Egri Népújság - napilap, 1926/1
1926-01-15 / 11. szám
1926. január 15. EGRI NÉPÚJSÁG 3 Koporsó vasbetonból. Egy orosházi iparos szabadalmazott találmánya. Orosházáról jelentik : Lipcsei László orosházi kőmivesmester ezelőtt öt évvel jött rá arra a gondolatra, hogy a koporsókat vasbetonból kellene készíteni. Úgy gondolta, hogy a vasbeton sokkal alkalmasabb a holttestek megőrzésére, mert vízhatlan, nem engedi át magán a talaj nedvességét, légmentesen el is zárható, emellett olcsó is. Kísérletezni kezdett. Először olyan keveréken törte a fejét, amely keverék az eddigi összeállításnál is jobb és lehetővé teszi, hogy minél vékonyabb rétegből készülhessen el a koporsó. Fáradozásai akkoriban eredménnyel jártak és elkészítette az első vasbeton koporsót. Találmányáról részletes rajzot és leírást készített és bejelentette a Szabadalmi Hivatalnak, ahol 87,962 szám alatt kiállítót ták Lipcsei László orosházi kő- mivesmester részére a vasbeton koporsó készítésére szolgáló szabadalmi okiratot, amely ezt a címet viseli: »Eljárás vasbetonból készült koporsók előállítására.« A kőmivesmester azóta tökéletesítette találmányát. Ma már megfelelő vastagságban és súlyban sikerült neki vasbeton koporsókat előállítani. Kísérletei nyomán rájött a vasbet onkopor- sók gyakorlati értékesítésére is.|Az ilyen koporsók nem súlyosabbak az érckoporsőknál, olcsóbbak, díszesebbek és tartósabbak, hiszen időtlen-időkig ellenállának a talaj nedvességének. A fedelek légmentesen záródnak, így a sző legszorosabb értelmében megakadályozzák a földben a bomlási folyamatot. Amint halljuk, az orosházi kőmivesmester találmányára részvénytársaság van van alakulóban. Ha sikerül a megfelelő pénzt egybehozni, akkor Orosházán gyártelepet létesítenek és megkezdik a vasbeton koporsók előállítását. Az új koporsók egyszerű és díszes kivitelben készülnének el úgy, hogy olcsóbb és drágább koporsókat tudnának forgalomba hozni. A vasbeton koporsó külseje szürke. Teljesen lesimito’.t A halott nevét reáfestík a koporsóra. A díszesebb koporsókat már festeni, fényezni lehet úgy, hogy külsőleg meg sem különböztethetők az érckoporsők tői. Mivel eddig a szabadalmi okirat nem volt még Lipcsei kezében, nem hozhatta forgalomba a vasbeton koporsókat. Egy héttel ezelőtt kapta meg az okiratot. Néhány napon ezelőtt hunyt el Orosházán Hegedűs István ny. egyetemi tanár, akit már Lipcsei egyik vasbeton koporsójában helyezték örök nyugalomra. az elnöknek arra a kérdésére, hogy megértette-e a vádat és hogy bűnösnek érzi e magát, Balajthy Nándor igennel válaszolt. Elmondotta, hogy a sikkasztásokat afölötti elkeseredésében követte el, hogy a fogyasztás élére Petravich Gyulát állították és nem méltányolták az ő munkásságát és elsőbbségi jogait. Nyugodtan, szinte üzleti tárgyilagossággal, a sorsába teljesen beletörődve adja elő vallomását, hangoztatva, hogy tudatában van cselekedete következményeinek és azokat viselni is fogja. A sikkasztások legnagyobb- részét beismerte, csupán a Horváth József kárára elkövetett 401.280, továbbá a Hevesi Mőrnétól fölvett 1.200.000 koronának az elsikkasztását tagadja. Pár százezer koronával több, vagy kevesebb — mondja — igazán nem számít, de nem akarja olyan bűnért viselni a felelősséget, amit nem követett el. A törvényszék ezután a részletes tanúvallomásokra tőr át, amelyek megegyeznek abban, hogy Balajthy Nándor hamis nyugtákkal vette föl az italmérési jogilletékeket, valamint az esedékes fogyasztási adőt.iigérve, hogy a hivatalos nyugtákat elküldi. A hivatalos nyugtákat azonban nem küldte el. Több esetben foglalási jegyzőkönyvet is vett föl, de amint azt a nyomozás megállapította, ezeket a jegyzőkönyveket Balajthy megsemmisítette. Prettenhoffer Ödön kir. törvényszéki elnök délután 2 órakor a tárgyalást felfüggesztette és annak folytatását délután fél 4 órára tűzte ki. Délután fél 4 órakor nyitja meg újból a tárgyalást Pretenhoffer elnök. Balajthy Nándort az egyes sikkasztások részleteire vonatkozóan hallgatjákki. Pálinkapiac. A Borászati Lapok jelenti: A pálinkapiacon a forgalom csendes, az árak stabilizálódtak, de az inkasszó terén újév óta még nem állott be könnyebbülés. Mig az első törkölyöknél sokféle panasz nyilvánult a rossz főzési eredmény miatt, addig újabban 3, sőt ennél több alkohol került ki egyes tételeknél, ami a szeszfőzdevállalkozők kalkulációját megjavította. Borókapálinka iránt van érdeklődés úgy bel-, mint külföldön, de sehol sem pálinka, sem nyersanyagkészlet nincs, csak kisebb tételben. Utolsó jegyzések: tör. kölypálinka 48—61 ezer, seprőpálinka 48—49 ezer, szilvórium 65—67 ezer, borpárlat 64—65 ezer korona abszolutliterenkint. Blaha Lujza felgyógyulására nincs remény. Budapest, MTI. január 14. Blaha Lujza az éjszakát eszméletlenül töltötte. Állapotáról Biró Gyula főorvos a kővetkezőket mondotta : A három nap óta tartó állandó kábultság után ma reggelre enyhült a feszültség pillanatnyilag a beteg állapotában. A nagy asszony felgyőgyú- lására azonban sajnos, nincs remény, de a katasztrófa ideje kitolódott és lehet, hogy még néhány napig életben lehet tartani. Hatósági közsg elleni erőszak vétsége miatt. Cs. S. 19 éves egri földműves 1925julius 28-án éjjel a Bssznyök-féle vendéglőben összeszólalkozott legénytársaival ami tettlegességgé fajúit. Az ott szolgálatot teljesítő rendőr igazolásra szólította föl Cs. S.-t, aki erre arcúlütötte a rendőrt. A királyi törvényszék Gs.-t hatósági közeg elleni vétség címén egy hónapi fogházra és 200,000 K pénzbüntetésre ítélte. Az ügyész és a vádlott fellebbezett. HÍREK — Eger, 1926. január 15. — Megyei értekezlet a főispánnál az árvízkárosultak segélyezésére. Szombaton, f. hó 16-án Isadk Gyula, Hevesvármegye főispánja, a főszolgabírók bevonásával megyei értekezletet tart az árvízkárosultak felsegélyezésének ügyében. Az egri Katholikus Tudósító jubileumi száma gazdag, értékes tartalmával és képeivel nagy örömet keltett olvasói körében. A kitűnő hitbuzgalmi folyóirat egész szerkesztő és író gárdáját bemutatják a tartalmas oldalak. A jubileumi számba Kriston Endre püspök írt mélyen szántó vezércikket. A Hatvan II. negyedbeli Olvasókör az árvízkárosűltak javára Eger város pénztáránál 500.000 koronát fizetett be, a Siketnémák intézetének pedig 200.000 koronát adományozott. A legutóbbi választásnál Rakus Barnát lett pénztárnoknak megválasztva. Az > Egri Dalkör« ma, pénteken d. u. 6 órakor rendes próbát tart a farsangi hangverseny műsorából. Az összes működő tagok pontos megjelenését kéri az olnökség. Hangverseny az Angolkisasszonyok intézetében. Az Angolkisasszonyok egri érseki B. M. V. intézete magas színvonalú hangversenyt rendez, Kacsóh Magda operaénekesnő és a Kaufmann—fő gél vonósnégyes szíves közreműködésével 1926 január 17.-én d. u. 5 órakor, az intézet dísztermében, a következő műsorral: 1. Brüll J.: Tarantella 2, zongorán 4 kézre Énekes Évi és Fejes Errzsőbet. 2. Mascagni: Parasztbecsületből, énekli Kacsóh Magda. 3. Cb. de Beriot: Airoarie, hegedűn Racsek Klári, zongorán kiséri tanárnője: Főgelné Kaufmann Emmi. 4. Székely I.: Bánk bán. Fantázia, zongorán előadja Hodobay Ilona. 5. Goldmark: Sába királynőjéből a nagy ária, énekli Kacsóh Magda. — Szünet. 6. Mozart: Vonósnégyes op. 18. előadja: Kaufmann—Fő gél vonósnégyes. 7. Magyar műdalok, énekli: Kacsóh Magda. 8. Liszt: Magyar rapszódia 2., zongorán 4 kézre: Racsek Margit és Heincz Klári. 9. Tarnay: Mesék 4 képben, énekli Kacsóh Magda. — Jegyek személyenkén 35.000 koronáért az intézet portáján válthatók. Felülfizetéseket hálásan fogad az intézet, megrongált hangszereinek javítása és pótlása céljából. A tanuló ifjúság kivételével a m. t. kedves szülőket, és minden érdeklődőt nagyon szívesen lát az intézet. — Az Egri Népújság a maga részéről is a legmelegebben ajánlja zenebarát közönségünk figyelmébe a hangversenyt, mely a kitűnően összeállított műsor és a közreműködők nevei után ítélve is komoly zenei eseményt jelent. Az egri közigazgatási (jegyzői) tanfolyam vizsgái Az egri köz igazgatási tanfolyamon f. hő 15 én kezdődnek az írásbeli vizsgálatok. A szóbeli vizsgálatokat f. hó 18, 19. és 20.-án tartják meg. A tanfolyamnak 51 rendes és 3 rendkívüli hallgatója van és tekintettel erre a nagy számra, a szóbeli vizsgálatok délelőtt és délután 2—2 vizsgabizottság előtt folynak. A bizottság tagjai a következők: I. bizottság délelőtt: Elnök: Hevesy Gusztáv. Tagok : dr. Kál- noky István, Szongott Tivadar, Várkonyi Rezső, Andó Sámuel. I. bizottság délután: Elnök: Okolicsányi Imre. Tagok: dr. Barchetti Károly, Hollós Nándor, dr. Liman Emil, Várkonyi Sándor. II. bizottság délelőtt: Elnök: Magyary Pál. Tagok: dr. Székely István, dr. Liman Emil, Hollós Nándor, Kalmár Gyula. II. bizottság délután: Elnök: dr. Dambrovszky Imre. Tagok : dr. Szokolay Lajos, dr. Székely István, Várkonyi Rezső, Je- lenszky Kálmán. Időjárás. Budapest, jan. 14. MTI. Hazánkban jelentékenyen megenyhült az idő. A hőmérséklet tegnap óta 10 fokkal emelkedett és közel jutott a 0 fokhoz. — A havazás kiterjedt az ország nyugati felére is. Nagyobb meny- nyiségű hő azonban nem esett. A hőrőteg vastagsága 3—7 cm. Idöjóslás: Túlnyomóan borult idő hóemelkedéssel és több helyütt csapadékkal (hó és eső). * Az Egri Izr. Jóiékony Nőegylet első tea délutánját e hó 17-én vasárnap d. u. 5 órakor tartja a hitközség Kulturházában. Belépődíj nincs Számos látogatást kér a Rendezőség.