Egri Népújság - napilap, 1925/2
1925-09-26 / 217. szám
Ára 2000, vasárnap 2500 korona. Eger, 1925. szeptember 26 szombat. XLII. évf. 217 sz. Előfizetési dij postai szállítással: egp hóra 40.000 K, negyedévre 120.000 K. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefonszám: 11. Csőd fenyegeti a magyar nemzetgyűlés egyik képviselőjét s a sajtó egy része kéjes örömmel vájkál az űj szenzációban. Egy magasan Ívelő pálya derékban törik mihamar ketté s az ismert nevű politikust rövidesen el fogják sodorni a közélet porondjáról a vagyoni bukás hullámai. Mielőtt a feledés jótékony homálya végleg elborítaná a kínos esetet, mindenesetre sokat fogják még széltében - hosszában pertraktálni. Legfőképen azok, akik a ronggyá tépett exisztencia foszlányaiból váltig szeretnének kötelet fonni a képviselő által is szolgált társadalmi és politikai irányzat nyakára. Józan ésszel persze semminemű hátrányos következtetés nem vonható le valamely mozgalom rovására abból, hogy részvevői közül valaki vagyon- bukottá válik s az anyagi romlásba másokat is megával sodor. Az általános gazdasági válság idején az anyagi tönkrejutás távolról sem mindig könnyelműségnek, sokszor még csak nem is a hozzáértés hiányának következménye. Inkább csak amolyan «üzemi szerencsétlenség.» Normális viszonyok közepette is, minden óvatosság és buzgalom dacára, néha bizony csak előfordult, ma meg éppenséggel nem ritka eset. Az összedőlt vagyon romjain tehát még az adós személyét sem mindig lehet a lelkiismeretlenség vagy tehetetlenség vádjával illetni. Manapság kiváltképen nem. Annál kevésbé volna illendő, a közéleti férfiúnak másokra nézve is katasztrőfális anyagi romlásából kifolyóan, az őt magába fogadó politikai irányzat ellen is ioldalrugásokat intézni. A politikus csődje nem a politikáé is egyszersmind, melyet képvisel s abból a tényből, hogy a politikával foglalkozó férfiú a harcok hevében [gazdaságilag tönkrement, semmiképen sem lehet tökét kovácsolni a politikai párt ellen, melynek zászlaja alatt küzdött. Olyan nyilvánvaló igazságként jelentkezik az a megállapítás, bogy leszögezőse egyene- j sen fölösleges volna, ha a ma- } gyár politika arénájából száműzve volnának a mérgezett nyilak. Sajnos azonban, ettől az emelkedett felfogástól már vajmi messze jutottunk s a konzervatív front szürke nevű közkatonájának anyagi bukását az ellentábor némely harci járőrei szives örömest tekintenék oly Berlinből jelentik: Berlinben »Die Kriegsschuldfrage« cimmsl folyóirat jelenik meg, amelyben kiváló publicisták állandóan napirenden tartják a háborús bűnösség kérdését és igyekeznek tisztázni a középponti hatalmakat a háború szándékos előidézésének vádja alól. Legutóbbi számában a folyóirat dr. Weber Arthur tanulmányát közli, amely Magyarország háborús felelősségének kérdésével foglalkozik. Megállapítja, hogy a háború okainak és a háborús felelősség kérdésének felderítését Magyar- országon is — mint Németországban ez már régóta folyik — szigorúan tudományos alapon kell keresni. Weber megállapítja, hogy csupán Tisza részvételével állott elő Magyarországra nézve felelősség. Tisza azonban, mint ismeretes, határozottan ellenezte az élss ultimátumot és a Szerbiával való háborút. Talán hißa volt tőle, hogy végül mégis engedett társai akaratának, kétségtelen azonban, hogy ellenállása erkölcsi szempontból nagy mértékben csökkenti Magyarország felelősségét a háború közvetlen kitöréséért, noha az ellenállás feladása következtében politikailag és jogilag ^bizonyos mértékig fennmaradt Magyarországra nézve a felelősség. Magyarország háborús felelősségének első kérdésére tehát a választ igy lehetne megformulázni. Magyarországot együttes felelősség terheli a szerb háborúban, miután alkotmányos képviselője — jobb belátása és támadási felületnek, melyen át a vakmerő általánosítás lángszóróival indíthatnának pergőtüzet a nemzeti irányzat táborának egyik exponált szárnya ellen. A nagy ágyú azonban — erősen hisszük — nem fog szuperálni. Tar. meggyőződése ellenére — hozzájárult az ultimátumhoz. Ha tehát Ausztria - Magyar- ország politikája, a tulajdonké- peui bécsi politika felelős a szerb háborúért, akkor Magyarországot — ha csökkentett mértékben is —■ együttes felelősség terheli. De valóban felelős volt-e Ausztria- Magyarország ? Ha a monarchia nyomős ok nélkül küldött volna ultimátumot, akkor e kérdés felöl semmi kétség sem lenne. Ismeretes azonban,hogyAus ztria- Magyarországnak igen fontos oka volt Szerbia elieni fellépésére: meggyilkolták jövendő uralkodóját. A nemzetközi jog értelmében az ilyen tett nem maradhat büntetlenül, úgy hogy a monarchia követelései mindenkép jogosultak voltak. Lényegében az ultimátum nem bűne, hanem egyenesen joga és- kötelessége volt a bécsi politikának. Csupán az ultimátum formája volt talán hiba, amit a középeurópai hatalmak ellenségei háborús bűnnek bélyegeztek. Azt állítják, hogy Szerbia az ultimátumot a végleges fogalmazásban nem fogadhatta el, mert ez egyenlő lett volna a merényletben való bűn- részességének beismerésével. A bécsi politika, amelyért Magyarország is részben felelős, legfeljebb az ultimátum formájában követett el hibát, a tulaj- donképeni bűnösség azonban Szerbiát terheli, mert a szerb kormány — noha hatalmában állott — a merényletet nem akarta megakadályozni és mert a szerb nép a merénylet utján tudatosan törekedett háborúra. Ezekkel a tényekkel szemben el kell né- mulniok mindama szemrehányásoknak, amelyekkel az osztrákmagyar háborús politikát szokták illetni. A háborús bűnösség kérdésének másik oldala a szerb-magyar háború előtti kapcsolat tisztázása. Azt állítják, hogy Magyarország egyrészt agrárpolitikájával.másréizt nemzetiségi politikájával Szerbiát egyenesen kétségbeesésbe kergette és evvel magyarázható a szarajevói merénylet is. Hangsúlyozandó, hogy a XIX. század legutóbbi évtizedeiben Szerbia viszonya a monarchiához, sőt Magyarországhoz is barátságos volt és hogy az Obrenovics-bázat épen a monarchiához való ragaszkodása miatt döntötték meg a pánszláv gondolatnak és az orosz pénznek megnyert körök. Történelmi tény, hogy az Auiz- tria-Magyarországgal barátságos viszonyban élő Sándor király meggyilkolása után határozottan osztrákgyülölő áramlat indult meg Szerbiában, amely Oroszország támogatásával Nagyszer- biafelállításátős a monarchia szét- rombolását tűzte ki feladatául. Azt az ellentétet, amely végül is a szarajevói merényletre, majd a világháborúra vezetett, e szerint szerb részről idézték fel és minden további fejleményt ebből a nézőpontból kell értékelni. Az orosz politika térfoglalá- sával párhuzamosan mind élesebbek lettek az ellentétek, mind vakmerőbb a szerb fondorkodás, ami természetszerűvé tette a monarchia számára az önvédelem alkalmazását. Harc volt ez az életért és a létért és ezt a harcot a pánszláv világhatalmi tervek kényizerí- tették a monarchiára. Magyarország nemzetiségi politikája. Weber foglalkozik tanulmányában a külföldi ellenséges propagandának avval a vesszőparipájával is, hogy Magyarország elnyomta a nemzetiségeket. Magyarországon sem tagadják már, hogy a háborút megelőző legutóbbi évek nemzetiségi politikája elhibázott volt. Hibája nem az volt, hogy a nemzetiségeket nem tudta vagy nem akarta kielégíteni, hanem az, hogy nem A világháborút a pánszláv világhatalmi tervek kény szeritették a Monarchiára. Ki robbantotta ki a magyar-osztrák-szerb háborút? — Weber Magyarország háborús felelősségéről.
