Egri Népújság - napilap, 1925/2

1925-07-09 / 152. szám

EGRI NÉPÚJSÁG 3 1925. július 9. ta Köteléltali halálra ítélték Léderer Gusztávnál Budapest, julius 8. MII. A bíróság kihirdette Léderer Gusz- távné bünpöráben az ítéletet. Léderernét a bíróság feötéláltali halálra ítélte. HÍREK Uj rendelkezések a bírói és ügy­védi vizsgáról. Az igazságügymi­niszter uj rendeletet bocsátott ki, amely főleg az egységes bí­rói és ügyvédi vizsgára vonat­kozó rendelkezéseket tartal­mazza. A rendelet lényegében megegyezik a kivételes hatalom alapján kiadott és most hatá­lyukat vesztő mai rendelkezések­kel, de az eddigi ingadozőgyakor- latra való tekiníetsel kimondja, hogy a háborúban katonai szol­gálatot teljesített egyének ré­szére biztosított kedvezmények azoknak is járnak, akik jogi tanulmányaikat vagy joggya­korlatukat csak a háborúból való visszatérésük után kezd hették meg. Kimondja továbbá a rendelet, hogy a háborúban résztvetíeknek biztosított ked­vezményeket 1927. évi december 31-ike után csak azok igényel­hetik, akik a hadifogságból csak az 1921. év eltelte után tértek vissza. Ezek a visszatérésüktől számított hatodik év végéig él­vezik a kedvezményeket. Csendörsógi nép és sportünnepély. A m. kir. csendőr-osztálypa- rencsnokság a hevesvármegyei legénységi sporttelep jaVára f. hó :2-én nagyszabású nép és sportünnepélyt rendez. Az ün nepély műsora: D. e. 9 órakor uszóverseny. A versenyzők ru bábán, teljes katonai felszerelés­sel indulnak. 7212 órakor a bu­dapesti országos csendőrzenekar térzenét ad a Lyceum előtt. D. u. 2 órától népünnepély az Érsek­kertben. Fél öt órakor sportün­nepély és atlétikai verseny. — Utána óriási tűzijáték. Este 9 órától a Koronában és az Ér­sekkertben nagy tombolaest és tánc reggelig. A Koronába sza­bad bemenet. A közvilágítás. A városi közvi­lágítási lámpák meggyújtását és eloltását a város azon részein, ahol már a nappali áramszol­gáltatás megkezdetett, automaták végzik. — Nagyon természetes tehát, hogy a villamos telep most már alkalmazottjai révén nem vehet tudomást arról, hogy a közvilágítás rendesenjmüködike, vagy esetleg zavarok állottak elő. Megtörténhetik, hogy az auto­maták óraművé megáll s így * vagy a gyújtás, vagy az eloltás ‘ nem történik meg, amiről a vil­lamos telep nem tud. Úgyszintén nincs tudomása a villamos telep­nek arról, ha egyik másik utcai lámpa izzója kiégett. — Kérjük a város közönségét, ha valamely rendellenességet, vagy zavart tapasztal, hogy azt a villamos- müvei személyesen vagy telefon utján közölje, még pedig esti 6 óráig a városházi üzlettel (Tele­fon 141.) vagy esti 6 óra után a Villamos teleppel (Telefon 50.) A Városi Villamos-telep igaz­gatósága. * A Kertmozi jegyei a Tancsa- cukrászdában elővételben kaphatók. Lopás. A verpeléti csendőrör* jelenti, hogy Főizén László ver­peléti lakos feljelentést tett a csendőrségen, mert a múlt hó 22-én lezárt lakásába ismeretlen tettes behatolt és onnan nagyobb összegű készpénzt és egy nikkél zsebórát ellopott. A nyomozás megindult. Törők gazdászok tanulmány útja Magyarországon. Pécsről írják: Egy Törökországba szakadt ha­zánkfia, Zsivánovits Béla ottani gazdasági tanácsos kezdeménye­zésére, julius végén 20 török gazdasági tanár jön Magyar- országba, az itteni nagyobb gaz­daságok tanulmányozására. Kö­rülbelül egy hónapig fognak körünkben tartózkodni és ez idő alatt meglátogatják Mező­hegyest, Tokajt, Hatvant, Buda­pestet, Vácot, Budafokot, Ma- gyaróvárt, a Balaton környé­két, Pécset, Villányt, Mohácsot. Ez utóbbi helyen felkeresi a 400 év előtti hires csatateret és az ott felállított emléket meg­koszorúzzák. Mohácsról hajón térnének vissza hazájukba. A tanulmányút kezdeményezője az­zal a tervvel is foglalkozik,hogy 10 fiatal török gazdászí ma­gyarországi nagy uradalmakban helyezzen el 1—2 évre, hogy itt gazdasági felkészültségüket és tudásukat gyarapítsák. A sajtó utján már felhívást is intézett a nagyobb magyar uradalmakhoz ilyen értelemben. * Az Egri Műkedvelők Köre bala­toni kirándulására juniua hő li-ig még lehet jelentkezni nem tagok­nak is. — A jelentkezők a ki­rándulás díját, mely öt napra útiköltség és teljes ellátással együtt 350 ezer, illetve 470 ezer korona, Hammel Árpád vm. nép­művelési titkárnál mielőbb fizes­sék be, mert aki julius 11 ig be nem fizeti, — a kiránduláson nem vehet részt. (Indulás julius 18-án 0 óra 24 perckor éjjel. — Megérkezés Keszthelyre 18-án d. u. 14 órakor. * * Szenzációs látványosságban lesz része városunk közönségé­nek f. hő 10, 11, és 12-én, mint értesülünk a Kőbányai Polgári Serfőződe és Szent István Táp­szer müvek amerikai stilű rek­lám kirakatokat rendez városunk több füszerüzleteioek kirakatai­ban. F. hő 10-én ;d. e. 8 órától 10-ig az Egri Kereskedelmi rt. Kállay Zoitán utcai üzletének kirakatában, ugyan ezen időben Takács István Kállay Zoltán ut­cai üzletének kirakatában egész napon át. F. hó 12 én Urbán Mihály Kállay Zoltán utcai üz­letének kirakatában d. e. 10— Y2l-ig, roig f. hó 13-án és 14-én a Hangya fogy. ezöv. Piacz téri főüzletének kirakatában rendez­ve. A Szent István tápszermü­vek ezen amerikai stilű kiraka­tait közönségünk bizonyára ér­deklődéssel fogja kisérni. * Uránia. Ma 728 órai kezdet­tel: «Gargon asszonyok» dráma 7 felvonásban, főszerepét Corinne Griffith játsza. Az előadás be­vezetését képezi egy kacagtató burleszk. * Kertmozi Eger. Folyó (hó 9 ón, csütörtökön este fél 9 órakor nagy kacagó est. «Nősül a farjem» 5 felv. vígjáték, 'Smuki gondokkal küzd» vígjáték, «Riadalom a háremben» víg­játék Pénteken és szombaton este fél kilenc órakor «Vérző Óceán» 8 felvonásban. SZÍNHÁZ. A nők barátja. Régi, alapjában véve üres és jelentéktelen, da gall szellemes­séggel és fordulatossággal megirt Zhfmas-vígjátékot mutatott be kedden este igazán említésre mél*ó sikerrel Mariházy Miklós színtársulatának drámai együt­tese. Dr. Forgács (FőgelJ Antal vendágfellépése bizonyos csalá­dias jellegeit kölcsönzött az es­tének. A szép számú egri pub­likum valósággal dédelgetve figyelte játékát. Olyan meleg szeretettel fogadtuk FőgslToncsit az egri színpadon, hogy már ebből a fogadtatásból is kiérzett a büszkeség azon, hogy ez a csinos külsejű elegáns megjele­nésű, melegszemű, színes szavú fiatalember, akinek hivatott ol­dalról nagy ős szép jövőt jósol­nak a színpad világában a mi fiunk. Dr. Forgács Antal játéka (de Ryon) esztétikai élvezetet nyúj­tott. Nemesen egyszerű, köny- nyed gesztusok, mentesek min­den modorosságtól. Őszinte és természetes minden szava. Élet, elevenség minden mozdulata. Büszkén reméljük, hogy nevét rövidesen a magyar színművé­szet nagy nevei közé iktathatjuk. A többi szereplők közül Már­kus Lajos (de Simrose) Bzinpa- tikus megjelenésével, vonzó já tékával, Kalmár Pál (de Chant- rin), Kürti Károly (Leverdet), Földessy és Sarlai pedig külön- külön elismerésreméitóan kidol­gozott alakításaikkal tűntek ki. A női szerepek között Gabányi Böske (Hackendorf kisasszony) aratta a legnagyobb sikert. — Halmi Vera Orlay Valéria he­lyett »ugrott be* a darabba és Jane de Simrose szerepében ér­tékes játékot mutatott be. Gyi- mesi Gizella (Leverdetné) ügyes komika-alakításain szintén sokat mulatott a közönség, mely csak­nem teljesen megtöltötte ezen az estén a színházat. (K.) * Komáromy Pál a m. kir. ope­raház elsőrendű művésze csü­törtökön a Ripp van Winkle cím­szerepét énekli mint vendág a városi színházban. Ezt a fellé­pést nagy érdeklődés előzi meg, mert Komáromy Pál gyönyörű érces baritonját régen hallotta közönségünk és végül mégiscsak nagyszerű énekesnek kell lennie annak, akit a mai agyonszanált operai viszonyok között legelső- sorban szerzödtenek le a m. kir. Operaházhoz.Pénteken a Juhász­legény, szegény juhászlegény opereuujdonság van műsoron félh8lyárakkal. * Csortos Gyula vendégjátékai. Szombaton julius 11-én, vasár­nap 12-én és hétfőn 13-án a Magnette, Liliom és Altona da­rabokban Csortos Gyula a buda­pesti Magyar Szinhás kitűnő művésze lesz bárom estén át színházunk vendége. Ez az illusz­tris művész három legjobb sze­repében fog Egerben bemutat­kozni a szenzációk nagy vará­zsával, azzal a hatalmas nagy művészettel, mellyel bámulatba ejtette az egész ország közön­ségét. Csortos Gyula vendégjá­tékai mérsékelten felemelt hely­árakkal lesznek megtartva és je­gyek már válthatók a színházi pénztárnál. ^9^SSSSl^HB3fi!S3KakSfSISSHS]S3 SPORT. Házi verseny a Lövöldében. Az Egri Polgári Lövésztársulat folyó hó 12 én a lovaidéi helyi­ségben délelőtt 9 órai kezdettel nagy házi lövészversenyt rendez, hogy a tagjai és a céllövészetet szerető vendégek közt felkeltse és fenntartsa az érdeklődést e fontos sport iránt. Hogy ezt elérhesse a Lövész- társulat, a lőteret nagy költségek árán átépítette, a régiek helyett a legújabb és legmodernebb fegyvereket szerezte be és olcsó töltényekről gondoskodott a ta­gok részére. Már a háború előtti időkben is nagy buzgalommal űzték a sportnak ezt a szép ágát, de most még nagyobb buzga­lommal folyik a gyakorlás úgy hétköznapokon, mint vasárnap. Ez a buzgalom hozza létre a vasárnapi lövészversenyt is, mely a legszebb reményekre jogosít. A verseny prograramja: I. csoport. Felnőttek versenye: Nevezési dij 50.000 korona. 20 lö­véssel. 6—6 értékes dij. II. csoport. Hölgyek versenye : 10 lövés 20.000 korona. 3—4 ér­tékes dij. III. verseny. Ifjúsági verseny : 10 lövés 20.000 korona. 4—5 érem és dij. Nemcsak tagjait, hanem a cél­lövészet iránt érdeklődőket is szívesen látja a Lövéaztársulat. Zürich—Budapest 725 Mennyit ér ma a korona? A Magyar Nemzeti Bank jelentése 1 font sterling 345 000 ra. K-át 1 dollár 70.600 » B 1 hollandi forint 28.150 » 1 svéd korona 18800 » 6» 1 dán korona 14 400 • í> 1 norvég korona 12 580 * » 1 cseh korona 2.106 » a 1 svájci frank 13.800 » B 1 francia frank 3.305 » E 1 belga frank 3.256 » * 1 líra 2.661 • » 1 leva 495 » t l dinár 1226 » I 1 lei 343 » » l schilling 9 990 » 1 márka 16.870 » > 1 zloti (lengyel m) 13.430 » Kóstolja meg BOON’3 HAGELEORRELST (csokoládédara)

Next

/
Thumbnails
Contents