Egri Népújság - napilap, 1925/2

1925-07-17 / 159. szám

Ara 2000, vasárnap 2500 korona

Eger, 1925 július 17. péntek. XLII évf. 159 sz.

A politikai uborkaszezón

alatt nyugszanak és nem zavarnak az aktuális politikai prob lémák. Nem háborgatnak a még aktuálisabb parlamenti személyes kérdések sem. A magyar közélet e kis jelentőségű, — de annál több drága időt rabló — perpatvarainak hiányában — mivel is foglalkozna a magyar közvé lemőny.

Régi rossz szokás az, hogy a politikai szünet alatt a magyar közvélemény semmivel sem foglalkozik, álomba merül, vagy a termés métermázsáit számolja csupán. Pedig a csend, a közéleti viharok és botrányok szélcsendjét az igazi politikai érzék és tisztánlátáa ápolására kellene felhasználni.

A parlamenti zenebonák, valódi és müviberok, kis pártok fontoskodó háborgása, és a szélsőbaloldali sajtó állandó izgalomszitása és méregkeverése, igazán nem teremtenek alkalmas légkört arra, hogy a magyar társadalmi és állami élet alapvető fontosságú kérdéseit és problémáit elfogulatlanul, pártszempontokon felülemelkedve tárgyalni lehessen Pedig a nemzet létérdekei fűződnek ahhoz, hogy ezekről az alapvető kérdésekről mi a közvélemény felfogása.

Ettől a felfogástól függ sok gyakorlati kérdés mikénti megoldása.

Telán a legfontosabb és a legnagyobb horderejű kérdések egyike a magyar nép politikai érettségének kérdése, amelyről a legellentétesebb felfogások uralkodnak.

Rákosi Jenőnek és Budapesti Hírlapjának örök vesszőparipája volt a magyar nép hasonlíthatatlanul magasszinvonalú politikai érettségének hirdetése és ünneplése. Szemei előtt a húsz milliós nagy nemzet lebegett. Boldog megelégedéssel regisztrálta a magyar népben mindazokat a tiszteletreméltó tulajdonságokat, amelyeket senki tagadásba nem vehet, mert annyira szembeezökőek. A józanság, a higgadtság, a sajátos életfelfogásra valló nyugodt, érett Ítélet elbűvölték őt. Lapjában örökké ünnepelte a magyar nép

géniuszát. írásai mély önelégültségbe ringatták a magyar újságolvasó intelligenciát.

A folytonos öntömjénezés leszoktatta az embereket a szigorú önkritikáról, másrészt ha- zafiatlannak tüntette fel azokat a szigorú itéletü és elfogulatlan történetírókat, akik a magyar nép állami életének fejlődésében tapasztalható kisebb-nagyobb katasztrófákat nem annyira külső okokra, mint inkább bennünk levő rejtett, sőt dédelgetett hibákra vezették vissza.

1914 előtt megengedhettük magunknak a luxust, hogy ebben a kérdésben büszkeségünknek és hiúságunknak hízelegjünk. Ma végzetes lehet képességeinknek túlbecsülése és ami vele jár, ellenfeleink kicsinybe vevése.

Milotay István nem emelheti fel elég sokszor intő szavát Minden tisztán látó magyar publicista vérea könnyeket szeretne sírni, oly feneketlen megingathatatlan közönyt tapasztal a magyar, különösen a tiszántúli gazdatársadalomban a legéletbe- vágőbb kérdésekkel szemben.

A megszállott vidékek magyarságának szenvedései és jajszavai mint egy érzéktelen kőfalról pattannak vissza az alföldi magyar tömegekről. A külpolitikai kérdések semminemű érdeklődést nem keltenek, pedig életbevágó kérdésekről van sző. A nemzeti öntudat [és önérzet meg alig pislákol.

Hol van tehát a dicső politikai érettség ?

Rákosiák úgy látszik a magyar földmives osztály magánéletében tapasztalható józanságot és he- lyes életfelfogást átvitték politikai térre is, holott a politikai műveltség, a közérdek helyes felfogása, más mint magánérdek ápolása. A liberálizmus eszméiben felnövekedett publicistáink mind beleestek ebbe a hibába

Ez a hiba azonban csak most válik szembetűnővé. Az elnyo- morodott magyar [állam áldozatokat kíván polgáraitól, és szomorúan kell megállapítanunk, hogy a magyar népben nincs meg az a politikai műveltség és polgári erkölcs, hogy ezen áldozatok elkerülhetetlenségét belássa és az áldozatot meghozza.- p. e. A hadikölcsön valorizációja.

Örökké aktuális kérdés, melyet mindig felszínen kellene tartani. Mikor a nagy háború alatt lelkes hazafiak vitték összekupor- gatott filléreiket badikölcsönre, akkor még senki sem gondolt arra, hogy ez a nagy nemzeti áldozatkészség az összeomlás örökké vitás és húzódó témája fog msradni. Sürgősen valorizálni kell a hadikölcsönöket! Nem azok nevében szólunk, kik vagyonuk igen kis hányadával adóztak csupán erre a célra — habár kivétel nélkül mindegyik áldozatot teljesített a haza oltárán —, hanem azok nevében, akik egymásmellé rakott kevés garasaikat, egyetlen órájukat, vagy egyéb ékszerüket, gyermekük hozományára félretett és verejtékkel megspórolt kicsi pénzüket áldozták a nemzet érdekében.

Sürgősen valorizálni kell tehát a hadikölcsönöket. Olyan kérdés ez, melyhez úgyszólván nem is kell kommentár, hisz a legelemibb feltétel, hogy aki ad, annak ugyanannyit kell visszaadni. Csupán a módozatok, az állam teherbirőképességa és az adósság törlesztésének a mikéntje azok a kérdések, melyeket gyors tárgyalás és döntés alá kell vinni. A nagy tömegek szempontjából ez a kérdés mindig égetőbb problémává válik s a végtelenségig elhúzódó intézkedéssel még sem lehet a nemzet egyedének áldozatkészségét meghálálni.

A háború előtti államadósságok a nagy tömeget nem igen izgatják. A háború előtti időkben a kis tőkés egyáltalán nem vásárolt állampapírokat, legfeljebb lokális jellegű bank vagy ipari papírjai voltak az egyszerű kisembernek. A hadikölcsön volt az első papír, amelynek széles piacot csináltak. Nem akarjuk most azt fejtegetni, hogy mi volt a jegyzés oka. Lássuk inkább azt, hogy menynyit kellene fizetni az államnak, ha a hadikölcsönöket felértékelnék és hogyan lehetne keresztülvinni ezt a valorizációt ?

Összesen 15.225,408.350 korona értékű badikölcsönt bocsájtottak ki. Ebből az összegből kerek 9 milliárd az az összeg, amelyet uosztrifikáltak. A nosztrifikált kötvényekből adók és vagyon- váltság címén mintegy 2 milliárd szivárgott vissza az állampénztárba, mig a Pénzintézeti Központ felvásárlásai az állam részére T9 milliárdra rúgnak. Összesen tehát, a legpesszimisz- tikusabb számítás szerint még 5 milliárd névértékű hadikölcsön van forgalomban és ennek a valorizációjáról van sző. Valorizáció alatt a kamatok és nem a tőke valorizációját értjük. Ha a forgalom feléi 5V2%-°anak, felét 6°/o-osnak vesszük, az átlagos kamatláb 53/4% lösz. A szükséglet tehát ötmiiliárd tőke után

287,500.000 korona lenne. Ha most ezt az összeget német mintára csak az ottani minimális 21/a°/0- kal valorizáljuk, ez 7,187.500 aranykorona évi szükségletet jelentene, melyet igazán elbír még a szegény magyar állam is.

Tegyünk azonban az állam kedvéért némi koncessziót és disztingváljunk eredeti jegyzők és egyéb tulajdonosok között és az utóbbiaknak csak 1 % os valorizációt juttassunk. így még kevesebb lenne az évi kamatteher. Németország évi 100 millió aranymárkát szán erre a célra és az úgynevezett «Neubesitzer»-ek- ntk csak oly kötvényt szolgáltat ki, mely a reparáciős kötelezettségek ideje alatt nem kamatozik, de amelynek épugy kialakult árfolyamértéke lesz, mint a kamatozó «AblösuDgrente»-nek, amelyet az úgynevezett «Altbesitze- rek* kapuak.[A fentebb említett 27,%-ot úgy kellene beosztani, hogy ebben egyúttal a törlesztés is bennfoglaltassék,. még pedig nyereményhuzások formájában és 30 év múlva az államnak a hadikölcsöaökből kifolyólag minden kötelezettsége megszűnjék.

Németországban törvénybe iktatják a jelzálogok felértékelését.

Berlin, julius 15. A birodalmi gyűlésnek mai ülésén harmadszori olvasásban 230 szavazattal 197 ellenében elfogadták a jelzálog felértékeléséről szóló törvényjavaslatot.