Egri Népújság - napilap, 1926/1

1926-04-08 / 78. szám

2 EGRI NÉPÚJSÁG 1926. április 8 nyéke, vagy a Szaszkacsevan folyó vadregényes partvidéke. El, Kanadába ! Ez lett a jel­szó az egri és hevesmegyei földművesek körében is. Még a 30-40 holdas gazda gyermekei is nekivágnak a nagy űtnak.Vagyon- szerzés, meggazdagodási vágy hajtja őket. Hevesvármegyében ebben az esztendőben mintegy másfélezer embernek állítottak ki útlevelet Kanadába s ezek közül már több mint ezren ki is utaztak. Egerből értesülésünk szerint háromszázan készülnek kiutazni Csanádi Ignác hadi­rokkant földmives vezetésével. A kanadai kivándorlőktől ér­kező levelek azt bizonyítják, hogy egyesek nehéz munkával jól keresnek, a legtöbben azon­ban keserű csalódással írják, hogy nincs kereset és szeretné­nek ismét hazajutni Magyar- országra, de nincs útiköltség. Szomorú állapot ez, különö­sen, ha meggondoljuk, hogy ezer kivándorló csak ebben az évben több mint 20 milliárd koronát vitt ki Hevesmegyéből s adott idegeneknek, csak azért, hogy Kanadába juthasson, ahol csak új csalódások várnak a ma­gyarra, a|(beigért és álmodott boldogság helyett. ——— ------ — —aaaai. u ■ mm ■ csasssgBBMHWgagsgaómra. H arminc laptudósító készül a frank-ügy főtárgyalására. Budapest, április 7. MTI. Az Uj Nemzedék szerint igen nagy érdeklődés nyilvánul meg máris a frank-ügy főtárgyalása iránt. A külföldi nagy lapok közül eddig már többen jelentették a büntető törvényszék elnökségé­nél, hogy a főtárgyalásra kikül­dik képviselőiket. — Körülbelül 30-ra tehető a magyar laptudő- sítőkkal együtt az az újságíró gárda, amely az egész világot tudósítani fogja a főtárgyalásról. Zsolna lesz Szlovenszkó fővárosa? Zsolnáról jelentik: A szlovák néppártnak a koalícióhoz való közeledése előhozta a megye­szövetség megalakítását. Szlovák körök véleménye szerint a szlo- venszkói minisztérium megszün­tetésével Zsolna lenne Szlovensz- kó fővárosa, mint központi fek­vésű és kifejezetten Bzlovák vá­ros, amelynek fővárossá valő ki- fejlesztése sokkal inkább meg­felelne Szlovenszkó szlovák jel­legének. Hogy az akció mögött nem lekicsinylendő tényezők ál­lanak, az kitűnik abból, hogy a közgazdasági élet már reagál a távollevő esetleges eseményre: Zsolnán nagy telekspekuláció fo­lyik, a város közelében levő tel­kek ára lassan fölfelémenő ten­denciát mutat. Ancsa Mihály recski csendőr halála az egri törvényszék előtt. Felmentették a felbujtással vádolt Stern Miksa recski füszerkereskedöt és Maruzs Pál földmivest. — Zsúfolt közönség előtt folyt le az egész napon át tartó főtárgyalás. Eger, április 7. Az egri kir. törvényszéken tegnap reggel 9 órától csaknem esti 9 óráig tartott a recski csendörgyilkosság bűnügyének főtárgyalása. Az izgalmas me­netű főtárgyalást Prettenhoffer Ödön kir. törvényszéki tanács­elnök vezette. Hollós Nándor és Mészáros Béla törvényszéki bí­rók voltak mellette szavazó bírák, a tárgyalási jegyzőkönyvet pe­dig Matuska Mihály törvény­széki jegyző vezette. Holló István és Varga Imre 21 éves recski földmívesek,\M. I. és V. J. 18 éves recski legények mint tettesek, Stern Miksa 54 éves recski kereskedő és Maruzs Pál 28 éves recski földmíves pedig mint felbujtók, halált okozó sú­lyos testisértés bűntettével vá­dolva álltak a bíróság előtt, mivel — a vádirat szerint — «Recsk községben 1925 december 24.-én este Ancsa Mihály csendőrt hátulról valő megragadás és földreteperés által, Holló István karddal, M. I. kapával, V. J. baltával valő megütés által,együtt és közösen, szándékosan, de ölési szándék nélkül akként bántal­mazták, hogy az elszenvedett súlyos sérülések következtében 1926 január 1.-én meghalt.» A vádat a főtárgyaláson Le- hoczky Márton kir. ügyész, a védelmet pedig Varga Imre ré­széről dr. Kertay Sándor, Holló István és V. J. részéről dr. Alföldi Béla, M. I. részéről Buday Zol­tán, Stern Miksa részéről pedig dr. Heller József egri ügyvédek képzelték. A tárgyalási termet zsúfolásig megtöltötte a hallgató közönség. Igen nagy számban rekedtek kinn a folyosón is és ezek az ajtón át hallgatták a fő­tárgyalást. Különösen Stern Mik­sának sorsára voltak sokan ki­váncsiak, akit egri zsidókörök­ben jól ismernek és így a nagy­számú hallgatóság javarészt a zsidó közönségből került ki. — Szünetközben a folyosón és a teremben érdekes, sőt izgalmas viták, találgatások folytak arról, hogy mi fog történni a recski fűszeressel, akit Ancsa Mihály csendőr meggyilkolása ügyében felbujtással vádol a kir. ügyész­ség. A véres esemény lefolyása. A vád szerint a véres cselek­mény a következőképen folyt le: Ancsa Mihály csendőr kará­csony estéjén a késői órákban cigarettát akart vásárolni Stern Miksa fűszeres boltjában. Az üz­let be volt zárva, a csendőr zör­getett. Minthogy nem nyitották ki az ajtót, a zörgetést egyre erőszakosabban folytatta. E miatt előbb a cseléd, aztán Sternné, majd Stern, hevesen kifakadtak a csendőr ellen. Hangos szóváltás, szitkoződás kezdődött, amire a falu legényei is összecsődültek és körülállták a dühösen dörömbölő csendőrt. Ancsa Mihály kardot rántott és egyik szomszédos udvarba ker­gette a bámészkodó legényeket. Maruzs Pál 28 éves földműves ezután kijött az udvarból, a bolt előtt tovább dörömbölő csendőr­höz lépett és szidalmazni kezd­te: «Maga nem csendőr, hanem csendháborító«. Majd pedig oda kiáltott a legényekhez: «Jertek, üssétek/« Stern Miksa fűszeres pedig az ablakon át igy kiabált a legények felé : «Üssétek agyon a gazembert /« A csendőr látva a fenyegető helyzetet és hallva a veszélyes kiáltásokat, kihúzta a kardját, de ekkor a legények több oldal­ról rárohantak s kapával és fej­szével leütötték. A kezéből ki­hullott kardot Holló István fel­kapta és azzal a földön fekvő csendőre vágott. A csendőr súlyos sebeiben újév napján meghalt. Az egész nap tartó főtárgya­láson mintegy 30 tanút hallga­tott ki a bíróság. Az orvosok véleménye szerint a csendőr fej­sebei következtében beállott agy­hártyagyulladásban halt meg ős idejekorán alkalmazott műtéttel még megmenthették volna az élet számára. A perbeszédek. Délután í órakor került sor a perbeszédekre. Lehoczky Már­ton kir. ügyész vádbeszédében fenntartotta a vádiratban emlí­tett halált okozó súlyos testi sér­tés bűntettének vádját az összes vádlottak ellen. Dr. Alföldi Béla, dr. Kertay Sáödor, dr. Buday Zoltán és dr. Heller József ügy­védek védőbeszédeikbsn a csend­őr jogtalan fellépésére és a vád­lottak jogos önvédelmére hivat­koztak s ez alapon felmentést, vagy legalább is nagyon enyhe büntetést kértek. Az ítélet. Hosszas tanácskozás után este 8 őrá tájban hirdette ki Pretten­hoffer tanácselnök az ítéletet, mely csupán M. J. és V. J. fia­talkorúakat mondotta ki bűnös­nek erős felindulásban elköve­tett, halált okozó súlyos testi sértés vétségében s M, J.-t lopás vétségében is, ezért M. J.-t 2 évi fogházra, V. J.-t pedig 8 havi fogházra ítélte. Holló István, Varga Imre, Stern Miksa és Maruzs Pál vád­lottakat felmentette a törvény­szék. Az ítélet indokolása kimondja, hogy Ancsa csendőrnek az a ténye, hogy jóllehet szolgálat­ban nem volt, ok nélkül, kivont karddal zavarta a legényeket, joggal felidézte a vádlottakban az erős felindulást. Nyomatékos enyhítő körülménynek vette a bíróság, hogy a halált a csendőr makacs ellenkezése az orvossal ős a gyógykezelés elhanyagolása okozta. Holló Istvánt és Varga Imrét fel kellett menteni, mert nem igazolódott be, hogy a vád­beli cselekményt elkövették. Az indokolás megállapítja, igaz ugyan, hogy Stern olyan felhívást tett, hogy «üssétek agyon a gazembert,» de az nem bizonyosodott be, hogy ennek hatása alatt cselekedtek a vád­lottak, mert ezek már előbb fel­fegyverkeztek az esetre és akkor ütöttek, mikor a ciendőrkard kirepült hüvelyéből s nem akkor, amikor a felhívás elhangzott, így tehát Stern Miksát és Maruzs Pált fel kellett menteni. Az ítélet ellen a kir. ügyész felebbezést jelentett be a két fiatalkorúnál az ítélet enyhesége miatt, a többinél pedig a fel­mentés miatt. Stern és védője a felmentésben megnyugodtak, az ítélet indokolása ellen azonban, mely a felbujtásra alkalmas ki­jelentéseket megállapítja, feleb­bezést jelentettek be. A magyar képzőművé­szet diadala Nyugaton. Budapest, április 7. MTI. Londoni sikere után a Szinyei Társaság újból nagy megtisztel­tetést kapott. A belga királyi kormány felhívta a Szinyei Tár­saságot, hogy a londoni kiállítás anyagával tartson reprezentatív bemutatkozó kiállítást a Muséa Modern-ben. A londoni anyagot, amely most a bemutatás után felszabadult, erre az alkalomra újabb küldeményekkel fogják gazdagítani. A kiállítás május 1.-én nyílik meg és egy hónapig marad nyitva. Ennek keretében Ybl Ervin a magyar képző- művészetről fog előadást tartani. Idegen légiót szervez a szovjet. Budapest, április hő 7. MTI. Moszkvai jelentés szerint a szov­jet-kormány a vörös hadsereg keretében idegen légiót szervez. Az uj légiónak csak külföldiek lehetnek tagjai. Főparancsnoka Pork pótervári parancinok.

Next

/
Thumbnails
Contents