Egri Népújság - napilap, 1925/2

1925-09-23 / 214. szám

1925. szeptember 23 EGRI NÉPÚJSÁG 3 Az erki rablógyilkosság szenzációsfor di'data Árvái Károly és Göncző Péter gyilkolta meg Sántánót. Árváit a a felesége árúlta el. «Már megint kuncogsz a Osaka Mari halálárú.» A bünilgy október 13<án kerül főtárgyalás elé. Még a háború alatt, 1917 áp­rilis hő 6-án éjiéi Sánta Kál­mánná, született Gulyás Mária erki lakost ágyában fejszecsa­pásokkal meggyilkolták. A gyanú azonnal Árvái Károly 28 éves budapesti gyárimunkásra és Göncző Péter 25 éves erki la­kosra irányúit, akinél a nyomo zás során egy mosott nyelű bal­tát is találtak. Göncző Páter bűnének bizo­nyítására Nagy Sándorné, szü­letett Nagy Mária a vizsgáló­bíró előtt terhelő vallomást tett. S Faragó Jánoiné a gyilkosság éjjelén V* 12 órakor látta Árva Károlyt, 8mint az a meggyilkolt háza felől jött. Sót azt is látta, hogy Árvái a kezét a tóban mosta. A nyomozó közegek munkája azonban sikertelen maradt, mert Gulyás István erki törvényszéki bíró — állítólag és a vádirat szerint — viszonyt folytatott Göncző Páter anyjával és ennek a kérésére ö is igyekezett eltus­solni Árvaiék bűnösségét, Árvái Károlynő pedig rávette a fia szeretőjét, hogy a gyilkosság éjszakájáról a fia alibijét bizo­nyítsa, amit az meg is tett. — Göncző Páterrel szemben pedig az eljárást a fiatalkorúak bíró­sága szüntette meg, mert a vád­hatóság a vádemeléshez szük­séges elegendő bizonyítékot fenn­forogni nem látott. így mind a két rablógyilkos megmenekült az az igazságszolgáltatás elől. Ez évi január 20-án váratlan fordúlat állt be az erki rabló- gyilkosság ügyében. Árvái Ká- rolyné megjelent a budapesti főkapitányságon (Árvái közben megnősült) és elmondotta, hogy az ura még 1922-ben beismerte, hogy Sánta Káimánnét ö és Göncző Péter ölték meg. Fölmutatta azt a levelet, ame­lyet Árvái Spocsai Mártonná ál­tal küldött Budapestről. A levél körülbelül így hangzik : • Kedves anyukám, az anyád kutya __it, már megint kun­c ogsz a Csaka Mari halálárú, úgy vigyázz, hogy a kezedet- lábod it levágjuk, észre se ve­szed, hogy egyszerre büdös hullaszagod lesz, hát úgy kun­cogj, az anyád .... it, de ha hallgacc, akkor szeretlek, pá édes anyukára !» Ezen az alapon az eljárást újra folyamatba tették. Sánta Kálmánná ura a gyil­kosság idejében orosz hadifog­ságban volt. Árvái és Göncző állandóan lopkodták Sántánét, úgy hogy emiatt az asszony följelentéssel fenyegette őket. A gyilkosság előtt termények eladásával nagyobb összegű pénzhez jutott és Árvaiék ezt a pénzt akarták megkaparítani. A szenzációs bűnügyet október 13-án délelőtt 9 órakor tárgyalja Prsttenhotfer Ödön kir. törvény­széki tanácselnök elnökletével az egri királyi törvényszék. A kedvezőtlen időjárás igen sok kárt tett. A főldm. minisztérium által szombaton közzétett hivatalos jelentés már a kalászosokkal nem foglalkozik. Az elmúlt két hét időjárása nem kedvezett a mező- gazdaságnak, mert a sok eső feláztatta a talajt s így a gaz­dák különösen a déli részeken, visszamaradtak az őszi munká­latokkal, másrészt a hűvös idő járás a cukorrépára, a szőlőre, a tengerire nézve volt kedve­zőtlen hatású. A korai tengeri törése meg­kezdődött, de ha állandó mele­gebb idő nem köszönt be, a kései fajták törését is elkezdik, bár a hűvös idő a teljes érést hátráltatja. Összesen 23.441.000 q tengeri termés várható. A leg­utóbbi becslés óta 173,000 q-val kevesebb. A korai burgonyát már nagy­részben felszedték. A termés általában jó, több .helyen bősé­ges, összesen 22.650,000 q bur­gonya termés várható. A cukorrépából, a takarmány- félékből, kerti veteményekből jő termés várható. A legelő fű­növése igen jő, a kijáró állatok­nak bőségest táplálékot nyújt. A gyümölcsfák termésének sze­dése kezdetét vette. A szilva és dió jő, az alma, körte és őszi barack jő közepes termést igér. A kedvezőtlen időjárás a szőlő- bogyók érését és édesedését hát­ráltatja. A rothadás nagyon ter­jed. Több helyen kényezerszü- retet végeztek. Közepes termés várható. HÍREK — Eger, 1925, szeptember 23 — Ezerkétszáz s n bérmál koztak Sajó- szentpóteren, Vasárnap nagy ün­nepségnek színhelye volt Sajő- szentpőter. Reggel fél 8 óra táj­ban érkezett meg Kriston Endre püspök, Makláry Dezső főszol- gabirő kíséretében négyesfoga- lon Sajőszentpéterre, hogy az ottani katholikus híveket meg­bérmálja. A népszerű püspököt a községbe lovas-díszbandőrium kisérte Szirákról. Sajőszentpéte- ren a község nevében Tóth Ber­talan főjegyző üdvözölte meleg szavakkal Kriston püspököt. Fél 9 órakor a rom. kath. temp­lomban a püspök fényes papi segédlettel szentmisét celebrált, majd nagyhatású beszédet inté­zett a megjelentekhez, akiknek soraiban ott volt Sajőszentpé- ter és a járás előkelősége. Utána mintegy 1200 embert bérmált meg a püspök. Tiszteletére dél ben a plébánián hivatalos dísz­ebéd volt, amelyen részt vettek Kriston Endre püspök, Zábrátzky György apátkanonok, Rétay Kál­mán apátplebános, Mayer Béla tb. kanonok, Vadászy Pál ref. esperes, Keller László rom. kath. plébános, Hermann Miksa dr. nemzetgyűlési képviselő, Bőnis Aladár edelényi, Makláry Dezső sajőszentpéteri főszolgabirák, Tóth Bertalan főjegyző és má­sok. Kriston Endre püspök még délután visszatért Szirákra. Hét­főn Hangácson végzett, kedden pedig Sajővámoson végez bér­málást, majd Egerbe tér vissza. Halálozás. Dr. Hoselitz Gyula, budapesti törvényszéki tanács­elnök, a kiváló képzettségű birő, aki szeretetreméltőságával álta­lános beciülésnek és szeretetnek örvendett, hosszas betegség után Budapesten elhúnyt. A budapesti kir. törvényszék bírói kara külön gyászjelentést adott ki. Az el- húoytban Nagyecséri Kánitz Dezső, az Agrár Takarékpénztár vezérigazgatója, vejót gyászolja. A hősi temető gondozó bizottsága Eger város közönségéhez. Felkér­jük Eger város közönségét, kü­lönösen a hölgyeket, hogy az ujonan rendbe hozott és beke­rített hősitemetőbe évelő virág palántákat, gumós - növényeket és mindenféle virágmagvakat (a magvak és gumók felírással) adományozni szíveskedjenek. Kérjük, hogy a szives adomá­nyokat a Hősitemetőben tartóz­kodó gondnoknak: Pocsay nyu­galmazott tiszthelyettesnek adják át. Az egri hősi temető gondozó bizottsága. Kultursorsjátékot rendez a kul­tuszminiszter. Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter elhatározta, hogy sorsjátékot létesít a nem­zeti kultúrintézmények fellendí­tése érdekében. A sorsjáték nye­reményösszege másfél millió aranykorona a tervek szerint. A kultuszminiszter a várható jövedelemből egyrészt a meglévő kultúrintézményeket óhajtja tá­mogatni, másrészt uj kultúrin­tézményeket akar alapítani. * Felhívjuk az olvasóközönség­nek a figyelmét a Sajtószövetke­zet könyvkereskedésének az osz­tálysorsjátékra vonatkozó hir­detésére. Egri képeslapok, az általunk ké­szíttetett és kizárólagos tulaj­donunkat képező, teljesen új fel­vételek alapján készült 19 féle szebbnól-szebb eredeti fénykép kivitelben darabonként 1500 ko­ronáért kaphatók a Sajtőszövet- kezet könyvkereskedésében. Dr. Magyar Árpád szülész, nő- orvos a budapesti II. számú női klinika volt tanársegéde rende­lését Kosiuth-tér 5. (Meszes-köz) megkezdte. Rendel: d. e. 8—10, délután 2—3-ig. Anyakönyvi hirek f. évi szept. 13-tői 18-ig. Újszülöttek: Zom- bori Lajos fm. Anna, Molnár András fm. Mária, Egressy Já­nos m.kir. p. ü. számtiszt László, Kollár István fm. György, Bóta Bernát máv. munkás Viktor, Törő József polg. isk. altiszt Erzsébet, Kapor Tibor okleveles mérnök Etele, Füst András kő­műves segéd Anna, Lakatos Sándor zenész Terézia, Kós Jó­zsef fm. József. LehovicB Sán­dor fm. Anna, Kalajvács István fm. István, Balázs Béla fm. Te­rézia. — Jegyesek : Daliéi József kántor-tanitő szirmabesenyöi és Bodor Margit egri, Márton János szobafestő és Oláh Gabriella egri, Prezenszky Miklós gazdál­kodó és Medve Erzsébet egri, Szlancsik István m. kir. honvéd főhadnagy és Mészöly Mária egri, Asztajos István fm. és Bő- gyi Mária egri, Soesida Sándor cukrász és Csirmaz Erzsébet egri, Keskeny Bernát máv, állo­más felvigyázó egriéi Kis Fran­ciska mezőtárkányi lakos. — Házasságot kötöttek : Inczédy Bertalan községi főjegyző tarna- zsadányi és Avasán Erzsébet egri, Knöpfelmacher Sándor ma­lomtulajdonos nyiracsádi és Ro- zenfeld Ilona egri, Berger Má­tyás szabó segéd budapesti és Schwarcz Róza egri lakosok. — Meghaltak : Papp Lászlóné szül. Wiezer Mária 54 éves, özv. Kőkai Gyulánészül. Hirsch Róza 70áves, özv. Mezei Andrásné szül. Hegyi Róza 54 éves, Karanyitz József villanygyári munkás 29 éves, Dávid István nyug. máv. moz- donyfütő 74 éves, Csonka Lajos kovácssegéd 87 éves, Gulyás Bernát 14 éves, Király Julianna 11 éves, Szajcz Mária 1 hónapos, Kelemen Sándor 1 hőnapos, Bukucs Margit 5 hónapos, Szabó László 1 hónapos korában. * Komáromy Ödön zenetanár zon­gora és magánének növendéke­ket elfogad. Képzés az első ala­poktól a legmagasabb kiműve­lésig az Orsz. Zeneművészeti Főiskola tanterve szerint. Jelent­kezni lehet Deák Ferenc-utca 2. I. em. 1. ajtó. * Uránia. Ma 8 órai kezdettel: • Szép asszony négy éjszakája» mese egy szép asszonyról és az ezeregy éjszakáról, főszerepben Koőr Ida és Beregi Oszkár. — «Kezdjük elölről• kőt felvonásos burleszk és egy Corvin-hiradő. TŐZSDE. 1 Zürich—Budapest 72.55 Mennyit ér ma a korona? A Magyar Nemzeti Bank jelentése. I font sterling 345.000 1 dollár 71.385 1 hollandi forint 28.445 1 svéd korona 18945 1 dán korona 17.288 1 norvég korona 14 120 l cseh korona 2.162 1 svájci frank 13.760 1 francia frank 3.379 1 belga frank 3.120 1 líra 2.903 1 leva 516 i dinár 1253 I lei 323 1 schilling 10 000 1 márka 16.860 1 zloti (lengyeim) 11.675 m. K-át

Next

/
Thumbnails
Contents