Egri Népújság - napilap, 1925/2

1925-11-10 / 255. szám

1925. november 10 EGRI NÉPÚJSÁG 3 A középeurópai kommunista mozgalom. Kun Béla százhúsz­ezer dollárja. Becs, MTI. november 9. A Morgen közli, hogy egyik »ajtő­irodának alkalma volt egy dip­lomata közvetítésével betekin­teni egy bizalmai jelentésbe, amelyet egyik európai állam kormánya kapott a közép-euró­pai kommunista [mozgalomról. Ebben a jelentésben arról van sző, hogy Béc» egyik házában, ahol egy kommunista könyvke­reskedés van, titkos kommunista értekezletet tartottak, amelyen Kun Béla ismételten rászívott. Az értekezleten rámutattak a kommunisták súlyos pénzügyi helyzetére és bejelentették, hogy Közép Európában izgató tevé­kenységet fejtenek ki. Az érte­kezlet után Kun Béla Párisba ment, ahová 120.000 dollárt vitt magával. Nemsokára rá Bőcs- ben megbeszélés volt, amelyen külföldi kommunisták is részt vettek. Ezen a megbeszélésen elhatározták, hogy a magyaror­szági szűkölködő és üldözött kommunisták családjainak, ha­bonként 70, 50, illetőleg 25 dol­láros segítséget folyósítanak. »s mim Tizenhárom új templom. Az Egyesült Államok egyetlen egyházmegyéje a Great Fallss-i, egyetlen év alatt tizenhárom új templomot épített. Az amerikai katholikusok szervezkedésének egyik eredménye, hogy csak az amerikai Katholikus Férfiszö­vetségnek inam kevesebb mint 1103 helyi szervezete van. Lakodalomból halotti tor. Nagykároly, nov. 9. A Magyar Távirati Iroda jelenti: Pock János gazda országra szóló lakodalmat rendezett. Amikor a jelenlevők végkimerüléssel eltávoztak, há rom gazda nem akart felállani a helyéről. Megölte őket a rop­pant mennyiségben elfogyasztott pálinka. Pock János gazda nem jött zavarba, hanem a lakoda­lomból halotti tort rendezett. afitWHM9»9KHH»S9SSai38{K9SSHMa«S0 Érdekes újítás az amerikai templomokban Az amerikai gyakorlatiasság­nak s egyben az amerikai kath. hitélet fejlődésének érdekes jele az az ujitás, melyet legutóbb a cincinnati-i székesegyházban be­hoztak. Hogy a hívek gyakori áldozását megkönnyítsék, a szé­kesegyház hatalmas alépítmé­nyében óriási reggeliző termet rendeztek be, ahol a hívek ál­dozás után kávét, zsemlyét és vajat kaphatnak sigynem kény­szerülnek hivatalba, munkába, vagy iskolába menet mégegy- szer hazamenni reggelizni. HÍREK — Eger, 1925. november 10. — Uj doktor. A budapesti Pázmány Péter tudományegyetemen f. hő 7-én Ulviczky Ferenc atkári lel­készt, az Egri Népújság munka­társát, a canonjogi tudományok doktorává avatták. Részleges tisztujitás ós tagvá­lasztás a Gárdonyi Társaságban. A Gárdonyi Társaság részleges tisztújító és tagválasztő közgyű­lésén f. hő 8-án a módosított alapszabályoknak megfelelően a : harmadik alelnöki állásra egy- | hangúan Rusztek Károly tanfel- 1 ügyelőt, rendeB tagot választot­ták meg. A főtitkári állásba ugyancsak egyhangúan dr. Bá­rány Lászlót emelte a társaság bizalma. A titkári állásra dr. Temesváry Istvánt, egy szám- vizsgáló bizottsági tagságra pe­dig Küzdi Aurél h. igazgatót, rendes tagot választották meg. A beérkezett tagajánlások során Matuszka Mihály apátkanonokot, tiszteleti taggá, dr. Urbán Gusz­táv és dr. Pálosi Ervin érseki jogakadémiai tanárokat, az Egri Népújság munkatársait, Kelemen Andort, az Egri Népújság felelős szerkesztőjét és Kántor Nándor tanárt rendes tagokká válasz­tották meg. Tüdőgondozó Egerben. A Lukács György belső titkos tanácsos ny. miniszter elnöklete alatt álló és általa 25 évvel ezelőtt alapított József Királyi Herceg Szanató­rium Egyesület, melynek a gyu­lai József és a debreceni Au­guszta szanatóriumai hirdetik eredményes működését, a nem­zetmentő szent cél, a tuberculo- zia leküzdése érdekében, Eger­ben tüdőgondozót, dispensaire-t szándékozik létesíteni. Az egye­sület főtitkára Holbesz Aladár ez ügyben felkereste a polgár- mestert és vármegyei főorvost. Érdemleges tárgyalásokat foly­tattak, melynek további fejlemé­nyeit várjuk. A Szociális Missió Társulat szer­dán, f. hő 11-én délután 5 óra­kor rendes havi gyűlését tartja, melyre ategok megjelenését kéri az elnökség. *Eljegyzós.Borosjenőidr. Kádár László, a Hevesmegyei Takarék­pénztár tisztviselője eljegyezte csikszentgyörgyi Márton ffy Klárát. * Eljegyzés. Fischer Valéria és Sándor Imr8 jegyesek. * Értesítés. Társam elhalálozása után hentes- és mészáros üzle­temet Kaszinó-utca 3. szám alatti üzlethelyiségemben önállóan to­vább vezetem. A nagyérdemű közönség pártfogását kérve, ma­radtam tisztelettel: Czeizl János hentes- és méazárosmester. * Budapest — Hatvan — Szolnok— Gyöngyös—Miskolcra lő napig oda és visszautazásra érvényes vas­úti jegyek válthatók a Menet­jegyirodában (Agrár Takarék- pénztár). * Uránia. Ma két előadásban, 6 és 8 órai kezdettel: *A zengő hárfa» a zsoltáros király törté'1 nete Sámuel könyvéből 9 feje­zetben Se egy kacagtató bur- leszk. «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban ; Hiszek Magyarország feltámadásában!« Anyakönyvi hírek f. évi október 31-től nov. 6 ig. Újszülöttek: Sós Sándor fmves Tivadar, Ke­lemen Pál városi hajdú Béla, Genge Bernát fmves Terézia, Horváth Sándor fmves Mária, Kovács László cipész nejének halva született fia, Gonda János cipészsegőd Ferenc, Perger Ödön malomtulajdonos Adél, Hermann Lászlő gyógyszerész László, Po- zsár Gyula bádogos István, Mi­hály Dezső fmves Mihály,|Román János eljáró Katalin, Sebestény Lajos fmves Mária, Kristóf János fmves Erzsébet nevű gyermeke. Jegyesek: Godo Bertalan máv. vonatkísérő altiszt egri és Sztara- tay Erzsébet sátoraljaújhelyi, Preszler Károly mérnök egri és Deutsch Zsófia szombathelyi,Pat­rik István kereskedő hódmező­vásárhelyi és Anderkovics Ilona egri, Zibrik Béla máv. vonat­vezető és Nagy Julia egri, Szal­máéi Miklós péksegéd és Süveges Katalin, Majoros Bertalan fmves és Tóth Terézia, Molnár János fmves és Kovács Anna, Szilváéi Dezső fmves ős Szabó Margit, Szabó János borbélysegéd és Kovács Mári8, Siller István fmves és Mikő Rozália, Laposy Béla csizmadia és Murányi Anna egri lakosok. Házasságot kötöttek: Okos Bertalan asztalos ét Kalo Mária, Barczi József csapos és Vidra Zsuzsanna, Tamasi Gáspár dohánygyári munkás és Bánfi Mária, Tuza István cipész és Kakuk Mária, Kajdácsi Ferenc fmves és Prezenszki Mária, Hanus Bertalan kőbányamunkás és Erős Erzsébet, Cseh József fmves és Pillinger Anna, Szi­lágyi Sándor fmves és Szajcz Szidónia, Surányi Alajos zenész és Lakatos Jolán egri lakosok, — Meghaltak: őzt. Kántor Fe- rencnő szül. Karkusz Júlia 72 éves, Fischer Józsefnő szül. Bo- genglück Klára 70 éves, özv. Szirba Jánosné szül. Hornyák Hona 48 éves, Zakharides Já- no*né szül. Sőskúty Mária 76 éves, Csatlós Kovács Mihály fm. 68 éves, Kolossváry István ügy­véd 48 éves, Frank Béla keres­kedő 32 éves, Szabadi János cipész 28 éves, Müller Jakab kereskedő 35 éves, Bánfi Rozá­lia fmnő 27 éves, Birincsik Ig- nácz 16 éves, Liptai Rozália 21 napos, Kovács István 13 napos, Román Katalin 1 napos, Cseh Rozália 14 hónapos, ;Szakács András fm. hősi halált halt ka­tona 37 éves korában. *ä*>íbí esurtbi SZÍNHÁZ. Simon Gizi primadonna bemutatkozása. Szombaton és vasárnap este az évad legnépesebb háza előtt a Dolly c. opsrett egyik fősze­repében mutatkozott be Simon Gizi énekes és táncos színésznő az egri publikumnak. A fiatal színésznő kedves jelenség a szín­padon. Tánca ős éneke egyfor­mán könnyed. Rutinja még nincs, de éppen az teszi érdekessé. Az operett vastagabb tréfái szem- melláthatőan idegenek lelkének, mely az egri tornyok között sokkal finomabb és nemesebb miliőhöz szokott hozzá, mint a Dolly egyik-másik jelenete. Ta­nulással, komoly szorgalommal szép jövőt készíthet magának. Beszéd technikája éppúgy, mint az éneké még fejlődést kíván. Mert ne felejtsék el a kis prima­donnák, hogy még az operettben is komolyan szép, mikor ének­ben őb prózában egyformán oly érhetően, világosan, tisztán csen­genek elő a szavak, mint pl. egy Tisia Karola vagy Kosáry Emmi ajkán. Simon Gizi első fellépése a nem reá szabott szerepben is szép sikerrel járt. Bizonyára sokkaljobban érvényesülne azon­ban ez a szárnyait bontogató tehetség, neki való, őnekes-naiva szerepekben. Itt említjük meg, hogy Veszeti Pál (Tóbiás) szer­telen szerepében csupa ötlet és acélrugó volt, akit lelkesen ün­nepelt az est közönsége, (k.) Színházi műsor: Kedd : Hattyú lovag, operetta, A. bérlet 5. Szerda: .Obsitos, operette, — Mérsékelt leszállított helyárak­kal. B. bérlet 5. Csütörtök: Dolly, Péntek: Nótavége operette. Mérsékelten leszállított helyárak­kal. Bérletszünet. Szombat: Hópehely, operett- újdonság. !A. bérlet 6. Vasárnap délután: Lili bárónő, operett. Zónaelőadás. Vasárnap este: Hópehely, op. Rendes helyárakkal.Bérletszünet. Értesítés. Braun Károly főjegyző hívei és tisztelői e hó 12-én, csütörtök este 7*8 órakor a Koronában társasvacsorát rendeznek. Kérjük a városi kép­viselőtestületi tagokat és polgár­társainkat, akik részt óhajtanak venni a társasvaciorán, hogy az alanti ívtartő városi képviselők­nél szerdán délig az íveket alá­írni szíveskedjenek: Vida Fe­renc, dr. Preszler József, id. Soős Mihály, Balcső Ernő, Szabó László, Tóth Csepregi András, ifj. Zachar Ferenc, Kréti Bernát, Nagy László, Juhász Antal, Pap József és Kocsis Sándornál. Több városi képviselőtestületi tag.

Next

/
Thumbnails
Contents