Egri Népújság - napilap, 1926/1
1926-05-08 / 103. szám
2 EGRI NEPCJJ8A0 1926. májú» 8. Az egri úszók ezévi programmja, Az idén több országos és két nemzetközi úszóverseny lesz Egerben. Beszélgetés Bárány Gézával, az egri Move úszószakosztályának vezetőjével. hogy meg kell kérdezni egy szakértőt, keresztül vihető e az értékesítés, vagy sem. — Mivel Windischgrc etznek nem volt megfelelő embere, Baross Gábort ajánlottam. Levelet Írtam neki, mivel vidéken tartózkodott. Baross feljött Budapestre. Micsoda lehetetlen ideáitok vannak, kérdezte. Tekintettel azonban, rábeszélésemre átment a herceghez, ahol elmondotta, hogy nem őrt ehhez a dologhoz, de gondolkozni fog, hogy hozzáértőket keressen. Ekkor kapcsolódtak az ügybe Ellischer és Horváth bankár urak, akiket egy alkalommal el is hozott a herceghez és akinek a herceg be is mutatta a hamisítványokat. Dr. Hibay György meghalt. , ú| Mély fájdalommal közöljük a szomorú hírt, hogy Hibay György dr. gyógyszerész, Hevesvármegye törvényhatósági bizottságának és Eger város képviselőtestületének tagja f. hő 6-án éjjel, 63 éves korában elhunyt. Temetése f. hő 8-án, délután 4 órakor lesz a Fájdalmas Szűzről nevezett temető kápolnájából. Az engesztelő szentmise áldozatot e hő 10-én mutatják be lelkiüdvéért a ferencesek templomában. Dr. Hibay György személyében ismét az egri társadalomnak egy közismert és köztiszteletben állő egyénisége távozott el sorainkból. Az elhunyt jelentős szerepet töltött be közéletünkben is, ahol minden jő ügynek lelkes támogatója volt. Tevékeny, munkás életében sok csapás érte. Két évvel ezelőtt kiváló orvos-fia lett hivatásának vértanúja. A megtört szivű apa ekkor az egész város részvététől kísérve ballagott fiának, dr. Hibay Károlynak, koporsója után a temetésnél. Most pedig már együtt fognak pihenni apa és fiú ott, ahová egyszer mindannyian megtérünk. Dr. Hibay György halála fölött nemcsak kiterjedt és előkelő rokonsága, hanem a város egész társadalma osztatlan mély részvétet érez. Gyakorlatra hívják he a tartalékos tiszteket. Bukarestből jelentik: A volt osztrák-magyar hadsereg tartá- lékos tisztjeinek első nagyobb csoportját — a nagy vezérkar rendelkezése szerint — május hó 26-án, 30 napra, fegyvergyakorlatra hívják be. Ugyancsak május 28-án a tartalékos legénység egy részét is behívják gyakorlatra. Eger, 1926. május 7. Az utóbbi évek folyamán úgy itthon, mint messze külföldön uj fényt, uj dicsőséget szereztek az egri névnek az egri úszók. Nemcsak sport-körökben, hanem a testedzés eseményeit csak távolból kisérő újságolvasók előtt is fogalommá, nemzeti büszkeséggé vált az egri üszők neve. Most a tavaszi idők beálltával újból megindul az egri úszó sport, újra elindul a hir szárnyain Bárány István, Szigritz Géza ős Bitskey Zoltán neve, hogy újabb babérokat arasson nemcsak a maga, nemcsak Eger város, hanem ennek a nagy válságokkal küzdő egész nemzetnek a számára. Az Egri Népújság munkatársa az idei űszőprogrammról akarván tájékoztatni lapunk közönségét, fölkereste Bárány Géza igazgatót, az egri Move alelnö- nőkét s egyben az úszószakosztály vezetőjét, aki kérésünkre a következőkben ismertette az idei úszőprogrammot: Május 13-án, Bárány István Becsben a Hakoah versenyén vesz részt, 16-án pedig Pozsonyban a Pozsonyi Torna Egylet versenyén indul, ez utóbbin lehet, hogy Bitskey Zoltánnal együtt. Május 30 án Egerben rendezünk középiskolai úszóversenyt. Ez propaganda verseny lesz és az úszók kiválogatását célozza. Ugyancsak május 30 án Bárány István és Bitskey Zoltán az I. Wiener Amateur Schivimm- Club versenyén vesznek részt. Junius 2 án Egerben akarják megrendezni az országos középiskolai úszóbajnoksági versenyt. Junius 3-án, Űrnapján, a MESE nemzetközi úszóversenye lesz Egerben. Gáborffy, Bartha, Jung, Sípos Manci Budapaströl, Staudi- ger bécsi gyorsűsző bajnok, Dvorzsak osztrák hátúszó bajnok, Bornett, továbbá Farkas osztrák műugrő bsjnok vesznek részt a versenyen. Ezenkívül várjuk a KAC ot is Kassáról. Ezek valószínűleg vízipőló csapattal jönnek. Junius 6-án a Magyar Üsző Egylet versenyén Bárány István harmadízben indul a honvédelmi minisztérium vándordíjáért. Bitskey Zoltán ugyanekkor a 200—400 méteres versenyen indul. Junius 13 án Tatatóvároson lesz uszoda-avatás. Ezt az uszodát Bárány Gáza és az egri Márkus-testvérek tervei szerint alakították át. A felavatással » kapcsolatos versenyjen Bárány István és Bitskey Zoltán is részt- vesznek. Junius 20 ára a Bőcb melletti Ve&lauban az üsző stadion felavatására kapott Bárány Pista meghívást. A stadiont az osztrák köztársaság elnöke avatja fel, Julius 4-én Tatabányán az ujonan átalakított uszoda felavatásán 10 egri úszó vesz részt. Julius 11-re vagy Becsbe, vagy Grácba mennek az egri úszók. Bárány Pista itt már nem indul, mert julius 14-én a párisi Grand Prix-t védelmezi. Julius 17 és 18-án Bécsben a hires Amalienbad uszodaavatő versenyén vesznek részt a legjobb egri üszők: Bárány, Bitskey, Szigritz, Horváth. Az Ama- lienbad, mint ismeretes, 110 milliárdos költséggel most épül. Julius 24.—25.-én a Nemzeti Sport Club versenye Pesten, ahol a legjobb egri üszők, köztük a fiatalok is megjelennek. Julius 31—augusztus 1. országos vidéki úszőgogresszus Debrecenben. Az egész egri gárda, nagyok és kicsinyek résztvesz- nek rajta. Augusztus 7—8. Az országos űizóbajnokságok versenye Budapesten. (Gyorsúszás, mellúszás, hátúszás és a staféta érdekli itt különösen az egrieket.) Augusztus 14. A III. .kerületi Torna és Vívó Egylet versenye. Itt dől el a 200 méteres gyorsúszás bajnoksága. Ez egyúttal olimpiai próbaverseny is lesz. Az első három hely valószínűleg Egeré marad. (Szigritz, Bitskey Zoltán és Bárány Pista.) , Augusztus 15. Move országos sporthőt Veszprémben. Az első napon a balatonalmádi úszóverseny. Augusztus 18—22. Az év legnagyobb sporteseménye. Európa úszóbajnoksági versenye Budapesten, a Császárfürdö uszodájában. Az egriek itt a 4X200-as staféta és a 100 méteres gyorsuozás bajnokságáért küzdenek. Augusztus 28—29-én nemzetközi úszóverseny Egerben. Ezen a versenyen németországi vendégek is résztvesznek. Ezután szeptemberben talán még Bécsben versenyeznek az egriek. Az ősz folyamán pedig nagyobb külföldi túrára indulnak az egri úszók. Két hetet Németországban szándékoznak eltölteni. Hol vannak ma a leghíresebb egri úszók? Erre a kérdésünkre Bárány Géza a következőket mondotta: — Pista fiam a bécsi Handelsakademie egyéves tanfolyamát végzi. Jövőre jogász lesz Egerben. Bitskey Aladárt, a hírneves hátuszőnkat elvesztettük, ő a Ludovika Akadémián van. Aug. elejétől okt. elejéig azonban a mienk. Megengedték neki, hogy ez alatt az idő alatt a mi színeinkben induljon. Bitskey Zoltán mell és középtávuszőnk, Egerben a jogot végzi. Szigritz Géza és Horvátk Ferenc kereske- delmisták. Szigritz az időn érettségizni fog. ók a Kíso?z kötelékébe tartoznak s csak julius 1-től versenyezhetnek a MESE a színeiben. *ma«*a«mas^BöBgm«apnaian3aaa«i«iai Mi újság? — Július elején lesz Ítélet a frankpörben, 24 vádlott és 50 tanú van megidézve a főtárgyalásra. — A Postatakarék és a Pénzintézeti Központ átszervezését tárgyalja ma az egységes párt. — Nemzetgyalázás vétsége miatt indul meg az eljárás a Világ ellen. — Vass József népjóléti miniszter: ha a háztulajdonosok visszaélnek a bérmegállapítás és felmondás jogával, a kormány revideálja a szabadforgalmi rendeletet. — Megalakult a Tiszta Magyarság Szövetsége. — Az összes társadalmi egyesületek összefogtak az erkölcstelenség elhatalmasodása ellen. — A vonatkísérők sérelmeik orvoslását kérik a kereskedelemügyi minisztertől. — Német orosz olasz szövetség a berlini külpolitika célja. — Ausztriában nyilvántartják a hadsereg és az állami hivatalok zsidó tagjait.. — A cseh vasútügyi minisztérium megbírságolta a prágai villamostársaságot a május elsejei üzemszünetelés miatt. — Newyork két legforgalmasabb helyén síremléket állítottak föl az autószerencsétlenségek áldozatainak, mementóként a szabályrendeletekkel mit sem törődő soffőröknek. »BSKissaaaaaaaasaaaääSiäBaaH Társadalmi élet Kaiban. Kálből Írja tudósítónk : A káli tűzoltó egyesület testületileg végezte el a húsvéti sz. gyónását, mely alkalommal a helybeli plébános áldozás után hatásos intelmet intézett az egyesület tagjaihoz s a tűzoltó egyesületet ünnepélyesen megáldotta. — A káli ifjúsági egyesület a maga részére egy szép zászlót szerzett, melyet a helybeli plébános lendületes beszéd kíséretében vasárnap áldott meg. «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni 8rök igazságban ; Hiszek Magyarország feltámadásában le i