Egri Népújság - napilap, 1925/2

1925-08-30 / 195. szám

2 EGRI NÉPÚJSÁG 1925. augusztus 30. A vízművek megépítésére szükséges területek megszerzé­sére a tanácsot bízták meg, a Városfejlesztő r. t.-gal lefolyta­tandó tárgyalások vitelére egy bizottságot küldtek, ki. A bi­zottság tagjai: dr. Kálnoky Ist­ván tanácsnok, előadó, Ringel- hann Béla villamostelepi igaz­gató, Rapcsák József műszaki tanácsos, dr. Petro Kálmán és dr. Sinkovits József. Mint szerény epilógust, azt a kérést jegyezzük még itt fel a bizottság igen tisztelt tagjaihoz, hogy máskor megjelenésükben nagyobb pontosságot tanúsítsa­nak. Ez alkalommal példáűl dél­után négy órára hívta össze a polgármester a bizottságot, de az ülést még félötkor sem lehe­tett megnyitni, mert’a tagok nagy része csak ezután jött. Érdemes volna talán már hozzászoknunk, hogy sokan, akik tagjai ilyen bi­zottságoknak, mélyebben átérez­nék szerepük fontosságát és na­gyobb buzgalommal ős pontos­sággal végeznék kötelességüket. Néhány szó a magyar kereskedelemről. Újabb Városfejlesztő részvény- vásárlások Eger város részére. Az elmúlt héten ismét 90 drb Városfejlesztő részvényt adtak át egyes részvényesek Eger vá­ros részére és pádig: Szabó Sándor ____10 drb, T örök Ida________ 6 < N. N. _ _ _ 8 « Reiner Soma — _ 20 « gróf Keglevich Gyula 10 « MoBsőczy István— — 3 « ifj. Pavlyáb Pál _____ 3 « Török Kálmán ____ 30 « összesen 90 drb. Ezen 90 drb részvényt Eger ▼áros hatóságának beszolgál­tattam. A városnak átadtak: Schwalb Jenő (ajándék) 2 drb, Fülöp Zoltán — — 30 « Ungár Ignác- — _52 « ös szesen 84 drb. Saját érdekében ajánlom a t. részvényeseknek, hogy adják mielőbb részvényeiket Eger vá­rosának. Rövid ideig még az eddigi 40.000 korona árban ve­szem át a részvényeket a város részére, későbben a város, ta­nácsi határozat alapján, már csak 30.000 koronát fizet érte. Senkinek sem lehet érdeke, hogy részvényenként 10.000 ko­ronát veszítsen; de az sem ajánlatos, hogy a részvények megtartásával még jobban ká­rosodjon, mert az osztalék egy- szersmindenkorra megszűnik; s a város kötelességszerűen minden jövedelmét a fürdők fejlesztésére fogja fordítani. Az olyan részvény, amely után osztalékot többet nem fizetnek, nem értékpapír ; legfeljebb egy értéktelen emlék. Radii Károly A vizvezetékügyi bizottság ülése. Eger, 1925. augusztus 30. Az egri vízvezeték megépíté­sére és az építkezési munkála­tok ellenőrzésére alakult bizott­ság folyó hő 28-án délután 4 órakor gyűlést tartott Irak Géza polgármester elnöklete alatt. Az ülés célja volt a bizottsági tagokk al megismertetni dr. Sréter Zoltán osztálygeolőgus, továbbá a m. kir. József műegyetem che- miai technológiai tanszéke és szerves chemiai Intézetének rész­letes szakvéleményeit. A fúrás végleges helyét még nem álla­pították meg ; majd a geológiai vizsgálat fogja megállapítani a fúrásra legalkalmasabb terület helyét. Örvendetesen vették tudomá­sul a tagok, hogy az a terv, amit a képviselőtestület elfoga­dott, az egri langyosforrások vizének felhasználása, úgy geo­lógiai, mint chemiai és bakteoro- lógiai szempontból akadályokba nem ütközik. II. Nem csoda, ha könnyen he- vülő, de könnyen is lankadó né­pünkben a kitartó, kemény munkát, folyton újabb - újabb eredményekre való törekvést és érvényesülésre törtetést feltéte­lező kereskedelmi pálya szere­tető nem tudott mély gyökeret verni. De érthetővé teszi a tényt ha­zánknak a többi országokétól merőben különböző közgazda- sági fejlődése. Míg a legtöbb ál­lamban a kereskedelmet az a szükségszerűség hozta létre,hogy a mezőgazdaságban feleslegessé vált tőkék más téren gyümöl- csöztethetök legyenek, addig ha­zánk mindig a tőkeszegény or­szágok sorába tartozott. A ma­gyar kereskedelem nem a feles­legessé vált tőke természetes ki- váltcdása révén jött létre, ha­nem mesterséges beavatkozás­nak lett eredménye. S talán az is érthetővé teszi ezt a sajátos jelenséget, hogy nálunk a köz­vélemény a kereskedelemmel szemben mindig a kirívó animo- zitással viselkedett, magyar em­ber idegenkedett a gondolattól, hogy gyermekeit kereskedelmi pályára nevelje. Ha meg is tudjuk érteni, sem­mi esetre sem tudjuk helyeselni magyar népünknek a kereske­delmi pályától való idegenkedé­sét. A mai — egy vesztett há­ború és két gyászos emlékű for­radalom súlyos tapasztataitól ko­rán megöregedett nemzedék sa­ját keserves sorsán eszmélhetett rá arra az igazságra, hogy csak gazdag ország lehet politikailag független és szabad. Jólét és megelégedettség pedig csak füg­getlen és szabad államban ho­nolhat. Hiába vagyunk ma név- leg függetlenek e csonka hazá­ban, ha megélhetésünk a külföld kénye-kedvétől van függővé té­ve, ha a belföldi termelés min­den eredménye a külföld tárcá­jába vándorol. Addig, mig a magyar munka nem magunk­nak termel, nem gondolhatunk komolyan a magyar feltáma­dásra. Magyar kezakba kell visz- szahőditanunk a magyar köz­gazdasági életet. Ehhez pedig szükséges, hogy kitermeljünk minden bennük rejlő erőt, más­részt pedig, hogy alapos kép­zettségű szakemberek lépjenek a közgazdasági pályákra. Re­mélhetünk-e azonban addig ko­moly eredményt, amig közgaz­dasági pályákra csak azokat a fiainkat küldjük, akiket az el­méleti pályákon használhatat­lanoknak tartunk. A népek a döntő csatákba mindig Iegkiprő- báltabb katonáikat szokták kül­deni. Ez a harc a magyarság élet halál harca. Mért, hogy e har­cot csak a leggyengébbjeinkre bízzuk ? ! A küzdelem kimene­tele ily aránytalan erők össze- mérközése esétán nem lehet két­séges. Ne hivatkozzunk addig példákra, hogy nem magyar em­ber természetének való a keres­kedelmi pálya, mert sikeres munkálkodást még egy sem fej­tett ki: amig a pályától leg­jobbjainkat visszatartjuk. Ha majd a magyar közvélemény annyira megérett, » hogy nem azért küldi kereskedelmi isko­lába gyermekeit, mert a gimná­zium további folytatására alkal­matlanoknak tartja, hanem azért, mert rátermettséget lát bennük a kereskedelmipályára : egészen más eredményeket fog felmutat­hatni a magyar kereskedelem, mint aminőket eddig el tudott érni. A közgazdasági élet fejlettsé­gének fokmérője a kereskede­lem virágzása. Ma, amikor az államháztartás egyensúlyának helyreállítására irányuló törek­vések adják mag közgazdasági életünk karakterét, mikor kilá­tásunk van arra, hogy az állam­háztartás rendbehozatalával a magángazdaságok is egyensúlyo- ződnak, nem haladhatunk el kö­zömbösen a kereskedelem újjá­születése mellett. Újonnan meg­induló közgazdasági életüokben kétség kívül nagy szerephez jut kereskedelmünk; a külfölddel való összeköttetéseink újból való felvétele fokozott érvényesülést fog újra a kereskedelmi társa­dalomnak biztosítani. S most, amikor jóformán min­dent előírói kell kezdenünk, ta­lán komolyan gondolhatnánk arra, hogy hazánk kedvező föld­rajzi helyzetét a magunk javára kiaknázzuk. Talán mo«t igazán indokolt volna arra gondolnunk, hogy nagykoncepciójű magyar külkereskedelmet teremtsünk meg. Ennek legelső kelléke a külföldön a magyar kereskede­lem iránti bizalom felébresztése. Ezt a bizalmat pedig csak tisz­tességes, becsületes üzletelvek­kel s alapos szakképzettséggel szerezhetjük meg. Ha a külföld meg fog győződni arról, hogy a magyar kereskedő társadalom épen olyan kötelességének tartja 8z üzletfél érdekeinek biztosítá­sát, mint a maga érdekeinek megvédését, ha a magyar ke­reskedő osztály szakképzettsége kellő garanciát fog nyújtani arra, hogy arra bárki nyugod­tan építhessen, úgy a külföld nem fog elzárkózhatni az elől, hogy a magyar kereskedő tár­sadalommal közvetlen összeköt­tetésbe lépjen. S mikor hazánk kereskedelmi életéről van sző, miért engedjük át az azzal járó hasznot idegeneknek, mikor any- nyi munkás magyar kezet kel­lene foglalkoztatnunk ? ! A magyar társadalomnak reá kell eszmélnie arra, hogy a ke­reskedői hivatás a legkevésbé sem megalázó. A kellő szaktu­dású, becsületes magyar keres­kedő társadalom époly megbecsü­lést biztosíthat magának, mint bármely szellemi pályán műkö­dő társadalmi osztály. És ha majd legjobbjainkat fogjuk a pályára nevelhetni, rövid időn beim meg fog dőlni az a tévhit, hogy a magyar nem való keres­kedőnek. Fajunknak van ereje, hogy aránylagos frissességével, szerencsés keveredésével, keleti örökségével nagy és uj erőket teremjen. Ahogy meg tudunk állni a harcmezején, ahogy új eredményeket tudtunk termelni a kultúrában,művészetben, tech­nikában, nem fogunk elmaradni a nyugati népektől a kereskede­lem terén sem. Honfoglaló őseink nagyszerű nekiszántiágávai, ha­talmas, nagy összefogással cso­dákat teremthetünk. A közgazdasági élet így vár­ható föllendülése jelenti a pénzt, pénz a hatalmat, a hatalom a jó­létet és függetlenséget. Ne feled­jük el egy pillanatra sem, hogy a pánszláv, a dákoromán ennek leghatalmasabb terjesztője min­dig a nyomor tervszerű kihasz­nálása volt. Amint Erdélyben és a Felvidéken egymásután kerül­tek román, illetően cseh tőkések és érdekképviseletek kezébe az egyes vállalatok, úgy terjedt egyre szélesebb körökben az ál­taluk képviselt eszme. Munkát csak annak juttattak, aki elvei-

Next

/
Thumbnails
Contents