Egri Népújság - napilap, 1925/2
1925-11-04 / 250. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG 1925. november 4. rentálnak el végleg megbukott politikusként, de akinek hatalmát és népszerűségét idekinn az utcák öles plakátjai s egy lenyűgöző fellépésű fekete sereg hirdetik. Mivel politikai dolgokban meglehetősen járatlan nő vagyok (a legutóbbi választáson nem is mertem leszavazni), bizony sokáig törtem a fejemet rajta: vájjon miért nem nevezik a fasoisták történelmivé vált, de valójában forradalmi felvonulását jmccsnak. Nálunk otthon fejlettebb a jogérzék. Mi biztosan puccsnak emlegetnők ezt a tényt, ha nálunk történik. Kivált, ha — nem sikerül. Engem külömben nem a fascists diadal emléke bántott, hanem november negyedikés, melyről itt egy eleven forgalmú utcát neveztek el már évek előtt. Ez a nap az olasz «győzelem» emléknapja az osztrák-magyar monarchia felett. Nagyon-nagyon büszkék erre a «diadalára az olaszok. Olyan büszkék, mintha az ő hősi erényeiknek s nem a mi végzetes hibáinknak lett volna a gyümölcse . . . November negyedikén ujjongó tömeget hordoznak szerteszét a sötétkövű fővárosban a fellobogőzoít villamosok s fényárban fog úszni a törpék városa, mely egykor igazi hősök diadalmeneteit csodálta. November negyedikén titokban egy kicsit szégyellni fogja magát az ősi «Roma felix» . . . Én is szégyellem magamat, mert Velencéről akartam írni s Rómáról irtám. Mindegy. [Minket modern asszonyokat úgyis arra tanított Molnár Ferenc, hogy az asszony nem mindig azt Írja, amit akar. Biztosan igy van, ha 6 mondja, bár én ezt az egész dolgot nem értem, mert én nem vagyok egy úgynevezett Schöngeist, csak átlagosan intelligens asszony. (Ezt már előbb is mondtam, ugyebár ?). Maradjunk azonban Velencénél, ha már nem maradhatunk is e csodás városban. Egész délután nyári ruhában sétáltunk a ragyogó veröfényben. Természetesen férfi is volt velünk, aki a gondolások, idegenvezetők, hordárok, rampino-k, utcai árusok, koldusok és egyéb hasonló népség tolakodásától megvédelmezzen. (A »főszerkesztő úr« már ebédről eltűnt, magyarán szólva megszökött előlünk. Két megbízható tanú a délután folyamán a Lidó strandján látta, amint kagylót keresgélt). A hordár elnevezés itt nem akarja azt a szegény igavonót jelenteni, akinek szolgálatait szívesen vesz- szük igénybe, hanem azt a semmittevő, gyanús kinézésű olasz naplopőt, aki egyebet is lop, ha alkalom kínálkozik reá s e célból kis csomagok vitelére fürgén ajánlkozik. A rampino pedig egyenesen velencei specialitás: ő az az ember, aki kézen vagy karonfog, ha gondolára vagy arról ki akarsz szállani. Ezért a szolgálatért, akár igénybejvet- ted, akár nem: bizalommal tartja a markát csekélyke borravalóért. így is meg lehet élni. A velencei dogék ragyogó városában nem kevesebb, mint negyvenezer ember áll foglalkozás nélkül. Az idegenforgalomra épített olasz városokban másutt is aligha sokkal kedvezőbb az arány. Ezért kell annyira óvakodni ja zsebtolvajoktól, akiktől valósággal hemzseg az unita Italia. Szegény ördögön ős Márkus- téri galambon kívül még szúnyogot láttam sokat a lagúnák városában. A nappali fénynek ez volt az árnya: éjszaka összevissza csíptek a moszkitók. Külömben ragyogóan tiszták voltak a hotelszobák, a zarándoklatot rendező Orsz. Katholikus Szövetség valóban kitett magáért. Fűszeres illatú puha pecsenyék s zamatos orvietői szinbor mellett szaladt át az emlékezetünk az olasz földön eltöltött félhónap élményein. Aranylő őszi alkonyaiban búcsúzunk Velencétől s a velencei lagúnák közül most már rohanunk a déli vasúton haza a velencei tó felé, ahol az otthon csendje és melege vár. Tavasszal pedig újból iderőpít a vágyunk a Merceria ragyogó üveggyöngyei közé. Előbb azonban — nehányan egészen biztosan — megnézzük Egert. Az ősi várost, amelynek szintén megvan a múltja. De van- nak-e viharvert falai közt jókedvű, gondtalan, álmodni és kacagni tudó emberek? Vannak-e? M. du R. Egy román földbirtokos egyetemi hallgatókkal akadályozta meg a végrehajtást. A diákok Kolozsvárról utaztak ki a birtokoshoz. Utazás közben a zsidókat súlyosan inzultálták. Kolozsvárról jelentik: A Sza- mosvölgyi vonalon Kolozsvár és Dés között, egyetemi hallgatók zsidó utasokat inzultálták és súlyosan bántalmaztak. A vonaton lezajlott botránynak különös előzménye van. Bácsony község egyik román földbirtokosát valamilyen tartozása miatt jogerős bírói Ítélettel végre akarták hajtani. A földbirtokos erre Kolozsvárra utazott és onnan 36 nacionalista diákot kért, hogy megakadályozza a végrehajtást. A diákok már Kolozsváron leitták magukat és a vonaton valamennyi utast igazoltattak. Egyik utasnak karját, lábát eltörték, a másiknak a bordáját zúzták be, azonkívül számos utas szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket. Amikor a vonat beérkezett a dősi állomásra, a diákok összeverték a felszálló zsidókat. A déei ctendörség tehetetlen volt a diákokkal szemben és nem is tudták megakadályozni, hogy azok ki ne vonuljanak Bácsony községbe,‘ahol sikerült megakadályozniok a végrehajtást. Levél a kétarcú Parisból. Az idegenek Párisa és a franciák Párisa. — Az iparművészet világkiállításán naponta átlag 2600 tárgyat vesztenek el a látogató idegenek. — A párisi «olcsóság» csak nekünk olcsó. — — Az Egri Népújság levelezőjétől. — Pária, 1925. okt. 30. NapoB, kellemes meleg őszi idő. Páris boulevardjain élőnk az élet. A forgalom napról-napra növekszik, a városi tanácsnak mind nagyobb fejtörésébe kerül a forgalom nyugodt és biztos lebonyolításának problémája. Hatalmas autó-oszlop vár minden utca- kereszteződésnél a továbbbo- csájtatásra. A közlekedési rendőr higgadtan, egyetlen kézmozdulattal dirigálja ezt az autó-, autobus- és ember-áradatot. Egy- egy nyugalmas szigeten, mint a Tuileriák kertjében, a Champs Élysées padjain s a Quartier Latin kedvelt parkjában a «Jardin au Luxembourg »-ban megmegpihennek az emberek. Főleg ebéd után van telve minden pad fáradt robotolókkal, akik itt élvezik az őszi napsugarat. Idegent lépten-nyomon látni, I különösen angolt, amint Páris térképét kezében tartva igyekszik eligazodni az utcák laby- rinthusában. A Notre Dame, a Louvre, a «Café de la Paix» előtt, tehát ott, ahol legtöbb idegent sejt, kínálja kiabálva a francia utcai árus Páris térképait és kalauzait. Amint ezt már sokan megírták, Páris kétarcú Janus. Az egyik az az arc, amit az idegen lát meg a boulevardok élénksége, a múzeumok kincsei, a középületek pompája, a montmartre éjjeli mulatói képében. A másik arc az igazi Páris, a franciák városa. Azt az arcot idegen nem igen láthatja meg, vagy nagyon ritka esetekben. Éppen azért a Páriáról formált vélemények nem mindig helyesek. A franciák igyekeznek kihasználni mindent, ami az idegent Párisba vonzza s amiből rájuk haszon háramlik. Viszont az idegen csak a pénzért megvásárol- hatót kapja Páriából. Az üzleti szellem ügyesen használja ki pl. a párisi frivolitásről, erkölcstelenségről elterjedt véleményt. A Montmartre éjjeli helyein képzeletet felülmúló erkölcstelenséget kaphat az i degen — pénzért. Ezek a mulatók azonban nem a franciák szórakozó helyei. Tavaly az Olympiász alkalmával csak úgy hemzsegett az idegen Párisban, az idegenből hozott pénz csak ügy dőlt a francia zsebébe. Ez üzletnek jő volt, magával az Olympiásszal keveset törődött a párisi. A háború utáni szabad utazási lehetőség,a hosszú elzártság utáni fellélegzés, tömegével hozza az idegent Párisba. Különösen a magyart. Ez magyarázza azután a magyar lapokban garmadában megjelenő párisi riportokat. Heine sokat idézett mondása, hogy «Páris olyan, mint a hasis, ha egyszer megkóstolta az ember, nem tud ellenni nélküle.» Azután vonz az olcsóság. Jönnek az idegenek vásárolni, divatot nézni, mintát ellesni öltözködésre, színházra, könnyed ízlésre. Az idén nyáron a díszítő- és iparművészetek világkiállítása az esemény Párisban. Május óta nyitva van, mégis ember ember hátán tolong a kiállítás területén. A kiállítás be és kijáratánál pedig egy órába telik, mig az ember taxihoz jut. Most a kiállítás utolsó napjaiban különösen sok a néző. Aki eddig elmulasztotta megnézni, az most van itt. Szombaton este, vasárnap, amikor a párisi munkás nép is ott tolong, nem lehet a pavillonokba férni. A belépő rendesen két és fél frank, csupán kedden és pénteken tíz, hogy az exclusivek nyugodtan, tolongás nélkül gyönyörködhessenek. Gazdagság, pompa, kincs felhalmozva mindenütt. Az esti világítás szemkápráztató, a Szajna- part, a hidak csupa villanyfüzér, kivilágított szökőkutak, fénylő pavillonok és mindebből kimagaslik az Eiffel, melyről művésziesen elhelyezett reklám trans- parens osztja fényét és hirdeti Citroen gyártmányait. Franciaország egyes vidékeinek és különböző országok különböző stílusú pa Villonjainak tömege. Az egzotikus szovjet paviilontól a fantasztikus dán, a gazdag díszítésű olasz-on át a nyugodt vonalú, szemet pihentető provánszi pavillonig. A »Grand palais« impozánsan megépített nagycsarnokából, — amelynek belsejét kiállítási alkalomként alakítják át tetszés szerint, nyílnak az egyes cégek kiállítási termei. Hatalmas embertömeg, lárma s mindebbe bele-bele játszik egy-
