Egri Népújság - napilap, 1926/1
1926-02-21 / 42. szám
Előfizetési di) postai szállítással : agg bóra 40.000 K, neggedévre 120.000 POLITIKAI NAPILAP. Főszerkesztő: Dr. Óriás Nándor. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefonszám: 11. A bálok böjtje. Irta: Bangha Béla Jézus-társasági atya. Amikor az ember legszomo- rubb, akkor szeret leginkább kirúgni a hámból és talán ez az oka, hogy épen a háborúban kezdődött s azóta is szilaj an tart mindenfelé a legőrültebb mulatozás vágya. A bálok és táncmulatságok csak nem érnek véget. Az emberek, akik tegnap temették el legkedveltebb halottaikat, — talán féligmeddig hazájukat is —, akik talán mindenüket elvesztették és nem tudják, holnap miből fognak élni, ma még önfeledten engedik át magukat s vigalom kábulatainak. Hajrá ! mulassunk, felejtsünk, mert holnapután meghalunk ... A vértőcsák és halálos nyomorúság közt táncoló, vigadó embereknek ez a lélektana erősen emlékeztet a világhírű bázeli festményre, a Haláltáncra. 0*t forog, ott к*саг. ott kurjongat király és koldus s a neki- veszekedett táncot a ceontkaru Nagyur vezeti : a Halál. Különös ez a struccmadár-ter- mészet bennünk, emberekben: szeretünk nen gondolni arra, ami van, ami le nem tagadható, el nem vitatható valóság és szeretjük beleringatni magunkat a szinte nem is létező, álmokból és málő szinfoszlányokból szőtt semmiségek körszinházába, ma csillogó, holnap párává szétfolyő légváraink álomvilágába. Ebbe a hejehujáző halálkeringőbe, ebbe a magafeledt dá- ridózásba egyszeresek belekong a Hamvazószerda nagyharangja, mint egy ébresztő az éjszakába, belepereg a kijózanító, hulló hamu, mely a múlandóságra figyelmeztet és még inkább az einem múlandó dolgokra, melyeket az emberek szeretnek nem észre venni. És amelyek mégis valóságok, igazibb valóságok, mint amelyekhez egy szerelmes csitri- bakfis vakságával hozzászeretkezünk. Emberek! — mondja a Hamvazószerda — az óra múlik, az élet fogy ; ne erre a rohanó lázálomra épitsétek örömeiteket, vágyaitok várát! Ne arra gondoljatok mindig, ami van, de holnap már nem lesz ; gondoljatok arra is — és arra legelsösorban, — ami mindig lesz, ami holnap is megmarad és holnapután és száz év után és millió évezre dek után. A lélekre és az Urra! A farsangnak is a világ min- den báljainak megjön a böjtje — gondoljatok rá és készüljetek fel hozzá. Ha történelemmel foglalkozom, ha elmúlt korok emlékeit nézem, ha itt Rómában a 2—3000 éves múlt romjai, kövei, szobrai, obe- liszkjei közt bolyongok, úgy rámnehezedik ez a fájó érzés ! Nem az, hogy elmúlunk, hogy elmegyünk innen, mert hiszen a kereszténység fényénél ez csak örvendetes gondolat; hanem, hogy az emberek, miért olyan javíthatatlanul gyermekesek, naivak, rövidlátók ! A történelem világánál micsoda egy emberélet? Hol vannak azok, akik egykor itt dőzsöltek, itt farsangoltak, itt kacagtak, akkor még márványtól és aranytól voltak fényesek a Ko- losszeum és a Caracalla-fürdöi, amikor még állt a Nero aranyháza vagy Septimius Severus hétövü tündőrpalotája ? Hol vannak a pattanó izmu római katonák, a kecses és kényes patri- ciusnók, pirosszegélyü tógában járó lovagfiuk és tranydiadémos római urikisasszonyok ? Hcl a szőnokió Cicerók és Hortenaiu- sok, a diadalszekéren pompázó Scipiók ? S a középkor generációi mind, szépen egymásntán : 7-ik század, 8-ik, 9-ik század. .. 12 ik század, 13-ik, 14-ik század... a Cinquecento és Seicento. . . s fel egészen 1800-ig és 1850 ig és 1900-ig és 1925-ig ? Most is tele van az utca néppel, most is szinte kicsordul az ember a színházakból, mozikból, szórakozóhelyekről, most is itt páváz a korzón ki pirosban, ki kékben, ki zöldben, ki ékszerrel, ki fegyverrel, ki bíborban, ki rongyokban a — jelen gyermeke — de ez, aki ma él, már csak pici kis hányada annak a rengeteg sokaságnak, amely itt élt, itt forgatta le napjait [ezeken a tereken, utakon, piacokon. . . Hol vannak a többiek, a százszor- annyiak, a tegnap még élők, a tegnapelőtt még kacagók, a száz év előtt szerelmesen suttogók, az ötszáz év előtt hevesen poli- tizálők, az ezer év előtt nagyban kereskedők, a kétezer év előtt farsangolók ? Hol vannak ? Hol vannak ? És még különösebb 1 Azok, amikor éltek, szintén oly naiv, javíthatatlan bolondok voltak, mint mi ma. Ha 1329-ben vagy 895- ben, vagy 571 ben megszólítottál volna egy hihihiző kis bohő lányt a Pincion, vagy duzzadó fiatalságára büszke ifjú legényt s azt mondtad volna nekik : Tudjátok-e, hogy ti csak járókelő csontvázak vagytok ? hogy holnapután már a porotokkal fog játszani à Via Blaminia szele? hogy egy eltemetett, többé nem számító, letűnt »század« lesztek, amelyen a 20-ik század nevelni fog, talán merengeni fog, de amelyet komolyan nem vesz többé senki ? — hát a bohő kis lány s a nyalka urfi kinevetett volna, elhessegetett volna magától, hogy ne beszélj ostobaságot és ne rontsd a kedvüket. És mégis : mennyire nem volna igazuk. De hát a mi napjaink, éveink, farsangjaink nem ugyanilyenek? Mi nem vagyunk-e [puszta porszemei egy történelmi századnak, amelyet a jövő diákjai unottan fognak tanulni az iskolában в talán beszekundáznak miatta, ha majd — ami olyan könnyen megesik — összetévesztenek bennünket akár a 19-ik, akár a[21-ik századdal ? Száv év — mi az ? Hogy Pericles száz, vagy kétszáz,, vagy ötszáz évvel élt-e Krisztus előtt (vagy után) — hány kisdiák és nagyember nem tudja s mégis !egész nyugodtan megvan s kövérre pufóskodik mellette s nem érti, hogyan lehet rongyos pár száz évet olyan soknak venni, hogy ha az ember a történelemórán [elhibázza, még négyest is kaphasson érte. Rongyos pár száz évért ! Csak mikor magunk élünk benne a rongyos száz év egyik darabjában, akkor tornyosodik fel ez a múló hullámocska mindjárt hegymagasuvá, ege tverő vé, Istent letaszítővá 1 Rövidlátó kis bogarak vagyunk,akik a magunk kiB szemétdombját óriási világszektornak nézzük, a magunk kis hercehurcáit kozmikus eseményeknek tekintjük, a magunk pár esztendejét, a kóbor mai napot, a suhanó percet az idő- óceán voltaképeni közepének látjuk. . . Mik az örökkévalósághoz képest a mai kis napi gondjaink és örömeink, báljaink és bajaink, szerelmeink és bosszúságaink — mi ez mind? Egy csepp a tengerben, egy loccsanás valahol az Óceán közepén, egy tik-tak az évezredek óráján.. Az örökkévalósághoz képest ! Amelyhez pedig közeledünk, amely minden este egy nagy darabbal közelebb jut hozzánk. Amelyben sokkal, sokkal, sokkal tovább leszünk, mint ebben a picurka életben. Amelynek óriási méreteihez, végtelenbe vesző boltíveihez képest minden földi lakozásunk, ugrándozásunk, táncunk és vánszorgásunk oly nevetségesen kicsiny, oly borzasztóan. Hamvazószerda — szomorú nap volna, ha csak múlandóságra figyelmeztetne. Ha a hamu, amelyet a pap e reggel a homlokunkra szőr, csak azt jelentené, hogy ebből az életből s att- ' nak minden farsangjából el fogunk múlni. Ha nem jelentene ennél szebbet is, vigasztalóbbat, felemelőbbet. De szerencsére je-, lent mást is, nemcsak szomorút. Jelenti *- közeledő négy napot, amelynek nem lesz alkonya. Jelenti a nagyszerű reggelt, amely igazi napunk, maradandó életünk dicsőséges hajnala lssz. Jelenti a magasabb hivatást, amely bennünket kiemel a porból, fáradt álmodozásokból, hervadt báli virágok zörgő limlomából a örökkévaló nagyságnak, örömnek Istennelegyesülősnek tesz boldog örökösévé. Ha mi emberek tudnők, ha meggondolnők, mit jelent kereszténynek lenni, emelt fővel nézni a jövő felé, mosolyogni a múlandóság gyászindulőin s a »viszontlátás« boldog bizalmával járni temetői halmok, fejfák, tört oszlopok között! Ha átéreznők, mily nagy dolog hinni, mily vigasztaló remélni, mily diadalmas dolog az Istent szeretni ! Nem kötnök magunkat görcsösen ahoz, ami úgyis cserbenhagy s szívesebben törődnénk azzal az egyetlenegy dologgal, amiegyesegye- dül vezet bennünket keresztül síron és enyészeten, elmúláson és rettenetén, egy diadalmas, örvendező, örök élet felé. Ez az egyetlenegy dolog pedig, tudjuk ugyebár micsoda : az Ur Jézus szent hite s magyarságunk buzgó, komoly szolgálata. A mulató Bécs statisztikája: 5 nap alatt 768 táncmulatság. A mai táncőrület jellemző számadatai kerültek most Bécsben nyilvánosságra. A rendőrség hivatalos kimutatása szerint a legutolsó 67 nap alatt több mint 6700 bál és táncmulatság volt Bécs területén, tehát átlag naponta száz helyen áldozott Ter- psychore művészetének az osztrák főváros népe. Ez az átlagos szám azonban több mint 50 százalékkal emelkedett február első napjaiban, amikor is 5 nap alatt 768 bejelentett táncmulatságot tartottak a városban. — Ebben a csodás számadatban — naponta több mint 150 bál — nem foglaltatnak azok a különböző szórakozóhelyek, mulatók, bárok, kávéházak és ötórai teák, amelyeknek táncengedélye állandó. Az csak természetes ezek után, hogy az osztrák főváros tanáosa mereven elzárkózik minden olyan törekvés elől, amely a táncmulatságok vigalmiadójánák megszüntetését tűzte ki elérendő célul. Igaz, hogy érdekes volna megtudni, hogy hány mulatság volna akkor, ha még adót sem kéne leróni a múlatozás gyönyöreiért ? * «
