Egri Népújság - napilap, 1926/1

1926-05-22 / 114. szám

EGRI NÉPÚJSÁG 3 drőf Csekonics Iván, gróf Hu• nyady Fererc gróf Jankovich Bésán Endre, Keresztes Artur, Marsovssky Ivor, Ottrubay Ká­roly, őrgrőf Pallavicini György, Say Viktor, gróf Sígray Antal, gróf Zichy Aladár. A tagok névsora az ország közéleti tényezőinek igen súlyos és előkelő sorát foglalja magá­ban, kormánypártiakat épp úgy, mint ellenzékieket. Rendes tag­sági dij évi 500000, pártoló tag­ság 150,000 korona. Klubtagsági jelentkezés két rendes tag aján­lása folytán lehetséges, felvétel fölött az igazgatóság titkos sza­vazással határoz. Heti klubnap teával összekötve csütörtökön van. A téli és tavaszi szezon alatt a Társaskör tagjai számára ki­váló közéleti férfiak tartottak előadást, igy: Apponyi Albert gróf, Zichy Ernő gróf, dr. An­gyal Pál, dr. Bárányay Jusztin, dr. Nagy Béla, dr. Patek Ferenc, dr. Gömó>í/-Laiml László. A Társaskör kezdeményezte a ki­rályért tartott istentiszteleteket s különböző bizottságai élénk működést fejtenek ki. Meggyő­ződésünk, hogy a Nemzeti Ősz- szetartás Társaskörének tevé­kenysége, tagjainak száma emel­kedni fog s a Társaskör súlyá­val a legelső társadalmi és po­litikai tényezője lesz a jövőnek. 1926. májú« 22 Jelentések az országos borpiacról és a szőlők állapotáról. A Borászati Lapok ma megje­lent száma a következőket Írja: A borpiac ma is csak a már megszokott csendes mederben halad tovább. Bizonyos fokú osztrák érdeklődés mutatkozik és a jobb minőségek ára erősen tartott. Eddigi jelentéseink sze­rint a téli fagykárok nem oiyan nagyok, mint gondoltuk volna, de végleges képet még mindig nem kaptunk. A szőlő fejlődé­sére a legutóbb« meleg napok nagyon jő befolyással voltak. Az első permetezéseket a gaz­dák nagyrésze megkezdette, sőt már néhol be is fejezték. Ameny- nyiben a peronospora fellépett, úgy e napokban kellene jelent­keznie. Az eddigi körülmények azon­ban nem teljesen merítették ki mindenhol azokat a követelmé­nyeket, amelyek a peronospora létfeltételeit bírják és igy remény van arra, hogy nagyobb invá­zió nem lesz. Ez azonban csak elvi megállapítás. A permetezés­sel e hét elején meg kellett in­dulni, mert a meleg elérte azt a fokot, mely kellő nedvesség mel­lett a peronospora felléptét le­hetővé teszi. Borjelentéseinkből közöljük: Cegléden eladatott 2 vagon 8 5 fokos ezerjó 2500 K.-ért és 1 vagon 13 fokos 4500 K.-ért. A termelők kicsinyben 5—6 ezer koronáért adják. Dánoson 10—10 5 fokos borért 3000 K-t kínálnak. Kunbaján 100 hl. eladatott 3500 K. ért. Révfülöpön (Balaton) eladatott 100 hl. 11 fokos 7000 K.-árt. Nyíregyházán a gyenge tőke­erejű szőlősgazdák 2500—2800 K.-ért adtak megbízást. Badacsonyban a gráciák ki­váló minőségű óborért 16,000— 31,000 K-t fizettek. Kommersz- bor ára 6000 K. — Eger, 1926 május 22 — Nem fontos! Igen divatos mondás ez ma­napság, ezzel válaszolnak par- don-unkra, figyelmeztetésünkre, kis és nagy problémákat és ügyeket játszi könnyedséggel intéznek el vele. Kiváncsi vagyok kissé, hogy akik ily nagyon tudják, hogy mi nem fontos, tudják-e egy- szérsmint azt is, hogy mi hát a fontos ? Vettek-e maguknak egész életükön át csak egy félórányi fáradságot is annak elgondolá­sára, hogy az ember és emberi­ség céljára, sorsára, fejlődésére, boldogságára, múlandó életére és örök lelkére vonatkozó nagy kérdések és törekvésék között mi fontos és mi nem az ? Ha egy célját felismert lélek mondja .némely földi kis ügyre, hogy nem fontos, ez a böicseeég kisugárzása, s alapja az értelem és szív igazi, úri nonsalanszának, ahogy azonban azt tíz közül kilenc kidobja fogai mögül, va- lőszinüleg nem más, mint két üres, hideg sző, meggondolatla­nul egymás mellé helyezve. Nem hiszi? — Nem fontos! Kádár József. Adományok az Emericana céljaira. A tegnapi számunkban közölt ki­mutatást pótolva, közöljük, hogy az Emericana avató ünnepségé­vel kapcsolatban Ambrus István apátkanonok, érseki jogliceumi igazgató a már nyugtázott 500,000 K-áján felül 250,000 Ivanovich Emil apátkanonok, szemináriumi rektor 500,000 K„ Gröber Jenő szőlőbirtokos 500,000 K értékben járultak a kiadások fedezéséhez. Az Agria corporatio prioratuea ez utón is leghálásabb köszöne­tét fejezi ki a nagylelkű ado­mányozóknak. Megdicsért levente segédoktatók. Makiáron Miklós Gáspár tanító vezetése alatt elismerésre méltó eredményeket mutatnak fel a levente ifjak. Legutóbb több levente segédoktató vizsgázott le az egyesületben nagy siker­rel. Szabó Gyula dr. az egri já­rás főszolgabirája a leventeügy terén kifejtett buzgőlkotíásért hivatalos levélben dicsérte meg a község elöljáróságát és Mik­lós Gáspár tanítót. Egri gimnazisták tanulmányi ki­rándulása. A ciszterci rend egri kath. gimnáziumának 40 tanuló­ja folyó hó 22-én, szombaton dél­után három napos tanulmányi kirándulásra indul Budapestre. A kirándulókat Baksa Kristóf, Pataky Vidor és dr. Szász Alfréd tansrok vezetik. Ugyanekkor dr. Evetovics Kunő 18 diákkal szintén Budapestre indul, ahol a Mária-kongregációk országos kongreezusán és az ezzel kap- ciolatos Szent Alajos-ünnepsé- gén vesznek részt az egri diák- kongreganisíák. Biciklisták az Érsekkertben, Már több ízben panaszolták, hogy egyesek az Érsekkertben bicik­liznek a kerti őr figyelmeztetése dacára. A kerékpárosokat saját érdekükben figyelmeztetjük, — hogy az Érsekkertien biciklizni tiltva van, aki a város tilalma dacára mégis megteszi, annak a bicikli számát a kertiőr felírja én bejelenti, ami szigorú bünte­téssel jár. A vagyonváltságbúza árát a szak­miniszterek május havára mé- termázsánkint 350 ezer koroná­ban állapították meg. Kérelem a motorsport kedvelőihez. Felkérjük mindazokat, akiknek autójuk vagy motorkerékpárjuk van, vagy akik a motorsport iránt bármely tekintetben is ér­deklődéssel viseltetnek, hogy küldjék be címeiket a szerkesz­tőségbe azért, hogy a nagyon kevés tagsági dijat igénylő, de igen sok előnyt nyújtó Miskolc Gépjármükerületi Automobil Club alakuló gyűlésére nékik meghívót küldethessünk. E club tagjai a junius 6-i turauton már rendezői és futártisztséggel bí­zatnak meg, mert az egyesülés szoros együttműködést fejt ki a budapesti királyi Magyar Auto­mobil Clubbal. A Keresztény Szociális Egyesület zártkörű táncmulatsága nem 23-án vasárnap lesz, mint az tévedés­ből a meghívókra van írva, hanem másnap pünkösd hétfőjén tartják meg a mulatságot. A Dobó Kerékpár Kör pünkösd vasárnapján és hétfőjén kerék­pár kirándulást rendez. Vasár­nap : indulás d. u 2 órakor a Tűzoltótérről, Eger-Kerecsend- Kápolna irányába és vissza. — Hétfőn : indulás reggel % 5-kor a Tűzoltőtérröl Egerbakta-Sirok- Recsk-Parád irányába és onnan vissza. Panaszos levelek. Állandóan pa­naszkodik a közönség, hogy az Érsekkertben alig van pad, a Líceum előtti parkban, úgy szintén a 'Deák Ferenc utcán a Színház előtti parkokban pedig szintén kevés a pad, hogy a közönség, különösen pedig öreg nyugdíjasaink napi sétájuk után a parkokban leülhetnének. Tu­datjuk a közönséggel, hogy a város már rendelt 50 darab padot helybeli iparosoknál. Jövő hónap elején készen lesznek, s akkor lesznek elhelyezve az Érsekkertben, a Líceum előtti parkban és a Deák Ferenc utcán lévő négy lombos sétányon. Országos vásárok. Május 24.-én Nagykátán, május 27,-én Bőd- rog kér esztúr on, május 31.-én Poroszlón, Hatvanban és Abony- ban, ős junius 1.-én Hatvanban lesz országos vásár. Az ellopott és megtalált hám. Tóth Ferenc köztisztasági vállal­kozótól f. hő 15.-én éjjel a ló­szerszámot ellopták. A gyanú a nyomozás kezdetén Tóth Ferenc elboc3áj tott segédei ellen irányult. A ceendőrség erős gyanűokok alapján vallatni kezdte Fass Bernát egri lakost, kit Tóth februárban bocsájtott el, aki 3 napi tagadás után beismerte, hogy ő lopta el a lószerszámot, amelyet egyik kertben ásott el. A csendőrség a jelzett helyen tényleg megtalálta és átadta a hámot, mint bűnjelet, az ügyész­ségnek. — A derék járőr, mely Dirlea Avakum törzsőrmester­ből és Veréb Béla csendőrből állott, 106 óra hosszáig nyomo­zott elismerésre méltó buzga­lommal és a végén teljes sikerrel. A Hatvan II. n. rk. Földműves Olvasókör folyó hő 24-őn, pünkösd másodnapján, saját kerthelyisé- gáben, kedvezőtlen idő esetén zárthelyiségáben táncmulatságot tart. Belépődíj 8000 korona és a vigalmi adó. A mulatságra a város földmives fiatalságát ez­úton hívja meg az Elnökség. * Uránia. Ma és holnap a mű­sor nagyságára való tekintettel mindkátnap 6 és 729 órai kez­dettel: »Hét tenger ördöge* le­gendás idők izgalmas regénye, két rész — 12 felvonásban, mind­két rész egy műsorban. Első rész: «A gályák hőse*. Második rész; «Az élő bosszú». E monu­mentális filmőriás 2l/t órás elő­adásokban kerül bemutatásra. Az előadások kivételesen mind- kétnap pontosan 6 és y29 órakor kezdődnek, melyekre a jegyek előre válthatók a Mozitőzsdében. * Ne mulassza el senki 20.000 koronáért az Egri Keresztény Sajtőszövetkezet könyvkereske­désében XLVI. Államsorsjáték sorsjegyet venni. Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben 500 millió korona készpénzben. Húzás június 10-őn. * Egri képeslapok, az általunk készíttetett és kizárólagos tulaj- nonunkat képező, teljesen új fel­vételek alapján készült 19 féle szebbnél-szebb eredeti fénykép kivitelben darabonként 1500 ko­ronáért kaphatók a Sajtószövet­kezet könyvkereskedésében. iSSigiesicsaicaieaisaBEgiisBísswq bki Közgazdaság. A pénteki hetipiacon az árak a következőképen alakultak: tej literje 3200—3500 K, tejföl litere 16—18 ezer K, vaj kilója 55—60 ezer K, tűrő csomója 1200—1500 K, saláta darabja 200—300 K, uborka darabja 6—8 ezer K, borsó kilója 15—17 ezer K, kar­fiol darabja 7-8 ezer K, büsz­ke literje 6—8 ezer K, tojás da­rabja 1000—1100 K, hát hetes csirke párja 20—25 ezer K, ponty kilója 25—30 ezer K, ke­szeg kilója 14—16 ezer K. Egy csomó cseresznye, 20—25 szem : 1 ezer Kor.

Next

/
Thumbnails
Contents