Egri Népújság - napilap, 1925/2
1925-08-25 / 190. szám
Ára 2000, vasárnap 2500 korona Eger, 1925. augusztus 25. kedd XXII évf. 180 sz. Előfizetési dij postai szállítással: agg hóra 40.000 K, negyedévre 120.000 K. POLITIKAI NAPILAP. Főszerkesztő: Dr. Óriás Nándor. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefonszám: 11. ^ Puchlin Lajos 1877-1925 1 Méltóságot gyászpompával, ezrek és ezrektől kiaérve meat utolsó útjára. A szeretetnek és részvétnek ritka megnyilatkozását kiérdemelte nemes életével, melynek fonalát fájdalmasan korán szakította el a könyörtelen halál. Zord göröngyök zörögtek a drága kcporión és mintha lelkünkre hulltak volna, szivünket verték volna, úgy fájtak a zord göröngyök. Űj hant emelkedik a eírkert- ben. Virágerdőbe, koszorúk rengetegébe borított új sírhant. Ennek az új hantnak az volna a hivatása, hogy válassza el tőlünk Puchlin Lajost. Azt a Puchlin Lajost, aki szivünkben élt; akit names jő embertársként szerettünk; akit mint egy vármegye közéletének kimagasló alakját tiszteltünk; aki mintaképe volt a keresztény és a keresztény erkölcsökön felépített józan, szép, tiszta, vallásos és boldog életnek; aki egy magas hivatal előkelő polcán sem volt más, mint jő keresztény, jő magyar és jő egri ember. Az a két méter vastag földréteg el tudja-e választani tőlünk Puchlin Lajost ? Azt a szelíd szemű jóságos férfit, akinek vasereje, acél idegzete volt a közjóért végzett szakadatlan munkához, de szívének, de lelkének csak finom moll hangú húrjai voltak az emberekhez, akik hozzá mentek. Puchlin Lajost lelkűnkbe temetjük. Puchlin Lajost szivünkbe zárjuk. Az ő emlékének, mint ragyogó példának örökre fenn kell maradnia Eger ősi falai között. És hirdetnie kell ennek az emléknek a késő évszázadokban is Eger ősi falai között: Ilyen férfiakra van szüksége a békés munkának a társadalom és a köz élén; akiket nem hivalkodás vezet és nem túlfűtött ambíció hangos szava jellemez, hanem a munkának, a szakadatlan munkának, zajtalan, csendes, de határozott és teljes elvégzése. óh, ha ennek a csonkországnak minden bástyáján Puchlin Lajosok állanának őrt, milyen hamar beteljesülne a Magyar Hiszekegy hite ! Mégis most, amikor temetőbe kísérték, búcsúzzunk el mi is tőle és hogy annál jobban éB gyakrabban felidézhessük magunkban ragyogó emlékét, nézzünk végig egy pillantással korán letűnt életén: Puchlin Lajos a pestpilisolt- kiskun-megyei Pócsmegyeren született 1877. február 18-án. A gimnáziumot Egerben végezte. (Most szeptemberben tartották volna 30 éves találkozójukat Puchlin Lajossal Kriston Endre püspök ős Kürti Menyhért dr. főigazgató.) A jogaksdémiát az egri érseki jogliceumban végezte, ahol 1899-ben előbb jogtudományi államvizsgát, majd államtudományi vizsgát tett. 1899 július 1-től közigazgatási gyakornok a vármegyén. 1900 január 29-én vármegyei aljegyzővé választják. 1908 junius 15-én tb. főszolgabírónak nevezik ki. 1915-ben árvaszéki ülnökké választják és a vármegyei árvaszék helyettes elnökévé nevezik ki. 1916. október 30. vármegyei h. főjegyzővé nevezik ki, 1917 április 23-án pedig vármegyei főjegyzővé választják. Tagja volt minden egri hazafias és keresztény társadalmi egyesületnek és a legtöbbnél vezető szerep jutott neki. A Hevesvár- megyei Községi és Körjegyzők Egyesülete tiszteletbeli tagját, az Egri Közigazgatási (jegyző) Tanfolyam pedig tevékeny és jóságos igazgatóját gyászolja Puchlin Lajosban, aki évek hosszú során csaknem saját vállain vitte a vármegye vezetésének terheit és az alispánnak, vármegyénk mostani főispánjának, állandó jobbkeze volt. A vármegyeházán «okáig üresen, árván marad az ö helye, nemcsak a hivatalszobában, hanem az emberek éa a tisztviselő- társak szívében is. Az elárvult vármegyeházán . .. Mint zarándoklatra, olyan síírii csoportokban látogatnak az ájtatos hívek, barátok, tisztelők és részvétet érző idegenek Puchlin Lajos helyettes alispán ravatalához. Eger, 1925. augusztus 24. Az ősi vármegyeház ormán búsan leng a fekete lobogó. A díszes kapun fekete drapériák, a vármegye tisztviselői karának éa a törvényhatósági bizottságnak gyászjelentéseivel: *Hevesvármegye lisztviselői Kara a fájdalomtól mélyen sújtottén tudatja, hogy rajongőan szeretett hivatalfőnöke, a legjobb tisztviselőtár«, a fényestu- dásu tisztviselő és a vallásos lelkű, önzetlen jőbarát, Puchlin Lajos úr, Hevesvármegye he- j lyettes alispánja, a vármegye főjegyzője és az egri községi közigazgatási tanfolyam igazgatója, ragyogóan fényes pályafutásának 27-ik és életének 49-ik évében 1925 évi augusztus 22-én, hivatali ténykedésének lelkiismeretes teljesítése közepette, az Úrban hirtelen elhunyt. Kifogyhatatlan munkaereje, mindnyájunk felett állő rendkívüli nagy tudása ős kimeríthetetlen szivjősága pótolhatatlan ! veszteség, mely mindannyiunkat szivünk mélyében renditette meg. A megdicsőült emlékét szivünk mélyén fogjuk őrizni!« »Hevesvármegye 1 örvény hatósági Bizottsága a váratlan csapás által mélyen sújtottan, de az Isten kifürkészhetetlen akaratában való megnyugvással tudatja, hogy Puchlin Lajos űr, Hevesvármegye helyettes alispánja, a vármegye főjegyzője és az egri közigazgatási tanfolyam igazgatója, a folyó év augusztus hó 22-én, életének 49-ik, hivatali szolgálatának 27-ik évében az Úrban elhunyt. Rsgyogó közigazgatási tudása, fáradhatatlan munkaképessége ős közismert szivjősága pótolhatatlan veszteséget jelent mindnyájunkra. Ragyogó emlékét fájó szivünkbe zártan fogjuk megőrizni. Jóságos életének az örök boldogság legyen jól megérdemelt jutalma!« A portás sápadt arccal, szomorú, könnyes szemmel tiszteleg. A lépcsőkön és a folyosókon gyászfátyollal bevont villanylámpák szórnak bánatos, bágyadt fényt. A tisztviselők fekete ruhában, halkan beszélve végzik kötelességüket. Nemcsak kívül látsző fekete pompa, a lelkek mélyén és a szemekben ülő sajgó fájdalom itt a gyász. Fenn a második emeleten, a megye ódon, szép, dísztermében méltócágosan egyszerű fekete gyász között, magas ravatalon, imára kulcsolt kezében olvasóval, szelíd, halvány arcán ez örök nyugalom kifejezésével, fekszik Puchlin Lajos Hevesvármegye helyettes alispánja és főjegyzője. A ravatal végénél nagy fekete feszület. Előtte térdel az özvegy, akit hiába vigasztal az egész vármegyének é» ez egész Eger városának részvéte. Sürü, fekete fátyolén át nem látszik az arca, csak halk sóhajtása és elfojthatatlan zokogása hallatszik olykor-olykor és könnyes szeme csillog keresztül a fátyolon. Feláll a zsámolyról. Nézi-nézi hosszan halott-urát. Szerető asszonyi lelke talán még mindig nem tudja hinni, nem tudja elképzelni, hogy az a nemes vonású férfi, aki ott a gyertyafényben le- húnyt szemmel, mozdulatlan fekszik, nem ül fel és nem nyitja rá többé azokat a jóságos fényű, meleg szemeket . . . A rokonok, a barátok, az ismerősök, a tisztelők, a részvétet érző idegenek, mint valami négy és szent zarándokhelyre, úgy jönnek szakadatlan sorokban a ravatalhoz. Nem a kíváncsiság, hanem a szeretet és az őszinte részvét vezeti őket. Letérdelnek a halottas díszteremben és imádkoznak, imádkoznak némán és bánatos szemeikkel vigasztalni próbálják a bánatos özvegyet, aki utoljára simogatja ott fenn a koporsóban szeretett férjének kihűlt kezeit . . . A ravatal két oldalán két díszruhás hajdú áll. Az ajtónál szintén Eger város és Hevesvárme- gye hajdúi állnak díszőrséget a vármegye első tisztviselőjének koporsójánál. A gyászterem falain az ősök
