a megáradt patak hullámaiban voltak. A szerszámoktól körülfonva pe dig ott fuldoklott Szaicz István kocsis. Mindenki kapkodott, se gítségért kiabált, de senkisem Szeptemberben Ítélkezik a genfi törvényszék Bethlen István gróf merénylője fölött. Géniből jelentik: A magyar kormány a Magyarországon elkövetett kihágások miatt Juszt Iván kiadatását kérte a svájci kormánytól, Svájc nem adta ki a merénylőt. A genfi törvécy- vényszék szeptember havában Ítélkezik a miniszterelnök inzul- tálója fölött. Egy héttel elhalasztották a cserkész táborozás kezdetét. A Duna magas vízállása következtében az országos cser- késztáborozás színhelyéül választott újpest Népsziget (Szu nyög sziget) egy részét talajvíz borította el, ami kétségessé tette a sok ezer cserkész ottani táborozását. A Cserkész Szövetség nagy- tábor tanácsa a szigeten felszivárgott talajvíz miatt késleltetett előmunkálatok következtében az országos táborozás kezdetét egy héttel elhalasztotta. Minden olyan híresztelés és kombináció tehát, hogy a táborozás elmarad, vagy csak julius végén fogják megtartani, nem felei meg a valóságnak. Az uj rendelkezés értelmében a csapatok julius 8—14-ig gyülekeznek a táborban, melynek a nagyközönség számára való ünnepélyes megnyitása julius 15-én lesz. Uj adóhivatal épül Gyöngyösön. Julius 7-én jár )e a gyöngyösi adóhivatal felépítésére kiirt pályázat, melynek még ebben az évben fel kell épülnie. A pályázatokat az egri pénzügyigazgatósághoz kell beadni, mig a pályázatok sorsáról a pénzügyminisztérium fog dönteni. iparkodott megmentésére sietni a vízben vergődő embernek. — A zajra figyelmesek lettek a szolgálatot teljesítő Katona Ferenc rendőr-főtörzsőrmester és Kiss Flórián rendőr-őrmester. A hídhoz szaladva, azonnal átlátták a helyzet komolyságát. Habozás nélkül úgy, ahogy voltak, a fuldokló segítségére sietve, a vízbe vetették magukat. Pár pillanatnyi lázas kapkodás után, sikerült a fuldokló embert kiszabadítani a szerszámok közül és a szárazra emelni. Majd a lovak megmentésére siettek, s hónaljig állva a rohanó árban, leezerszámozták és a partra vezették a derék rendőrök. Ingatlanforgalom Egerben 1926. junius 16—30.-ig. Megvette : Dr. Szabó Szilárd Prnyékszala-úti házát Bőta Ferenc 36 millió K.-ért. — Szeredi József és Péter kisrőzsási 675 négyszögöl szőlejét Szeredi Mihály 10 millió K ért. — Szeredi Péter és tsai farkasvölgyi pincéjét Kelemen János 15 millió K-ért. — Tóth Rózái ée társai Tüzér-úti pincéjét Gajdácsik A. és tsai 2 millió K-ért. — Urbán Mihály kisgalagonyási 1 hold 267 négyszögöles szántóját Urbán Sándor 4 millió K-ért. — Hajdú Jánosné Mecset u. 25. ez. ház és Vidra dűlői 1 hold 100 négyszögöles szőlő felerészét özv. Kovács Jánosné 6 millió К ért. — Bessenyei János Beth- len-u. 5. sz. ház és kert feleréezét dr. Értékes Ferenc 35 millió K-ért. — Novotny Antal kiskőporosi pincéjét Kelemen Ignác 12 millió K-ért. — Bíró Ferencné Koszorúúti pincéjét Fodor Ferenc 16 millió K-ért. — Básty Ignác hajdúhegyi 826 négyszögöles szántóját Magyary Pál 16 millió K-ért. — Fialkovics József Ár- nyékszala-u. 55. ez. ház és kert У4 részét Kociis István 7 millió K-ért. — Lakatos János kőporosi pincéjét Szuromi Antal 12 millió K ért. — özv. Bátri Jenőné Cifra- kapu-u. 3. ez. ház ]/3 részét Káló Mátyás 7.500,000 K-ért. — özv. Szőllöei Andrásné 100 négyszögöles házhelyét özv. Vladár Ferencné 5 millió koronáért. Tanfelügyelői elismerés. Rusztek Károly Hevesvármegye tanfelügyelője az összes egri állami elemi iskolák igazgatóinak és tanítóinak az elemi iskolák rajz és munka kiállításának, valamint a tornavizsgának a megrendezéséért elismerését fejezte ki. Mi újság? — A budapesti főkapitányéi: gon ma délelőtt letartóztatták Sztrilich Zoltán rendőrdíjnoko aki 3 millió koronáért hamisítc i soffőrigazolványokat gyártott. — A Duna Budapesten 4 centimétert apadt. Három n múlva új kisebb áradást várnai — Hegedűs Gyula színm vésznek, az Országos m. kit Liszt Ferenc zeneművészeti I iskola tanárának, a színmű: szeli pályán szerzett érdemeié a kormányzó, a m. kir. kormán főtanácsosi címet adományozz — Az öttevényi kerületbe: Harsányi Lajos helybeli pléh nőst jelölték képviselőnek leg timista programmal. Valószín ' hogy több párt nem vesz rés a választási küzdelemben. BIREK- Eger, 1926. julius 4. — Hevesvármegyének minden község díszpolgárrá választotta a miniszter elnököt. Eger városa és Heves vármegyének mind a 113 község díszpolgárrá választotta me Bethlen István gróf miniszter elnököt.Gyöngyös városa kedde ugyancsak díszpolgárrá választj a kormányelnököt. A miskolci főispán beiktatás kedden délelőtt négy ünnepsé gek keretében megy végbe. He vesvármegye részéről Isaá Gyula főispán és Okolicsány Imre alispán vesznek részt beiktatáson. A Közigazgatási Bizottság júliu 13-án ülést tart a vármegyehá kistermében, délelőtt 10 Orekoi Debreceni újságírók Egerben. Pét teken délután Béber LászK Thury Levente, Bencze Mihél és Maizner János debrecer hírlapírók autón Egerbe rán dúltak. Megszemlélték a váró történelmi nevezetességeit, est megtekintették a szinbázban Hoffmann meséi opera szépe sieerült előadását. A debrecec hirlapírők nagy örömmel látták hogy Eger közönsége megbe csüli és szereti Kardoss Géz kitűnő társulatának magas szín vonalú teljesítményét. Az újság írók szombaton reggel utazta! vissza Debrecenbe. Tömeges nyugdíjazások a tanitc karban. A vallás- és közoktatás ügyi minisztérium rendelet« adott ki, amely szerint azok tanitők, kiknek 40 évi szolgála tűk van nyugdijazandók, min teljes nyugdíj-jogosultak. Heves vármegye tanfelügyelője, most i napokban szólította fel az érdé kelteket, hogy adják be nyug díjazás iránti kérvényüket. Hevesmegyei tanítók a népmüve lési előadó tanfolyamon. A júliu 5.-én kezdődő Sátoraljaújhely népművelési előadő-tanfolyamoi Hevesvármegyéból Bódi Anta egri és Zeke Gábor pásztói ál lami elemi iskolai igazgatót vesznek részt—i vallás és köz oktatási"-” s2£,inisztérium meg bízásából* A tanfolyam 3 hétig fog tartani. ■■я&ш «нм« «миь*»4}ед№;£мми* «вмоеммт #*«****>