Egri Népújság - napilap, 1926/2
1926-07-03 / 147. szám
1926. júliu* 3 EGRI NÉPÚJSÁG 3 62 millió aranykorona beruházási hitelt kérnek a vármegyék és a községek. Budapest, julius 2. A belügyminisztériumhoz beérkezett adatok szerint a magyar vármegyék éa községek 62 millió aranykorona beruházási hitelt igényelnek. Angol és amerikai pénz- csoportok már ajánlatot is tettek az összeg folyósítására, olcsó kamat mellett 20 évi törlesztéssel. A vármegyéken kivül 530 község jelentkezett a kölcsönért. A Duna Apatinnál áttörte a gátat. Lapzártakor jelenti tudósítónk Budapestről, hogy a Duna Apatinnál áttörte a gátat és 2400 hold területet elöntött. Apatin előtt még egy gát védi a köz séget. Mohácsnál még nincs ve- veszély. Itthoni idegenek félrevezették az amerikai gazdag rokont. Budapestről jelentik : Winter János jóval a háború előtt kivándorolt Amerikába és meggazdagodott. A háború után írt egyik budapesti szegény rokonának, Kiss János szabónak, és felajánlotta támogatását. Hat év alatt körülbelül tízezer dollárt küldözgetett a szegény rokonnak Winter János. A napokban pedig Budapestre érkezett és meg akarta látogatni rokonát. Az ismert cím alatt azonban nem rokona, hanem egy másik Kiss János és felesége fogadták a gazdag amerikait. Kiderült, hogy az igazi Kiss János után egy másik Kiss János költözött a lakásba és tovább ápolta a levelezést a gazdag emberrel. Winter végre a Czobor-utcá- ban megtalálta rokonát, de a másik Kiss Jánost, aki 6 év alatt 10.000 dollárt fogadott el tőle a rokon helyett, följelentette a rendőrségen. HÍREK Szerkesztőváltozás. A z Egri Katolikus Tudósitó szerkesztéséi dr. Tarkas István nevelőintézeti tanúlmányi felügyelőtől dr. Székely László hittanár vette át. A millénium évében végzett tanítók 30 éves találkozójáról közölt tegnapi hírünkkel kapcsolatban pótlólag értesülünk, hogy azon megjelent Kindloviis Pál székes- fővárosi ipariskolai igazgató is, ki a forradalmak alatt a hitoktatás és magyar történelem tanítása mellett teljes erejével síkra szállott és emiatt sok üldöztetésben volt része. Úgyszintén Zimmermann József abád- szalőki kántortanító, ki a helybeli plébániára betört rabló kommunistát élete kockáztatásával több életveszélyes seD árán fegyhrswiw awatwr verezte le s így megmentette plébánosát a biztos haláltól. Mindkettőt melegen ünnepelték az iskolatársak. Mint Breznay Imre első tanítványai, az ő elnöklete alatt értekezletet tartottak, melyen kimondották, hogy a »Szent Évi Internátusra« két éven át adakoznak és a Képző 100 éves fenáilásának emlékünnepén, 1928-ban alapítványt tesznek s úgy ezalkalommal, valamint 5 év múlva ismét találkoznak. Az érsekfőpáaztorhoz, mint a tanítóképző intézet fenntartójához, hódoló feliratot küldtek dr. Csanády László igazgató utján azon alkalomból, hogy a Kormányzó űr ó Főméltősága a legnagyobb polgári érdemjellel tüntette ki a közelmúltban. Végül, mint boldog emlékű Lányi Ernő tanítványait, Meissner Imre főszékesegyházi karnagy orgona-hangversenyre hívta meg az egybegyűlteket és szebbnél szebb mesterművek interpretálásával gyönyörködtette a hallgatókat. H. Gy. (Itt közöljük egyúttal azt is, hogy tegnapi errevonatkoző hiradásunk beküldője nem v. k. m., hanem tőle szerkesztőségünk csupán információt nyert.) A Mat)8Z e hő 5-én, hétfőn délután 5 órakor tartja évzáró beszámoló közgyűlését saját helyiségében Széchenyi-utca, Club- épület. Kérjük az intéző bizottság, a választmány-tagok és a rendes tagok pontos megjelenését. Elnökség. Az Egri Katolikus Tudósító legújabb, jűlius—augusztusi száma közli P. Bangha Béla, Antal Aladár és ár.Rubovszky Ferenc cikkeit. Tájékoztató, Egri Krónika, Hírek és Figyelő című rovatok egészítik még ki a lap változatos tartalmát. Elrejtett vadász fegyvereket találtak a szőlőhegyeken Az egri szőlőhegyeken szolgálatot teljesítő csendőrön, amint azt egyik műltheli számunkban irtuk, vadászfegyvereket talált, melyeket állítólag orvvadászatra használtak fel tulajdonosaik. A nyomozás befejezése után az egri m. kir. rendőrkapitánysághoz tették át az ügyet. Az orvvadászat a kihallgatások során nem bizonyult a vádlottakra, így csak engedély nélküli fegyvertartás miatt iodúlt meg az eljárás, melynek során az illetéke# bíróság a fegyverek tulajdonosait, Árvay Barnát, Szakács Bernát. Mátyás Antal egri lakosokat; Kónya Miklós, Jenei György, Rozsnyoki Lajos, Juhász Sándor, Szabó József és Máté Sámuel noazvaji lakosokat 500 — 500, illetve 300—300 ezer koroua pénzbüntetésre és a fegyverek elkobzására Ítélte. A Természetbarátok Turista Egyesülete folyó bő 3.-án és 4 -én a Vöröskő és az Imókő időszaki forrásokhoz kirándulást rendez. Találkozás 3.-án este 7 órakor a Tűzoltőtéren. Gyaloglás az 1. napon 3 óra, a 2. napon 6 óra. Vigyázatlan hajtás. Triedmann Lajos egri Jakos a napokban a Széchenyi utcán vigyázatlanul hajtott. Kocsijával a járdára jutott, s a járókelők közül többet a falhoz szorított. Gondatlanságáért ma vonta felelősségre a rendőrség és szigorúan megbüntette. * Felhivás. Az Agrár Takarék- pénztár ama részvényeseit, akik a Hitelbankkal kötött igazgató- sági egyezséget nem hajlandók elfogadni, hanem a részvények névértákének arányában való kicserélést kívánják, fölhívjuk, hogy a teendő lépések megbeszélése céljából jelenjenek meg vasárnap délelőtt 11 órakor a Városháza nagytermében. Ugyanez alkalommal kérjük a Sseezfőző Szövetkezet alapító- üzletrész tulajdonosait is minél nagyobb számban velő megjelenésre, hogy sérelmeinket megvitathassuk. Az összehívó bizottság. * Az Érseki Liceum múzeuma szép- művészeti tárgymutatójának III. kiadása olajfestmények, szobrászati és grafikai müvekről 3 ív terjedelemben megjelent. Kapható a Sajtőszövetkezet könyvkereskedésében és a Liceum portásánál. Ára 10.000 korona. * «Aranyláz» az Urániában. Ma és holnap, mindkétnap két előadásban Ys7 ős V*9 órai kezdettel a szezon kimagasló filmalkotása, az »Aranyláz* az élet tragikomédiája kerül bemutatásra. Irta, rendezte ő* főszerepét játsza Charlie Chaplin, a közönség kedvence. — Jegyek elővételben kaphatók a Mozitözs- dében. — Kedden : »Gösta Ber- ling< kerül bemutatásra. * Tankönyvek. Az összes iskolákban és tanintézetekben az 1926/27. tanévben használatos tankönyvekre előjegyzéseket már most elfogad az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyv- kereskedése. * Egri képeslapok, az általunk készíttetett éa kizárólagos tulaj- nonuokat képező, teljesen új felvételek alapján készült 19 féle szebbnél-azebb eredeti fénykép kivitelben darabonként 1500 koronáért kaphatók a Sajtőszövet- kezel könyvkereskedésében. ^rg«rrn< gjpppp SZÍNHÁZ. Műsor.' Szombat 1926 julius 3. A cor- nevillei harangok. Operette. Halmos János, a bpesti Városi színház első tenoristájának, felléptével. Vasárnap 1926 julius 4. délután 3y2 órakor mérsékelt helyárakkal: A királyné rózsája Operett, este 8 órakor rendes helyárakkal : Lotty ezredesei. Bohózat. Hétfő 1926 julius 5. A szerelem és a halál játéka. Színjáték. Premiére. Kedd 1926 julius 6. Annabál. Operette. Premiére. Szerda 1926 julius 7, Annabál. Operette. Szelvénybérlet az összes hirdetett előadásokra — kivéve a vasárnapot, — érvényes. Papa. Flers és Caillavet vigjátéka, Molnár Ferenc fordítás a. Francia komédia, de minden franciás trivialitás nélkül. A párisi nagyvilági Epicur-nek és az őserőtől duzzadó falusi világnézetnek találő szembeállítása. Franciásan könnyed stilus, bravúros felépítés és sok kedves ötlet jellemzi a darab irodalmi márkáját, melynek főszerepében Kardoss Gáza, mint szalon-vígjátékhős nyújtott feledhetetlenül értékes alakítást. Kardoss egyszerűre csiszolt játékstílusa szinte teljes kibontakozást talált Jean megrajzolásában. Szokatlan gyönyörűséggel nézte az este irodalmi közönsége azt az előadó művészetet, amely nem szerepet játszott, hanem teljes illúzióval a becsületes, nyers, őszinte és faragatlan Jeannak minden szavát, minden mozdulatát. Hermann Manci (Georgina) sok érzést vitt hálás szerepébe, melynek minden részletét szépen megoldotta. Bársony Aladár (de Larsac gróf) a kifinomodott, nagy színész minden kedvességét belevitte elegáns szerepébe. A bámulatos biztonság, az alakításnak a tökéletes kidolgozása, finom gesztusai megkapőak és úgy nála mint Kardosnál animá- lőan hatnak a nézőre. Egy egyszerűen odavetett szóval, egy könnyed mozdulattal sokszor a legmélyebb érzéseket dobja felszínre ez a két nagy színész. László Gyula az abbé szerepében tömören, markánsan, meleg őszinteséggel játszotta szerepét. Tímár Kató (Jeanne) komoly értékű játékával a falusi leányszív áradását, a titkon lobbanó szerelmet, nagyszerűen tudta éreztetni. Szigeti Jenő, Nagy Böske, Endrődi Miklós és a többiek, mind pompásan illeszkedtek a bárom főszereplő művészi játékához, mely a legszebb színházi estét szerezte a színház kicsiny, de litterátus közönségének. (k. a.) A színházi iroda jelentése. * Ritka zenei élvezetben lesz része szombaton is a közönségnek *A cornevillei harangok« előadása alkalmából Halmos János felléptével Gremchene szerepében. * Blaháné hires szerepét Ser- kolettet <A cornevillei harangok» gyönyörű zenéjü és rendkívül mulattató operette szombati előadásán Tímár Ila játsza. * Szömörkényi Franciska játsza a szende Germaine szerepét és énekli Planquette páratlan szép melódiát, <A cornevillei harangok« etöadáián. * Szigethy Andor először iép a közönség elé »A cornevillei harangok« hires műszerepe, Gas- pard apóban. Krompachi István énekli a világ legszebb, »A mig utaztam sohsem haboztam« szövegű ke- ringőjét. * A legszebb ős legpoetikusabb magyar tárgyú operett© *A királyné rózsája« Halasi Maris kával, mint a megdicsőült felséges patronánk Erzsébet királyné szerepében, olcsó helyárakkal, vasárnap délután. * Komikus verseny vasárnar este a »Lotty ezredesei« a lep mulatságosabb énekes bohőza ban.