Egri Népújság - napilap, 1926/1
1926-01-16 / 12. szám
1926. január 16. EGRI NÉPÚJSÁG 3 fogsággal a 3 évi fegyházbüntetésből 7 hónapot kitöltöttnek vett. Az indokolás szerint a királyi törvényszék a védelemnek azt az állítását, hogy a sikkasztások csak 1925 április 16. őta minősíthetők hivatali sikkasztásnak, nem vehette figyelembe, mert a pénzfelvétel hivatalos úton, hivatalos látszat alapján történt. A büntetés kiszabásánál a királyi törvényszék súlyositó körülménynek vette a tetthalma- zatot. viszont enyhítő körülményül a töredelmes beismerést, a vádlott családját, szűkös anyagi viszonyait és hogy mint menekült tisztviselő elhelyezkedést nem tudott találni. A btk. ide vonatkozó szakasza értelmében az 5 évi fogházbüntetést a királyi törvényszék túlszigorúnak találta, ezért a 92-ik szakasz alkalmazásával megközelítően szabta ki a bűncselekménnyel arányban álló 3 évi fogházbüntetést. Az ügyész, a j,vádlott és védője az ítéletben megnyugodott. Az ítélet jogerős. Zadravetz püspök és a baloldali sajtó. Budapest, MTI. január 15. Nagyon tendenciózus egyes lapoknak olyan értelmű híradása, amellyel Zadravetz püspök szerepét a frankhamisítás i ügyben mélyíteni akarják. A püspök már első kihallgatása alkalmával tisztázta magát, mint azt az erről kiadott hivatalos jelentés is igazolja. Zadravetz a frankhamisitási ügyben olyan értelemben nem vett részt, hogy felelősségre vonható lenne, mert ha tudott is róla, nem vonatkozik rá a büntető törvény értelmében a feljelentés kötelezettségéhez amely a büntető törvény értelmében kizárólag csak felségsértésre és lázadásra vonatkozóan állana. Az ügyészségen történt kihallgatás, mint velünk jól informált helyről közük, tisztára informativ jellegű volt. a»BBeaEß»eBa««*«B8BC60«}asBB Porig égett a Bácska legnagyobb malma. Szabadkáról jelentik: Ma reggel leégett Bácstopolyán a Rácz- féle gőzmalom, amely egyik legnagyobb malma voit egész Bácskának, sőt az egész Jugoszláviának is. A kár hozzávetőleges becslés szerint meghaladja az 5 millió dinárt, ami megfelel több mint hatmilliárd magyar koronának. A magyar és a külföldi borárak viszonya az exportnál. Igen figyelemreméltó cikk jelent meg a Borászati Lapok mai számában a magyar és külföldi borok árviszonyairól az export tekintetében. A magyar bor külföldi ver senytársei közül ezidő szerint legalább a spanyol bor (11 — 12 fokos, a miénkhez hasonló fehérbor), amely a termelő helyen 1500—1800 koronába kerül literenként. Teljesen részletes és reális számítás szerint Bécsben illetve Prágában a spanyol bor a szállítási és egyéb költségek bele számolásával 4200—4800 koronára drágul, míg a 3800—4200 koronás magyar bor Bécsben V8gy Prágában 4800—5500 koronába kerül, ami olyan lényegtelen differencia, hogy a kereskedelmi szerződések létrejötte esetén eredményes konkurrencia lehetősége nyílna a magyar bor számára. Hamburgban a spanyol bor 3200—3800, mig a magyar bor 6500—7000 koronába kerülne. Genfben 3100—3400 korona volna a spanyol bor, a magyar pedig 5300—5700 K. A cikk konklúziója szerint nagy baj, hogy nálunk a szőlőművelés költségei messze felülmúlják a más szőlőtermelő országokban felmerülő hasonló kiadásokat. Igyekezzünk tehát — mondja befejezésül — mentesíteni bor- forgalmunkat a túlhajtott megterhelésektől, akkor magyar boraink elhelyezése nem fog leküzdhetetlen akadályokba ütközni. Készülnek a világbékére. Londonból jelentik : A légügyi minisztérium jelentése szerint a napokban adják át az illetékes csapattesteknek a legújabb hadi- repülőgépeket. Az uj védelmi eszköz, mondja a minisztérium jelentése, minden eddigi hasonlót felülmúl, motorja 650 lóerős, gyorsasága óránként 160 kilométer, 4450 méterről is tud bombát vetni. A pilóta mellett a tüzérségi gép kezelésére két tüzér részére van hely, akiknek rendelkezésére az ágyukon kivül még golyőszőrök is állanak. Tízezer lovat evett meg Budapest az elmúlt évben. Budapestről jelentik: 10.000 lovat evett meg tavaly Budapest. Érdekesnek találjuk megemlíteni, hogy a lóhús, amely bőkében 80 fillérbe került, ma a békebeli 55 fillérrel egyenlő 8000 koronás árával jelenleg az egyetlen aranyparitáson alul álló közszükségleti cikk. HÍREK — Eger, 1926. január 16 — 42 méterre haladt a kútfúrás. ‘Az egri vízvezeték céljaira tervezett artézi kút fúrásánál ma reggel 42 méter mélyre jutott a fúró. Minden nap várni lehet, hogy elérik a vizet. Annál is inkább, mert az Erzsébet-fürdő artézi kútja fúrásánál 43 méter mélységben bukkantak vízre. Eső és hó országszerte Budapest, január 15. MTI. Hazánkban a csapadék ma a keleti részeken csa- nem mindenütt eső volt és kiterjedt az egész országra. A hó a Dunántúlon helyenkint a 15 centimétert is elérte. A hőmérséklet maximuma Debrecenben 6, a minimuma Magyaróváron 6 fok volt. Időjőslás: Borús, csak- padékos idő, fagypont körüli hőmérséklettel, később változékony. * Házasság. Baán Sándor, a Hazai ált. Biztosító tisztviselője, f. hó 16-án, délután 5 órakor vezeti oltárhoz a főszékesegyházban kovási Kovásy Jolán áll. tanítónőt. Hamis bukással akarta magát szanálni egy ózdi ékszerész. Az ózdi csendőreég a napokban hosszas nyomozás után egy különös csalásról rántotta le a leplet. Bogozi Imre ózdi kereskedő ezelőtt nyolc hónappal ékszerész és órás üzletet nyitott. A pompásan felszerelt kereskedés egy ideig igen jól jövedelmezett s azért meglehetős váratlanul érte az ózdiakat az a hir, hogy Bogozi kérte a kényszeregyezségi eljárás megindítását. Ekkor derült ki az, hogy Bogozi a hitelbe vásárolt ékszerek és órák árát nem fizette ki s mikor már nagyon szorongatták a hitelezők kényszeregyezséggel akarta magát szanálni. A csendőrség előtt gyanús volt az egész szanálási akció és a legnagyobb titokban el kezdtek nyomozni Bogozi ellen s rövid pár hét alatt sikerült megállapítani azt is, hogy Bogozi még—a kényszeregyez- ségen kivül külön is meg akarta károsítani hitelezőit azzal, hogy igen sok ékszert és órát különböző helyeken elrejtett és ezzel kedvezőtlenebbnek tüntette fel vagyoni helyzetét. Bogozit a leleplezés után elfogták és beszállították a miskolci kir. törvényszékre, ahol kedden hallgatta ki Kiss Pál Ferenc dr. helyettes vizsgálóbíró, aki a bűnös kereskedőt beismerő vallomása után előzetes letartóztatásba helyezte. Báli naptár. Január hó 23-án az Emericana teaestje a Katho- likus Körben. — Február 1 én a Katholikus Kör tea-estélye. — Az egri helyőrségi tiszti bált február hó 6-án tartják meg. A meghívókat már szétküldték. Belépő díj nem lesz. — Febr. 8.-án az Egri Dalkör nagy tréfás hangversenye az Urániában. — Február 13-án az Egri Műkedvelők Körének álarcos bálja a Kaszinóban. (Az itt közölt báli naptár még nem teljes. Még több bál és tea-^stély is készül a farsang alatt Egerben, a többiről azonban nem érkezett hozzánk semmiféle értesítés. Kérjük a bálok rendezőit, hogy küldjenek tudósítást fenti báli naptárba nem került bálok előkészületeiről is. A felsővárosi róm. kath. el. iskola a Szőchőnyi-uícai el. iskola egyik termőben holnap d. u. 2 órakor szülői értekezletet tart. 1000 biiiió óv... Amerika a széles lehetőségek országa bő anyagot ad fantasztikus híradásaival a lapoknak. Sok szenzációja hamar tulrepül a tengerrel elöntött néhány ezer kilométeren a vén Európába is, ahol fejcsóválva fogadják meglepetés keltő újabb és újabb eseményeit. Legújabban Wels szerű jóslatot szalasztót világgá, amelyet aköszvő- nyes Európa halandó emberisége nagy megilletődéssel és nem csekély örömmel fogadhat. Ezúttal uj határidőt szabtak a végóráját többször megjósolt Földnek. David Moulton chicagói tudós, lepipálta összes elődeit, akik oly fukar módon, mindössze néhány százezer évet mertek meg jelölni a végítélet napjáig. A tiszteletre méltó Moulton pontosan kiszámította, hogy 1000 billió esztendeig még ráérünk gondolkozni, illetve gondolkoztatni az idő múlandóságáról. A föld még csecsemőkorát éli, hiszen csak csekély ötezer évet szalad a Nap körül. E jóslat széles körökben kelt nagy örömet és hihetőleg még ükunokáink is örülni fognak rajta — ha megérik. Csak azt nem tudjuk örülnek-e Moulton tudós társai, akik már éveket nem adtak a Föld életének. Az egri Keresztény Szociális Egyesület holnap, azaz vasárnap d. e. 7,11 órakor tartja rendes évi közgyűlését. Hangverseny az Angolkisasszonyok intézetében. Az Angolkisasszonyok egri érseki B. M. V. intézete magas színvonalú hangversenyt rendez, Kacsóh Magda operaénekesnő és a Kaufmann—Fógel vonósnégyes szíves közremÚKÖ- désével 1926 január 17.-ón d. u. 5 órakor, az intézet dísztermében, a következő műsorral: 1. Brüll J.: Tarantella 2, zongorán 4 kézre Énekes Évi és Fejes Erzsébet. 2. Mascagni: Parasztbecsületből, énekli Kacsóh Magda. 3. Ch. de Beriot: Airoarie, hegedűn Racsek Klári, zongorán kiséri tanárnője: Főgelné Kaufmann Emmi. 4. Székely I.: Bánk bán. Fantázia, zongorán előadja Hodobay Ilona. 5. Goldmark : Sába királynőjéből a nagy ária, énekli Kacsóh Magda. — Szünet. 6. Mozart: Vonósnégyes op. 18. előadja : Kaufmann—Fógel vonósnégyes. 7. Magyar jjműdalok, énekli: Kacsóh Magda. 8. Liszt: Magyar rapszódia 2., zongorán 4 kézre: Racsek Margit ős Heincz Klári. 9. Tarnay: Mesék 4 képben, énekli Kacsóh Magda. — Jegyek személyenkén 35.000 koronáért az intézet portáján válthatók. Felülfizetéseket hálásan fogad az intézet, megrongált hangszereinek javítása és pótlása céljából. A tanuló ifjúság kivételével a m. t. kedves szülőket, és minden érdeklődőt nagyon szívesen lát az intézet. — Az Egri Népújság a maga részéről is a legmelegebben ajánlja zenebarát közönségünk figyelmébe a hangversenyt, mely a kitűnően összeállított műsor és a közreműködők nevei után Ítélve is komoly zenei eseményt jelent.