Egri Népújság - napilap, 1926/1

1926-06-23 / 139. szám

A Beniczky-féle ház javításánál halálra sújtott a villamos áram egy 22 éves egri napszámost. Eger, 1926. junius 22. Ma délután 2 órakor Egerben a Rossz-templom kaszárnyával szemben levő Beniczky-házon apróbb tatarozási munkálatokat végzett Babróczky Sándor 49 éve* kőműves vezetése alatt Sláyer György 22 éves egri, Diófakút utcai lakos, mint nap­számos és Láyer József 15 éves kőműves tanonc. A magasfe­szültségű (2000 volt) villamos áram vezetékéhez túlságosan közel támasztott létrán többször járt föl-alá. Sláyer György. 2 őrá tájban épen lefelé jött a háztetőről. Amikor a létrán épen a 2000 voltos primär vezeték mellett haladt, a kőművesinas felülről valamit szólt neki. Sláyer hátra hajolva föltekintett, meg­érintette a vezetéket, melynek árama nagy sistergéssel haiálra sújtotta a szerencsétlen embert. A magasfeszültségű drót azon­nal el is égett, Sláyer György teste az alacsonyabban fekvő 100 voltos világítási vezetékekre esett és ott maradt függve, amig a kivonult mentők és tűzoltók le nem vették. Jobb karja csak­nem teljesen elégett. Dr. Karikás József mentő­orvos intézkedésére a holttestet beszállították az Irgalmasok kór­házának hullakamrájába. A dr. Rátky Béla rendőrkapitány ve­zetése alatt kivonult rendőri kö­zegek azonnal megkezdték a vizsgálatot a halálos baleset kö­rülményeinek tisztázására, illetve annak földerítésére, hogy mezért az emberhalálért kit terhei a fe­lelősség. Munkatársuukal töb­ben azt az észrevételt közölték a szomorú esettel kapcsolatban, hogy a magasfeszültségű villa­mos vezeték veszedelmesen kö­zel van a Beniczky-h&z falaihoz. Az Angolkisasszonyok egri érs. rk elemi leányiskolájában a beirat­kozások f. év június hó 28. és 30.-án, d. e. 8—12-ig, éa d. u. 3—5-ig lesznek. Igazgatóság. Meghívó. A Jogakadémiai Kör ifjúsága ma, szerdán, délután 5 órakor a Kör helyiségében rendkívüli közgyűlést tart. — A tárgy fontosságára való te­kintettel kérem a tagok pontos megjelenését. — Elnök helyett: Herbály Sándor, háznagy. Megütötte a rendőrt. Nagy Fe­renc 36 éves egri kocsis az el­múlt éjjel a kelleténél többet ivott, s mikor hazafelé tartott, trágár szavaival botránkoztatta az utcán járókat. Sőt még a figyelmeztető rendőrt is szi­dalmazta, « mikor az őt az őr­szobára akarta kisérni, teitleg bántalmazta. A bűnvádi eljásáet megindította ellene a rendőrség. Átszállították a kir. ügyészség fogházába. A Kőkereszt és a Kálvária Föl­kértek bennünket a következő sorok közlésére: »A színház előtti parkban a kőkereszt át­helyezése váratlan örömet kel­tett a katholikus lakosság köré­ben. Most már a park legszebb helyét foglalja el a díszes kő­kereszt. Csak az volna még a kérésünk, hogy a keresztet el takaró kicebbszerü lombos fát távolítsák el onnan és gondosan ápolják, őrizzék a keresztet és ennek környékét. — Van azon ban városunknak egy másik el hanyagolt és elárvult szent he­lye is : a várban a kálvária. A keresztek testetlenek, repedezet tsk, a bádogra festett képeket pedig már teljesen átelte a rozsda. A várnék ezt a díszes helyét szintén intenzívebb ápo­lás alá vehetné Eger közönsége.» Aláírások. * Meghivó. Az Egri Kaszinó Egyesületnek 1926. íúnius 27-én (vasárnap) délután 6 órakor tar tandó rendes közgyűlésére. — Tárgy: Az 1925. évi számadás elbiráláaa és a felmentvány meg adása. Eger, 1926 június 16-án. Igazgatóság. * Az Érseki Líceum múzeuma szép- művészeti tárgymutatójának III, kiadása olajfestmények, szobrá­szati és grafikai művekről 3 ív terjedelemben megjelent. Kap­ható a Sajtőszövetkezet könyv­kereskedésében és a Líceum por­tásánál. Ára 10.000 korona. * Az Újvilág utcai izr. iskola tanító­testülete folyó hó 27-én, délelőtt 10 V* órakor évzáró ünnepély jellegű gyermekszinielőadást ren­dez a kultűrházban, melyre a t. szülőket és gyermekbarátokat ezennel meghívjuk. Jegyek már kaphatók Braun és Kálmán cégnél. * Egri képeslapok, az általunk készíttetett és kizárólagos tulaj- nonunkat képező, telj es an új fel­vételek alapján készült 19 féle szebbnól-szebb eredeti fénykép kivitelben darabonként 1500 ko­ronáért kaphatók a Sajtószövet­kezet könyvkereskedésében. 1926. június 23. * A Ciszterci Diákszövetség Egri Osztálya ma (23.-án) délután ‘/26 órakor a gimnáziumi főigazgató hivatali szobájában választmányi ülést tart. * Uránia. Eszterházy Ágnes és Harry Liedke, a közönség ked­vencei játszák a főszerepeket a csütörtökön 727 é* Vt90rai kezdet­tel bemutatásra kerülő «Gyö­nyörlovag» című hatfelvonásos drámában, mely a német film­gyártás remeke. — Burleszk ki­egészítő műsor. SZÍNHÁZ. Műsor. Csütörtök 1926 junius 24. A királyné rózsája. Operette. Be­mutató. Péntek 1926 junius 25. A ki­rályné rózsája. Operette. Szombat 1926 junius 26. A bőr- egér. Operette. Vasárnap 1926 junius 27. dél­után 37a órakor. Orlow. Operette. Mérsékelt helyárak. E«te 8 órakor A nagvnö. Operette. Bemutató. Hétfő 1926 junius 28. A csirke­fogó. Vígjáték Bemutató. Kedd 1926 junius 29. A régi jó Budapest. Operette. Bemutató. Szerda 1026 junius 30. A régi jó Budapest. Operette. Szelvénybérlet az összes hirdetett előadásokra — kivéve a vasárnapot — érvényes. A tolongás és a vele járó kel- lemetlenszgéktől kíméli meg ma~ gát mindenki, ha előre váltja meg jegyét a színház előadására. Tisztelettel figyelmezteti az igazgatóság a n. é közönséget, hogy az esti előadások pontosan 8, a délutániak pedig 3 és tél órakor kezdődnek. * Peer Gynt nta kedden és holnap szerdán. A világirodalom legha­talmasabb és legfenségesebb drámai költeményét, Ibsen Hen­rik, a skandináv szellemőriás mesterművét, a nagyszerű da­rabhoz méltó előadásban és ki­osztással mutatja be két estén a színtársulat. A darab 10 kép­ből áll melyek kaleidoskopsze- rüen vonulnak el a közönség szeme előtt. * Grieg Edvard örökszép kiasz- szikus kisérő zenéjét teljes egé­szében játsza az ez alkalomra megerősített zenekar Szathmáry Endre karnagy vezénylete mellett. * Herman Manci, Aase, az anyát, Szömörkényi Franciska, a hitves Solvojg-et, Thuróczy Gyula a cím­szerepet ját»za Peer Gynt előadá­sain. Kívülük az egész személy­zet is foglalkoztatva van a gigasi méretű mesíerműben. * Szömörkényi Franciska énekli Grieg felülmúlhatatlan szépségű Solvejg dalát Peer Gynt előadá­sain. * Páratlan látványosságot is nyújtanak a Peer Gynt díszletei és kiállítása. * Az óriási technikai élőké- szüleiek és nehézségek miatt, melyeket Peer Gynt előadása igényel, az igazgatóság a mos­tani két előadásán kívül nem adhatja elő többször a remek­művet. * Biztosítsa jegy ét előre a Peer Gynt két előadására, mert a da­rab többé nam kerül színre. * A legújabb sláger és klasz- szikus darabokból állította össze az igazgatóság a hét műsorát. Sorra kerülnek most Farkas Imre poétikus • A királyné rózsája« mely érdekes, bájos és mulattató me­séje dacára egészen fehér darab. Szombaton Strauss János a val- cerkirály centennariuma alkalmá­ból legszebb müve >A bőregér« korül felújításra parádés kiosz­tásban. Vasárnap délután »Orlow« opsrette olcsó belyárakkal, este pedig a modern Operette iroda­lom egyik legjobbja «A nagynő« kerül bemutatásra. SPORT. Csendőrségi úszóverseny Egerben. Június 19.-én, szombaton dél­után 4 órakor kezdődött a csend- éreági és honvédségi úszóver- ■eny, amelyen a zuhogő esőben is nagyszámú, előkelő közönség vett részt. A versenyben resztvettek : a miskolci csendőrkerület, az egri 14. honvéd-gyalogezred, az egri államrendőrség és az egri Kisosz. A verseny győztesei a ciend- őrségből: 1. Krassy próbacsendőr 43 pontszámmal, 2. Gzuczai csendőr 37,3. Jfrisfő/őrmester 33, — Huszárik prőbacsendőr 25, 5. Nagy csendőr 22, 6. Süveg prőbacsendőr 22, 7. Madarász csendőr 21, 8. Vajas csendőr 20, 9. Turóczi csendőr 10, 10. Barecz tiszthelyettes (40 éven felüli) 9, 11. Farkas tiszthelyettes (40 éven felüli) 8,12. Császár tiszthelyettes (40 éven felüli) 4, és 13. Krizbai tiszthelyettes 4 pontszámmal. A 14. honvéd-gyalog ezredből 1. Bobula szkv. 64, 2. Gsutor honvéd 44, 3. Leffler honvéd 42, 4. Laczkovszki őrv. 34, 5. Kalmár honvéd 14, 6. Odor honvéd 8 pontszámmal. Az egri államréndőrségből 1. Bányai rendőr 5 pontszámmal. Az egri Kisosz.-nál: a 100 m. gyorsúszásban 1 .Szigricz,2.Póka, a 6X50 m. ifjúsági stafétában 1. az érseki felsőkereskedelmi iskola, 2. a reál, az 50 m. gyer­mek-mellúszásban 1. Friedmann (reál), 2. Borbély (reál), a 100 m. hátűazásban 1. Horváth (kér.), 2. Bitskey III. (reál), az 50 m. gyermek gyorsúazásban 1. Ba- rócsy (reál), 2. Bárány (reál), a 100 m. mellúszásban 1. Heller (reál), 2. Kohn (reál), az 50 m. gyermek mellúszásban. 1. Be- niczki (reál), 2. Barócsy (reál), a 200 m. gyorsűszásban 1 .Szesztai (kér.), 2. Vénát (kér.), a 3 X 50 m. vegyes stafétában 1. az érseki felsőkereskedelm, iskola, 2. reál, a 3 X 50 m. gyors-stafétában 1. az érseki felsőkereskedelmi iskola a) csapata, 2. ugyanezen iskola b) csapata. .ás egri csendőrosztályban az egri szárny nyert ÍOO, az egri iskola 94, a beveszi szárny 23, éa a hatvani szárny 10 pontot, a miskolci csendőrkerületből az egri osztály nyert 244, az abaűj- szántói osztály 33, és a sátor­aljaújhelyi osztály 4 pontot, a 14. honvédgyalogezred 8. szá­zada nyert 140, 7. százada 71, 9 százada 8, és a III. gpuskás százada 2 pontot. Itt említjük meg, hogy az egri államrendőrség legénysége is dr. Tschürtz Frigyes rendőr­főfelügyelő vezetésével minden kedden és csütörtökön délután az érsekkerti sporttelepen foot- ballal, fülessel, diszkossal, súly- dobással és gerelyhajítással fog­lalkozik, és már idáig is nagyon szép eredményeket értek el. 3

Next

/
Thumbnails
Contents