Egri Népújság - napilap, 1925/2
1925-08-30 / 195. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG 1925. augusztus 30. A vízművek megépítésére szükséges területek megszerzésére a tanácsot bízták meg, a Városfejlesztő r. t.-gal lefolytatandó tárgyalások vitelére egy bizottságot küldtek, ki. A bizottság tagjai: dr. Kálnoky István tanácsnok, előadó, Ringel- hann Béla villamostelepi igazgató, Rapcsák József műszaki tanácsos, dr. Petro Kálmán és dr. Sinkovits József. Mint szerény epilógust, azt a kérést jegyezzük még itt fel a bizottság igen tisztelt tagjaihoz, hogy máskor megjelenésükben nagyobb pontosságot tanúsítsanak. Ez alkalommal példáűl délután négy órára hívta össze a polgármester a bizottságot, de az ülést még félötkor sem lehetett megnyitni, mert’a tagok nagy része csak ezután jött. Érdemes volna talán már hozzászoknunk, hogy sokan, akik tagjai ilyen bizottságoknak, mélyebben átéreznék szerepük fontosságát és nagyobb buzgalommal ős pontossággal végeznék kötelességüket. Néhány szó a magyar kereskedelemről. Újabb Városfejlesztő részvény- vásárlások Eger város részére. Az elmúlt héten ismét 90 drb Városfejlesztő részvényt adtak át egyes részvényesek Eger város részére és pádig: Szabó Sándor ____10 drb, T örök Ida________ 6 < N. N. _ _ _ 8 « Reiner Soma — _ 20 « gróf Keglevich Gyula 10 « MoBsőczy István— — 3 « ifj. Pavlyáb Pál _____ 3 « Török Kálmán ____ 30 « összesen 90 drb. Ezen 90 drb részvényt Eger ▼áros hatóságának beszolgáltattam. A városnak átadtak: Schwalb Jenő (ajándék) 2 drb, Fülöp Zoltán — — 30 « Ungár Ignác- — _52 « ös szesen 84 drb. Saját érdekében ajánlom a t. részvényeseknek, hogy adják mielőbb részvényeiket Eger városának. Rövid ideig még az eddigi 40.000 korona árban veszem át a részvényeket a város részére, későbben a város, tanácsi határozat alapján, már csak 30.000 koronát fizet érte. Senkinek sem lehet érdeke, hogy részvényenként 10.000 koronát veszítsen; de az sem ajánlatos, hogy a részvények megtartásával még jobban károsodjon, mert az osztalék egy- szersmindenkorra megszűnik; s a város kötelességszerűen minden jövedelmét a fürdők fejlesztésére fogja fordítani. Az olyan részvény, amely után osztalékot többet nem fizetnek, nem értékpapír ; legfeljebb egy értéktelen emlék. Radii Károly A vizvezetékügyi bizottság ülése. Eger, 1925. augusztus 30. Az egri vízvezeték megépítésére és az építkezési munkálatok ellenőrzésére alakult bizottság folyó hő 28-án délután 4 órakor gyűlést tartott Irak Géza polgármester elnöklete alatt. Az ülés célja volt a bizottsági tagokk al megismertetni dr. Sréter Zoltán osztálygeolőgus, továbbá a m. kir. József műegyetem che- miai technológiai tanszéke és szerves chemiai Intézetének részletes szakvéleményeit. A fúrás végleges helyét még nem állapították meg ; majd a geológiai vizsgálat fogja megállapítani a fúrásra legalkalmasabb terület helyét. Örvendetesen vették tudomásul a tagok, hogy az a terv, amit a képviselőtestület elfogadott, az egri langyosforrások vizének felhasználása, úgy geológiai, mint chemiai és bakteoro- lógiai szempontból akadályokba nem ütközik. II. Nem csoda, ha könnyen he- vülő, de könnyen is lankadó népünkben a kitartó, kemény munkát, folyton újabb - újabb eredményekre való törekvést és érvényesülésre törtetést feltételező kereskedelmi pálya szeretető nem tudott mély gyökeret verni. De érthetővé teszi a tényt hazánknak a többi országokétól merőben különböző közgazda- sági fejlődése. Míg a legtöbb államban a kereskedelmet az a szükségszerűség hozta létre,hogy a mezőgazdaságban feleslegessé vált tőkék más téren gyümöl- csöztethetök legyenek, addig hazánk mindig a tőkeszegény országok sorába tartozott. A magyar kereskedelem nem a feleslegessé vált tőke természetes ki- váltcdása révén jött létre, hanem mesterséges beavatkozásnak lett eredménye. S talán az is érthetővé teszi ezt a sajátos jelenséget, hogy nálunk a közvélemény a kereskedelemmel szemben mindig a kirívó animo- zitással viselkedett, magyar ember idegenkedett a gondolattól, hogy gyermekeit kereskedelmi pályára nevelje. Ha meg is tudjuk érteni, semmi esetre sem tudjuk helyeselni magyar népünknek a kereskedelmi pályától való idegenkedését. A mai — egy vesztett háború és két gyászos emlékű forradalom súlyos tapasztataitól korán megöregedett nemzedék saját keserves sorsán eszmélhetett rá arra az igazságra, hogy csak gazdag ország lehet politikailag független és szabad. Jólét és megelégedettség pedig csak független és szabad államban honolhat. Hiába vagyunk ma név- leg függetlenek e csonka hazában, ha megélhetésünk a külföld kénye-kedvétől van függővé téve, ha a belföldi termelés minden eredménye a külföld tárcájába vándorol. Addig, mig a magyar munka nem magunknak termel, nem gondolhatunk komolyan a magyar feltámadásra. Magyar kezakba kell visz- szahőditanunk a magyar közgazdasági életet. Ehhez pedig szükséges, hogy kitermeljünk minden bennük rejlő erőt, másrészt pedig, hogy alapos képzettségű szakemberek lépjenek a közgazdasági pályákra. Remélhetünk-e azonban addig komoly eredményt, amig közgazdasági pályákra csak azokat a fiainkat küldjük, akiket az elméleti pályákon használhatatlanoknak tartunk. A népek a döntő csatákba mindig Iegkiprő- báltabb katonáikat szokták küldeni. Ez a harc a magyarság élet halál harca. Mért, hogy e harcot csak a leggyengébbjeinkre bízzuk ? ! A küzdelem kimenetele ily aránytalan erők össze- mérközése esétán nem lehet kétséges. Ne hivatkozzunk addig példákra, hogy nem magyar ember természetének való a kereskedelmi pálya, mert sikeres munkálkodást még egy sem fejtett ki: amig a pályától legjobbjainkat visszatartjuk. Ha majd a magyar közvélemény annyira megérett, » hogy nem azért küldi kereskedelmi iskolába gyermekeit, mert a gimnázium további folytatására alkalmatlanoknak tartja, hanem azért, mert rátermettséget lát bennük a kereskedelmipályára : egészen más eredményeket fog felmutathatni a magyar kereskedelem, mint aminőket eddig el tudott érni. A közgazdasági élet fejlettségének fokmérője a kereskedelem virágzása. Ma, amikor az államháztartás egyensúlyának helyreállítására irányuló törekvések adják mag közgazdasági életünk karakterét, mikor kilátásunk van arra, hogy az államháztartás rendbehozatalával a magángazdaságok is egyensúlyo- ződnak, nem haladhatunk el közömbösen a kereskedelem újjászületése mellett. Újonnan meginduló közgazdasági életüokben kétség kívül nagy szerephez jut kereskedelmünk; a külfölddel való összeköttetéseink újból való felvétele fokozott érvényesülést fog újra a kereskedelmi társadalomnak biztosítani. S most, amikor jóformán mindent előírói kell kezdenünk, talán komolyan gondolhatnánk arra, hogy hazánk kedvező földrajzi helyzetét a magunk javára kiaknázzuk. Talán mo«t igazán indokolt volna arra gondolnunk, hogy nagykoncepciójű magyar külkereskedelmet teremtsünk meg. Ennek legelső kelléke a külföldön a magyar kereskedelem iránti bizalom felébresztése. Ezt a bizalmat pedig csak tisztességes, becsületes üzletelvekkel s alapos szakképzettséggel szerezhetjük meg. Ha a külföld meg fog győződni arról, hogy a magyar kereskedő társadalom épen olyan kötelességének tartja 8z üzletfél érdekeinek biztosítását, mint a maga érdekeinek megvédését, ha a magyar kereskedő osztály szakképzettsége kellő garanciát fog nyújtani arra, hogy arra bárki nyugodtan építhessen, úgy a külföld nem fog elzárkózhatni az elől, hogy a magyar kereskedő társadalommal közvetlen összeköttetésbe lépjen. S mikor hazánk kereskedelmi életéről van sző, miért engedjük át az azzal járó hasznot idegeneknek, mikor any- nyi munkás magyar kezet kellene foglalkoztatnunk ? ! A magyar társadalomnak reá kell eszmélnie arra, hogy a kereskedői hivatás a legkevésbé sem megalázó. A kellő szaktudású, becsületes magyar kereskedő társadalom époly megbecsülést biztosíthat magának, mint bármely szellemi pályán működő társadalmi osztály. És ha majd legjobbjainkat fogjuk a pályára nevelhetni, rövid időn beim meg fog dőlni az a tévhit, hogy a magyar nem való kereskedőnek. Fajunknak van ereje, hogy aránylagos frissességével, szerencsés keveredésével, keleti örökségével nagy és uj erőket teremjen. Ahogy meg tudunk állni a harcmezején, ahogy új eredményeket tudtunk termelni a kultúrában,művészetben, technikában, nem fogunk elmaradni a nyugati népektől a kereskedelem terén sem. Honfoglaló őseink nagyszerű nekiszántiágávai, hatalmas, nagy összefogással csodákat teremthetünk. A közgazdasági élet így várható föllendülése jelenti a pénzt, pénz a hatalmat, a hatalom a jólétet és függetlenséget. Ne feledjük el egy pillanatra sem, hogy a pánszláv, a dákoromán ennek leghatalmasabb terjesztője mindig a nyomor tervszerű kihasználása volt. Amint Erdélyben és a Felvidéken egymásután kerültek román, illetően cseh tőkések és érdekképviseletek kezébe az egyes vállalatok, úgy terjedt egyre szélesebb körökben az általuk képviselt eszme. Munkát csak annak juttattak, aki elvei-