Egri Népújság - napilap, 1925/2

1925-10-25 / 242. szám

L £ * Egy példás üzleti elv. Örömmel közöljük olvasóinkkal, hogy az üzleti szolidságáról és legjobb szöveteiről világszerte közismert SEMLER-cég őszi és téli eredeti angol női és férfi kelmekülönle- gességeit ocoasciós eladás kere­tében a vásárló közönség ren­delkezésére bocsájtja. A közön­ség, amely 75 év óta innen szerzi be szövetszükségletét, boldogan vette tudomásul a kitűnő minő­ségű szövetek mérsékelt árait. Áz óriási forgalom folytán fel­halmozódott ezidejű minden mé­retű maradékait a cég Bécsi-utca 7. számú főüzletében a legjutá- nyosabb árakon kiárusítja. Ez alkalommal ismételten bizonyí­totta be az 1850. óta közmeg­becsülésben álló cég, hogy min­denkor szem előtt tartja vásárló közönségének érdekeit, mely egy­úttal a SEMLER-cég üzleti elve is. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a cég vidéki vevőit soron- kivül pontos és figyelmes ki­szolgálásban részesíti. * Heti műsor az Urániában. Ma három előadáson 4, 6 és 8 órai kezdettel: «A dzsungel király nőjét szenzációs vadáJiatfilm első rész *Ég és föld között«. 10 fel­vonásban. A második, vagyis befejező rész : «As álarcos lo­vas« ugyancsak 10 felvonásban hétfőn és kedden kerül bemuta­tásra.— Szerdán és csütörtökön : «Gyöngy halászok«, főszerepben Mario Ausonia és egy két fel- vonásos burleszk. Pénteken: török szerelmekig főszerepben Lotte Neumann. Szombaton: tA nábob leánya*, főszerepét Henny Porten játsza. * Szoptatós dada, bötejü, egész­séges, (Röntgen-, vérvizsgálattal) mindenkor rendelkezésre áll az évtizedek őtaközismertDr. Szegő- féle Dajkavizsgálőban Budapest, VI., Szív-utca 69. Mindenféle meg­bízatások és felvilágosítások te­lefonon is. Interurb. 93—22. * Ültessünk gyümölcsfát 1 Ungh- váry József faiskolája (Cegléd) megkezdte a szállítást. Buda­pesti irodája VI. Andrássy-űt 56. y Árjegyzék ingyen. * Vegye meg az «Agraria» hús­konzerve patkányirtőszert. Kap­ható gyógyszertárban, drogériá­ban és a készítőnél Standard, Budapest, Kossuth Lajos-utca 14, * Minden háztartásban nélkülözhe­tetlen a praktikus Schöberl-ágy, amely nappal szék, éjjel ágy. Bővebbet a cég mai hirdetésében. * Ujságárúsítók az Egri Népújság és a budapesti lapok árűsításá- hoz magas jutalékkal állandó alkalmazást nyernek az Egri Népújság kiadóhivatalában. 500 ezer korona biztosíték okvetlen megkivántatik. TERMÉNYTŐZSDE. A terménytőzsdén, tartott az irányzat. .Budapest, október 24. M. T. I. Terménytőzsdezárlat: A mai tér mőnytózsdén az irányzat búzá­ban tartott. A tabarmánycikkek barátságosabbak. A forgalom bú­zában és tengeriben éiénk. Laptulajdonos: EBBS KERESZTÉNY SAiTÓSZÖVETKEZET Kiadó: ÉRSEKI LÍCEUMI KÖNYVNYOMDA, Felelői szerkesztő: Kelemen Andor Igazgató: MII Károly. mm NfpüJSAd 1328. október 25, Hivatalos árak: Búza tiszav, 76 kg.-os 362.500—365.000 • egyéb 76 . 355.000—362 500 » tiszav. 77 * 367.500-370.000 » egyéb 77 * 360.000-867.500 » tiszav. 78 » 370.000-372.500 » egyéb 78 » 362.500—370.000 » tiszav. 79 » 372.500—375.000 » egyéb 79 » 365.000 372.500 Rozs ............................. 240.000—245.000 K öles........... 225.000—233.000 Takarmányárpa . . . 260.000 — 280.000 Sörárpa....... 320.000—360.000 Z ab............... 350.000 - 360.000 R epce................ . , 620.000—630.000 T engeri....... 275.500-220.500 K orpa........... 160.500—165.000 L ucerna magyar . . . 195,000 —220.000 KŐSZÉN I. osztályú darabos 30.000 K. Tűzifa, szín és dorong a leg­olcsóbb napi áron. Aprítva 42.000 K házhoz szállítva. Ifj. Hám Lajos Széchenyi-utca 52. sz. A AJB S SSHttBSRS MAMI I í I i AABAAAAA BIRS a_a m ■ ■ ■ sssbbossss i ■ a b a aaaaaaaaaa A A A A 3 A A ■ I A A A A A A A A I ■ A A A A A B • A B B Sí A B B A 9 A fl m & « ■ S SB A“ ■V VENDÉGLŐ MEGNY1 TAS! V------------------------------------------------------------- AB T isztelettel értesítem Eger és vidéke n. é. közönségét, hogy a i Deák Ferenc-utca 51. szám alatt lévő B A a ) 9 A •V .V s a ■ ■ H SS s a «I A a x ~ 58 CORSO vendéglőmet és szállodámat nagy disznótoros vacsorával f. hó 24 én (szombaton) ünnepélyesen megnyitottam. Elsőrendű hideg és meleg ételeket, kitünően kezelt borokat és kényelmes tiszta szállodai szobákat fogok a nagyérdemű ven­dégeim rendelkezésére bocsájtani. - Figyelmes, pontos kiszol­gálás ! — Abonenseket elfogadok! — Kérem a n. é. közön­ségnek, kedves barátaimnak és ismerőseimnek becses pártfogását. Kiváló tisztelettel: Vaszllovics Sándor vendéglős. a m a a A S A A A 8 A 8 A I a b » B b m A » b a AHA A A A B B m * 5B « a A A A A A A A A A JA x A A A A A A A_A ! a e fi m m sb a a ■ m m & m « a a a * a A » A ■ A A LESZÁLLÍTOTT OLCSÓ ÁRAK! PRUZSINSZKY EDENYARUHAZ ÉRSEK-UTCA (DÁLNOKYHÁZ). Nagyérdemű közönség szives pártfogását kéri és ajánlja dúsan felszerelt árúraktárát mindennemű ÜVEG, PORCELLÁN, KŐEDÉNY, FAYENCE használati és dísztárgyakban. - KÉPKERETEK, KÉPEK, TÜKRÖK, BÉLAPÁTFALVAI használati dísz- és emléktárgyak. Saját festésű emlékpoharak. Nagy választék selyemernyö-vázákban. Elvállal selyemernyők behúzását modern kivitelben; ■ törött, hibás vázák, figurák és dísztárgyak művészies javítását. ALKALMAS NÁSZAJÁNDÉKOK! Akar ön sorsjeggyel 100 milliót nyerni? Äkkor vásároljon az alanti cégeknél és kérje a Közérdekű Liga sors­jegyét, melynek nyereménytárgyait szabagon választhatja. — Mindenki annyi sorsjegyet kap, ahány 100.000 koronáért vásárol. Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete fiókja Turul Cipőgyár B. T. fiókja. Grossmann Géza Klein Zoltán Vajda árúház ékszerész, Kállay Z.-u. üveg, poreellánkereskedő Kállay Zoltán-u. 17. és képkeretező, Kállay Z.-utca. Főnyeremény: 100.000.000 K. Össznyeremény: 1.200.000.000 K. R névsort folytatja a Közérdekű Liga tárgysorsjáték intézősége Budapest, VIII., Rákóczi-út59. — Telefon: J. 21—73. LEGÁNYI GAZDASÁG EGER. Pöcegödör- és kanális-tisztítást i vállal legolcsóbban űj, egyharmadrésazel nagyobb lajtokkal, minek folytán 50 százalék megtakarítás. Számtalan elismerő nyilatkozat! Hathőnapi kamat­mentes hitel. Előjegyzések fölvétetnek: az egri házban, Széchenyi-utca 37. szám. Telefon 85. — és az Egedi tanyán. Telefon 66. I Párisi Nagy Árúház Rt. Budapest, VI. Andrássy-ut 39 Női kalaposztály: GYERMEK KÄLÄP himzett 75.000 K BÁRSONY KÄLÄP tűzött 125.000 K SVEICI SAPKA .... 100.000 K Megrendelések postán eszközölhetök. ! m : m m i 1«: Húzás 1925. nov 8.-án. 5000 koronáért vegyen bármely tőzsdében egy Állatvédő sorsjegyet, Főnyeremény: egy csukott négy- kerékfékes teljesen fölszerelt 6 üléses új automobil, öt teljesen fölszerelt motor- kerékpár, 40 drb teljesen új kerékpár és 54 különféle értékes nyeremény. Állatvédők Világszövetsége Magyarországi Osztály Tárgysorsjátóka Budapest, VI., Gróf Zichy Jen8-u. 4. Telefon: 162-00. Sorsjegyek viszonteladóknak is! •baS Bizományos kerestetik speciális RŰfSoŰy terjesztésére. Ajánlatok»ÄUTOOLÄJ« jeligére Rudolf Mosse hirdetöirodába Budapest VI., Podmaniczky-u. 49. kéretnek. KOVÁCS LÄJOSNÉ okleveles v. klinikai szülésznő 14 évi gyakorlattal működését megkezdte, szűlőnőket szeretet- m teljes ápolásban részesít. Szives pártfogást kér. T Servita-ucca 18. szám. Servit Mindenféle építési anyagok, deszka, gerenda, cserép, cement és kátrányfedél- lemez legjutángosabban beszerezhető Weiszmann László fakereskedőnél Egerben, Baktai-út 2. sz. f ® Porosz szén, koksz és S * kovács szén kapható a J Hevesmegyei Népbank jft Részvénytársaságnál. /ftfr £ s r /

Next

/
Thumbnails
Contents