Egri Népújság - napilap, 1926/1

1926-04-16 / 85. szám

4 EGRI NÉPÚJSÁG 1926. április 16 Pályázati hirdetmény négy pénz­ügyi fogalmazói állásra. A m. kir. pénzügyminisztérium a balassa­gyarmati, a nyíregyházi, a szol­noki és szombathelyi m. kir. pénzügyigazgatőságoknál, vagy ezeknek a pénzügyigazgatősá- goknak kerületébe tartozö adó­hivataloknál esetleg áthelyezés folytán bármely péuzügyigazga- tóságnál vagy adóhivatalnálmeg- üreeedö, összesen négy a X. fi­zetési osztály A fizetési csoport­jába sorozott pénzügyi fogalma­zói állásra pályázatot hirdet. A megüresedett állásokra való ki­nevezésre olyan pályázók tart­hatnak igényt, akik megfelelő képzettséggel (jog- vagy állam- tudományi doktori oklevél, eset­leg államtudományi vagy köz­gazdaságtudományi államvizsga) rendelkeznek és megfelelnek az általános erkölcsi feltételeknek is. A pályázatok az illetékes pénzügyigazgatőságokhoz két héten belül nyújtandók be. Lét­számcsökkentés vagy végelbánás utján elbocsátott tisztviselők, ha egyébként a feltételeknek meg­felelnek, előnyben részesülnek. Az volt a rögeszméje, hogy az egyik Árpád utcai kútban új város van, mozgó emberekkel és állatok­kal. V. B. egri lakoson őrülési tünetek mutatkoztak. Értelmet­len szavakat kiáltozva, majd hozzátartozói legnagyobb rémü­letére bemászott az egyik Árpád­utcai kútba, mert szerinte ott ő új várost fedezett fel, mozgó emberekkel és állatokkal. Hoz­zátartozói, kik még idejekorán megakadályozták, hogy önma­gában kárt tehessen, hiába ipar­kodtak lebeszélni a szegény meg­bomlott elméjű férfit kalandos expedíciójáról. Nem és nem. ő föltétlenül ragaszkodott eredeti tervéhez, s meg akarta látogatni a felső világ előtt eddig ismeret­len lakókat. Végre is a mentők akadályozták meg tervének meg­valósítását: beszállították az ir- galmasok elmegyógyintézetébe. * Köszönetnyilvánítás. Mindazok­nak, kik szeretett jó apánk, Du­dás Antal temetésén fájdalmun­kat enyhítették, hálás köszöne­tét mond a gyászoló család. * Meghívó. Az Egri Kereskedők Egyesülete ápr. 25-én, vasárnap d. e. Ygll órakor rendkívüli köz­gyűlést tart, melyre a kör tag­jait ezúton hívja meg az elnök­ség. Tárgysorozat: 1. Az üzlet­bérek aránytalan emelése elleni határozat. 2. A «Baross Szövet­ség» átirata folytán az Anyag­ég Árűbeszerzési Központ fel­állítása elleni határozat. 3. Eset­leges indítványok. * Ha jót akar nevetni, nézze meg «Az Ezredes» t a Városi Szín­házban 17. és 18-án. * Uránia. Ma *Glőriás asszo­nyok» történet két imádandó asszonyról 8 felvonásban, fősze­repben Mary Carr és egy két- ffllvonásog «Pilotti-burleszk». — Holnap: Luciano Albertiny, az ismert kiváló artista-színész az «7 perccel 12 előtt» című kalan­dos vígjáték főszerepében. Az előadások ya7 és 7s9 órakor kez­dődnek. * Német regények, kölcsönköny v- tárból valók, darabonként 4000 koronáért kaphatók az Egri Ke­resztény Sajtószövetkezet könyv- kereskedésében. Zürich—Budapest 72.50 A Magyar Nemzeti Bank jelentése. Mennyit ér ma a korona ? \ font sterling 346.750 m. i dollár 71.175 » I hollandi forint 28.610 » 1 svéd korona 19.100 • 1 dán korona 18 680 » 1 norvég korona 15 445 * 1 cseh korona 2.112 » 1 svájci frank 13.780 » 1 francia frank 2.435 » 1 belga frank 2.670 » 1 líra 2.860 » 1 leva 514 > 1 dinár 1254 » I lei 290 » 1 schilling 10.056 » 1 márka 16.987 » 1 zloti (lengyel m) 7.850 • TERMÉNYTŐZSDE. A terménytőzsdén az irányzat gyengébb. Budapest, április 15. M. 1. I. Terménytőzsdezárlat: A mai ter­ménytőzsdén az irányzat búzá­ban kissé gyengébb volt, egyéb cikkekben tartott. A forgalom élénk. Hivatalos árak : Búza tiszav. 76 kg.-os 420.000—422.500 « ftiszai 76 » 417.500-420.000 » egyéb 76 » 415.000—417.500 » tiszav. 77 » 425.000-427.500 » ftiszai 77 » 422.500-425.000 » egyéb 77 » 420.000-422.500 » tiszav. 78 » 427.500-430.000 » ftiszai 78 « 425.000-427.500 » egyéb 78 » 422.500—425.000 » tiszav. 79 > 430.000—432.500 « ftiszai 79 « 427.500-430.000 » egyéb 79 » 427.500- 430.000 Rozs ............. 255.000-265.000 Takarmányárpa . . . 215.000—235.000 Sörárpa ........... 280.000—315.000 Z ab.............. 250.000-262.500 T engeri morzsolt . . 195.000—200.000 Korpa............. 170.000-175.000 Laptulajdonos: F0RI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET Kiadó: SRSEKI LÍCEUMI KÖM V VNYRSíDA, Felelős szerkesztő: Kelemen Andor Igazgató: Hadi! Karoly. Hirdessen az Egri Népújságban! EGYHÁZMEGYEI TAKARÉKPÉNZTÁR Elfogad betéteket gyümölcsözésre a legelőnyösebb fel­tételek mellett.— Értékpapírt vesz és elad. Idegen pénzt és külföldi csekket bevált. Külföldi átutalá­sokat a leggyor­sabban teljesít. — RÉSZVÉNYTÁRSASÁG-=SGER.^­SAJÁT TÖK®JE: 2.000.000.000 FIQKINTÉZETEK: MEZŐKERESZTES MEZŐKÖVESD JÁSZBERÉNY GYÖNGYÖS. TELEFON: 175, 182, 256. Alapításai és érde­keltségei : Hering­féle Mezőgazdasági Gépgyár és vasön­töde rt. Eger. Ér­seki bánya és Ipar­telepek rt. Budapest. Mátra Faipar rt Gyön­gyös. Első Bélapát­falvái Kőedénygyár rt. Eger. Egri For­galmi rt. Eger. Egri Népszövetkezet rt. Eger. Tari Gőzmalom rt.Tar. Egri Keresz­tény Sajtószövetke- zet Eger. LEGANY1 GAZDASAG, EGER, Emésztő gödrök és csatornák tisztítását vállalja új nagy lajtjaival a legolcsóbb díjtétel mellett. Pontos és szakszerű teljesítményért legmesszebbmenő szavatosság Előjegyzések fölvétetnek az egri házban, Széchenyi-utca 37. szám. Telefon 85. — és Egedi tanyán. Telefon 66. KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ KEMENYFA BÚTORAINKAT Eger és vidéké n. é. közönségének szives figyelmébe ajánljuk. Modern hálók és ebédlők egyszerűbb szoba és konyha be­rendezések, bőr- és szalongarni- turák, díványok, sezlonok, mat­racok, vas- és rézbútorok, sezlon átvetők, gyermekszékek és kocsik. Javításokat, kárpitozott bútorok behúzását helyben és vidéken vállalunk, úgyszintén ablakfüggö­nyöket és rolettákat. Baranyai és Losonczy Eger, Széchenyi-utca 20. Müaszfalosok Szövetkezete Budapest, IV., Vigadó-tér I. sz. (ezelőtt Kristóf-tér 2.) Teljes lakásberendezés a legegyszerűbbtől a leggazdagabbig.— elsőrangú kivitelben. fi Megnyílik 4 május hóban a volt <| t „Nemzeti Szálloda”; — Káptalan-utca — moder- > nül átalakítva s újonnan be- 4 rendezve. „ 5002/926. Hirdetmény. Az egri m. kir. Pénzügyigaz- gatóság 18.225/11 926. sz. kör­rendeletére hivatkozással felhí­vom mindazon általános kereseti adóköteleseket, kik az ált. kér. adó szempontjából a könyvve­zetés által fölmentettek, vagy e tekintetben részükre bármiféle könnyítés engedélyeztetett, hogy az idevonatkozó Végzést ez egri m. kir. adóhivatalnál, saját ér­dekükben, haladéktalanul mu­tassák be, vagy annak ügyszá­mát nevezett hivatallal okvet­lenül közöljék, mert ellenkező esetben bírságolásnak teszik ki magukat. Eger, 1926. április 15-őn. Frank Tivadar sk. v. tanácsos. Hír Szliácsfiirdőről. Ezen szénsavdós és vasas hévvizű gyógyfürdőnek legkedveltebb Bristol- és Tátra-szállói és éttermei üzemvezetó'sége a nagy érdeklődésre való tekin­tettel, legkésőbb e hó végéig ajánlja az idényre szóló jelentkezéseket. Szép szoba, étlapból vá­lasztott elsőrangú étkezéssel együtt 46 cs. korona, főidényben 25 százalékkal drágább. Felvilágosí­tással és prospektussal szolgál: Bristol-Tátra-Sxállók Üzemvezetősége Sxliács (Szlovenszkó). — (Téves és helytelen kéz­besítés elkerülése végett szósz érint megadott cím használandó.) Budapesten : Felvilágosítással és orvosi tanáccsal szívesen szolgál f. ho 6—11-ig délután V23—Vs4 közt Dr. Bienenstock, fürdöorvos. IV, Kossuth Lajos-utca 4, IV: 2. Lift. Telefon T, 110—62. Menjen bárhová KeVesVártnegyében, mindenütt megtalálja a 42 év óta megjelenő politikai napilapot, az€grijtVpnjságot. Nagy elterjedtségével hirdetési rovata — eredményt illetőleg — ntoUrhetetlen. KXSHXRDETÉSEK. Minden szó hétköznap , 600 E vasárnap és ünnepnap . 800 K A legkisebb kishirdetés 6000 K vasár- és ünnepnap . . 8000 K UJSÄGPAPIR kapható kilogrammon­ként 3000 koronáért a kiadóhivatalban. ELADÓ szőlőoltványok, vadvesszők Gröber Jenő szőlőbirtokosnál, Eger, Knézich-utca 12. ____________________ G YÖKERES ripária portalis vesszők eladók. Reiss Ferenc, Hunyadi-tér 3. JÓKARBAN levő szobafestő szer­számkészlet eladó. Servita-utca 14. sz. ELCSERÉLNÉM háromszobás laká­somat egy négyszobás lakással, rá­fizetéssel. Cim kiadóban. BÚTOROZOTT szoba kiadó. Ver- bőczy-utca 6. SZENZÁCIÓS ! A Káptalan utcai ét- kezdében havi abonoma ötszázezer koronától kezdődik. Kitűnő házikoszt. UDVARI SZOBA konyhával búto­rozva, vagy anélkül kiadó. Rózsa-u. 10. SZÁRAZ, aprított és vágatlan tűzi­fát, kőszenet, faszenet legolcsóbban házhoz szállít Ungár Vilmos, Kertész­utca 4. <85,> Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — «Űudáeéri felelős: Károly nyomdaigazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents