Egri Népújság - napilap, 1925/2

1925-12-10 / 280. szám

Ara 2000, vasárnap 2600 korona. Eger, 1926. december 10. csütörtök. XLII. évf. 280 sz. Előfizetési di) postai szállítással: agg hóra 40.000 K, negyedévre 120.000 K. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi ngomda. Telefonszám: 11. A városi kölcsön összegének felemelésére kínálko­zik most valamelyes lehetőség s ezt és a hovafordítás kérdését vitatta meg ma délben behatóan — a vízvezetéki bizottság. Nyil­vánvalóan ez a testület volt a leghivatottabb a kérdés tárgya­lására, hiszen városunknak ma legégetőbb problémája épan a vízmüvek létesítése, amitől egye­lőre széles rétegek számára bő­séges munkaalkalmat s végered­ményképen városunknak bő és egészséges vizet remélünk. A bizottság tárgyalásáról szőlő rövid tudósítást lapunk más helyén találhatja meg az olvasó. Itt, e vezető helyen, csak annak megállapítására szorítkozunk, hogy nívós, szakszerű, higgadt vitában volt részünk. A város illetékes tisztviselői, élükön a polgármesterrel, való­ban nem aktát, egyet a sok közül, látnak a vízvezeték kérdésében, hanem erejüktől telhetőén igyekeznek tető alá hozni a vá­ros fejlődésében uj korszakot jelentő koncepciót. Jól esik ezt megállapítani s tényként leszö­gezni, hogy akik a város vezetői közül nagynéha a közgyűlési teremben, s mégennél is inkább a könnyenhivők fantáziájában, személyes ellenfelekként állanak egymással szemközt, azok közt — s ezt nem dicséretükre, csak az igazság kedvéért kívánom megállapítani — a feszültségnek még az emléke is elsimul, ha közügyről van sző. Azt a tényt sem szabad azon­ban hallgatással mellőznünk, hogy a népes bizottságnak jó­formán minden tagja megjelent az ülésen. A magyar nemzet­gyűlés elnöke, aki 4—10 képvi­selő jelenlétében, de rendszerint határozatképtelen Ház előtt me­reng magas trónusán, valóban megirigyelhette volna azt a zsúfolt üléstermet, hol városunk képvi­selőtestületének nem a plénuma, csak egy bizottsága tanácskozott. Pedig nem dús javadalmazás fejében, mint az úgynevezett hon­atyák, de épen ellenkezőleg, tu- lajdonképeni hivatásuk gyakor­lását, tulajdonképeni kenyérke- setüket felfüggesztve, siettek ülésre a bizottság tagjai. Az ülésen pedig két ellentétes felfogás képviselői csatáztak egy­mással, de a vita hangjából is leckét vehetett volna a magyar parlament. Szigorú tárgyilagos­ságra törekedett mindenik fel­szólaló gs türelemmel hallgatta végig az esetleges ellenvéle­ményt. Szakértelemben sem volt hiány s amikor közéletünkben egyenesen dühöng a dilettantiz­mus és a dunaparti palotában végé-hossza nincsen a megka- póan naiv >beazéd<-eknek, vá­rosunk egyetlenegy bizottsága Eger, 1925. december 9. Keddi számunkban helyszűke miatt nem tudtuk ismertetni az egri kir. törvényszék előtt le­folyt monstre-bűnpernek utolsó és legérdekesebb részleteit, a perbeszédeket, melyeket megrö­vidítve az alábbiakban tárunk az Egri Népújság olvasói elő. A háromnapos bizonyítási el­járás befejezése után, hétfőn délelőtt a tárgyalást vezető Pret- tenhoffer Ödön törvényszéki ta­nácselnök felszólította a kir. ügyészt, hogy mondja el vád­beszédét. Lehoczky Márton kir. ügyész csaknem kőt órahosszat tartó kemény vádbeszédét így kezdte : A vádbeszéd. • — Nagyságos Elnök Űr! — Tekintetes Királyi Törvényszék ! — Május éjszakáján, amikor a levegő gyümölcsfák virágaitól volt illatos, a természet megúj­hodásának isteni művét elvete­mült gonosztevők azzal mocs­kolták be, hogy úgy bántak el egy embertársukkal, mint a sin­tér szokott elbánni a kiirtásra szánt kutyával. Hurkot vetettek a nyakára és kötélnél fogva vonszolták egy szakadékba. Be­dobták a hirtelen ásott homok­gödörbe és elkaparták, mint az elhullt állatot. — Egy hónap múlt el. És a tárgyalásán valósággal fölös mennyiségű szellemi erőt láttunk munkára felsorakozni. Hűszfokos hidegben, sivár bel­politikai és elszomorító társa­dalmi viszonyok között, öröm­mel ragadunk meg minden vi­gasztaló mozzanatot, melyen a közéletben kutató szemünk meg­akadhat. Az egri városházán csendben folydogálő, szakszerű és szociális szellemű munka min­den fázisa is ilyen felemelő moz­zanat. gyilkosok már remélték, hogy kikerülik az igazságszolgáltatás sújtó kezét. De Isten nem akarta, hogy ez a rettenetes bűn felfe­dezetlenül maradjon. Szokatla­nul erős záport küldött a tiszta magasból a szennyes földre és a szakadékban csakhamar zúgó patak rohant, mely feltárta a hevenyészett sírt és a megdöb­bent emberek előtt megjelent az eltűnt Todoszi János oszladozó holtteste. Nyakán az erősen oda­hurkolt kötél. Bizonyságául an­nak, hogy gyilkos kezek oltot­ták ki életét. De az a kötél a nyakon egyúttal intőjel is volt arra, hogy milyen büntetést ér­demelnek azok, akik ezt csele­kedtek!* A vádbeszéd további részé­ben világos okfejtéssel mutat reá Tasi és Pap-Főnagy bűnös­ségére, akikre mint tettestársakra a büntető törvénykönyv 278. szakaszának, a halálparagra­fusnak alkalmazását kéri. A védőbeszédek. »Lasciate ogni speranza«. . . hagyjatok fel minden remény­nyel ; Mene tekel fűrész ufar- szin. . . megmérettél és könnyű­nek találtattál.« így zúg a vád­irat a vádlottak fejére, kezdi védőbeszédét Csépányi László dr. Tasi védőügyvédje. Súlyos, óriási feladatnak látszik a véde­lem a bűn beismerésével szem­ben, de mintahogya fuldokló az utolsó szalmaszálba is kapasz­kodik, ö is megkísérel minden körülményt felhozni, ami Tasi mentségére szolgál. Tasi Sándor ideggyenge, könnyen befolyásol­ható, mindenre rávehető ember, aki a ravasz és ügyes Pap-Fő-, nagy hatalmába került és ez úgy ráncigálta őt ide-oda, ahogy akarta. Szatmárről, a megszál­lott magyar földről, egy töpörö­dött öregasszony, Tasi édes any­ja, szívrepesve figyeli most fia sorsának fordulását. A törvény­szék folyosóján pedig a feleség sír, akinek pár éves gyermek kapaszkodik a szoknyájába és a néhány hónapos csecsemő ül a karján. Tasi ebben a rabló­gyilkosságban nem tettestárs, csak bűnsegéd, aki beismerő vallomásával nagy szolgálatokat tett az igazságszolgáltatásnak. A védelemmel együtt az anya, a feleség és a gyermekek kér­nek igazságos ítéletet a bíróság­tól, mint az égi igazságszolgál­tatás földi helytartójától. (Csépányi védőbeszéde alatt a tárgyaló termet szinültig meg­töltő közönség soraiban sokan sírni, sőt zokogni kezdtek.) Fischer Lajos dr. védőbesző- dében Pap Fónagy István teljes ártatlanságát .hangoztatja. Tasi vallomásának Pap-Főn9gyra vo­natkozó része valótlanság. Nem lehet bizonyíték egy gyilkos­ságra, hogy őket valamikor együtt látták. Azért jelentkeztek oly sokan tanúnak Pap-Főnagy ellen, mert újságban hirdették hogy jelentkezzenek. A véde­lem szerint az egész vád Pap- Főnagy ellen semmi más, mint következtetés. A védelem szerint ezt a gyilkosságot Tasi egyedül követte el. Nem lényegtelen az sem, hogy Pap-Főnagy nevét ki vetette bele ebbe a játékba. Nem Tasi, hanem Szabolcsi detektív. Tasi csak az életét akarta meg­menteni Pap-Főnagy nevének belekeverésével. Mi történt vol­na, ha Tasi levele kimegy a börtönből ős valóban Pap-Fó- nagy udvarára csempészik a bűnjeleket? Akkor Pap-Főna- gyot senki sem menti meg a kö­téltől. És Tasi nyugodtan tűrte volna, hogy embertársát ártat­Perbeszédek a Todoszi ügyben. Lehoczky Márton kir. ügyész halált kért mindkét vádlott fejére. A közönség tiltakozó moraja zúgott fel a tárgyaló teremben, mikor dr. Fischer Lajos Pap-Fónagy felmentését kérte. — Az Ítélet meglepő volt és csalódást okozott a büntetőjogban tájékozatlan publikumra, mely érzelmi szempontokból indulva ki, mindenáron Pap-Fónagy István elitélését szerette volna hallani.

Next

/
Thumbnails
Contents